Magyarország, 1933. december (40. évfolyam, 276-295. szám)
1933-12-05 / 276. szám
2 MAGYARORSZÁG 1933. december 5. kedd Az utolsó út (A Magyarország tudósítójától.) ! Délelőtt 10, 11, 12 óra. A szerkesztőségben kattognak az írógépek, csilingelnek a telefonok és a nyomdagépekből ezerszer indulnak ki az ólombetűkből összeállítot harci sorok: »AzEst jelentu, «»A Magyarország jelentu. Kormányok buknak és újak születnek, nagy karrierek indulnak és nagy karrierek áldoznak le, vagyonok temetődnek és porladnak szét az élet nagy malmában, valami kis bűnöst üldöznek, valahol egy nagy bűnös dőzsöl, fáradt emberek elmennek önkéntes szolgálatra a halál hadseregébe... a főszerkesztői szobában, ahová ezek a hírek összefutottak és egy Isten jókedvében teremtett agyvelő formáló művész kezében érdekességet, fontosságot és értelmet nyertek, üresen mered ránk Miklós Andor karosszéke. A karosszék, az íróasztal, az asztalon a virágváza, az iratmappa, a telefonok, s az asztal fölött Gombaszögi Frida fényképe... mennyi nagy politikai eseménynek, mennyi gazdasági fordulat elindulásának, mennyi emberi nyomorúságnak, mennyi tanácsot kérő tanácstalanságnak és mennyi vigasztalásnak volt tanúja.... A tanácsadó, a vigasztaló, a lapvezér a Kerepesi temetőben készül utolsó útjára. Magas, feketébe borult, ezüstdíszes ravatalon, vörös rézkoporsóban pihen.. Az arca, amelyen az utolsó eszterdőben kegyetlenül végigszántott a betegség, megbékélt, kisimult. Mintha lehunyt szeméből is biztatás, megnyugvás sugározzék azokra, akiket reménytelen-keserű fájdalomban itthagyott. Ahogy mondani szokta:! — Nem kell elkeseredni... Majd segítünk a dolgon... Hát hogy lehetne segíteni? — Jöjjön csak be hozzám, majd rendbehozzuk... Mozdulatlanul, némán pihen a kereszttel és az apró virágcsokorral, amelyet Gombaszögi Fridától kapott az utolsó útra, az Asszonytól, akinek annyi apró virágcsokrot vitt magával a szerkesztőségi robotos életből. Gyászos hallgatás nehezedik a ravatalozóteremre, a villanyfények hidegen világítanak, gyertyaláng lobog.A babérágak némán simulnak a koporsó lábához, a látogatók lépésének zaját elnyeli a fekete szőnyeg. A koporsón mimózakoszorú fekszik, a koszorú selyemszalagján a felirat: «Az életemnek, Frici». Virágokat, koszorúkat hoznak. Autók érkeznek, gyalogos látogatókállnak a koporsó elé és lecsüggedt fővel keseregnek egy nagy élet elmúlásán. Valaki felzokog a koporsó lábánál. Ki tudja, kik ezek? Hiszen nap-nap után annyian ültek a fogadószobában ugyanilyen keserű zokogásokkal, ugyanilyen gyászosan és ugyanilyen reménytelen bánatban,S annyian mentek el megvigasztalva. A koporsó előtt már csak a nagy ffehér kereszt adhat vigasztalást, amely Miklós Andor kihűlt teste fölött őrőködik a ravatal hátterében. A ravatal lábánál az újságírók j 'Jókai-leplére sorakoznak a barátok, a rokonok, munkatársak, ismerősök és ismeretlenek koszorúi és virágai. Persze ... hiszen újságíró volt... A közkatona és a legnagyobb hadvezér egyformán megkapja a leplet, amely a regényírás fejedelmét kísérte a sírig. , Kint hideg fények sugártengerében fürdik a temető. A sírokat behavazta a tél és a halál országára rámosolyosgott a nap. Isten akarta, hogy Miklós Andor, aki annyi bánatot letörölt és annyi mosolyt árasztott az emberekre, napfényben költözzék el a teljes megnyugvás örök országába... Ma délután 3 órakor lesz Miklós Andor temetése. A gyászszertartást Nemes Antal címzetes püspök, a budavári koronázó főtemplom plébánosa végzi nagy papi segédlettel és az Operaház gyászkórusának közreműködésével. A magyar újságírás nagy halottját ideiglenesen a Deák mauzóleum szomszédságába temetik el. Végleges nyugvóhelye a Jókai síremlék mögötti parcellában lesz, ahol családi sírboltot építenek számára. A temetésen csak három gyászbeszéd fog elhangzani. . . Az fgyapók, Miklós Andor vállalatai és munkatásai nevében Földi Mihály mond búcsúbeszédet. A Budapesti Napilapok Testülete és az újságkiadó intézmények nevében Praznovszky Iván nyug. meghatalmazott miniszter, volt párizsi