Magyarország, 1923. augusztus (30. évfolyam, 171-194. szám)

1923-08-01 / 171. szám

Bud­a­pest» 1923. augusztus 1. szerda t mm . 1 ....—. ' ■ 1 MAGYASORSZ AG IÁltalánosságban elfogadták az indemnitást Zápszó és Szszszabbályvita. — A nemzetgyűlés ülése , (A Magyarország tudósítójától.) A nemzet­igyűlés m­ai ülését féltizenegy után nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. Az indemnitási vita folytatása előtt Strausz István személyes kér­désben szólal fel és visszautasítja a felhatal­mazási javaslat előadójának ellene intézett nagyhangú támadását. Házszabályvita a zár­ssá körül Az indemnitás tárgyalása során a zárszó jogán először Baross János szólalt fel. Kéri a kormányt és a Házat, hogy a földreform­­­novella tárgyában előterjesztett határozati ja­vaslatát fogadja el és utasítsa a korm­ányt a földreform-novella sürgős beterjesztésére. Ez­után az előadó néhány szóval válaszol Strausz Istvánnak, majd Gaal Gaszton szólal fel zárszó jogán. Elnök figyelmezteti, hogy csak abban a keretben beszélhet, amelyre a határozati javas­­lat vonatkozik. Erre Gaál Gaszton kijelenti, hogy­­. a zárszótól eláll, leül és a házszabályokhoz i­ kér szót. R­ámutat arra, hogy­ az eddigi gyakorlat sze­rint a zárszó jogán felszólaló képviselőknek nem volt megszabva a keret, amelyben a fel­szólalásnak mozognia kellett. Az elnök ezzel szemben precedenseket hoz fel és­ kifejti, hogy a házszabályok szerint csak a­ határozati javas­lat témájához van joga a képviselőknek hozzá­­sz­ólani. Gaal Gaszton kijelenti, hogy szerinte az elnöki eljárás a szólásszabadság korlátozása. "Szakács Andor kéri a Házat, hogy a házszabá­lyokat olyan értelmezésben alkalmazza, hogy a­­képviselőknek joguk legyen minden kérdéshez is h­ozzászólani. El­nök kijelenti, hogy ő csak az­­eddigi gyakorlat érvényesítéséhez ragaszkodik,­­­Szilágyi Lajos a házszabályokhoz szólva saj­nálja, hogy az elnök éppen a Ház volt elnöke­inek a szólási jogát korlátozza. Amióta Gaal­­.Gaszton beszélt nemcsak beszédek hangzottak el, hanem események történtek oda kinn az or­­­szágban. Lehetetlen az, hogy utolsó percben­­kaptak kézhez két, fontos módosítást. Ezért,­ískéri, hogy tegyék lehetővé, hogy aki a zárszó rrjogán szólal fel, tetszés szerint vegye igénybe a Ház idejét­ . Farkas Tibor indítványozza, hogy az elnöki felfogással szemben a Ház adja meg a jogot a felszólalóknak, hogy a vita egész anyagával is foglalkozzanak. Elnök: A Ház e tekintetben nem határozhat.­­ Szilágyi Lajos: Tessék a bizalmi kérdést felvetni. Elnök: Hivatkozik Návay Lajos elnöklése­kor előfordult hasonló esetre. Farkas István: Csatlakozik Farkas Tibor !' indítványához. Gaal Gaszton: Elismeri az elnök jogát, hogy ily módon korlátozhaja a felszólalásokat, de akkor vesse fel a bizalmi kérdést. (Úgy van, Úgy van­ a baloldalon.) Östör József figyelmezteti az elnököt, hogy még ha van is gyakorlat, az nem lehet érvényes, mert hiszen új szakaszokat terjesztett be a kormány az indemnitáshoz. Elnök: A két új szakaszt még nem nyújtot­ták be. Ismételten hangsúlyozza, hogy az ő álláspontja a helyes. (Nagy zaj az ellenzéken.) Friedrich István: Akkor kimegyünk! (Zaj.) Elnök: Ragaszkodik a házszabályokhoz. Gaal Gaszton: Az elnök is tévedhet, mint ahogy ő is tévedett és döntő bíró nem lehet más, mint a Ház többsége. Elnök: A házszabályok őre az elnök, nem a­ nemzetgyűlés, különösen nem a