Magyarság, 1921. július (2. évfolyam, 142-168. szám)

1921-07-01 / 142. szám

A fátum A tegnapi nemzeti ünnepen uj alkotmányt kapott Jugoszlávia, de az ünnepi hangulatot alapo­san elrontotta az a merénylet, amelyet egy bolsevista munkás követett el a régens ellen, bom­bát dobott Sándor régensherceg és Pasics kocsijára. Hét esztendővel ezelőtt éppen Péter-Pál napján Gavrilo Princip szintén egy bombát hajított el Szerajevó főutcáján, amely nem­csak Ferenc Ferdinándot és fele­ségét sebezte halálra, hanem le­vegőbe/ röpitette az európai békét is. Hét esztendő — és minő hét esztendő! — pergett le azóta az idő homokóráján: olyan évek, amelyek borzalmas fönségük, el­képzelhetetlen nyomorúságuk s pirkadni nem tudó reménytelen éjsötétségük által példátlanul és társtalanul állnak az emberiség évkönyveiben. Azóta mintha egy megveszekedett tűzhányó volna a történelem, amelyből nem árad ki más, mint a gyűlölet lávája, a kétségbeesés kénkőve, embermii­­liók jajja és rabszolga-sorba dön­tött nemzetek sóhaja. A tudo­mány még i\em nyomozta ki az okoknak azt a bonyolult szöve­dékét, amelyeknek együttes és egy célra feszülő összeműködése Felidézte a vezető népek tragikus kettéválását, a fegyveres béke óriási feszültségét s a nem­zeteknek ötödféléven át való hurcoltatását a világháború vá­­góhidjára. De egy bizonyos: az, hogy , ezt a természet­­ellenes feszültséget, ezt a fülledt viharhangulatot az a bomba rob­bantotta ki, amelyet az azóta szerb nemzeti hőssé finomított Princip dobott el Bosznia fő­városában. E hét év alatt a szerb nemzet, amely nem egyszer bukdácsolt a megsemmisülés peremen, szer­telen mohósággal aratta le an­nak a véres vetésnek kalászait, amelyet tulajdon makacs kitar­tása és példaadó önfeláldozása, legfőképp azonban szerencsésen megválasztott szövetségeseinek gazdasági és katonai tulnyomó­­sága érlelt meg. Szerbia, amely oly nagy volt a háborúban, s amelynek vad hősiessége az egyetlen erkölcsi • kvalifikáció, amely a mienkével egyenértékű erőt tudott dobni a szerencse mérlegének serpenyőjébe, az úgy­nevezett kisántánt valamennyi népe közt, — ez a Szerbia nem mutatott sem okosságot, sem mérsékletet a győzelemben. Az a szerb királyság, amely mosto­hább években a magyar politika és a magyar államférfiak jóindu­latának és támogatásának annyi jelével találkozott, a balkáni há­borúban eredeti területét csak­nem megháromszorozta, szövet­ségesei jóvoltából annyi uj., gazdag és hatalmas földet Iáit fel, amelyet előreláthatólag soha sem fog megemészteni. Se feje, se 1karjai, se belei nem bírják megra­gadni és feldolgozni azt a dús zsákmányt, átnelyet a világbiró areopagiták az ölébe hullajtottak. Az S. H. S.-királyság egy geopoli­tikai, néprajzi és történelmi kép­telenség, amelyben szilaj össze­visszasággal hányódnak azok az elemek, amelyekből egy déli kép­zelettel megáldott építőmester az uj jugoszláv birodalmat megter­vezte és most kiépíteni törekszik. A szerb nép a győzelem jogán s nem az egyenjoguság elvei alap­ján rendezte be a terjedelmes és gazdag domíniumát: bocskora alá tiport nálánál kulturailag erősebb és öntudatosabb fajokat, amelyek sohasem fogják elfelej­teni, hogy nemrég egy fényesebb és szervezettebb államhatalom részei voltak; leigázta az ilyen gondolat ápolásában és a faji összetartozás érzetében testvér horvát és szlovén nemzeteket, amelyeket a római kultúrához és a középeurópai történelem-vilá­gához való csatlakozás soha ki nem engesztelhető ellentétbe ker­gettek a bizánci ortodox dél­szláv közösséggel: végül meg­hizlalta magát olyan néptörme­lékekkel, amelyek az állami fej­lődésnek csupán törzsi típusáig tudtak eljutni hozzáférhetetlen