Magyarország, 1929. július (36. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-02 / 146. szám

t Slyn­ közigazgatási megreformálod, hogy a félévszázados munkát végre befejezed, so­­k­an voltak, talán még a minisztériumon­­belül is a kételkedők, akik azt hitték,­­hogy a munkát, amelyet vállaltál, talán­­mem is tudod majd befejezni. Mi azonban,­­akik éreztük, hogy a nagy feladatra tuda­tosan vállalkoztál, azzal az érzéssel, hogy »ezt meg is kell oldanod, hűséggel oldalad mellett állva«, mindig őszintén azzal az­­érzéssel dolgoztunk veled, hog­y a célt el fogjuk érni. — JA tisztviselői kar — folytatta Sztra­­tyyavszky államtitkár — nem sablonos ér­zésektől vezetve jött ide, nemcsak mint­­miniszterrel forrt össze veled, hanem mint emberrel is. A forrasztás nemes munkáját a te sztved végezte el. Úgy érzem, hogy visszhangra találnak szavaim, amikor azt­­mondom, hogy az isteni gondviseléstől számodra megelégedett boldog életet ké­rünk továbbra is. ■ A belügyminiszter közel három­ul­egy­edórás beszédben válaszolt az államtitkár üdvözlő szavaira. — Nem hárítottam el magamtól a­­legfelsőbb kitüntetést, — mondotta a belügyminiszter — bár szerénységem­mel ellenkezik, hogy kitüntetést fo­gadjak el. Köszönettel és hálával ve­szem ezt a kitüntetést azért, mert eb­ből mindenki lá­thatja, hogy nem ma­rad el az elismerés, ha ennek az or­szágnak a polgárai önzetlenül dolgok Minden tényében az egyéni háttérbe szorításáról kizárólag a közügynek kell, hogy szentelje minden munkás­ságát. Én mint miniszter azt kitű­nöm tőletek, hogy legyen az én minisztériumom a legjobb minisztérium. Ha ezt megadjátok nekem, akkor megadtatok mindent, amit egy mi­niszter ambicionálhat. Mint ember­től, ti is sokkal többet várhattok tő­lem. A m­iniszterhez nehéz hozzáfér­ni, de az emberhez könnyebb, nehéz időkben talán még könnyebb. — Kérlek benneteket, legyetek to­vábbra is hűséges munkatársaim a nagy munkában. Tudjátok meg, hogy mi nem magunkért vagyunk, nem magunkért dolgozunk, hanem má­sok kedvéért állítottak ide, hogy másoknak könyítsük meg az éle­tét. Ezt csak akkor tehetjük meg, ha a bürokráciának, ennek a rákfenének iszapos posványát kiirtjuk, eltün­tetjük a közéletbe és olyan útra térünk, ahol a közérde­ket szolgálhatjuk.­­ ’ire a tisztviselők lássák bennünk polgárt­ár­sát­u­k, hanem , az embert, a barátot, a polgártár­sat, aki segíteni akar százezrek baján és gyorsan akar segíteni. Igyekezzünk ezt a sok mestersége­sen felállított akadályt ledönteni, hi­,­­iién valóságos akadályversenyt kell futnia annak a szegény pohár­nak, amíg egy ügye elintéződik.­­ "Akár rosszul, akár jól, az ügyeket­­el kell intézni, gyorsan, mert maga­dban a gyorsaságban sokkal több jó van, sokkal több aktivitás, mintha egy általoiban nem intézik el az ügye­­k íjée­t. — Méltóztassátok a bürokráciától magatokat, engem és az egész or­szágot megszabadítani. Úlbve azt nézzük, hogy mennyi tintát,­­mennyi papirost fogyasztunk, hanem magukat az ügyeket fogyasszuk. vagyis sokalják a tisztviselők számát. Dolgozzunk tehát bürokrácia nélkül. Ezt várja tőlünk az ország, hiszen kis ország vagyunk. Tegyük tehát alkalmassá a mó ad­minisztrációnkat arra, hogy gyor­san és jól dolgozhasson, tíz napi bürokrácia nem magának dol­gozik, hanem mindig annak a gondo­latnak kell érvényesülni benne, hogy másnak, embertársainknak kell jót tenni, kell ügyes bajos dolgait elin­tézni. Ezt az alkalmat akartam fel­használni arra, hogy ennek a közóhajnak kifejezést adjak a legharsányabb hangon. Úgy érzem, hogy az egész magyar közvélengém szól belőlem. Kincs nap, hogy ne ostromoznák a­­bürokrácia túltengéseit. Aki