Magyarország, 1914. december (21. évfolyam, 307-336. szám)

1914-12-01 / 307. szám

2 MAGYARORSZÁG Budapest, 1914. kedd, december 1. Képviselők az oroszok kiveréséről Andrássy Sándor órát elmondta a homonnai csata lefolyását A képviselőház mai ülése előtt atfolyosón beszélgetés tárgya volt a legutóbbi orosz betörés is, melynek sikeres visszaveréséről ma is megnyugtató hírek érkeztek. Az ellenzéki folyosón megjelent Andrássiy Sándor gróf, aki az automobil-testületben főhadnagyi rangot visel. Andrássy grófnak tudvalevőleg Homonnán van szép birtoka és igen szép kastélya. A parlamentben a grófot nagy érdeklődéssel fogadták, aki mint egy automobilos osztag parancsnoka, végignézte a Homonna melletti négy napig, tagló, harcot. A gróf a sok kérdezősködésre körülbelül ezeket mondotta el:— Mintegy másfél brigád doni kozák szállta meg Homonna városát, miután azt előzőleg kiürítettük volt. A kozákok bizony raboltak és fosztogattak is, azonban azoknak, akik otthon maradtak, a legcsekélyebb bántódásuk sem esett A többi lakásban meglehetős kárt csináltak. A gróf elmondotta még, hogy egii kertészlegénye nem akart elmenekülni, , hanem ottmaradt s miközben a kozákok körülötte járkáltak, mllaodtan tovább fűtötte az üvegházat. Azután mosolyogva igy folytatta a gróf: :— Az én földemen állították föl a kastély mögött az oroszok az ágyúikat és végigéltem azt a keserű helyzetet, hogy éppen az én földemről lövöldözték a mi csapatainkat. Az oroszokat ma már visszavertük és a lakosság kezd visszaszállingózni. A kastélyt egyáltalában nem rombolták össze, hanem csak kirabolták: ami értékes ingó dolog volt, azt magukkal vitték a kozákok. Különben csapataink nagyon szépen dolgoznak. Megnyugtató híreket hozott Abaúj megyéből Hammersberg László. Szerinte Abaujban oroszok egyáltalában nem mutatkoztak. Háromnapos tüzérpárbaj a Kárpátokban - A Magyarország kiküldött tudósítójától. ~ — november 28. Ahonnan e sorokat irom, sokáig emlékeznek erdők vadjai és mezők varjai olyan égrendülésekre, melyeknek lángjai és füstjei hegyek ormáról, hegyek oldalából, szántóföldekbe ásott gödrökből fonódtak együvé. Az ellenség lejött Homonnáig. Itt kellett megmérkőzniük ahadaknak, melyeket a négyhónapos csaták megacéloztak s melyeknek embereit már megrészegítette a vér. E csatákat három napig tartó tüzérpárbaj előzte meg s egy ütegünk közvetlen közeléből néztük mi négyen a titánok e felejthetetlen birokját, amikor gépek, melyek láthatatlanok voltak, halálüdvözleteket küldtek egymásnak, rázúditották embertömegekre a halált, borzalmat és fájdalmat; amikor a szegény vitéz, kinek gémberedett tagjai immár várják a pihenést, nem tudja, merről szakadt rája a kénköves eső, pusztán csak arra gondolhat, hogy egy utolsó fohászt küldjött, mondjon egy jaj szót, mert most lehunyja majd szemét és többé nincs, ki édesdeden e szemsugárba nézzen. Barátaim, a járásbiró, kinek vagyona ott füstölög a helységben a gránátülések nyomán, a főszolgabíró, ki amily daliás és példátlan erélyű, épp oly szívjóságu és a földbirtokon cimbora, kinek jószágait veszítette el a muszka, ezeknek az uraknak a társaságában nézem a küzdelmet Reggel van, szél süvít és fagy fogja fájára lábunkat, a köd csak az imént szakadt föl, a nap fátyolos. Telefondrótot húztak az imént az ütegig s innen látszik, hogy a megfigyelő tiszt abbi hegy csúcsán egy öreg tölgy levéltelen koronájában ül, messzilátóval nézdegél! A helység fölött, mint egy szürke fátyol, melyet ég , felé feszítettek, füst gomolyog, fölötte a Kálvária-hegyös, im látjuk b eligaséges ütegeket sorban állani. Legalul egy, ’ rövid vonal, fölötte hosszabb vonalban és legfölül, a gerincen egy, még hosszabb vonalban állanak az ágyuk, tizenöt-húsz lépéses távolságokban. .. Nincs is takarása a nyomorultnak,mondja az őrnagy. A helység felől hangok jönnek, mintha zsákban mogyorót vagy diót ráznának. Ott már melegség bizsereg az erekben, szól a géppuska és kézifegyver, a szél elmosódó tömegkiáltás zűrzavarát is idehozza. Az ellenség most kezdi a tüzelést, a tőlünk oldalt, a Kálvária-hegyen fölállított ütegei