sziklahegyeikben; körmeit mé­lyen belevágta a bolgár húsba is, amelyből annyit szelt le, amennyi fiáján jókedvéből telt. Ez a nemzeti és néprajzi káosz hányódik és örvénylik ide s tova a jugoszláv demarkációkon belül. S e politikai képletet még zava­rosabbá és sötétebbé teszik azok a társadalmi, gazdasági és szo­ciális kérdések, amelyeknek bősz hullámverései ugyancsak próbára teszik azokat a gyenge és töré­keny védőgátakat, amelyeket a békekötések sáncoltak az uj ju­goszláv területek köré. A régens és Pasics kocsijára bolsevista munkás dobta a bombát, a meg­oldhatatlanul nehéz kérdéseknek ezt a balkáni megoldását. Lehet, sőt valószínű, hogy e merénylet intőjel arra, hogy a belgrádi urak abbahagyják könnyelmű és go­nosz tréfáikat Linderrel és pécsi bandájával s rájönnek, hogy az a pokolgép, amelyet annyi bal­káni furfanggal szerkesztettek meg a mi elpusztításunkra, ott is felrobbanhat, ahol a gjőij tózsi­neget tartják. Bármi lesz is következménye a belgrádi véres attentálumnak, a végzetes évforduló ilyen jelek és tények világa mellett mégis több, mint babona. A kettős mo­­narkia, amelyben több volt az életerő, a hagyománynak és a megszokásnak állam-konstruáló ereje, szétkorhadt Princip bom­bája, nyomán. Vájjon a rosszab­bul^ összetákolt jugoszláv kiräty­­ság a horvatok, szlovének, ma­gyarok, svábok, bosnyákok, cer­­nagorcok, albánok és bolgárok ellenségeskedése és merev szem­beállása mellett elbírja még a bolsevizmust is? Beszélgetés az lr Köztársaság párisi Követével A magyar név a legjobb ajánlólevél - Az ireh mindent eihövetneh. hogy Anglia és Amerika közt háború legyen Az lr kérdés egyetlen megoldása: független lr köztársaság Páris, jun. 27. (A Magyarság tudósítójától) Az angol gyarmatok konferenciájá­nak, amelyet tegnapi tudósításomban részletesen ismertettem, egyik meg­oldhatatlannak tetsző problémájához irt kérdés. Több mint két éve tart már az angol-ir háború és még mindig semmi jele annak, hogy hamarosan véget ér. Emberáldozatban nemsokára eléri azt a számot, amelyek az angol-bur há­ború produkált, elkeseredésben, az egy­mással szemben álló felek gyűlöletében, pusztitási dühében pedig amazt Jóval felülmúlja. A háborúk történetében páratlan eset, hogy egy hivatalosan nem is létező nemzet, láthatatlan had­sereggel, nyomaveszett, de rendesen megszervezett hadvezetóséggel, muni­­cióraktárakkal, legújabban már tenger­alattjárókkal megszervezett rendes municiószállitásokkal Amerika- és Ír­ország között, bámülatraméltó kitar­tással folytassa ezt a kíméletlen há­borút a világ leghatalmasabb nemzete ellen. Erről a csodálatos nemzeti küz­delemről rendkívül érdekes dolgokat mondott el nekem Sean T. O’Ceaüaigh ur, »az ir parlament elnöke és az ir köztársaság párisi kiküldöttje*. Páris egyik világszerte [ismert szálló­jában a város kellős közepén székel az ir köztársaság követsége, nem is titko­­lódzva, éppen hogy az ir zászlót nem tűzi ki és gondosan ügyel arra, hogy a vendéglátó francia kormányt ne hozza kellemetlen helyzetbe, hivatalosan Franciaország Angliával a legszoro­sabb szövetségi viszönyban lévén. Az ir • követ, akinek a neve régi kelta balladákat juttat eszünkbe, rendkívül szeretetreméltóan fogad. A magyar név legjobb ajánlólevél az ir köztársaság diplomatái előtt. C’Ceallaigh ur is azzal fogad és megismétli, amit előde, Dujfey ur, a jelenlegi római ir követ mondott nekem, hogy tudniillik: a Zöldszigelen régi hagyomány a magyar barátság. Is­merik küzdelmeinket függetlenségünk­ért, rokonszenveznek nemzeti aspirá­cióinkkal, Kossuth neve össze van fűzve emlékezetükben nemzeti hősük­nek, O'Connelnek emlékezetével. Régen rajongtak, de még ma is lelkesednek értünk és a