Magyarország, 1934. június (41. évfolyam, 122-145. szám)

1934-06-02 / 122. szám

WMI Minsz szomljat MAGYARORSZAG KÖNYV ÉS NEMZET Nemrégen múlt el a gyermeknap és ma újra kis sátorok virítanak az uccasarkokon. Megint valami jóté­konyság, ezúttal elhagyott és elnyo­­morodott szegényeknek gyűjtenek a misssziók, az idegesebb járókelők bosszúságára, akiket a bádogperse­lyek csörgése sokszor inkább emlé­keztet a maguk bajára, mint a mások ínségére. Ebben a hangulatban érke­zik el az íróhét, egy kicsit olyan kül­sőségek között, mint akár a gyermek­nap, sátrakkal az uccasarkokon. Nem nagy különbség a tömeg szemé­ben, hogy ezúttal árulnak is valamit a sátrakban. Mert végre is, mit kap majd a lefülelt sétáló a pénzéért? — Csak könyvet. A dolognak megint va­lami jótékonyság-íze lesz a normális polgár szemében, akit a nehéz élet, a mozi és a filléres kalandorregény kezd túlságosan rászoktatni arra, hogy izgalmas mecénásnak érezze magát, amikor megvásárol egy ma­gyar könyvet. Félő, hogy savanyú jelenetek fog­nak lejátszódni sok pesti polgári ház ebédlőasztalánál a könyvhét alkalmá­ból. A családfő nyakába gyűri a szal­vétát és rosszkedvűen mondja: »Nem lehet járni az utcán. Megint gyűjte­nek!* »Bizonyisten rémes, rám is rámsózták ezt a két könyvet!« Fanya­logva fogják nézni a kredenc sarká­ra tett két könyvet. Mindegy, hogy mi van benne, hogy ki írta? Ki fog­ják számítani, hogy annyit semmi­­estre nem ér, mint a pénz, amelyet érte adtak, hozzá lehetett volna tol­dani még egy pengőt és azon az áron már moziba mehet az ember, láthatja Greta Garbót. Pedig az olvasástól elszokott nagy­­közönségnek csak azt az idegenkedést kellene legyőznie, amely annyira di­vatossá lett korunkban minden komo­lyabb és nemesebb dologgal szemben, s csak egy kis időt kellene szentelnie rá, hogy nézegesse azokat a könyve­ket, amelyeket az íróhét hangos kíná­lata a »nyakába sózott«. Ha ezt meg­tenné, meglepve érezné, hogy a gyö­nyörűségnek micsoda forrása fakad előtte. Gazdagabbnak érezné magát, az életét színesebbnek, a jövőjét remény­telibbnek. Hiszen az olvasás az élet egyik legnagyobb öröme. Soha nem lehet boldogtalan az az ember, aki a könyvet igazán szereti. A magyar irodalom pedig olyan gazdagon, ha­talmasan maradt meg e megcsonkí­tott ország területén, mint ahogy egy erős ember lelkét nem pusztítja el, csak a fájdalom színeivel teszi még értékesebbé, ha levágták mind a két lábát. Hanem, sajnos, nagyon reményte­lennek érezzük a módszert, amely a tömeg érdeklődését esztétikai örö­mök ígérgetésével szeretné fölébresz­teni. Biztosan hasznosabb, ha me­gint csak azt mondjuk, amit már annyian elmondtak előttünk, hogy a nemzeteik fönmaradásának legfőbb biztosítéka, értékük legtisztább ki­fejezője, maga a nyelv. Ez pedig féligmeddig már anyagi kérdés. Az elhagyott irodalom színeit veszti. Az irodalomnélküli nyelv pedig pongyo­lává válik, hogy végül erőtlenül adja át egész világát a kívülről jövő hatalmas és örök hódítási vágynak. Nyelv nélkül pedig nincs nemzet és nincs önállóság, önállóság nélkül pe­dig nincs jómód. Így kerülhet lassan a szegénység és sötétség birtokába egy egész ország, amelynek népe nem becsüli meg saját magát, hanem el­hanyagolja szervezetében annak a finom mirigynek működését, amely­ből könyvek születnek. Az egész ország területén körülbe­lül kétszáznegyven könyvet áruló sá­tor lesz. Ebből a számból, ahogy az megilleti nyelvi civilizációnk közép­pontját, magára Budapestre százöt­ven esik. A nagy vásár hétfőn kez­dődik. És az alkalmi sátrakban ked­venc íróival találkozhat a közönség, azon a lelkes, kis, külön társadalmon kívül, amely segített a könyvhét meg­szervezésében. Magyar irodalom ?