Magyarország, 1914. január (21. évfolyam, 1-27. szám)

1914-01-01 / 1. szám

, azokból reánk háruló feladatokat nyitott szemekkel és férfias elszántsággal vállal­juk. Nem a csüggedést prédikálom, ha­nem ellenkezőleg a fokozott erőfeszítést. Karácsonykor a helyzet ilyetén felisme­réséből azt a következtetést vontam le, amelyet legjobban e szóval lehet kife­jezni : kitartás.­ Újévkor kiegészítem ezt egy másik szóval, amely így hang­zik: összetartás. Ezzel a két fogalommal legyen telítve lelkületünk, ha sikert érni akarunk. Ennek a kettőnek hiánya okozta összes régebbi nemzeti küzdelmeink gyászos ki­menetelét. Mert valóban, ha visszapillantunk tör­ténelmünk legválságosabb időszakaira, mindig azt fogjuk találni, hogy a sokat ígérő fellobbanásokat csakhamar felvál­totta az idő előtt beálló lankadás és hogy a legdöntőbb pillanatokban is személyes torzsalkodás és visszavonás bontotta meg a nemzeti erőket. Mint a rossz ló, mely, amikor meredek az út, nem fekszik job­ban a hámba, hanem társát marja, úgy szoktunk czivódni, egymásra féltékeny­­kedni, elégedetlenkedni és kölcsönösen egymás kedvét rontani súlyos megpróbál­tatások idején. Gondoljunk a Rákóczi­­korszakra, az 1848—49-iki küzdelmekre, ezekre a nagy és dicső időkre ; ezeknek képét is megrontja az ilyen csúnya vo­nások belevegyülése. De nemcsak eszté­tikai szempontból rontott, hanem históriai katasztrófákat is idézett elő a magyarnak ez az ősi átka: a visszavonás, így legyen-e ez mindenkorra . A tör­ténelem tanúsága éppen nekünk szóljon hiába, nekünk, akik azzal dicsekszünk, hogy nemzeti létünk a történelmen alapul? A mai helyzet, ha kevésbbé drámai, de nem kevésbbé válságos, mint történelmünk bármely sötét napjának helyzete. Meg van támadva alkotmány és erkölcs, nem­zeti önállóság és nemzeti egység; a tá­madás alkotmányos formák közt folyik és bizonyos félrevezetett erkölcsi erőkre is támaszkodik. Azonfelül el van szánva arra, hogy a hatalom Brennus-kardját kí­méletlenül beleveti a mérleg egyik serpe­nyőjébe, a magáéba. Nem tudom, hiteles-e egy esti lapnak az a közlése, mely sze­rint a közelgő választásokra való tekin­tettel a főispánok jelentéstételre hivattak fel, illetve mindazoknak az egyéneknek gondos kikutatására, akik maguk vagy hozzátartozóik az államtól valamiképp függnek, vagy az államtól valamit várnak. De akár hiteles, akár nem hiteles ez a közlemény, a rendszer szellemét és azt az iszonyú nyomást, amely az ország polgár­ságára nehezedik, szabadságát illuzóriussá teszi és a vesztegetéssel kombinálva szinte széttörhetetlen bilincsekbe veri az egész országot, híven jellemzi. Ilyen tehát az erő, amelylyel szemben állunk, midőn nemzeti létünk összes megtámadott alap­jaiért kell küzdenünk. És ha ez így van, van-e lelke annak, aki ilyen rettenetes helyzetben másra gondolhat, mint az országnak megmentésére, más személyes szempontnak hódolhat, mint annak a vágynak, hogy a harcz elszántságában és az önfeláldozó munka fáradhatatlanságá­ban múljon felül mindenkit? Ebben a mostani harczban nem adott a gondvise­lés a nemzetnek olyan történelmi nagy­­­­ságú vezéreket, minek II. Rákóczi Ferencz és Kossuth Lajos voltak, hogy csak a legnagyobbakat említsem, akiknek szava lángra gyújtotta a kedélyeket és kápráza­tos fényével mozgásba hozta a fantáziá­kat. Ennyiben úgyis mögötte állunk a korábbi nemzedékeknek. De ez talán nem olyan nagy baj ; a mai harcz alkotmá­nyos keretekben­ folyik le, nem kíván olyan hősies elhatározásokat, mint a korábbiak, csak közönséges polgári erényeket. Be­­érhetjük tehát a most rendelkezésünkre álló erőkkel is, ha azt, amivel történeti nagyságok birtoka tekintetében mögötte -Állunk, történelmünk hősi korszakainak, Sylvester tor­­ elindult egyszer este — ’Zimánkós, hófúvásos este volt — Ment, ment magába, láztól elgyötörve, Feje fölött a szélvihar dalolt. Ment, ment magába és tán azt se tudta­, Hová ragadja teste, lelke gondja, Csak nézett, nézett fel a­ szürke égre, A szürke ég vigasztalan ködébe. És ahogy ment a széles utczasorba Hullámzó­­emberár köszönt reá Vonult a nép az iévatói torra És