mi küzdelmeinkre való visszaemlékezés gyakran szolgál nekik biztató Útmutatásul és példaképük Sok érdekes részletet mondott cl a követ az Írek'csodálatos földalatti szervez­kedéséről és ami legjobban érdekelt: diplomáciájuk kiépítéséről, amiknek közlésétől Ígéretemhez képest tartóz­kodnom kell. Elég az hozzá, hogy ma már egy készenálló és eleven diplomá­ciai szervedet várja az ir köztársaság megszületését. Magyarországgal is van már bizonyos összeköttetésük és nagy súlyt vetnek arra, hogy a maggar kö­zönség az ir kérdésben tisztán /ásson. A legérdekesebb azonban az volt, «mit a követ az Íreknek Angliához yaló viszonyáról mondott, Anglia nevét * nem tudta kimondani anélkül, hogy a szó mögé vissza ne szorítsa a gyűlö­letnek, elszántságnak és elkeseredett­ségnek kitörni készülő bugyborékait. Bizalma a végső diadalban és gyűlölete a mai Anglia elled fanatikus. — Végtelenül örülnénk, — mondta például, — ha Anglia és Amerika között háborúra kerülne a dolog. Mindent meg fogunk tenni, hogy a két nép közt lévő viszonyt elmérgesitsük. Egyáltalán nincs semmi, amitől visszariadnánk, ha azzal Angliának árthatunk ! Az ir köztársaság megszületésén dip­lomáciai eszközökkel is erősen dolgoz­nak. Szerinte Ausztrália, Dél-Afrika és Kanada közvéleménye és kormánya támogatja ügyüket. Amerika magatar­tását illetőleg utalt Harding-nak megvá­lasztása előtt Newyorkban, Bosztonban és Chicagóban tartott beszédeire. Fran­ciaország támogatását illetőleg — anél­kül, hogy vérmes reményeket engedne meg magának - hivatkozott arra, hogy Franciaország már több ízben fegyve­resen ment segítségére az ir nemzeti mozgalmaknak, legutoljára Hoche tábor­nok vállalkozásával a XIX. században. Ennyi nyugodt és fölényes önbiza­lom után *émi ellentmondást enged­tem meg magamnak. Hivatkoztam arra, hogy tisztán magyar szempontból bár az ir ügy teljes rokoaszenvünket bírja, sajnálnék, ha ez gr kérdés örökre el­választaná azt a két nemzetet, amely­nek mindegyikében vannak jóbarátaink és küzdelmeinket támogatni akaró po­litikusok. |Nincs-e kilátás arra, hogy ezt a kérdést a két nemzet között bé­kés utón lehetne elintézni ? — Mi hajlandók vagyunk — felelte —. Angliával a legbékésebb barátságban élni, de ennek van egy feltétele: az ir köztársaság teljes elismerése. — De, — feleltem, — Angliának élet­kérdés Írországnak az anyaországgal való együttartása. Ez Anglia Achillcs­­sarka, már csak földrajz-sztratégiai szempontból is. Erre utalt arra, hogy az önálló ir köztársaságot nemzetközileg semlege­síteni lehetne, mint Svájcot, vagy a háború előtt Belgiumot. Ez Angliának elég biztosíték volna. — Nem elégednének meg egy donxi­­nionszerü megoldással, hiszen a régi ir követeléseknek ez volt a maximuma ? — Csak egy megoldás■ van: a füg-% getlen ir röztársaság elismerése! Ellenvetéseimben tovább bátorkodj tam, hangsúlyozva azt a nagy rokon-j szenvet, amely Magyarország és Íror­szág közt régi hagyomány. Mégfa merészkedtem megjegyezni, mint sze» rény és óvatos feltevés/, hogy ez rémes, kegyetlen, kíméletlen és emberteled harc, ahol nincsenek sebesültek, csak halottak, sokszor egészen ártatlané», a kormánycsapatok részérói épp úgy, mint a sinnfeinek oldalán. E nagyszerű hősiesség helyett nem volna-e jobb ^ megegyezést keresni. Olyan rendreutasításban részesültem^ 1921 Julius lj péntek ^ - jf Budapest, H. évi. 142. (150.) szám Előfizetési árak: . Szerkesztőség I VII. kerület, Mlkaa-utca 8. utm. Felelős szerkesztő: MlLOTAY Is^Ván^,^ , Ecryes szám ára 2 korona Megjelenik héttó kivételéi mindennap« ni ii i v iíiii'..........................................................

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék