Magyarország, 1930. április (37. évfolyam, 74-97. szám)
1930-04-10 / 82. szám
1930. április 10. csütörtök MAGYARORSZÁG SZÍNHÁZ Botrány a Koldusdiák berlini előadásán Oilpár Gitta és Pattiéra lemondása miatt a közönség visszakövetelte a pénzét Berlinből jelentik. A Metropol Teater legutóbbi előadásán botrány tört ki. Tinó de Pattiéra, a Koldusdiák című operett tenoristája influenzában megbetegedett és kénytelen volt az előadást lemondani. Ehhez a lemondáshoz váratlanul hozzájárult az is,hogy Alpár Gitta szintén rosszul érezte magát és nem jöhetett el az előadásra. Az előadás megkezdése előtt a rendező a színpadra lépett és a következőket mondotta: — Sajnálattal közlöm önökkel, hogy Alpár Gitta megbetegedett és ő sem játszhatja el a szerepét. A közönség soraiban erre nagy felháborodás tört ki, sokan a padokat kezdték ütni, mások pedig tele torokkal kiabáltak: •— Kérjük vissza a pénzünket! Nem vagyunk kíváncsiak az előadásra! A morajló tömeget nem lehetett lecsillapítani. Végül is a rendező az igazgató utasítására bejelentette, hogy az estére váltott jegyek érvényesek még Cím előadásra, amikor Alpár Gitta és Pattiéia is fellép. Erre a bejelentésre a közönség nagy része megnyugodott, másik része eredig elhagyta a színházat. Gerő, Simon Harcsa, Körmendi János és Ligeti Juliska) — UFA Világhíradó. Továbbá érdekes vígjáték — Szekeres Ferenc orgonajátéka (5, '/18, Y.10). Uránia Színház (Rákóczi út 21. J. 460— 45 és J. 460—46). Szerelmi keringő (színpadi részben fellépnek: Horváth Éva, Martinek István, Palásthy Géza, Lészai Kató, Fekete Pál. Fősz.: Lilian Harvey, Willy Fritsch, Hans Junkermann. Bevezetőt mond: Kerekes György)) — Miki egér kalandjai (ragyogó amerikai burleszk) — Híradók (5, V.8, ’/sl0). Vesta Mozgó (Erzsébet körút 39. J. 326— 39). Hangos: Maurice Chevalier: Párizs gyermekei (vígj., 10 felv.) — Az én fiam (filmregény, 8 felv., Emil Jannings) (téttől folyt.). _______ A színházak e heti műsora Magyar Királyi Operaház: Csütörtök: A nürnbergi mesterdalnokok (Leuer Hubert vendégfelléptével, A. bérlet 24. szám), szombat: Moments Musicale; Pásztoróra; Parasztbecsület (C. bérlet 24. szám). Vasárnap: A Rajna kincse (A Wagner-ciklus I. estje, Leuer Hubert vendégfelléptével, D. bérlet 24. szám). Hétfő: Jancsi és Juliska: Mályvácska király kisasszony (Gyermekelőadás, Bérletszünet). Kedd: Seherezádé; Satomé. — Nemzeti Színház. Csütörtök, vasárnap d. u.: Légy jó mindhalálig. Péntek: A velencei kalmár. Szombaton: A képzelt beteg. Vasárnap este: János vitéz. Hétfő, kedd: Igazi Passió. — A Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Csütörtök, péntek, vasárnap délután:Azra. Szombat este: A krétakör. Vasárnap este: Amihez minden asszony ért. Hétfő este: Szendey Júlia. Kedd este: Azra. — Vígszínház: Csütörtök este, szombat este: Grand Hotel. Péntek este, vasárnap este, hétfő: Ma este vagy soha! Vasárnap délután: Marsall: Egy, kettő, három. — Magyar Színház: Csütörtök este, szombat este: Volpone. Vasárnap este, hétfő este: Őnagysága kimenője. Péntek: Morfium. Vasárnap délután: Hófehérke és a hét törpe (Gyermekelőadás.) Kedd: Romeo és Júlia. — Király Színház: Csütörtök, péntek, szombat, vasárnap este: Alvinci huszárok. Vasárnap délután: Viktória. — Városi Színház: Csütörtök: Tesca. Péntek este: Nincs előadás. Szombat: Meluzhia (Először). Vasárnap este, hétfő: Meluzina. — Belvárosi Színház: Egész héten minden este: Fruska. — Fővárosi Művészszínház: Egész héten minden este: Huszárfogás. Vasárnap dél- Vítán: ’A csúnya lány. — I's Színház: Csütörtök este: AzEnglish Playerse vendégjátéka: Az első feleség; Az út vége. Péntek este, vasárnap este: A népbiztos. Szombat: Béla, aki 26 éves. Vasárnap délután: Húsvéti passió. — Andrássy úti Színház: Egész héten minden este és vasárnap délután: A legújabb divat; A sötét pont; A