többség. Nem látja, hogy ellenkezésbe jutott volna a házsza­bályok szellemével. Én a kisebbség érdeke, hogy megbízzon az elnök vártat­lanságában. Szakács Andor a­ házszabályokhoz szólva a nem korlátozható zárszó­­jogát hangoztatja. Propper Sándor ugyancsak a házszabályok­hoz szól és kijelenti, hogy az egyes preceden­sekre nem lehet folytonosan hivatkozni. A vita megindulása óta új gazdasági helyzet ál­lott elő, amelyet kötelességszer­űleg meg kell vitatni és amely az ellenzéket új feladatok elé állította. Ha pedig precedensekre hivatkozunk, akkor precedens az a jog is, amely szerint a képviselőknek joguk van fejtegetéseiket a cím­hez szólva elmondani. Ha meg lehet változtatni egy jó precedenst, meg lehet változtatni egy rosszat is. Szabó Sándor a házszabályokhoz szólva ki­jelenti, hogy meggyőződése szerint, az elnök nem kívánja a szólásszabadságot korlátozni. Létay­ Ernő szintén a házszabályokhoz szól. A régi képviselőházban féltékenyen őrizték a szólásszabadság jogát. Ma, amikor a házsza­­bályrevízió kérdése lebeg a nemzet előtt, igen fontos, hogy a képviselők a zárszó jogán saját belátásuk szerint beszélhessenek. Őrffy Imre a házszabályokhoz szólva Prop­­perrel polemizál. A képviselőknek nem lehet feleselési joguk. (Zajos ellentmondások a baloldalon és a szélsőbaloldalon. Percekig tartó viharos zaj.) Felkiáltások a baloldalon: Alkotmányos jog ! (Nagy zaj.) Esztergályos János: Nem a szovjetházban van! Propper Sándor: Üljön le! Beisinger Ferenc: Kötelességünket telje­sítjük. Esztergályos János: Üljön le. (Folytonos zaj.) Kutka P. András: Műfelháborodás. (Zaj.) Őrffy Imre percekig áll a nagy zajban és nem tudja beszédét folytatni. Végre a követ­kezőket mondja: A feleselési szót nem sértő szándékkal mondotta. A házszabályoknak nemcsak az a feladata, hogy a szólásszabadságot biztosítsa, hanem, hogy azt összeegyeztesse a Ház tanács­kozási rendjével. Ily módon kell biztosítani a Ház tanácskozóképességét. Az elnök és nem a többség joga a házszabályok feletti őrködés. Friedrich István szerint Őrffy tévedésben van, mert a pénzügyminiszter csak legutóbb mondott expozét és az ellenzék­ ragaszkodik ahoz a jogához, hogy hozzászóljon. Elnök: Az elnök joga a házszabályok fölött őrködni. (Zaj a baloldalon.) Friedrich István: Ez nem komoly dolog! Ez nem parlament. ■ ■ Elnök: Az elnökségnek egy joga és köte­lessége van­ a házszabályok intézkedéseit be­tartatni. Szilágyi Lajos: A képviselőt nem lehet elütni attól a jogától, hogy az állami bevéte­lek és kiadásokhoz hozzászóljon. Gaal Gaszton pedig ehez kívánt szólani. Elnök: Az elnökségre nem tartozik, hogy egyes képviselők mihez akarnak szólani, ha­nem csak az, hogy milyen címen él a szólás jogával. Gaál Gaszton: Kéri az elnököt, mutassa meg a házszabályok ama szakaszát, amely­nek alapján kijelentéseit tette. (Helyeslés a baloldalon.) Az ellenindítvány beterjesztőjé­nek is joga van beszélni. Elnök: Megjegyzi, hogy az eddigi gyakor­latra és a házszabályok szellemére hivatko­zott. (Zaj a baloldalon.) Esztergályos János: Szokatlan a parla­mentáris életben, hogy a miniszterek expozé­jához ne lehessen hozzászólni. Sem a minisz­terelnök, sem a pénzügyminiszter nem mond­tak expozét az indemnitás beterjesztésekor. Feltételezi, hogy mind a ketten szántszándék­kal vezették félre a nemzetgyűlést. (Nagy zaj a jobboldalon.) , , Felkiáltások a kormánypárton: