Magyarország, 1916. március (23. évfolyam, 61-91. szám)
1916-03-01 / 61. szám
Budapest, 1916. szerda, március 11. MAGYARORSZÁG Intrikus színészek (Emlékeimből) Irták Deréki Antal A’ régi, jó időkben, a mult század közepén, imikor még a „nemzet napszámosai“, vagy tépiesebb nyelven mondva „vándor komédiáok“ ládákkal roskadásig megrakott szekereken, agy gyalogszerrel járták be a rögös országuakat, a színtársulatok szervezése is más módon történt, mint a mai modern korban. A tárulatok osztályrészre, úgynevezett „proporciós rendszeren alakultak meg, az összes kiadások, még az útiköltségek is a társulatot terhelték s a tiszta jövedelmen (ha ugyan volt) arányban és érdem szerint megosztoztak, amiből önkéntelenül következik, hogy minden szülészgyekezett egyéniségét fejleszteni és érvényesíeni, hogy minél magasabb osztalékban részeülhessen. A szerződésekben szigorúan meg volt jelölve , szerződő színész szerepköre, ami azonban nem zárta ki azt, hogy mindenki köteles volt nemcsak minden rá kiosztott szerepet eljátszani, hanem még az összes karénekekben is résztenni. A szigorúan meghatározott szerepkör inább a színésznek azt a jogát védte, hogy azt megillető szerepet a darabban mással nem átszathatta el a részrehajló direktor. A rendes színtársulatok szervezése körülbelül így alakult: volt egy drámai hősszerel■os, egy Urai szerelmes, aki a szeles gavalléokat( írm bonviván) is játszotta, egy komilms, egy apaszinész, egy intrikus és egy népszínműénekes, egy drámai hősnő, egy naiva, egy népszínműénekesnő és egy anyaszínésznő, ahol a komikus nőszerepeket is játszotta. A többi szerepeket a mindkét nembeli segédszemélyzet játszotta, mely nagyobb társulatoknál hat-hat, kisebbeknél pedig három-három tagból állott A karénekekben, mint már említettem, mindenki tartozott résztvenni, mert akkor még felvonásközökben, — mialatt leeresztett függöny mellett a színpadot berendezték, — a közönség szórakoztatására a társulat összes személyzete gondosan betanult kvartetteket énekelt és ezzel a cigányoknak járó 2—3 forintot is megtakarították esténkint a közös pénztár javára. Miután azonban minden színésznek legforróbb vágya és hajlama a hősszerelmes vagy a komikus szerepkör felé hajlott, csak nagyon kevesen igyekeztek egyéniségüket az intrikus szerepkörre fejleszteni, annál kevésbé, mert ennek tanulmányozása igényelte a legnagyobb intelligenciát és csak kevés babérral kecsegtetett. Az akkori naiv közönség ugyanis nem tudta a színészt az embertől elválasztani, és a színpadi cselszövő iránt olyan ellenszenvvel viseltetett, hogy az intrikus színészt az életben is kerülte és gyűlölte. Ennek bizonyításául el kell mondanom a következő jellemző esetet: Amikor Beödy Gábor színtársulatához Győrbe elszerződtem, csakhamar szoros barátágot kötöttem Szauter József győrszigeti kapitánynyal, a magyar színészet lelkes barátjával, akit Győrben mindenki csak „Józsi bácsi“-nak nevezett. A régi, híres Auer-féle kávéházban, a győri írók és művészek gyülekező helyén, délutánonkint elrabolkoztuunk Józsi bácsival, akivel úgy, összeszoktunk, hogy egymás nélkül kártyát sem vettünk kezünkbe. Így tartott ez három-négy hónapon át, amikor egy estén, mint a társulat intrikusszínészének, a „Notre-damei harangozó“ régi regényes drámában, nekem kellett a ravasz és rosszlelkű Claude Frollo vérbíró szerepét el-játszanom, aki az ártatlan Eszmeralda cigányleányt hálójába akarja keríteni, és mikor ez nem sikerül, akkor életére tör. Ezt a szerepet én mindig és azon az estén is nagy szenvedélyességgel játszottam, és mikor a darab végén Quasimodo, a harangozó, a cigányleány védelmére kelve, a vérbíró kezéből kiragadja