nem tudja megérteni azt hogy miképpen lehetne ezeken a bajokon segíteni, az jöjjön hozzám én készségnél álok ren­delkezésére. Megvannak az eszk­ök­,k­­­is módjaink arra, hogy megoldjuk ezt a problémát. — A­z egész magyar közigazgatás­­i­hoz intézem ezt a felhívást otfitt a reményben, hogy nemcsak zik. Részesei vagytok azonban ennek a munkának ti is kedves barátaim. — Az államtitkár úr különbséget tett miniszter és ember között. Való­ban egy miniszter mást kíván és mást szeret gyakorolni, mint amit általá­ban az emberek kívánnak. A minisztert át kell, hogy hassa a közérdek szeretetet ebben a díszteremben, hanem azon téit is elhangzanak majd szavaim. Az összes büróknak szükségük van arra, hogy a közigazgatás vérkeringése frissebb, lüktetőbb és ügykezelése bü­rokráciamentes legyen.­­ Az ember annyit ér, amennyit mint ember ér. A miniszter is csak annyit ér, amennyit mint ember ér. Abban a nagy munkában, amelyet itt a közigazgatási reform megalko­tásával elvégeztünk, igen erős mun­katársaim voltak. Hálás elismerése­met fejezem ki nekik, hogy megal­kothattuk a törvényt, amelyet a fő­­méltóságú kormányzó úr tegnap hir­detett ki, mint az 1929. XXX. t.-c.-t. A miniszter ezután különösen meleg szavakkal emlékezett meg La­dik Gusztáv államtitkár, majd Sztra­­nyavszky Sándor államtitkár érde­meiről, amelyeket nemcsak a köz­­igazgatási reform során, hanem ál­talában a belügyi tárca nehéz mun­káiban szereztek, majd úgy neki, mint Blaha Sándor helyettes állam­titkárnak és Horváth Béla minisz­teri tanácsosnak átadta a kormány­zói kitüntetést. A miniszter telkes éltetésével ért véget az ünnepség. MAGYARORSZÁG r­nniFTri in nr T~irrTraiiwwMiiwini 1929. július 2. kedd Mayer János a Gazdaszövetség elnöke Magyar Gazdaszövetség Bernát István elnökletével Péter Pál napján tartotta évi közgyűlését. Bernát István bejelentette, hogy a szövetség elnöki tisztéről lemond, visszavonul az aktív működéstől. A közgyűlés ne­vében Szomjas Gusztáv beszélt a tá­vozó elnök érdemeiről, kérte Bernát Istvánt, hogy támogatását a jövőben se vo­nja meg a szövetségtől. A köz­gyűlés azután Mayer János földművelésügyi mi­nisztert választotta elnökké. A miniszter hosszabb beszédben mél­tatta nagynevű elődjeinek, Károlyi Sándor grófnak, Darányi Ignácnak és Bá­nát Istvánnak érdemeit. A közgyűlés ezután a miniszter in­dítványára tiszteletbeli elnökévé­­vá­lasztotta Bernât Istvánt. Kétszázötvennyolc ház leégett két kigyulladt litván faluban Kovno, július 1. (A Magyarország tudósítójától) Go­mel közelében egy faluban hatalmas tűz pusztított, amelyben 11 ház égett el. Sok száz család hajléktalanná vált A tűznek nyolc halálos áldozata­­ van. Ponze tartományban egy falu 10, házzal teljesen leégett. Frontharcos ne zenéljen! Drezda, július 1. Drezdában a munkászenekarok nagy felvonulásán megállapították, hogy a rend­ben r­észt vesz a fried­­richsstadti vörös frontharcos szövet­re a zenekara is. A red­őrség a zenekar 22 tagját kiemelte a tö­megből és az őrszobára kísérte, ahol valamennyieket igazoltatták és hangszereiket elvették. Az eljárás magyarázata az, hogy Németország­ban tudvalevően feloszlatták a front­harcosok szervezetét. Smi után választ Hollandia Amszterdam, július 1. Hollandiában július 3-án mennek végbe a képviselőválasztások. A leg­utolsó — 1925. évi — választás után a jobboldali pártok koalíciós alapjon alakítottak kormányt, de kevéssel, utóbb ez a koalíció feloszlott. A hosszúra nyúló kormányválsá­got 1926 márciusában parlame­n­­ten kívüli kormányalakítással ol­dották meg: ez a kormány átmenetinek tekintette szerepét és tartózkodott olyan kérdé­sek felvetésétől, amelyek a jobb- és baloldal között ellentétet idézhettek volna fel. A mostani választásoknál fog el­dőlni, várjon sikerül-e ismét parlamentáris kormányt létesíteni, vagy pedig továbbra is a mostani kor­mány marad-e az ügyek élén, esetleg­ némi személyi változásokkal. Politikai körökben nem, hiszik, hogy az új választások mélyreható válto­zásokat vonnak maguk után a pártok mostani erőviszonyában. A választás az arány­lagos képvise­leti rendszeren nyugszik, a választói jogosultság korhatára 25 év úgy a férfiakra, mint a nőkre nézve, a meg­­választ­hatóság alsó korhatára har­minc év. Kettéhasadt az országúton a rohanó teherautó (A Magyarország tudósítójától.) Ma reggel öt órakor súlyos autós sze­rencsétlenség történt Nagytétény ha­tárában az országúton. Dunakömlód felől Budapest felé igyekezett egy m­unkásokkal teli hatalmas teher­autó. Az autó menetközben kettéhasadt. 12 munkás és a sofőr az árokba zuhant. Zigna­l György és Bartl József munkásokat koponyaalap­ töréssel szállították a Rókus-kórházba. Ruff Antal­, Wisth Mihály, Wittner Ist­ván, Möchler György és Mächler József súlyos sérüléseket szenvedtek. Hat, munkás és a sofőr sérülése könnyebb természetű. ­• Öt évre visszamenőleg újra sorozzák Erdélyben és Romániában az alkalmatlanokat Kolozsvár, július 1. (A Magyarország tudósítójától.) Néhány héttel ezelőtt a román had­ügyminisztérium nagyarányú soro­­zási visszaéléseknek jött a nyomára. Egy titokzatos társaság följelentésére miniszteri vizsgálat indult meg a sorozások felülvizsgálására és ennek eredményeképpen a hadügyminiszté­rium elrendelte négy erdélyi, megyé­ben: Máramarosban, Szat­már, Szilágy és Kolozs megyékben a sorozást. Mindazoknak újból sorozómérce alá kellett államok, akiket az utolsó hét év leforgása alatt al­kalmatlanoknak minősítettek. Az újrasorozások ezekben a megyék­ben még éppen csak hogy megkezdőd­tek, de máris meglepő eredménnyel jártak. A bizottságok már eddig is nem kevesebb mint ezerhatszáz eset­ben jöttek visszaéléseknek nyomára. A tábornokokból és orvos­tábornokok­ból álló bizottságok észleleteikről je­lentést tettek a miniszternek, aki most az újrasorozást öt évre­ szóló visz­­szamenőleges hatállyal egész Er­délyre, továbbá Románia egész területére kiterjesztette. Már a részleges újrasorozás elren­delése is érthető riadalmat váltott ki a lakosság körében, a mostani ren­delet azonban ezt valóságos országos fölháborodássá növelte, hiszen a so­rozásokon alkalmatlanokká minősí­tettek legnagyobb része ezóta már megnősült, családot és egzisztenciát alapított. Ezeknek a családoknak a legtöbbje most a legbizonytalanabb­ helyzetbe kerül, megfosztva az élet­­lehetőségtől, mert hiszen a sorozó­­bizottságok az alkalmatlanok legna­gyobb részét alkalmasokká minősí­tik. A vizsgálat által eddig fölfedezett visszaélések esetében, amikor nyil­vánvalóan bebizonyult a katonasza­­badítás bűntette, sem róhatnak ki a szabálytalanságok elkövetőire sem­minő büntetést, mert a legutóbbi am­­nesztiatörvény ezekre a bűncsetek­­ményekre is kiterjed. Románia nemzeti kisebbségei fő­leg az ő létük elleni újabb merény­letnek fogják fel az újrasorozások el­rendelését és a kormánynak eme vá­ratlan intézkedése mögött rejtett in­tenciókat sejtenek. Halálos autóbaleset a nyíregyházai úton Büdszentmihály, július 1. Büszentmihály határában a Nyír­egyháza felé vezető úton szombaton este hat óra tájban Péchy Ferenc százados autója gumidefektus miatt az árokba­­zuhant és felborult. Uta­sai, Péchy Ferenc százados, az édes­anyja, a felesége és két gyermeke megsebesültek. A százados édesany­ja, Péchy Tamásné, ma belehalt sé­rüléseibe.

Next