Rendre! Rendre! , , , Haller István: A mostani helyzet nem ál­lott volna elő, ha a miniszterek a vita megin­dulásakor szólaltak volna fel. A kormánynak ragaszkodnia kellett volna a parlamentáris szokásokhoz, a képviselőknek tehát joguk van a mai súlyos helyzetben reflektálni a minisz­teri beszédekre. Bethlen István gnóf mtntsstenalnöh t Semmiféle parlaaneistben nem volt divat, hogy a miniszterek az indemnitási javaslat be­nyújtásakor expozét tartsanak. Ez a költség­vetésnél szokásos, Btaller képviselő úr a par­lamentáris szokásra hivatkozott. Semmiféle parlamenti szokás nem engedi, hogy egy egy­szerű indemnitási vita ilyen hosszúra nyúljon. A parlamentáris szokások­ szellemére vonatko­­kozólag semmiféle kitanítást nem fogad el. (Taps a kormánypárton.) Haller István: Évek óta nincs költségvetés, a képviselők tehát természetszerűleg az indem­nitási javaslathoz szólnak hosszasabban. És ez megfelel a parlamentarizmus szellemének. Bethlen István gróf: Azért nem jutunk költségvetéshez és egyes javaslatok tárgyalá­sához, mert az ellenzék az indemnitáshoz oly hosszú ideig veszi igénybe a nemzetgyűlés idejét. (Zaj és ellentmondás az ellenzéken.) Rupert Rezső: Nem helyesli az elnök fel­fogását, mert a határozati javaslatot benyúj­tók indítványt tettek, az indítványozóknak pe­dig joguk van részletesen megindokolni indít­ványukat. Kéri az elnököt, hogy miután nyil­ván tévedett a házszabályok magyarázatában, az ország érdekében kéri, hogy felfogását vál­toztassa meg. Elnök: Csak annyit kíván megjegyezni, ha tévedett volna, ezt kötelességének tartaná be­látni, de ez nem történt és így nincs oka a fel­fogását megváltoztatni. Szakács Andor azt hangsúlyozza, hogy ösz­­szesen csak három zárszó jogán kívánó képvi­selő van. Ez a kérdés teljesen tisztázva van. AZ ÖRVÉNY EGY ÉJSZAKA TÖRTÉNETE REGÉNY írtai SURÁNYI MIKLÓS , XIII. Gotthárd tehát bevallja. Nemcsak bevallja, de látható önkínzással és egyben véres kegyet­lenséggel részletezi is a beismerést. — Hát úgy volt, — recsegte köhögve, li­hegve, a gégéjében feltörő nyálkában fuldo­kolva, — hát úgy volt, hogy Magda előállott a Dornbach-ügygyel. Megakadt, fuldokolt, köhögött, azután va­dul körülnézett. — Hát itt hentergent az én feleségem a sze­retőjével? Le sem feküdtél még, úgy­ e­­gész éjjel virrasztottál. Szép. Hát akkor az ágy miért van úgy feldúlva? — kérdezte­­őrjöngve és csontos, vaskos, vörös mutatóúj javat bemu­tatott a másik szobába, a nyitvamaradt ajtón keresztül látható széles mennyezetes ágyra. — A párnán ott a fejetek nyoma. Ot­t hen­teregtetek ocsmány, céda játékokban? Ott hen­­tergett az én két gyermekem anyja és úgy jött haza meggyalázva, össze­tépve, bemocskolva. Hé, ügyész úr! Nem hiszi el ügyész úr, hogy én öltem meg az ön szeretőjét ? ! Henry kábultan ült az íróasztalnál. Nem érzett, nem látott, nem hallott semmit, tompa zsibbadtságot,­­egy sötét, imbolygó, szakállas alak szétfolyó, elmosódó szilhuettejét és olyan szavakat, amelynek értelmét nem tudta átfogni. Olyan Valószínűtlennek tűnt fel előtte minden, hogy nem tudta, ébren van-e vagy ál­modik. Belekapaszkodott abba a gondolatba, hogy álmodik. Igen, nem is lehet máskép, Magda bizonyosan megtalálta a módját, hogy megszelídítse, igájába hajtsa és megfélemlítse ezt a fenevadat. Elég volt Gotthardnak a meg­gyilkolt inassal való szembesítés ma reggel, abba belefáradt, és belátta, hogy legokosabb