Magyarország, 1914. április (21. évfolyam, 80-104. szám)
1914-04-01 / 80. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1914. ÁPRILIS 1 SZERDA XXL ÉVFOLYAM 80 SZÁM Előfizetési ár: Szerkesztő bizottság: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Negyedévre 1 korona. Egész évre 28 korona. KÁROLYI MIHÁLY gróf: Szerkesztőség és kiadóhivatal. Egyes számára helyben és vidéken 10 fillér. BECK LAJOS LOVASZY MARTON VI., Teréz-kÖmt 22. szám. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt szíveskedjenek lehetőleg gyorsan intézkedni, f ahogy a lap küldése fennakadást ne szenvedjen. A „mellékhatás" Bukarestben A külső politikától teljesen függetlenül kezdte Tisza István a román paktumtárgyalást. Csak belső sugallatát követte, amely már évtizedek óta biztatja őt arra, hogy kössön békét a románokkal. De azért a nagy államférfi éleslátásával azt is pontosan kiszámította, hogy ennek az ő, tisztán belpolitikai munkásságának lesz egy kedvező külpolitikai mellékhatása is. Az, hogy a román közvéleményben barátságos hangulatot fog felidézni a monarchia és a hármasszövetség iránt, A paktum révén megszeret majd minket a román nemzet, s maga fogja követelni királyától, hogy csatlakozzék a románságot olyan barátilag támogató hármasszövetséghez. Mert a magyarságot, azt le kell törni, meg kell vesztegetni, el kell aljasítani, avval, Tisza szerint, másképp nem lehet elbánni; de a románság, az más, azt kedvezményekkel, simogatással, lyúkkal-kaláccsal kell a monarchiához és a hármasszövetséghez édesgetni. Ez a Tisza állambölcsesége. Az ő számításai szerint a román paktumnak az lesz a fő hatása, hogy a magyarországi románok támogatják munkapártot a magyarságot képviselő a ellenzékkel szemben. Mellékhatása pedig az, hogy Románia közvéleménye beleszeret a magyar nemzetbe, a monarchiába s a hármasszövetségbe. A fő hatás bekövetkezett. A hazai románság valóban ott van Tiszának a magyarok ellen hadat viselő panamista táborában. A mellékhatást láthatja Tisza és a magyar nemzet a román kulturliga bukaresti gyűlésének híreiből. Pompásan bevált a Tisza-féle paktumos rendszer. Teljesen úgy történt, ahogy Tisza csodás lángelméje jó előre kiszámította. Olyan roppant kedvező eredménye támadt Bukarestben a román paktumnak, hogy mikor olvassuk, szinte a hátunk borzong tőle. Valóban, megszerettek bennünket a paktummal megnyert román szomszédok. Úgy szeretnek, hogy majd megesznek. Sőt valósággal meg is esznek. Azaz megennének, ha engednők és ha erejük is annyi lenne, mint elbizakodott szemtelenségük. Persze Tisza nem törődött a bukaresti gyűléssel. Hiába követelte Sághy Gyula, neki nem volt hajlandósága (helyesebben: bátorsága) beavatkozni. Hisz az csak egy közművelődési egylet gyűlése lesz. A román művelődésről fognak tanácskozni. A magyar kormánynak nincs oka, hogy ezt megakadályozza. Hát valóban a művelődésről tanácskoztak. Arról a román művelődésről, amely sortüzet és rohamot vezényel Magyarország ellen. S nemcsak egyetemi tanárok, főtisztviselők és főpapok, a román állami és társadalmi élet vezetői voltak ott, hanem katonák is. Tábornokok, ezredesek, a " diadalmas" román hadsereg vezérei. S a katonatisztek, a hadvezetők szónokoltak arról, hogy sortűzzel és rohammal fognak az erdélyi havasok felé nyomulni. Ezt a mellékhatást várta Tisza István az ő román paktumától? Hát bizony nagy volt ennek a' mi sópénzes állambölcsünknek az ő bölcsesége, de józan belátása egy csepp" se volt. Gerő kardja nyomán vér fakad, s a vér olyan, mint a kortespálinka: nem józanit, de még jobban' megbolondit. Attól támadnak olyan A papa muzsikál Irta : Farkas Antal A’ háziorvos újév után betanította a takaritónéját, hogy az öreg Varga Péternek mit mondjon : — Nincs itthon a nagyságos úr, nem is lesz; ha lesz is, csak késő este lesz, akkor meg nem mozdulhat ki korán reggel megint elmegy a lakásból, mert Varga Péter, a toprongyos, kopott, öreg úr alázatosan megköszönte a takarítónő fölvilágosító