Magyarország, 1914. február (21. évfolyam, 28-52. szám)
1914-02-01 / 28. szám
!868spWb& waegenapt február 11. ffiagy az egyik Igaz; vagy a másik. X Kettő legysaerxin igaz nem lehet- A két tfx közül KA-k :valamely ík nem-mondott igea-M Ha van önérzet a magyar miniszterelnök Iben; önérzet, amelylyel nemcsak önmagának, ne a magyar állam tekintélyének is tartoznék; erre csak egy válasza lehetet Elmenni Bécsbe s azt mondani: vagy. ő. .vagy én! Tisza nemcsak ezt nem tette. Még issak annyit se ért el, hogy Czernin gróffal visszavonassa vagy legalább szépül tesse a nyilatkozatát. Nem. Czernin irt valami levelet a miniszterelnöknek s ő azt a német szolgálati nyelven fföl is olvasta, de abban egy betű sincs arról, hogy Czernin ezt a lényeges, Tiszát vérig sértő, cégéresen meghazudtoló nyilatkozatát visszavonná. Czernin tehát fentartotta az állításait. S Tisza nem tud magának más elégtételt szerezni, mint Hogy sajnálkozik és tagad. Tagadja tovább is, hogy a külügyi érdekből folytatná a paktumtárgyalást. Bizonyítékokat is hoz föl. Előbb azt mondja,hogy ő már március óta foglalkozik a román békével. Azután, hogy már tíz éve foglalkozik vele. Tán a világ teremtése óta is azzal foglalkozik. Tehát nem a mai külpolitikai helyzet készteti őt az egyezkedésre. De hogy tíz év óta táplált eszméjét miért épp ma lett olyan sürgős megvalósitani s ha páz évig tudott vele várni, miért nem várhat még három-négy hónapig. ■— erre nem adott ■ választ. S mikor Bethlen István gróf, nagyon helyesen és okosan azt kívánta, hogy ha csak ugyan nem a román szövetség megszerzése a paktumkötés célja, akkor bizonyítsa ezt azzal hogy most függessze föl a paktumtárgyalásokat s csak a román szövetség elintézése után folytassa; —, erre a természetes' kívánságra se volt egy szava sem. Ezeket a kérdéseket félénken kerülgette. Szégyenletesen kertelt, csűrt-csavart s beszélt mindenről; szavalta elkoptatott frázisait kölcsönös megértésről, a lelkek harmóniájáról, a (hogy tapsolhassanak is egy kicsit a mungók) 3e a lényegre, a főkérdésre nem mert választ adni.A parlament kíméletlen Dzsingisz-Kánja meghunyászkodó, talpnyaló kis macska lett Czernin gróf előtte Tisza beszédéből most már, aki eddigi kételkedett, az is bizonyos lehet,hogy Czernin mondott igazat , hogy a román paktumot egyenesen ráparancsoló Tiszára s ő ebben csak Románia követeié neld p Czerninl és Berchtold parancsának engedelmes végrehajtója. Soha még a magyar állam tekintélye úgy megalázva nem volt, mint ebben az ügyben. Ez a nap a magyar állam fegyverletétele; szégyenletes meghódolása volt Románia és a cseh Czernin előtt. s A helyzet. ■ *:" A Czernin-ügy érdemével lapunk más helyén foglalkozunk. Itt azokkal a külsőségekkel vetünk számot, amelyek között az előre hirdetett «nagy» miniszterelnöki válasz elhangzott és ezekből vonjuk le a politikai helyzetre lényeges következtetéseket. A képviselőház mai ülésén szavazás volt ,és a név szerint leadott szavazatok összeszámlálásánál kitűnt, hogy mindössze százharminchét munkapárti képviselő tartotta kötelességének a pártvezér «nagy» válaszának meghallgatására eljöni. Tehát a többségnek majdnem fele távol tartotta magát a nagy eseménytől. Kitűnt aztán, hogy a pártnak az a része, amelyik nem jött el diadalt ülni Czernin gróf szörnyű elpáholtatása fölött, jobban volt informálva, mint azok,akik eljöttek. Mert a nagy államférfiú, akinek ünneplésére eljöttek, nem Czernin grófot, hanem maga magát csapta agyon. Nem számonkérés volt éti ítünete kénytelen feldicsérése hatására eljönni. Tehát a’többségnek majdnem a kitűnő diplomatának, bukaresti követünknek. Nyílt beismerése volt ez annak, hogy külügyi képviseletünkben megingathatatlan állása van egy olyan diplomatának, akinek politikai vonatkozási egyéni nézetei nemcsak a magyar állameszmével, de még a magyar miniszterelnök nézeteivel is ellentétben vannak. Konstatálnunk kell, hogy ennek a letagadhatatlan, sőt kényszerülten beismert ténynek lehangoló hatása meglátszott magán Tisza Istvánon is. Sőt határozottan állítjuk, hogy beszédéből, ennek hangjából és egész magatartásából meg lehet állapítani, hogy Tisza ma már nem a maga jószántából dolgozik a román paktum sikerén, hanem egyenesen külpolitikai érdekből, magasabb kívánságra fáradozik a magyarországi