Magyarország, 1914. február (21. évfolyam, 28-52. szám)
1914-02-01 / 28. szám
2 MACITAS-OESZ itt Budapest, 1914. vasárnap, február T, hogy a honpolgárok nagy tömegeit ki kell rekeszteni az alkotmány sáncaiból! Ez a törvényjavaslat ugyanis még ebben a tökéletlen formájában is rendkívül kedvez a nemzetiségeknek, elsősorban Tisza kedvenceinek, az oláhoknak, és nagymértékben hátrányos a magyarságra. Hogy csak egy pár példát említsünk: Alsófehérben 2186, Beszterce-Naszódban 2536, Fogarasban 2132, Kisküküllőben 1970, Kolozsban 1873, Szebenben 2728, Szolnok-Dobokában, 1988, Tordaaranyosban 2273 választó választ egy képviselőt. Ezek tudniilik oláh vármegyék. A tót Sárosban 2781, Trencsénben 2716 választó esik egy-egy kerületre. Ellenben a magyar Baranyában 5800, Fejérben 4979, Győrben 5448, Nógrádban 5088, Pest megyében 5083, Somogyban 5367, Tolnában 5112, Vasban 5285, Zalában 5116 választónak van egy képviselő küldésére joga. Amint látjuk, a Sándor János törvényjavaslata roppant egyszerűen megvalósítja a pluralitást, holott Khuen-Héderváry Károly a nemzeti munkapárt nevében mondott programmbeszédében a pluralitást, kárhoztatta, elítélte és kiküszöbölte. Csakhogy ez a pluralitás, a Sándor Jánosé és a Tisza Istváné, nem az intelligencia, a kultúra, és a magyarság pluralitása, amilyen az Andrássy Gyuláé akart lenni, hanem a tudatlanságnak, a kulturális elmaradottságnak és a nem magyaroknak a pluralitása a magyarság rovására, mert egyszerűen azt jelenti, hogy 5000 erdélyi tudatlan, kulturáltan oláh választó két képviselőt küld az Országházába akkor, amikor ugyanannyi művelt, jómódú dunántúli, budapesti vagy alföldi magyar választó csak egyet. Úgy látszik, hogy címek a javaslatnak a megalkotásánál már az oláh paktum szempontjai is figyelembe jöttek. Ez a javaslat is egyik láncszeme an 0yan suhogással vágta la levegőt a géje, mintha valami madár fütyült volna.pen.— Erről híres ez a kard! János lovag nem tudott betelni a csodálkozással. — Valami keleti hercegé volt. Évszázadok, csaták és sötét végzetek kellettek, mig hozzám került. És én most neked adom, lovag úr! Meghajtotta magát ás kezet nyújtott János lovagnak: * ! H ! :— Viseld szerencsével. Megillet egy olyan daliát, amilyen te vagy... — De furam! Radnóti Farkas mosolygott: — Szívesen adom. Oldd le a kardodat... Saját kezével csatolta föl a lovag derekára. Az egyszerű, széles markolatú fegyvert pedig az ajándékul adott, drága kard helyére akasztotta. Egy pillanatig nagy lés meghatott csend támadt. János lovag l ugy látta, mintha a szanaszerte álló sisakos várt lovagok tiltakoznának... Tiltakozott ő is : — Uram, az az egyszerű kard nem méltó, hogy... Radnóti Farkas nemes barátja vállára tette a kezét: ■ , • Fiam, hadd tudja meg az utókor, hogy egyszer egy Radnóti is rászorult a más védelmére ... Kimentek a fegyverteremből. János lovag lelkében az öröm, a szégyen és a fájdalom viaskodott. A legdrágább kincsét adta neki az az ember, akinek ő mindeneknél drágább kincsét lélekben elrabolta...Azt mondja Radnóti Farkasnak a magyarellenes politikának, amely Tisza István pályafutásának mindinkább uralkodó elemévé válik. Az az „államférfiú”, aki céljául a magyarság törekvéseinek a letörését tűzte ki, munkájában természetesen nem támaszkodhatik a magyarságra, hanem arra kell törekednie, hogy a magyar faj politikai súlya, befolyása minél kisebbre redukáltassék. Ezt a célt szolgálja ez a javaslat is, mégpedig mélyrehatóan és erélyesen, aminthogy Tisza mindig bátor, elszánt és erélyes, amikor a magyar fajra, a magyar nemzetre méri sűrű, kemény csapásait. Tisza István a Czernin-ügyet épp úgy intézte ma el, mint a Désy Zoltán-féle lovaglás ügyét, sajnálkozással. A Désy-ügyben ő sértette meg Désyt, s ő fejezte ki a sértés felett való sajnálkozását. Itt őt — és vele, fájdalom, a magyar állam tekintélyét — sértette meg Czernin, de azért itt is ő fejezte ki sajnálkozását a sértés felett. ("Sajnálja, nagyon sajnálja, fokozatosan sajnálja, hogy Czernin újságban nyilatkozott)). Ennyit mondott s ezzel a Czernin-ügy is (a lovagiasság szabályai szerinti) el volt intézve. Csernin ellenben egy szóval se jelentette ki, hogy ő is hasonlóképp sajnálná a tett nyilatkozatát. Sőt a felolvasott leveléből az látszik, hogy egy cseppet se sajnálja. Szóval Tisza István legújabban azt a lovagias eljárást követi, hogy ha ő sért, akkor ő sajnálkozik, ha őt megsértik, akkor is ő sajnálkozik, s így intézi el az ügyeit a saját egyoldalú sajnálkozásával. Szégyenletesen, nyomorultul kicsi volt ma Tisza István. Az az ember, aki