követ, a Magyar Újságírók Egyesülete és az újságírói intézmények nevében Boross László hű főtitkár, Tahitótfalu községnek, Miklós Andor nyári tartózkodási helyének lakossága küldöttséggel képviselteti magát a temetésen. A küldöttség tagjai: Szente József, Debreczeni Mihály, és Maróti József. Az engesztelő szentmiseáldozatot kedden reggel 9 órakor mutatják be az Úrnak a budavári koronázó főtemplomban. A temetés Lázár Miklós gyászbeszéde az újságíróegyesület elnöki tanácsülésén A Magyar Újságírók Egyesületének elnöki tanácsa vasárnap délután az Otthon Körben ülést tartott, amelyet kizárólag Miklós Andor emlékének szentelt. Az elnöki tanács tagjai kivétel nélkül megjelentek a gyászülésen és amikor Márkus Miksa elnök bevezetőjében kijelentette, hogy az elnöki tanács mai ülése az elhunyt nagy újságíró emlékének kíván áldozni, az újságírás vezetői nemcsak felállva,s lehajtott fővel adóztak Miklós Andor emlékének, de nem egy vezető újságíró szemében megcsillant a könny. Rövid megnyitó után felkérte az elnök Lázár Miklóst, hogy adjon az újságírók, érzelmeinek kifejezést, Miklós Andor elhunyta alkalmából. Lázár Miklós a következő beszédet mondotta: „Kikötött, értett, teremtett" — Nincs az a világvezleti ellentét, politikai szenvedély, életfelfogási különbség, személyi gyűlölet, amely e ravatal előtt tagadná, hogy Miklós Andor a magyar közélet elmúlt három évtizedének vezéregyénisége volt. Miklós Andort nem a származás, nem a rang, nem a vagyon előnyei vitték előre pályáján. Amit elért, amivé lett, egyedül és kizárólag tehetségének, energiájának, önbizalmának, szárnyaló képzeletének, olthatatlan munkaszeretetének köszönhette. Az Istenben boldogult lapvezér érckoporsója előtt minden polgár bízvást kalapot emelhet, mert a nevezetes férfiú, akinek élete útja felén, meghasadt a szíve: alkotott, épített, teremtett. Nem álom és aranybetűk, nem gyászbeszédek páthosza, nem a hatalom parancsa: testet, lelket őrlő munkásságának elvitathatlan eredményei őrzik meg emlékezetét. E csüggedt és törpe korszakban, amikor a pénz megbújik, mint a hegyipatak I a sziklák között, a vállalkozási kedv nem a termelésben, de a prédán való kockázásban éli ki magát és a cselekvést frázisokkal, a haladást trottoártalánnal pótolják, ez a törékenytestű, a halál gondolatával barátkozó lapvezér mindenyan készen állott anyagi sikereit, pozícióelőnyét, egyéni biztonságát és nyugalmát a mérlegbe venni, hogy a mi hivatásunk területén újat, meglepőt, példa nélkül valót alkosson. . .• Felbecsülhetetlen az az érték, amit a magyar kultúrának jelentett az a szenvedélyes agilitás, az újságírói természetnek az az örökös nyugtalansága, amely egyesült benne a legnagyobb stílű ipari kapitánynak gyakorlatiasságával és céltudatosságával. Ez a csendes, basíkszavú, elvonult életű lapvezér, aki a közélet fórumain soha nem szerepelt, egy kék plajbásszal, a lapvezér marsallbotjával nagyobb, szuggesztívebb és maradandóbb hatást tudott gyakran gyakorolni a közvéleményre, mint sokan azok közül, akik tettekkel tényezők, akik a tömeg válláról, a politika színházának kulisszái mögül, vagy éppen a súgólyukból jutottak hatalomra.. Az mságíróvezér , Miklós Andornak, a magyar újságírás koncertjében nem az elragadó és lebilincselő szólóhegedűsök szerepe jutott osztályrészül, a magyar újságírásnak nem a Paganinije, de Toscaninije volt. Ő a mi korunk legzseniálisabb karmester-tehetsége, aki az igazi újságíró babonás ösztönével válogatta ki a maga zenekarának tagjait, a toll mestereit, akiket vezénylő pálcájával mesterien dirigált. Nagyszerű szerkesztő volt, ezt csak mi tudjuk igazán, akiknek megadatott rövidebb-hosszabb ideig, hogy az ő irányítása mellett dolgozzunk. A tehetséges újságíró lelkéből, cselekvőké Miklós Andorné, Gombaszögi Frida a maga és családja nevében a legnagyobb fájdalomtól megtörve jelenti, hogy végtelenül szeretett férje Miklós Andor Az Est-lapok főszerkesztője . 