románokkal való megegyezésen, így fogta meg magát a saját csapdájában. Nemzete ellen, pártérdekből kezdte meg a tárgyalásokat s most, amikor már látja, hogy a hatás egyenesen ellenkező és szeretne megállani a lejtőn, melyre lépett: akarata ellenére kénytelen azon tovább haladni, mert olyan erők taszítják, amelyekkel nem mer szembeszállni. Ezt a munkapárt is átérezte ma, amikor vezére össztöpörödésében a többséget súlyos politikai csapás érte. Nem tudott lelkesedni mert érezte, hogy végzete közel. Hiába ült föl már Tisza a nemzetiségi kérdés vesszőparipájára, hiába sarkantyuzta azt igazi urlovashoz méltó igyekezettel: a diadal ,a siker, messze elszaladt előle. Leverten hallgatták és leverten követik — s; mert egyebet nem tehetnek. Vele együtt már rég átlépték a határt, ahonnan még lett volna visszatérés.* Hölgy a főherceg csak ott jelenhetnék meg, ahova a kormány is hivatalos, ez olyan ■ elmélet, amelynek helyességét, és igazságát kénytelenek vagyunk kétségbe vonni !A tazloíga visszajött, megállt a sarokban ,szolgálatkészen, de alattomosan pillogott, s összeszedte magát János lováig. Az Isslgrad lom vonlaikéi elsimultak a homlokán, de lelke iás szerelem és a becsület harcában erőben ,vívódott. A várúr belépett. ■—Lefeküdt szegény, mellette vagyon belső szolgáiddá. .. Hát te miért vagy olyan halovány ? — Részvéttel vagyok... — felelte János lovag megrezzenve. A várúr bólintott. — Hiszen nem olyan veszedelmes a bajai Vannak jó medicinák a főfájás ellen, s legjobb medicina a teljes nyugalom... Koccintottak. iddogáltak. Diskuráltak. Féltizenkettőt kongatott a toronyóra. A gyertyák lángja ismét meghosszabbodott s füstösen-titkosan lobogott, megannyi lidércláng. A szolga sunyin figyelte, hogy készülődnek-e ? A bort kihsörpintették s barátságos beszélgetéssel kimentek a teremből.— Volna-e kedved reggel kijönni vadászatra ? — Köszönöm... Szívesen megyek... Kezet fogtak.— Jó éjszakát, János lovag! — Jó éjszakát, Radnóti Farkas ... IX. X jutalom. Az épületrész előtt, melyben Radnóth Farkas termei voltak, Lajos szolga megállt és az ablakokra tekintett.. A hárem középsőn, gyenge, vörhenyes világítás szűrődött ki. Az a mécses, mely szüntelen ég a hálószobában. Vájjon ébren van-e Radnóth Farkas? Mindegy! A lépcsőkre surrant s megindult fölfelé, hogy az ajtót megkopogtassa csendesen. Végigosont az ambituson. Káröröm és kaján reménység ült a képén. Olyan szolgálatot tesz most a várurnak, amilyet senki sem... Hangtalan, fekete mosolylyal nevetett. Holnap talán már uem lesz szolga! Holnap I talán már beköltözik valamely kisebb domíniumba, melyet hűsége jutalmául örök jussal birtokba vehet! Mert a Radnóthok nem fukarkodnak, mikor hűséget kell jutalmazni! És ilyen hűséges szolgálatot még nem tett senki sem... Megállt a hatalmas tölgyajtó előtt. Vert a szive, vert nagyon. Ha most bekopogtat! A szerencse ajtaján kopogtat... Kopogtatott lassan, szépen. A holdvilág reszketett a nehéz rézkilincsen. Aludt a várur. Nem hallotta meg. Várt egy kicsit, s másodszor is bekopogtatott. Valamivel erősebben... Most sem kapott választ. Harmadszori koppantásra érdes1 hang hallatszott : (— Ki az ? ■— Én vagyok... S hozzátette: , — ... Lajos szolga... Rövid csend. ■— Mit akarsz ?! Az ajtóhoz bujt és besuttogta : — Nagyságos úr... nyissa ki...! Az ágy megreccsent. A vár ura fölkelt. Az ajtóhoz lépett, !—! Mit akarsz ? ! — Olyan dolog történt, amit nem merek megmondani hangosan... Hihette Radnóth Farkast, hogy árulás történt. Az ágyához lépett, csupasz kardját fölvette és kinyitotta az ajtót •— Mit akarsz ?! A szolga nagybátortalanul betette az ajtót. Remegést színlelt: ^— Nagyságos úr!... Elhallgatott: hogyan kezdje ? A várúr rárivait; ■—! Beszélj! Megszólalt: >—■ Tessék hamar felöltözni ! ^ Én?! !— És lejönni a kertbe... a rózsafogasba... ■—■ Miért ?... •— Ott van ! !—* Kicsoda ? !—. János lovag... .— Hát aztán ?! — villámlott a várúr szeme. —‘ És ott van még... Szünet ■— Ki van ott?!... A szolga térdre vetette magát úgy suttogta : — ...és nagyságod felesége... Radnóth Farkas elámult és hebegett: t—1 Kicsoda ?...! — Nagyságod felesége... az úrnőnk... —— felelte hangosabban. Hátrapattant Radnóth Farkas és felhördül mint a sebzett’ vad. Szeme ontani kezdte a villámot és fel üvöltött le= MtKfegélss-ljk