*Nem egészen. El­nyomhatatlan fájdalommal, de nem reménytelenül kétségbeesve írjuk, hogy a magyar íróhéten két sátorban olyan könyveket fognak árulni, ame­lyeknek különös zamatot ad, hogy ide­gen országok politikai határai mögött születtek. Természetesen magyarok; azért, sőt a helyzet, amelyben termet­tek, még külön nyomatékot és szinte harcias fényt ad nekik. De az íróik mégis olyanok, akiket nem láthatunk, amikor dolgoznak, csak a munkájuk eredményét hozzák el nekünk. Az egyik sátor a Szervita téren van, a másik a Petőfi Sándor utcájá­ban. Az első Erdélynek, a másik a fel­vidéki magyarságnak könyves sáto­ra. íme eljöttek ők is, hogy megmu­tassák m ég még náluk a tűz, amely közös oltáron támadt és amelynek nem szabad kialudni sohasem. BeaDE OHEOEK­ DE SEIEE­DEIEIEimEQEEEn Elhízott egyéneknél a már régóta szívesen alkalmazott természetes Ferenc József keserűvízkúra a bélműködést erőteljesen előmozdítja, az anyagcserét tetemesen élénkíti, a zsírmennyiséget megfelelően lecsök­kenti és a testet könnyeddé teszi. Az orvosi szak­­irodalom kimutatja, hogy a Ferenc József víznek a máj és a végbél felé irányuló vértolu­lásoknál, valamint ara­nyénnél és prostatabaj­ok­nál is valóban áldásos hatása van. ­ Starhemberg herceg osztrák alkancellár Budapesten Ma délben autón érkezett 60 osztrák Jungvaterland-levente kíséretében . Két napig marad a magyar fővárosban Látogatás Gömbös miniszterelnöknél (A Magyarország tudósítójától.) Starhemberg Rüdiger herceg osztrák szövetségi alkancellár ma délben egy órakor Budapestre érkezett. Nem hi­vatalos minőségben jött Budapestre, hanem ő vezeti a Budapesten folyó tornászvilágbajnokságokra­­ érkezett Jungvaterland nevet viselő hatvan tagú osztrák tornászcsapatot. A tor- I nászcsapat Starhemberg herceggel , együtt ma reggel indult el Bécsből I autóbuszon. Starhemberget­ elkíséri szárnysegédje, valamint Windisch­­graetz herceg és lovag Enrich is. Az osztrák szövetségi alkancellár kíséretével együtt a Dunapalotában szállt meg és egész rövid pihenő után azonnal a miniszterelnökségre sietett. A miniszterelnökségi palotán a ma­gyar zászló mellett ott leng a piros­­fehér-piros osztrák zászló is. Starhemberg herceg a Heimwehr zöldesszürke egyenruhájában, csákója mellett osztrák tiroli vadásztollal ér­kezett Gömbös miniszterelnök meglá­togatására fél kettőkor. Nyomban fel­ment a miniszterelnökhöz. Gömbös Gyula miniszterelnök ma este szűkkörű dmnét ad Starhemberg tiszteletére, amit ugyancsak szűkebb­­körű fogadás követ. Az osztrák al­­kancellár résztvesz a tornászvilág­bajnokságok alkalmával rendezett ünnepségeken. Holnap délelőtt meg­koszorúzza a Hősök emlékét és há­romnegyed egy órakor Horthy Mik­lós kormányzónál jelenik meg ki­hallgatáson. Az óbudai vámnál Szarhembera herceget az óbudai vámnál a MOTESz nevében Kollár Nándor társelnök fogadta. A herceg gépkocsijával együtt három tehergép­kocsin 60 Heimwehr-ifjú is érkezett a tornászverseny­ megtekintésére. A herceg érkezése Starhemberg herceg