egyszerre tüzelnek. Lángnyelvek villannak, de csak egy pillanatra. A füstjük szép kerék, kékesszürke, olyan, mint mikor az ember cigarettafüstből karikát fúj. Hat másodpercet számláltam, míg a szél szárnyán ideért a hang. Ezek a dördülések valóban olyanok voltak, mint amikor színpadon nagy dobbal ágyaznak, a sziklák visszaverték, a völgyek visszadobták és az erdők visszasírták, így sírt, zúgott, dübörgött és jajgatott a tájék már félórája, a mi itteni ütegünk még mindig hallgatott, csak tőlünk jobbra és előttünk balfelől rázkódott a föld. Mély és éles csattanások villantak, utána tompán a lövegek robbanása, ott túl az erdőcskén, hol orosz muníciós szekerek állanak. Egyszerre csak az öreg tölgyön megmozdult a tiszt, jelt ad, ugyanakkor megszólal a telefon is. A helység alatt északkeleten fedezékbe vetette magát az ellenség, ezt kell lőni négy ágyúnak. — A szájat kinyitni! — szól ránk a mi tisztünk. Utána az ágyuk kegyetten koncertet nyitnak. Előbb csak kísérleti lövések, de öt perc múlva már szalvékban ontják a srapnelt, a koncert füllépő, megrázó, a telefontja feogy ,a négy ágyú ugyanebben a belövésben dolgozzék tovább, irányt ad a többi, eddig még tétlen ágyúnak, ezek is előbb egy-egy «kereső» lövést adnak le és szalvéznak szakadatlan, utóbb már, amily gyorsan tudnak tölteni és elsütni, úgy dolgoznak, a Verejték csorog a tüzérekről, pedig a tag, rettenetes, füstösek és kormosak, az őrnagy már eltűnt mellőlük, egy,szitán ott pörög, kezében messzilátó. Az első négy ágyúnak jön aparancsa — Ötvennel előre, huszonöttel jobbra ,oldalt! Tehát az ellenség hátra húzódott, kísérni kell a lövegekkel. .. a másik négy ágyú föltüzel a Kálvária-hegyre,az Orosz ütegre; a szalvékat már megismételte vagy ötször, de onnan semmi lövedék nem jön erre. A legények nevetnek, mert az ellenség ütege nem tudja állásunkat fölfedezni s azt mondja egy szakállas tüzér. M épp most fejti le a gránát rézkupakját ! •— Azokat a guta üti most mérgükben. Újabb négy ágyú érkezik, ez is azt az irányt kapja, hogy az orosz üteget kell lőnie. És nincs itt a levegőben tenyérnyi hely, amely ne üvöltene. Kesernyés füst ül a tüdőnkre, a dobhártyánk, miflyha bicskákat szúrtak volna belé. " Detúlról sem hallgatnak a hegyek, azt kell hinnie az embernek, hogy a fölcsapó füstkarikák nem fognak megszűnn soha és alulról a föld vulkánjából jöttel , maguk után hozzák a végítéletet. Itt nevetnek a tüzérek, boldog és széles nevetés üli az arcukat, egyszerre öt ágyúi hallgatott el tuban, gránátjaink robbantották föl őket és e robbanás nyomára meghaltak emberiek, gépek éslovak.. talán vége lesz most már ? Sőt annál intenzívebben kezdődik a koncert, megvadultérzések vihara száguld benne, lent a hegység alatt megint szól a mogyorótörés, kiáltások vergődnek, a tüzérek nevetnek itt a hegyen és ott lent a völgyben sokan meghalnak, , Az országot alig száz méternyire kigyőzik alattunk, ezen jönnek be frit csapataink és munícióink, a mi romunknál már letérnek az útról, fölgázonak az erdőkbe és hegyről le, hegyre fel igyekszenek heljebb jutni, különben ő ellenség ütegeiárthatnának nekik. Most balról autó kanyarodik be ja Útra, a tüzérségi telefon megszólal, autó pedig rohanvást rohan. — Kisérjük azt autót — mondja a tiszt és most minden ágyunk az ellenséges ütegeket lövi, azok viszont az 'aut' felé tüzeltek, az ágyuk versenyt vis kodtak ezért az autóért s azért, ki nem ül. A mi gyalogosaink ésaz ellenségei nem tudhatták, hogy íme, most az ezreik közé egyetlen egy ember érkezet, csak s ennek az egyetlen egynek futják, fedezi itt minden ágyú és minden lövedék erre irányul túlról. Az autó előtt és mögötte gránátok hullanak, srapnellek zizegnek, mint a nádas, ha beszélget. Most fölötte is robban, megáll a szívdobogásunk, nem, tovább jutott már, nincs baj. Hirtelen megáll. — Talán sérülést szenvdett? — suttog a rémült kérdés, ám hirtelen jobb felé vesz utat, keresztül csap a mezőn , eltűnik az erdők mögött. A tüzérharc megállóit egy pillanatra. Alulról a völgyből az ellenfelek viaskodása .,tisz±ánStovjóhetaya - .mos szilátán