el­engedni az asszonyt. De közben egyre hallotta a báró rettenetes hangját. — Leterítettem a bestiát. Nem természetes ez? Egy házasságtörő asszonyt kivégezni: ez a legkevesebb. Legtermészetesebb jogom volt ez az erkölcs, az élet és az Úristen nevében. Ez a legősibb igazságszolgáltatás. Aztán egyenesen feléje fordult. — Vagy tán nálatok nem ez a szokás? A te középkori őseid nem így bántak el házasság­törő némbereikkel? Hedry Kálmán, remélem a te ősnemesi véred nem tiltakozik a férj ítél­kezése ellen. Hedry nem tudott válaszolni. — Álom ez, álom, — ismételgette magában csökönyösen. —■ álmodtam én az egészet. Magda ezalatt szépen elintézett mindent ... Nem igaz a h­ajós-kocsmai gyilkosság sem. Pfuj, a majom támadása is álom, a kaszinóban sem voltam, — hogyan is lehettem volna, hiszen itt várom éli Magda telefonját ... de már el is érkezett az ideje, hogy telefonáljon ... Mi? — nyöszörgött, vergődött, tehetetlenül, mert újra fülében har­sogott a báró dühöngése: — Én öltem meg Magdát! De még hogy! El­pusztítottam, mint egy kártékony fenevadat. —­ Nem igaz, álmodom — erőlködött szóhoz jutni Kálmán. De nem tudta a száját széjjel­feszíteni az akaratával. — Szeretnéd úgy-e, ha most hazudnék! —■ kiáltotta amaz mintha kitalálta volna a gondo­latát. — Félsz, borzongsz, éjuldozol, úgy­e? Elhi­szem, hogy félsz!... De ha láttad volna... kü­lönben egyre megy. Szerencsétlenség volt, gyil­kosság volt, öngyilkosság volt, mindegy az egé­szen. Magda a klinikán haldoklik és ennek az egész szörnyűségnek te ,vagy az oka. Mert a go­­lyót én röpítettem a házasságtörő asszony szi­vébe, de a gyilkos, Hedry Kálmán, te vagy! Az ügyész meg sem tudott moccani. — Álom ez, álom, nem lehet az, hogy a gyilkos idejöjjön leleplezni, bevádolni ma­gát, ide, az államügyészhez, hozzám, hogy a megtorlás, a büntetés, a börtön, az akasztófa elé vigye a halottrablás és bérgyilkosság, a fe­leséggyilkos szörnyű vétkeit. Nem. Ez őrület, káprázat, hallucináció, nagyon felizgatott a fé­lelem, az aggódás, az undor... Magda bizo­­nyára telefonálni fog, vagy levelet ír ... Igen, levelet fog írni és megnyugtat ... Hej, ha én most beszélni, mozdulni tudnék, ha odarohan­hatnék a Gotthard villába, vagy legalább is ki tudnám nyitni az ablakot ... Hej, hiszen mi más bűnöm van nekem, minthogy szeretem Magdát és szeretném az életemet vele becsüle­tesen, nyíltan, boldog békességben megosz­tani ... A báró megint felelt a gondolataira. — Szerelem? Szeretitek egymást? Bizonyo­­­san ezzel védekeztek. Ezzel védte magát Magda is, amikor ráfogtam a revolvert. Ügyész úr, maga szereti e* a feleségemet? Szerette mi? Így szokták mondani a bukott nők kitartottjai is. Az ügyész mereven bámult a földre. A sze­me megakadt a szőnyeg jobb sarkában. Egy fényes, sárga, gyengén tüzelő tárgyacska von­zotta oda tekintetét. Mi ez? Magdának egy leejtett, itt felejtett ékszere. Ha ezt a báró észrevenné! Már észre is vette. A báró is odanézett, le­hajolt és felemelte. — Ez a Magda tűje. Tavaly névnapjára vettem. Szándékosan pottyantotta a földre? Kis borravaló volt ez a szerelmi szolgálatokért? Vagy oly viharosan marcangolták egymást, hogy... nos, a gyilkosság? Igen. Hát tudd meg, hogy elégtételt vettem, igazságot szolgál­tattam. Ügyész úr, most hajrá, nyomoztasson bátran, vezesse a vizsgálatot maga, jöjjön ve­lem a klinikára, nézze meg a haldokló szere­ (13) 3

Next