a tőrt és hátába döfve, földre teríti, a karzatról egy sztentori hang megkönnyebbülten, kárörvendve elkiáltotta magát: — Úgy kell a gazembernek ! — mire természetesen általános kacagás támadt a nézőtéren. Sokkal meglepőbb és fájdalmasabb volt azonban rám nézve másnap ,délután a kávéházban derék Józsi bátyám kijelentése, hogy az olyan magyar színészszel, aki ilyen körmönfont gazembert játszik, többé szóba sem áll. És meg is tartotta fogadását, egészen a szezon végéig nem kártyázott velem és csak elválásunkkor lágyult el annyira, hogy búcsúzóul hidegen nyújtotta felém kezét. A közönség ellenszenve az intrikus színészekkel szemben némileg indokolt is volt, mert a régi színészek, azokat a különben sem rokonszenves alakokat még sokkal sötétebb színekkel állították színpadra, mint a szerző maga elgondolta. Többnyire vörös, torzonborz, vagy rövidre nyírott parókákban, valami testi fogyatkozással : púposan, sántán, bénán, vagy sanda szemekkel jelentek meg a színen, sápadt arccal. A verduni küzdelem Mackensen serege Verdunnál Genf, február 29. (Saját tudósítónktól.) A „Journal de Génévé“ jelenti a francia főhadiszállásról, hogy a németek nyolc hadtesttel támadnak Verdun ellen. A csapatok közt van a Szerbia ellen harcolt és később Szaloniki alá vitt Mackensen féle hadsereg szinejava is. E harcokhoz szokott, edzett katonaság előtt alig van legyőzhetetlen akadály. 3011-eseink Verdimnál Genf, február 29. A „New-York Arrald“ párisi kiadása jelenti : Verdimnél a francia repülők felderítő Útjukon megállapították, hogy a német front nyolc helyéről osztrák-magyar harminc és feles mozsarak lövik a franciák erődjeit és állásait. A tüzérség nagy sikerében ezeknek igen jelentős részei van. Táviró cenzúra Genf, február 29. (Saját tudósítónktól.) Franciaországnak a külfölddel való táviróösszeköttetése tegnapelőtt óta teljesen szünetel. A vidéki sajtót szigorú büntetésekkel fenyegették meg az esetre, ha az első verduni eseményekről, vagy a Vogézekben szükségessé vált csapateltolásokról híreket adnának. Ily körülmények között a katonai szakértők nem tudták megállapítani, várjon Humbert tábornok a saját vezérkarának tanácsára, vagy pedig Jeffre vagy Castelnau utasítására intézett öt hiábavaló támadást Douaumont erőd ellen. A szakértők egyszerűen elsiklanak ama intézkedések felett, amelyeket Humbert tábornok tett a német hadállásoknak Douaumonttól keletre és nyugatra történt jelentékeny kibővülése folytán. Clemenceau olvasóinak elnézését kérte, amiért lapjában katonai cikk helyett filozófiai cikket irt. A közönség azonban meg fogja érteni az ő hangulatát. Gallieni hadügyminiszter Verdunben Genf, február 29. (Saját tudósítónktól.) A lyoni „Nouvaliste“ jelenti: Gallieni hadügyminiszter szombaton Verdinnbe utazott. Poncaré, aki Gouraud tábornok kíséretében a champagnei fronton tartózkodott és szintén Verdunbe készült, visszaérkezett Párisba. Az elnököt a hadügyi államtitkár informálta a német támadásról és közölték vele, hogy minden intézkedést megtettek a német előnyomulás feltartóztatására. A Vadögyn miniszter Verdunbe való érkezésekor a hatóságok, számolva minden eshetőséggel, mint, megkezdték a csomagolást, bár mindenki azt hiszi, hogy Verdun kemény dió lesz. . A verduni erődrendszer megingott Svájcnak résen kell lenni! Bern, február 29. Stegemann a Bundban a harctéri helyzetről a következőket írja: Az egész Verduni parmanens erőditményi rendszer megingott, mi* dőn a brandenburgiak Douaumont-ot megvívták és a nehéz tüzérség Lorremont felől tűz alá vette Bras irányában az országút mélyedését-Teljesen meg van bénítva az egész francoa frontnak soroszlopa, amelyet egy nagy had-