érkezését már fél­­tizenkettőre jelezték. A Dunapalota szálló bejáratának mindkét oldalán egy egy díszsisakos rendőr áll, elől, a piros sző­nyegen, a hatalmas termetű, kékruhás, kulcsosgallérú maitre d’hotel várja a her­ceget. Starhemberg már többször járt Magyarországon, legutóbb ősszel vett részt nálunk egy vadászaton. Bent a hallban feketeruhás urak vára­koznak. Hennet Lipót báró osztrák követ vezetésével Kunz követség­ tanácsos. Re­gele ezredes katonai attasé és Kripp báró követségi titkár jelent meg az alkancel­­lár fogadására. A magyar miniszterelnök bárcziházi Bárczy István államtitkárt és vitéz Petneházy Antal őrnagyot küldte ki az előkelő vendég elé. Katonái rendben megérkeznek a Buda­pesten tartózkodó osztrák tornászok, a keresztény-német tornászszövetség tagjai. Szürke egyenruha van rajtuk, puha ka­lapjukat szít, szorítja állukhoz. Bevonul­nak a hallba s kettős sorban felállanak. A szálloda külföldi vendégei érdeklődéssel nézegetik a készülődést. Két elegáns, fe­hérruhás, meztelen lábszárú angol hölgy jön le a lépcsőn. Kezükben fürdőtáska, bizonyosan a strandra készülnek. Oda­mennek a portáshoz, megkérdik, ki érke­zik? — Ah, Starhemberg! — mondják és otk­ maradnak ő­k is a várakozók között. Telik az idő. Már tizenkét óra, fél egy. Az utcán kíváncsiak gyülekeznek. Végre háromnegyedkor hatalmas, nyitott, fekete gépkocsi áll meg a szálloda előtt. Három egyenruhás úr ül benne, Starhemberg herceg és két kísérője, Windischgratz Hu­gó lovag és Enrich főhadnagy, a Mária­ Terézia rend lovagja. Az osztrák urak kiszállnak és a hallba mennek. A herceg nyúlánk, magas fiatal­ember. Feszül rajta a zöld Heimwehr­­egyenruha. Fején tollas sapka. Csuklójá­ról hosszú lovaglókorbács csüng le. Hűvös kék szemével, nagyon fiatalos, hegyes, mozgékony arcával főiskolás diákfiák nézné az ember. A hallban az osztrák követ és Bárczy államtikár fogadja. Néhány halk szót mondanak csak, örülnek, hogy itt üdvö­zölhetik a herceget. Előlép a tornászok vezetője, összecsapja a bokáját és jelentkezik. Starhemberg herceg kezet fog a tornászok vezetőivel és elvonul a feszes vigyázzban álló csapat előtt. Aztán felmegy a szobájába, »egy kissé megtisztálkodni« — amint mondja. A kí­séretében levő két úr lent marad, az oszt­rák követség tagjaival beszélgetnek. SFin­­dischgratz lovag hóna alatt Gömbös mi­niszterelnök francia nyelvű meghívóját tartja. Az alkancellár rövid pihenés után a miniszterelnökségre készül. Starhemberg herceg elvonul a tisztelgő osztrák tornászok előtt Genf ma délelőtt még nem tárgyalta a magyar panaszt Genf, június 1. A ma délelőttre kitűzött népszövet­ségi tanácsülés Vasconcellor elnök­lete alatt zárt ajtók mögött folyt le. Féltizenegy órakor kezdődött és egy óra hosszat tartott. Kiszivárgott hí­rek szerint ennek során kizárólag el­­járási kérdéseket vitattak meg. A magyar kormánynak a jugoszláv határincidensek ügyében benyújtott panaszának tárgyalására még nem került sor. A tanács kimondotta, hogy a rend­kívüli tanácsülés napirendjén csak azok a kérdések szerepeljenek, ame­lyek miatt az összehívás történt. Azonban az ülés legelején határoz­hatnak más kérdések felvétele felől is. I .kastély Étterem káveh­ázb­an SZÁNTÓ GYULA énekel. H­, Marcibányi tér 6. Tel. 505-99. 9- es 12-es autóbusz végállomásától 3 perc. 4-es villamos Széna tértől 3 perc

Next