Napóleonnak érzi magát a magyarsággal szemben, a palotaőri sisakok mögött, aki fegyveres kato— Vigyázz a kardra! Életed legnagyobb hálájaként se add oda senkinek. Mert nagy és különös legendák fűződnek e kardhoz. Azt mondják' hiteles felsők, hogy ereje, varázsa és végzete van... — Micsoda? — kérdezte János lovag megdöbbenve. •— Aki a kardot ajándékul odaadja, az annak kezétől pusztul el, akinek odaajándékozta ... Halkan nevetett: — Te azonban ne félj! Én nem ajándékul kaptam a kardot, hanem úgy, vettem. Nem is öltem meg azt az indiai kereskedőt... A varázs végkotszerűségét ezzel megtörtem,• s ha fennállásig, úgy sincs baj, hiszen csere volt: te egy másik kardot adtál érte! Még egyszer megjegyezte: — Különben sem hiszek a végzetekben. Kilói a végzetét önmagában hordja. Hanem mégis azt mondom neked, ne add oda senkinek...— Tőled kaptam, nagyúri Úgy fogom őrizni, mint az életemet... Visszavonult János lovag a szobájába1. Nem tudott örülni az ékköves kardnak, olyan megalázottnak érzte magát- Miért is hozta össze a sors Radnótit Farkassal, ha már úgy végeztetett, hogy Gyöngyike az ő felesége lett ?! Igen búsult János lovag, mert szerette Gyöngyikét és szerette Radnótit Farkast is igaz szív szerint... Vacsoraidőig töprengett, nézzéti fái Csillagokat! az égen, hogy olyan halvány vörös és zöld, kékes és fehér színben tündökölnek, mint az ajándék-kard drágakövei... akkor felköltötte a vagyontérő fegyvert és lement az estebédre. Czernin és Tisma ipáival olyan ridegen s kérlelhetetlenül vezeti ki a fegyvertelen Andrássyt, ma meglapuló,kezet nyaló Iszelid bárányka volt. ■ Még tegnap azt hirdették, hogy várjunk csak, majd elbánik ő azzal a Czerninnel, majd oda mond neki. Valami nagy elégtételre, nagy diadalra készült a munkapárt, amit az ő hős vezérük fog venni Czsinin grófon. *S mi lett belőle? Képzeljék el, hogy a Vági viadalra készül cseh Holubár ellen, a magyar vitéz (mint hajdanában). Ott áll téren Holubár, szitkozódva,sértegetve várja a magyar ellenfelét. Berobog ,talpig páncélban a magyarok reménye, büszkesége, a győzhetetlen Tisza. Jön büszkén, öntelten, félelmesen, kardját magasra emeli,s aztán leszáll a tóról, odacsúszik Holubárhoz, s alázatosan kezet csókol neki. Ily folyt le ma cseh Czerninnek s a magyar, Tiszának harci mérkőzése. Czernin csak szellemileg volt ott a küzdőtéren, s mégis ő lett a nap diadalmas hőse. Soha még nagykövetet a magyar parlamentben iugy körül ■ nem tömjéneztek, úgy végig nem dicsértek, mint szemint a magyar miniszterelnök, volt az elégtétel1, amit a nyilatkozatáért vett rajta. A legkorrektebb, leglojálisabb íur az a Czernin, s Tisza végtelen tisztletet, rokonszenvet, nagyrabecsülést terez iránta. Mindössze szerény, ('kifogásai, észffeltételeti vannak" a hírlapi nyilatkozatával szemben. * szó. Pedig kiegyenlíthetetlen ellentétekről volt it ! 1 Tisza István kijelentette a delegációban, hogy az ő paktumtárgyalásain a tíz külpolitikával semmi összefügő gésa nincs. Nem azért egyezkedik a tátrai románokkal, hogy, ezáltal ,megszerezze Románia szövetségét a monarchiának’. Czernin gróf pedig azt mondtad ,hogy 1 egyenesen azért folyik k azért szükséges a román paktum tárgyalási mert Románia csak ennek jellenié btei hajlandó velünk szövetkezni. Sohasem látta szebbnek Gyöngyikét, sohol sem látta kedvesebbnek! Maga Radnóti Farikas uram is fölmelegedett asszonyi babájától! Vidám és boldog hangulat árad széttaikusi teremben, mig odakünt teljes fényével ,tjiM űöklötte az édes holdvilág. Elmúlt tziz óra, fél tizenegy is el, ittak! jtott kaját, ittak erős franciaföldi bőrt is. S ha egyszer csak a homlokára teszi Gyöngy iki fehér, kis kezét .— Fájt a fejem... ■ Egészen belehalványodott. — Mitől? Ejnye... Talán több levegőt! —4 [UNK] sajnálkozott a várur s nem lévén szolgált a teremben, felugrott, hogy kitárjon minden lábi lakot Az asszony János lovagra pillantott. Nag]y villanás gyűlt a szemében s igen sebes és titkos mozdulattal papirgolyócskát nyomott a tenyerébe. Ebben a pillanatban Lajos szolga benyitott I és az ablakhoz rohant. A várur .visszaült aj helyére. — Bocsásson meg, édes uram’, gissiavomil1 lók... — Természetesen! — mondta Radnóti Farikár. — Te pedig, lágy szives, várj! meg,visz] száj-övök... Jóért köszönt az asszony és elment az ura? - val. A szolga illatos fáklyával világított előttük. János lovag egyedül maradt a teremben és szétbontotta a papírgolyót. Ennyi volt rajta hirtelen vetett betükkel (Pont éjfélkor la rózsalugasban) A lovag szive megdobbant. Arcza elváltozott. Mit csináljópí és mit csináljon mossWI