Magyarság, 1922. május (3. évfolyam, 99-122. szám)
1922-05-16 / 110. szám
2 trónfosztó törvényt. Nincs módunkban e pillanatban ellenőrizni Belluién nyilatkozatainak tartalmi igazságát — azt hisszük, hogy Andrássy nem marad adós a felelettel — de a miniszterelnök igazmondása iránt való minden tiszteletünk sem tarthat vissza attól a föltevéstől, hogy ezúttal is sajnálatos félreértésnek lehet az áldozata. Bethlen tegzéből kiröppent egyszer az a tihanyi hir, hogy Andrássyt és társait azért vitette el a balatoni félsziget kolostorából, mert a király nem óhajtott többé élni az ő tanácsaikkal. Ez a furcsa kis hir alig huszonnégy órai életet élt, mert a legilletékesebb helyről nyomban bebizonyították, hogy a miniszterelnök ur vádjának nyílvesszőjével bakot lőtt. De visszaemlékezünk Belluion grófnak arra az ígéretére, amelyet ünnepélyes formák között tett a régi nemzetgyűlésen és a külügyi bizottságban, arra tudniillik, hogy a kormány által a király hazatérésének körülményeiről kiadott Fehér Könyvet, amely a tévedések és szándékos ferdítések szánalmas halmazain, újból kiadatja, kijavíttatja és megfelelő pótlásokkal kibővítteti. Ez a nagyhangon tett ígéret olyan arányban áll az eredményhez, mint a miniszterelnök úrnak a demokráciát és a jogrendet hirdető szónoklatai a jogfosztással és a közvélemény brutális elnémításával. Várjuk meg tehát a legközelebbi huszonnégy órát, annak megállapítása céljából, hogy a miniszterelnök úr leleplezései nem eredtek-e újból abból a hírforrásból, amelyből már annyi tévedés és annyi félreértés vize bugyborékolt a felszínre. Amíg a miniszterelnök Szombathelyen, Kőszegen, Celldömölkön, Bomnban és Sopronban a támadások és vádak golyóbisaival parittyázta a legitimistákat, ezeknek fővezérei, Apponyi és Andrássy a Tiszántúl fővárosában bontották ki a jogfolytonosság és a keresztény demokrácia lobogóját olyan tüntetések, olyan orkánszerű lelkesedés jeleinek kíséretében, aminőben Debrecen városa politikusokat még aligha részesített s aminőt ezek az államférfiak is aligha kaptak valahol. Aki látta és tapasztalta azt a túláradó szeretetek azt a példátlanul kiváltságos tiszteletet és megilletődést, amellyel a debreceni nép Apponyit várta s akit megérintett rokonérzésnek az a meleg és eleven hullámverése, amely Andrássyt körülvette, annak könnyű volt megállapítania, hogy nagy hiba lehet a kormány számításának krétája körül, amikor a maga politikájához a többséget Tiszántúl népétől várta s amikor fonákságokkal és ellenmondásokkal zavaros politikájának bázisául a tiszántúli magyar földet szemelte ki. Ha a keresztény ellenzék idejében nekifekszik a tiszántúli propagandának s bizonyos hamis előítéletek következtében már eleve nem tekintett volna bizonyos rezignációval a Tiszántúlra, akkor alkalmasint itt érné a kormányt a legnagyobb kiábrándulás és legvégzetesebb csalódás. Minden magyar embernek jól esett látnia és átélnie, hogy Apponyi tekintélye és nimbusza csorbitatlan az egész hazában s ma már szinte történelmi méreteket öltött, úgy kell lenni, hogy az ország közvéleménye a régi haza nagyobb dicsőségét látja és rajongja az Apponyi és Andrássy iránt való tisztelet nyilvánításaiban, akikben az utolsó oszlopaira tekint föl a történelmi Magyarországnak, amelyet elmosott az árvíz, amelynek tragikus hullámai mindent elsodortak és mindent elborítottak, kivéve ezt a két történelmi alakját a régi Magyarországnak. — Nincs a földiár mindkét vállad ? — Nincs, — sziszegett a tusta és majd megszakadt az erőlködés- tól, hogy valamelyik vállát megmozdíthassa. Dehát nem tehetett, persze, hogy nem lehetett. Benedek vasmarokkal szorította le a földre. Később, hogy nagyobbacska diákok tettünk, meg több alkalmunk volt arra, hogy Toldi Miklóst bosszanthassuk. Titokban a fél osztály szerelmes volt a kisvárosi színház primadonnájába. Esténként ott álltunk a diákhelyen és ha az imádott angyal kilebbent a színpadra, eszeveszett tapsolásban, üvöltésben törtünk ki. .Boldogok voltunk, ha előadás után megleshettük a kijáratnál és kezet, csókolhattunk