mind az Élet dalát dudolá. Ezernyi férfi fél ezernyi asszony Mind azt keresi hol, hogyan mulasson, Hol nyilik még egy le nem tépett rózsa? Tán hogy letépje? Nem, hogy — meg­szagolja. Mind mosolyog, mindnek magas a kedve. Kepes a lelke, mint szárnyas madár, A bánatot mindegyik honn feledte, Balga, ki ma nem boldogságra vár! S Sylvester fáradt, beesett szemével keresve, kérdve nézett köztük széjjel, Kereste nézte: ennyi nép között Krisztusnak lelke melyikbe költözött? S áme’ a hetyke, ragyogó tömegben Sejtés érzés vesz rajta erőt, Úgy­­érzi, hogy lelke szárnya rebben, Amint­­tüzes látásba öltözött, Mint hogyha megtört szivének sugara Végső­­erővel a lelkekbe látna S leszaggatná mindazt a czifra rongyoti Mit te sok ember önmagára hordott, S belátna, de az emberek testébe­n látna vonagló, szegény sziveket, Látná, hogy hull el mindeniknek vére Virágillat s fakó mosoly között, Hallaná, mint sül el a sóhajtásuk, Félúton hogyan haldoklik a vágyuk, Mind, mind azért, hogy senki meg ne tudja, Hogy­­ember lakik e czifra burokba. ... Megáll Sylvester, megdobban a szive, — Mintha harang kongását hallaná — S mintha valaki a nyomába érne. Akad hát balga, ki felváltaná! . S réveteg szemmel, ernyedő erő. e­ Viziószerüen érti végre meg, Hogy szivünkben a halál érzetével ismerhetjük meg csak az életet. MAGYARORSZÁG Budapest, 1914. csütörtök, január 1. pótoljuk egy fölénynyel, melyet velünk szemben magunknak megszerezhetünk, és ha van bennünk erkölcsi komolyság, meg is fogunk szerezni, ez a fölény pedig: összetartás. . ............ -1 " ' — ----­A helyzett. Saját tudósítónktól. —. Budapest, deczember 31. A politikának is ünnepe az új esztendő. Szorosabb összefüggést a társadalmi­­és gaz­dasági rossz esztendő és a politikai züllés, rombolás esztendeje között, mint a most le­zártban azt tapasztalhattuk, elképzelni sem lehet. Az új esztendő felé aggódó szemmel néző reménység is elsősorban a politikai változást ostromolja, mert ettől várja helyrehozását a rombolásnak, melyet véghezvitt, a sülyed­le­nek, melyet okozott. Hogy a vágyakozó reménynek a jelenben nem sok­­tápláléka van, azt mindenki­­érzi, mindenki tudja. A kormányzó párt és vezérének politikája több esztendő reményével nem kecsegtet. Si­várság, önzés, lelkiismeretlenség, féktelen, hatalomvágy és fölfelé való meghunyászkodás a rugói ennek a politikának. Tisza István újévi beszéde, amelylyel a munkapárt üdvözlésére válaszol, e sivárság­ból kivezető útra nem fog rámutatni. Kizárja ezt a létfentartás ösztöne. Ők csak gazdasági­lag tönkrement, politikailag lealacsonyodott nép fölött uralkodhatnak. A helyzet javulása az ő pusztulásukat jelentené. A kivezető utat az ellenzéki vezérek beszé­dei fogják megjelölni. Az ellenzék politikája lesz csak képes az országot a pusztulásból a teljes reorganizál­c­ió ígéret­földjére kivezetni. Enne a politikának, és­pedig kifejezetten a függetlenségi és 48-as párt politikájának szol­gálatába áll az uj év küszöbén — fölfrissült él az ember! Irta: Páczely J­ózsef, öreg Téglás János udvarán összegyüleked­­tek az emberek. Négy-öt szomszéd.­­ Mikor együtt voltak, Jónás Pál odaszólt az­­ öreg Téglásnak:­­ — Eressze kend ki! ] A gazda odalépett a disznóólhoz s kieresz- S .tette ta kocsát. A­­szemrevaló jószág megállt az ól előtt, fü­leit tetőre hegyezte, majd hirtelen elbuffan­­totta magát s megfordult. Az emberek fontoskodva hümmögtek: — Nincs benne... Nincs. Az öreg Téglás, bár ő is egyazonképpen ve­tekedett, megcsóválta a fejét. — Nem lenne? A Szomszédok mind azt mondták: — Nem. Nem lőhet, mer’ akko’ má’ mu­tatná! — Úgy hát befogom, szólt - - öreg Téglás. — Be lőhet. Be... Az emberek elkezeltek. Másnap reggel az öreg Téglás még a ka­­nászt is megvallatta, de az is csak azt erősí­tette, hogy nem lehet, mert így, meg úgy... Ha valaki, hát ő tudná! így került a kocka hízás alá. Mikor aztán három-négy mázsa drága ten­gerit elemésztett a gömbölyödésnek indult állat, négy éjszaka váratlanul keellett. Két kis malacza lett. No, vakargatta deres fejét az öreg Téglás­, de még a szomszédok szemevilágát is erősen

Next