nagyságos asszony álmodik; Braun ki lesz csapva; Békefi konferanszit. — Terézkörúti Színpad: Minden este 9 órakor: Nagy Endre, Salamon Béla, Rajna Alice, Boross Géza, Gárdonyi Lajos, Herczeg Jenő felléptével. Az antenna-betyár: Az utolsó éjszaka: Ártatlan József, Gandhi elindul. Minden vasárnap délután fél 4 órakor: Igazi gyermekszínház. — Royal Orfeum: Minden este ’/9 órakor: Diane tmnyal, 3 Santomas és a varieté műsor. — Komédia Orfeum: Egész héten minden este: Steinhardt Géza és Tábori Emil együttes fellépte. Két bohózat: Steinhardt, Solti, Weygand magánszámai és külföldi attrakciók. Minden este gs9-kor, vasárnap és ünnepnap délután t 11-kor. VIKINGEK VIKING filéjétől végig a természetes színű hangos Metró-film. 1 Csütörtöktől KÉCSIK Beszámoló az angol színtársulat bemutatkozásáról Az English Players angol társulat európai körútján tozzánk is elérkezett. Kitűnő közönség nézte végig a bemutatót az Új Színházban. A budapesti angol követség teljes számmal megjelent ezen a premieren. Egy kis csalódást keltett, hogy a hirdetett Bunbury előadás helyett a Fehér szállítmány című Gordon-darabot játszották. Az előadás aztán mindenért kárpótolt. Frank Reynolds, Edward Stirling, Milkinson, Philiph Hatvani és a darab egyetlen női szereplője Margaret Vaughan, ragyogó színészek, akik az igazi nyugati kultúra művészetét csillogtatták. Beszédtechnikájuk elsőrangú. A közönség viharosan ünnepelte őket. * A darab egy távoli angol gyarmaton játszik. A tropikus vidéken a nagy forradságban izzadva jártak-keltek a színészek. Mindenkinek feltűnt, hogyan tudják ilyen remekül maszkírozni a verejtéket. A szünetben megkérdeztük Reynoldot, az orvos nagyszerű ábrázolóját, hogy miképpen csinálják a verejtékezést. A kiváló színész válasz helyett kigombolta a vékony trópusi inget, alatta vastag teveszőrtrikót viselt. Az együttes valmennyi tagj ilyen téli alsóruhában jelent meg a színpadon, ez okozta a természetes verejtéket. Hogy valamit mégis kifogásoljunk a nagyszerű előadáson, el kell mondani a következőt: A bungalóban, az európai gyarmatosok lakóhelyén, hatalmas női fotográfia hirdeti az otthonhagyott európai nő szépségét. Ez a fénykép a tegnap esti előadáson Orsolya Erzsébetet, az Új Színház művésznőjét ábrázolta. Igazán kölcsön lehetett volna kérni valamelyik fotográfustól egy ismeretlen női fényképet. Az angolok ma este Az első felesége, holnap pedig Az út véget játsszák. Miután mind a két előadásra elfogytak a jegyek, felmerült az a gondolat, hogy az angol követség egyenes kívánságára a vendég játékot meghosszabbítják. Kürthy György bemutatkozott Szegeden Szegedről jelentik: A szegedi színügyi bizottság Pálfy József polgármesterhelyettes elnöklésével tartott ülésén mutatkozott be a bizottságnak Kürthy György, a jövő szezonra megválasztott színigazgató. Az új igazgatót a polgármesterhelyettes mutatta be a színügyi bizottságnak, majd Kürthy György elmondotta, hogy a szegedi színházban eredeti repertoárt kíván adni, eredeti operai és prózai bemutatókkal. Állandó kontaktust kíván teremteni a szegedi színház a budapesti Nemzeti Színház és az Operaház között. Bejelentette azután, hogy társulatát a legnagyobb körültekintéssel kívánja megszervezni s a legértékesebb színészeket akarja, mag a köré gyűjteni. A színügyi bizottság tudomásul vette Kürthy bejelentését. ítélet a Fruska-ügyben A Fruska című darab ügyében pereskedés keletkezett. A Vígszínház és a Belvárosi Színház egyszerre kötötte le ezt az újdonságot. Révész Ferenc színpadi ki- adó, aki annak idején a Vígszínháznak adta el a darabot, pert indított a Belvárosi Színház ellen és zárlatot kért a Fruska-ra. Nyiry Zoltán törvényszéki bíró ma tárgyalta ezt az ügyet és déli egy órakor hozott ítéletet. Az ítélet a zárlati kérelmet elutasította. A Fruska című darab tehát a Belvárosi Színházé