1933 december 2-án, szombaton déli fél 1 órakor, rövid szenvedés után elhúnyt. Drága halottunkat december 4 én, hétfőn délután 3 órakor temetjük a Kerepesi út melletti temető halottasházából a római katolikus anyaszentegyház szertartásai szerint. Az engesztelő szentmiseáldozatot kedden, december 5-én délelőtt 9 órakor a Koronázó főtemplomban fogjuk az Úrnak bemutatni. Budapest 1933. évi december hó 2-án. Nagy lelke és szerető szíve örökké közöttünk marad Miklós Sámuel atyja. Zoltán Béláné Miklós Fanny, Milliós Kálmán, Miklós László, özv. Sebestyén Arnoldné Milliós Jolán, Miklós Dózsa testvérei. Új özv. Gombaszögi Józsefné anyósa. Zoltán Béla, Miklós Kálmánné, Miklós Lászlóné, Miklós Dezsőné, özv. Garai Arturné, Gombaszögi Ella, dr. László Ernő és neje Gombaszögi Irén sógorai és sógornői és az egész rokonság . pességéből, szenvedélyéből; minden értéket ki tudott csiholni, ki tudott bányászni. Bőkezűsége, szívélyessége, baráti hűsége, együttérzése, Ideadó marad mindenkor. — A három évtized előtt kávéházi bohémélet színijére került és veszedelmesen elproletarizálódott újságíró társadalmat az a verseny állította meg a süllyedés lejtőjén, amelyet Az Esttel ő diktált Pesten. Nemcsak új betűket, új színeket, új hangot hozott az újságírásba, hanem új formákat, új lehetőségeket, új becsületes és méltó kenyérkeresetek százait. A modern hírszolgálatnak ő az atyamestere. A magyar újságíró előtt megnyílt az egész világ, ha dolgozni tudott és dolgozni akart. Nemcsak a többi lapokkal versenyeztek, akik a háború előtt és a háború alatt Az Est munkatársai voltak, hanem módot, alkalmat és anyagi lehetőségeket adott arra, hogy felvehessük a versenyt a világlapok világhíres riportereivel. Mestersége keretein belül lángeszű ember volt Miklós Andor, de ezenkívül jószívű kolléga, megértő barát és áldozatkész pártfogó. Testvérünk... — A Magyar Újságírók Egyesülete nevében nemcsak nemes jogalkotásunk legnagyobb munkaadójától búcsúzom, hanem attól a hivatott társtól is, aki a mi nemzedékünkből e pályán a legmagasabbra ért el és tüneményes karrierje, hullámos pályája folyamán soha egy szempillantásra nem felejtette el, hogy közülünk való, a testvérünk. Én így is siratom. Ifjúságomnak, múltamnak egy darabja távozik vele. Ha az erdőben egy nagy fa lezuhan, csak hónapokkal később lehet megmérni azt a veszteséget amit kidőlte környezetében kisebb fáknak, cserjéknek, erdei tisztásoknak, virágoknak és füveknek okozott. Csak akkor érzi az erdő a veszteséget, amikor megtudja, hogy zimankós télen hány szélvihart fogott fel a hatalmas szálfa koronája, mennyi árnyékot adott és milyen messzire húzódtak el a gyökerei. A magyar újságíró-társadalom ide most fogja érezni, mi volt Miklós Andor, amikor már nincs■ Úgy hallom, hogy utolsó heteiben Goethe naplója került a kezébe és azt forgatta sok álmatlan éjszakán, amikor beteg szíve már az elmúlással birkózott. Várjon rátalált-e az utolsó sorokra, amelyeket a legnagyobb német stílusművész néhány nappal azelőtt írt, hogy örökre elnémult. «»Az istenek mindent adnak kedvenceiknek, ami végtelen, a kéjeket, amik végletének és kínokat, amik végtelenek...« Mély megilletődéssel, hangtalanul hallgatták az újságírók e szavakat, majd ismét Márkus Miksa vette át a szót és reflektálva a beszédre, annak az óhajának adott kifejezést az egész újságírótársadalom nevében, hogy az, amit Miklós Andor teremtett, amit al- Xli'■ • *-*-. i •***.•% m A Rigler József Ede papír* |g neműgyár Rt. igazgatósága és H felügyelőbizottsága mélyszögi morúsággal jelenti anyainté|| zete elnökének J Eklós Andor főszerkesztő úrnak a vállalat önzetlen támogató* H jának, bölcs tanácsadójának a gyászos elhunytak H A megboldogult dísze volt a | H magyar sajtónak és egyik ki- | H vatott vezére a nemzeti gazda- | Hsági életnek. Sj Kiváló tehetségének termelő | p sugarai vállalatunkra is fényt | H árasztottak és soha el nem | H múló hálával gondolunk vissza | M melegszívű irányítónkra, ki- | 1 nek jósága annyi száz és száz ső alkalmazottunknak helyzete g ij javításában örömet talált. Emlékét kegyelettel őrizzük meg. ■ Bndii -U 1933 december 2-án “ __I ■ ■----*..•:■