Magyarország, 1934. augusztus (41. évfolyam, 172-193. szám)

1934-08-01 / 172. szám

V Ára 10 fillér MAGYARORSZÁG XLI. évfolyam, 172. szám Budapest, 1934. augusztus 1. szerda Szerkeszti ZILAHY LAJOS Szerkesztőség és kiadó­­hivatal telefonszámai­­ 45-5-50 — 57-ig, 46-4-18 Óh, Föld anyánk! Százezer hold föld keres gazdát és nem talál, és ugyanakkor a földnek­­százezer fia keres egzisztenciát és nem talál. Mármost ezen sírjunk-e vagy ne­vessünk? Sirassuk meg önmagunkat, élhetet­lenségünk miatt? Vagy derüljön fel borult arcunk, látva azt, hogy a baj, mely miatt szenvedünk, nem végleges és nem elháríthatatlan, mert hiszen a létnek, sőt a­­többletnek biztos eszkö­ze, a föld itt van, csak tudni kell vele élni? A bankok sírnak, hogy nyakukon marad a föld, melyet fizetni sem tudó adósaiktól mindenesetre olcsón sze­reztek. Nem érzelgősségből, hanem pusztán csak azért, mert hitelre még nagy szüksége lesz a népnek, sajnál­juk a bankokat, melyek szeretnének a földtől szabadulni és elismerjük a jo­gosságát annak a kívánságnak, hogy a bankok kapják vissza valahogyan a nyakukba szakadt föld értékét. Elismerjük azt is, hogy ez nagyon nehéz dolog, sőt nem tévesztjük szem elől, hogy még ennél is nehezebb do­log földet adni azoknak, akiknek nemcsak földjük, de pénzük és hitelük nincsen. Ezt a kérdést azon­­b­­an, bármily nehéz is, mégis meg kell oldani, mert a mai rendezetlenség nagy veszélyeket rejt magában, s a Veszélyek között a legnagyobb: az egész magyar föld szinte elkerülhe­tetlennek látszó értékvesztesége. Nem szabad tovább tűrni, hogy százezer hold föld eladhatatlanságának szo­morú ténye millió holdaknak értékét, S ami ennél fontosabb: hitelét rontsa.. Várni, amíg majd jelentkezni fog a »tőkeerős« gazda, aki földhöz akar jutni — egészen hiú dolog lenne. Évek fognak elmúlni, míg a társada­lomnak ebben a rétegében új tőkék fognak képződni. De azt se lehet en­gedni, hogy amikor más országokban fantasztikus költséggel mocsarakat szárítanak ki és százezer holdnyi ten­geri szántófölddé változtatnak, ak­kor az itt készen lévő, jól termő föl­dek százezer holdján a tulajdonos síránkozzák, hogy mit csináljon a földdel, százezer ember pedig szomo­rúan sóhajtozzék, hogy az egyetlen foglalkozással, amelyhez ért, a föld­műveléssel nem tudja megkeresni lét­­fenntartásának eszközeit, mert föld ugyan van, de nem lehet hozzájutni. A közelmúltban láttunk földrefor­mot, mely az igényeket távolról sem elégítette ki és nyomorba döntött sok­ezer embert, akin segíteni akartak. Ha még nem tanultak a földreform tapasztalataiból, tanuljanak belőle most. Se az Állam, se senki, aki az­­Állam intézkedésére a reformot lebo­nyolította, az új, elkerülhetetlen re­formnál ne játssza a hitelező szere­pét; ne gondoljon folyton arra, hogy a kincstárnak minél előbb vissza kell kapnia a pénzét az új földesúrtól. Édesanyánk, ez az áldott Föld rendel­kezésünkre bocsátja minden kincsét, termőerejét,­­ az Állam legyen ez­ úttal, legalább most, ez egyszer, az édesapánk, aki valóban segít s nem kívánja az azonnali visszafizetést (kamatostól!) már akkor, amikor még nincs miből fizetni. Ne mondja az Állam, hogy »ingyen semmit sem le­het kapni«, mert erre azt feleljük, hogy ő is a sült galambok repülését várja, ha azt hiszi, hogy »ingyen« le­het teremteni új adóalanyokat. Anyánk, a Föld, odaadja zöld ré­teit, barna szántóföldjeit, a Föld fiai odaadják őseiktől öröklött tudásukat és teljes munkaerejüket; édesapánk, az Állam ne adjon semmit? Ez nem­ lenne sem igazságos, sem méltányos dolog. A nép tőle, az Államtól várja az okos vezetést, a bölcs gondosko­­dást s a segítőkezet, a­melyre ma na­gyobb szüksége van a népnek, "m­int valaha. Hindenburg állapota válságos • Kötélhalálra ítélték Dollfuss gyilkosait Planetta megbánta tettét és bocsánatot kért Dollfuss özvegyétől órán végrehajtják az ítéletet Bécs, július 31. (A Magyarország bécsi szerkesz­tőségének telefonjelentése.) Hétfőn délután váratlan gyorsasággal meg­kezdődött a bécsi Landesgericht II. emeletén az új osztrák katonai bíró­ság első tanácsának tárgyalása, amely Planetta Ottó, Dollfuss gyil­kosa és a hazaáruló Holzweber felett ítélkezik. Az új osztrák katonai bíró­ság elnöke tábornoki díszegyenruhá­ban az első sorban ülve hallgatja a tárgyalást, az emelvényen az elnöklő ezredes mellett egy alezredes és egy őrnagy ül. Mellettük foglal helyet a tulajdonképpeni tárgyalásvezető, bí­rósági tanácselnök, akinek rangja egy magyar táblabírónak felel meg. Planetta azzal kezdte védekezését, hogy revolvere véletlenül sült el, tu­lajdonképpen nem is tudta, ki áll előtte s csak akkor vette észre, hogy súlyos sebet ejtett valakin, amikor a földre zuhanó ember — Dollfuss kan­cellár— felszólítására nem tudott talpraállni. Holzweber vallomásában arra helyezte a fősúlyt, hogy véle­ménye szerint az egész osztrák közvé­lemény, sőt az államfő is mögötte állt — legalább is ő ezt remélte. A védelem a hétfői tárgyalás során állandóan azt a kérdést tolta előtér­be: hogyan lehetséges az, hogy noha a puccs résztvevői salvus condu­ctus­t kaptak és szabad elvonulást ígértek nekik a német határig, a kormány mégis elfogatta és­ katonai bíróság elé állította őket. A védelem több­ízben szószegéssel vádolta meg az osztrák kormányt. A kihallgatott tanuk sorában Fey miniszter, N­eustaedter-Stürmer mi­niszter, Skubl, az új rendőrségi fő­felügyelő vallott igen terhelően, majd a puccs egyik résztvevőjét hallgatták ki, aki, nem tudva Planetta beismerő vallomásáról, nem akarta benne fel­ismerni a tettest. A védők megakadályozzák a tárgyalás folytatását Éjfél után a védők szünetet kértek, arra hivatkozva, hogy teljesen kime­rültek és nem tudják követni a tár­gyalás menetét. A bíróság a törvény­re hivatkozva, amely előírja, hogy ki­vételes esetektől eltekintve, megszakí­tás nélkül kell lefolytatni a tárgya­lást, elutasította a kérelmet. A védők erre lemondtak tisztségükről és mi­után a bíróság védelem nélkül nem tárgyalhat, kierőszakolták a halasz­tást. A tárgyalásvezető kijelentette, hogy a védők magatartásáról jelen­tést tesz az ügyvédi kamarának. Ma reggel negyed tízkor folytatták a tárgyalást, a tegnap lemondott vé­dők ma új megbízás alapján ismét a helyükön voltak. A hétfői nap kül­sőségei sokban megváltoztak: a tör­vényszék épülete nincs katonai és rendőri megszállás alatt, csupán két szuronyos katona vigyáz a rendre. Az első tanú Steinberger János de­­tektívfőfelügyelő volt, aki a puccs idején a kancellári hivatalban telje­sített szolgálatot. Látta, amikor Dollfuss ajtónállójá­­val együtt gyors léptekkel igyekezett az egyik szobából a másikba és már a küszöbön volt, amikor a halálos lö­vések eldördültek. A kancellárnak csak annyi ideje volt, hogy egy szék­hez támolyogjon. Az elnök kérdésére kijelentette, hogy a puccsisták össze­vissza kiabáltak: jó lenne, ha orvos jönne, de a telefonkészülék eltörött, nem lehetett rajta beszélni s tovább nem törődtek a dologgal. A fegyver szakértő súlyos vallomása Pommerer tábornok fegyver szakértő kijelentette, hogy a kancellárra kilenc milliméteres Steyer-pisztollyal lőttek. Ez úgynevezett biztonsági modell, olyan szerkezetű, hogy ha egyszer nyomják meg a ravaszt, csak egy go­lyót lő ki. Ő maga többszáz lövést tett kísérletképpen teljesen azonos re­volverrel, de egyszer sem történt meg, hogy az egy nyomásra kétszer sült volna el. A fegyverszakértőnek ez a vallo­mása súlyosan esik latba, mert meg-

Next