szavait és megmondotta otthon, hogy kár volt a szobát kitakarítani, a melegét kiereszteni, mert a doktor úr nem jöhet. A doktor úr megunta a nagyedik emeletre való mászkálást. Hiába is mászkált, mert Varga Péterék csúfosan becsapták azzal a beteggel. Ráfogták, hogy a beteg keresztanyja gazdag asszony, aki nem sajnálja a doktor ur fáradozásait megfizetni, aki a gyermek bölcsőjénél megfogadta, hogy tisztességesen eltakarittatja, ha meghal, aztán az orvosi költségeket is megfizeti. A doktor ur irt a messze lakó gazdag asszonyságnak és a posta visszahozta a levelet, hogy ott a cimzett ismeretlen. Igenis, Varga Péterék becsapták a doktor urat azzal a beteggel. Aztán nem is sokat ért ennek a betegnek a doktor, mert olyan beteg volt ő, akinek a temető a legjobb doktora: nyomorék volt, hülye volt, egy kukkot nem tudott kiejteni, egy értelmes mozdulata nem volt. ült, nézett a levegőbe , ha rájött a nyavalyája, nyöszörgött mint a beteg jószág vagy ordított. Járt a keze, verte az arcát, harapta az ujjait. Sajnálta, aki látta, hogy miért született és miért nem pusztul el ? Varga Péteréknek ez volt a legkisebb gyermekük, a nyolcadik. Csodálatos, hogy a többi mint szép, egészséges gyermek vol és ez ilyen nyomorék, hülye maradt. Tán a fogzásban kapott valamit vagy valaki szemmel megverte. Még csak annyi esze sem volt, hogy enni tudott volna , úgy kellett etetni. Ha nem etetik, elpusztul éhen, ha mindjárt tejbe-vajba ültetik is bele. úgy kellett etetni az édesanyjának most is, tizenötéves korában. De azért nagyon szerették. A nyomorúsággal sújtott família minden tagja sajnálta a nyomorék testvért. Ez nem ismert, nem szeretett közülük egyet sem. Csodálatos, hogy a nótának, a muzsikának milyen hatása volt erre a gyermekre. Mikor a roham rájött és ordított, mikor az ideggörcsök legjobban kínozták, egyszerre elhallgatott, ha valamelyik testvér odament hozzá, megrázta : — Iluci ide hallgass!... Csak egy kislány van a világon... — nótázta neki. Egyszerre elhallgatott, lázas, fekete szemét arra fordította, aztán ő is dalolt. A maga csodálatos hangján végig Ia-ra-Iázta az egész nótát. Sokszor magától is rákezdett egy-egy ismertebb nótát. Ha kétszer-háromszor hallotta, elég volt neki, megtanulta. Olyan furcsa volt, amikor a beteg gyermek hosszú, vontatott jajgatása egyszerre csak átcsapott egy régi, szomorú nótába, amit a Varga-lányok már elfelejtettek, amit odakint a falun datolgattak, mikor még az öreg Varga fiáter úrnak volt hivatala, kenyere, kocsija, lova, pincéje... A nyomorúság bekergette őket a nagyvárosba, összezsúfolta szegényeket a negyedik emeleti lakásba. Vártak valami csodálatos megmentést, ami majd ismét boldoggá teszi őket: visszamennek a jó levegőre, a jó kosztra. A lányokat elhajtotta a koplalás, a szükség a gyárba. Összetaiulta őket a közös nyomorúság, meg a beteg gyermek, Iluci. Az édesanyjuknak nem egyszer mondta a háziorvos: — Mit kínlódnak vele? Ez a gyermek úgyis elpusztul, adják be ide vagy, oda, majd én bejuttatom. Az édesanya elkezdett sírni. Ki ápolja nálánál jobban Ilucit? Ki simogatja meg, ha nyöszörög, ki mond neki nótát, ha jajgat? Ki kél föl hozzá éjszakánkint betakargatni? Nem, az Ducit nem lehet odaadni, ott elmérgezik, hogy ne legyen vele több baj. A lányoknak azért kellett otthon maradni, dolgozni, vagy gyárba járni, mert tartani kellett a beteg gyermeket édesanyástól; no meg Varga Péter urat is, aki egész nap, jött-ment, pékboltba, fűszereshez, fáshoz, piacra az öreg úr járt. Úgy megszokta a negyedik emeletet, hogy soha nem jutott eszébe azon panaszkodni, hogy nehezére esik. A háziorvos úr beleunt a mászkálásba és nem ment ki többé Varga Péterékhez. Ugyanis ekkor érkezett vissza a levél, amely a keresztmamához íródott, aki nincs sehol. Pedig csakugyan szükség lett volna az orvosra. Ducinak nem kellett az étek A szája cserepes volt a láztól, a szeme ragyogott, a melle hörgött. Mikor a nyomorúság negyedik emeleti hánunk mai száma 42 oldaL