Magyarország, 1934. augusztus (41. évfolyam, 172-193. szám)
1934-08-01 / 172. szám
V Ára 10 fillér MAGYARORSZÁG XLI. évfolyam, 172. szám Budapest, 1934. augusztus 1. szerda Szerkeszti ZILAHY LAJOS Szerkesztőség és kiadóhivatal telefonszámai 45-5-50 — 57-ig, 46-4-18 Óh, Föld anyánk! Százezer hold föld keres gazdát és nem talál, és ugyanakkor a földnekszázezer fia keres egzisztenciát és nem talál. Mármost ezen sírjunk-e vagy nevessünk? Sirassuk meg önmagunkat, élhetetlenségünk miatt? Vagy derüljön fel borult arcunk, látva azt, hogy a baj, mely miatt szenvedünk, nem végleges és nem elháríthatatlan, mert hiszen a létnek, sőt atöbbletnek biztos eszköze, a föld itt van, csak tudni kell vele élni? A bankok sírnak, hogy nyakukon marad a föld, melyet fizetni sem tudó adósaiktól mindenesetre olcsón szereztek. Nem érzelgősségből, hanem pusztán csak azért, mert hitelre még nagy szüksége lesz a népnek, sajnáljuk a bankokat, melyek szeretnének a földtől szabadulni és elismerjük a jogosságát annak a kívánságnak, hogy a bankok kapják vissza valahogyan a nyakukba szakadt föld értékét. Elismerjük azt is, hogy ez nagyon nehéz dolog, sőt nem tévesztjük szem elől, hogy még ennél is nehezebb dolog földet adni azoknak, akiknek nemcsak földjük, de pénzük és hitelük nincsen. Ezt a kérdést azonban, bármily nehéz is, mégis meg kell oldani, mert a mai rendezetlenség nagy veszélyeket rejt magában, s a Veszélyek között a legnagyobb: az egész magyar föld szinte elkerülhetetlennek látszó értékvesztesége. Nem szabad tovább tűrni, hogy százezer hold föld eladhatatlanságának szomorú ténye millió holdaknak értékét, S ami ennél fontosabb: hitelét rontsa.. Várni, amíg majd jelentkezni fog a »tőkeerős« gazda, aki földhöz akar jutni — egészen hiú dolog lenne. Évek fognak elmúlni, míg a társadalomnak ebben a rétegében új tőkék fognak képződni. De azt se lehet engedni, hogy amikor más országokban fantasztikus költséggel mocsarakat szárítanak ki és százezer holdnyi tengeri szántófölddé változtatnak, akkor az itt készen lévő, jól termő földek százezer holdján a tulajdonos síránkozzák, hogy mit csináljon a földdel, százezer ember pedig szomorúan sóhajtozzék, hogy az egyetlen foglalkozással, amelyhez ért, a földműveléssel nem tudja megkeresni létfenntartásának eszközeit, mert föld ugyan van, de nem lehet hozzájutni. A közelmúltban láttunk földreformot, mely az igényeket távolról sem elégítette ki és nyomorba döntött sokezer embert, akin segíteni akartak. Ha még nem tanultak a földreform tapasztalataiból, tanuljanak belőle most. Se az Állam, se senki, aki azÁllam intézkedésére a reformot lebonyolította, az új, elkerülhetetlen reformnál ne játssza a hitelező szerepét; ne gondoljon folyton arra, hogy a kincstárnak minél előbb vissza kell kapnia a pénzét az új földesúrtól. Édesanyánk, ez az áldott Föld rendelkezésünkre bocsátja minden kincsét, termőerejét, az Állam legyen ez úttal, legalább most, ez egyszer, az édesapánk, aki valóban segít s nem kívánja az azonnali visszafizetést (kamatostól!) már akkor, amikor még nincs miből fizetni. Ne mondja az Állam, hogy »ingyen semmit sem lehet kapni«, mert erre azt feleljük, hogy ő is a sült galambok repülését várja, ha azt hiszi, hogy »ingyen« lehet teremteni új adóalanyokat. Anyánk, a Föld, odaadja zöld réteit, barna szántóföldjeit, a Föld fiai odaadják őseiktől öröklött tudásukat és teljes munkaerejüket; édesapánk, az Állam ne adjon semmit? Ez nem lenne sem igazságos, sem méltányos dolog. A nép tőle, az Államtól várja az okos vezetést, a bölcs gondoskodást s a segítőkezet, amelyre ma nagyobb szüksége van a népnek, "mint valaha. Hindenburg állapota válságos • Kötélhalálra ítélték Dollfuss gyilkosait Planetta megbánta tettét és bocsánatot kért Dollfuss özvegyétől órán végrehajtják az ítéletet Bécs, július 31. (A Magyarország bécsi szerkesztőségének telefonjelentése.) Hétfőn délután váratlan gyorsasággal megkezdődött a bécsi Landesgericht II. emeletén az új osztrák katonai bíróság első tanácsának tárgyalása, amely Planetta Ottó, Dollfuss gyilkosa és a hazaáruló Holzweber felett ítélkezik. Az új osztrák katonai bíróság elnöke tábornoki díszegyenruhában az első sorban ülve hallgatja a tárgyalást, az emelvényen az elnöklő ezredes mellett egy alezredes és egy őrnagy ül. Mellettük foglal helyet a tulajdonképpeni tárgyalásvezető, bírósági tanácselnök, akinek rangja egy magyar táblabírónak felel meg. Planetta azzal kezdte védekezését, hogy revolvere véletlenül sült el, tulajdonképpen nem is tudta, ki áll előtte s csak akkor vette észre, hogy súlyos sebet ejtett valakin, amikor a földre zuhanó ember — Dollfuss kancellár— felszólítására nem tudott talpraállni. Holzweber vallomásában arra helyezte a fősúlyt, hogy véleménye szerint az egész osztrák közvélemény, sőt az államfő is mögötte állt — legalább is ő ezt remélte. A védelem a hétfői tárgyalás során állandóan azt a kérdést tolta előtérbe: hogyan lehetséges az, hogy noha a puccs résztvevői salvus conductust kaptak és szabad elvonulást ígértek nekik a német határig, a kormány mégis elfogatta és katonai bíróság elé állította őket. A védelem többízben szószegéssel vádolta meg az osztrák kormányt. A kihallgatott tanuk sorában Fey miniszter, Neustaedter-Stürmer miniszter, Skubl, az új rendőrségi főfelügyelő vallott igen terhelően, majd a puccs egyik résztvevőjét hallgatták ki, aki, nem tudva Planetta beismerő vallomásáról, nem akarta benne felismerni a tettest. A védők megakadályozzák a tárgyalás folytatását Éjfél után a védők szünetet kértek, arra hivatkozva, hogy teljesen kimerültek és nem tudják követni a tárgyalás menetét. A bíróság a törvényre hivatkozva, amely előírja, hogy kivételes esetektől eltekintve, megszakítás nélkül kell lefolytatni a tárgyalást, elutasította a kérelmet. A védők erre lemondtak tisztségükről és miután a bíróság védelem nélkül nem tárgyalhat, kierőszakolták a halasztást. A tárgyalásvezető kijelentette, hogy a védők magatartásáról jelentést tesz az ügyvédi kamarának. Ma reggel negyed tízkor folytatták a tárgyalást, a tegnap lemondott védők ma új megbízás alapján ismét a helyükön voltak. A hétfői nap külsőségei sokban megváltoztak: a törvényszék épülete nincs katonai és rendőri megszállás alatt, csupán két szuronyos katona vigyáz a rendre. Az első tanú Steinberger János detektívfőfelügyelő volt, aki a puccs idején a kancellári hivatalban teljesített szolgálatot. Látta, amikor Dollfuss ajtónállójával együtt gyors léptekkel igyekezett az egyik szobából a másikba és már a küszöbön volt, amikor a halálos lövések eldördültek. A kancellárnak csak annyi ideje volt, hogy egy székhez támolyogjon. Az elnök kérdésére kijelentette, hogy a puccsisták összevissza kiabáltak: jó lenne, ha orvos jönne, de a telefonkészülék eltörött, nem lehetett rajta beszélni s tovább nem törődtek a dologgal. A fegyver szakértő súlyos vallomása Pommerer tábornok fegyver szakértő kijelentette, hogy a kancellárra kilenc milliméteres Steyer-pisztollyal lőttek. Ez úgynevezett biztonsági modell, olyan szerkezetű, hogy ha egyszer nyomják meg a ravaszt, csak egy golyót lő ki. Ő maga többszáz lövést tett kísérletképpen teljesen azonos revolverrel, de egyszer sem történt meg, hogy az egy nyomásra kétszer sült volna el. A fegyverszakértőnek ez a vallomása súlyosan esik latba, mert meg-