marad. ! OMNIA Csütörtöktől OMitilA A MEGTÉPETT LOBOGÓ Irta és zenéjét szerezte: Erdélyi Mihály Rendezte: György István Hangos daljáték a képben. Zene, ének, tánc és magyar beszéd Színpadi szereplők : Géres Manci, Szántó János és Mikó László ÉG AZ ERDŐ! amerikai filmregény a felvonásban Főszereplők : Virginia Vaily és Eugen O'Brien Kedvezményes jegyakciónk Az Est-lapok kedvezményes előadásai: Légy jó mindhalálig, Nemzeti Színház, április 30. Az igazi Passió, Nemzeti Színház, április 15. Április 14-én, hétfőn, gyermekelőadás keretében kerül színre az Operaházban a "Jancsi és Juliska és Mályvácska király kisasszonyt. Erre, az előadásra több, minden kategóriájú, kedvezményes jegy kapható kiadóhivatalunkban. Az Operaházigazgatósága minden előadásra kervezményes jegyet bocsát rendelkezésünkre. Rendes árú jegyek kaphatók a Fórum mozi minden előadására. Válságban a székesfehérvári színház Székesfehérvárról jelentik. Beák Ferenc színigazgató színtársulata válságba jutott. Négy héttel ezelőtt érkezett Székesfehérvárra Kecskemétről a társulat, de mér Kecskeméten fizetési zavarokkal küzdött az igazgató. A nehéz gazdasági viszonyok, másrészt a színtársulat hiányos megszervezése miatt Székesfehérvárott sem látogatta a közönség a színházat, eléggé, bár a város színügyi bizottságának felkérésére az utóbbi időkben a közönség igyekezett a társulaton segíteni. Mindez azonban már nem használt. A társulat ülésén kimondották, hogy konzorciummá alakulnak át, mert az igazgató nem tudja a tagokat fizetni. Az országos színészszövetség leküldötte Balla Kálmán tanácsost, aki igyekszik a társulat ügyeit rendezni. Színházi hírek (—) Egy médium színházi intimitásai. Gold mester, az ismert hipnotizőr, akinek szolgálatait nyomozások során már a rendőrség is igénybe vette, rendkívül érdekes szeánszot tartott a napokban. Ezen a szeánszon Gold mester médiuma olyan színházi intimitásokat tárt a hallgatóság elé, amelyek még a színházi viszonyokkal legismerősebb benffenteseket is meglepték, így többek között, elmondotta a médium, hogy Fedák Sári még ebben az évben férjhez megy, de megtudtuk a médiumtól azt is, hogy Bánky Vilma a nyár folyamán hazajön és a Vígszínházban fog fellépni. Erről az érdekes és izgalmas szeánszról közöl szenzációs képes beszámolót a Színházi Élet új száma, amely háromfelvonásos és egyfelvonásos darabmellékleten kívül kottamellékletet, aktuális sport- és 32 oldalas gyermekújság mellékletet is ad. A rádió szerdán és csütörtökön SZERDA: 7.00 Budapest: Molnár Jeenő novellákat hívás fel. 7.25 Budapest: Hangverseny. 8.00 Köln: Lortving Cár és ács c. operája. Hamburg: Hamburgi zeneszerzők estje. Béics: Monstro filharmóniái hangverseny Schalk vezénylete alóli. Prága: Glazunov szerzői csilje a zeneszerző vezénylete alatt. Stockholm: Szimfonikus hangverseny Göteborgból. 8.15 Kopenhága: Orosz hangverseny Gröndahl vezénylete alatt. 8.20 Königsberg: Két d-moll szimfónia. Wolk-iuimi és Franck in lrve. 8.25 .London National: Viscount Robert Cecil a nemzetközi együttműködés feladatairól beszél. 8.30 Berlin: Strindberg Mámor c. drámája. Lipcse: Knut Hamsun Elvitte az ördög című darabja. 9.80 Genova: Orosz hangverseny Amfiteatrol vezénylete alatt. 9.02 Róma: Hangverseny R. Strauss és Charpentier műveiből. 9.40 Brüsszel: Weyts Malurin bácsi című operettje. 9.45 Rádió Paris: Hirschmann Hernán! című operája. 10.40 London National: Wanda Landovszka cembaló estje. CSÜTÖRTÖK: 0.15 Budapest: Szalonzenekar! hangverseny. 0.30 Budapest: Hírek. 9.45 Budapest: A hangverseny folytatása. 11.00 Bécs: A Silving-zenekar hangversenye. 12.05 Budapest: Balalajka-zene. 9 Bethlen téri Színpad ma a hatalmas siker miatt prolongált márciusi műsor # Í1 előadása! Holnap a szenzációs új műsor premierje! diminesz | Hely árak 50 fillértől 3 pengőig | Jegyrendelés: József 443—76