neki A primadonna bájos mosollyal köszönte meg a hódolatot s miközben mi égő szemmel néztünk utána, mint valami királynő lebegett el közöttünk a helyi lap szerkesztőjének a karján. Mi pedig igyekeztünk mihamarább eltűnni, hogy a tanárok meg ne lássanak bennünket. Toldi Miklós látható megvetéssel hallgatta az iskolában, amikor mi a színházról és szerelmünk tárgyáról beszéltünk s büszke fölénnyel nézett el, mikor padbeli szomszédja, csemegéssarki boltosnak a fia, Lekwarcz kirakta maga elé a primadonna arcképeit.Schwarczot az apja néha oda ültette egy félórára a kasszához s ilyenkor másnap Schwarcz a fényképészhez sietett s megvette az imádott művésznő legújabb fényképeit. Sőt egyizben, — egész nap a kasszánál ült, — csokrot is küldött, amelyet a diákság örült rombolása és éljenzése közben adtak fel a színpadra. Egyszer azonban mégis csak eljött a mi Toldi Miklósunk is a színházba s azontúl minden este ott volt, valahányszor a primadonna csak fellépett. Nyolcadikosok voltunk reá , s eleinte fel sem tűnt nekünk a dolog. Nem vettük egy percig sem komolyan s mivel mint vetélytárs nem számított, ügyet sem vetettünk arra, hogy ő is ott van. Schwarczot irigyeltük s féltékenyek voltunk rá, mert a primadonna megköszönte neki a csokrot. Német és latin óra között a folyosón álltunk többen egy csoportban és Schwarcz előadta, hogy miket mondott neki a művésznő. Egyszerre egy jól ismert, gyerekesen vékony hang félbeszakította az előadást. — Ugyan, mit hencegsz, hiszen nem is törődik veled. "Ha éppen tudni akarjátok, egészen mást szeret — Talán bizony téged? — kérdezte Schwarcz gúnyosan cs általános nevetés kísérte szavait. A mi Toldi Miklósunk elpirult. Láttuk, hogy a vastag szemüveg mögött összetolnak könnyei s hebegve, akadozva felelt: — Ahhoz semmi közötök ... az az én dolgom. Mindenesetre, hiába .. futkostok utána, fütyül rátok. Idegesen kapkodta a fejét, amely kissé nagy volt vékony testihez, keskeny vállához képest. Ő aztán elment, otthagyott bennünket, szinte valami uralkodó herceg, aki restelli, hogy hozzá nem méltó elemekkel került egy társaságba. Ezentúl azttm vége-hossza nem volt ,a mulatságnak. Mindannyian Tóth Miskán, a mi Toldi Miklósunkon próbáltuk ki élve ínségünket. Ha előadás közben a primadonna arrafelé tekintet véletlenül, amerre mi diákok ábránk, ekkor — bár mindnyájunk szive-hangosan, vert, mert mindegyikünk meg volt győződve arról külön-külön, hogy neki szólt a pillantás, — akkor Tóth Mikát kezdtük ugratni: — Szerencsés fickó vagy, Toldi, beléd van bolondulva a nő! Láttad, hogy megnézett? És Tóth Miska zavart mosollyal ajkain, előreimáolva leste a színpadot s természetesnek találta, hogy a primadonna öbelé szerelmes. Ezt aheccet folytatni kellett. Elhatároztuk, hogy Schwarz be fogja mutatni Toldit a művésznőnek, úgy is történt. Egy előadás után Schwarz karon fogta és a fülébe súgta: — TV, Szalánczy Izabella megkért, hogy mutassalak be. Úgy látszik, nagyon tetszel neki. Most velem jössz, megígértem, hogy még ma bemutatlak. Toldi Miklós egy pillanatra meghökkent, láttuk rajta, hogy zavarban van. De a következő percben már nyugodt hangon mondta: — Nem bánom, gyerünk. Pápaszemét idegesen igazítgatta és elmentek megvárni a művésznőt. Schwarcz bemutatta — Tóth Mihály, mi úgy is hívjuk, hogy Toldi Miklós, mert borzasztó erős. És vigyorgott melléje. A primadonna elcsodálkozva nézegette Miskát és megkérdezte: — Igazán olyan erős? — Nagyon erős vagyok, — hebegte Tóth Miska —, és karját nyomban befeszítette, hogy rimiszknyját mutogassa. Mindenkit a földhöz vágok, akit akarok. Gyönyörködve hallgattuk másnap Schwarcz előadását. A fiú, Toldi Miklós, folytonosanaz erejével kérkedett, bennünket, többieket »belotanép«-nek nevezett s a művésznő fokon mosolygott, amit különben is szívesen tett meg, mert szép fogai voltak. A Chelet a nép kifejezést ugyan nem értette, de azt látta, hogy Miska fülig szerelmes és ezt már értette.. Az ilyen gyerekeknek egy mosoly éppen elegendő ahhoz, hogy megbolonduljanak. Az érettségi után aztán MAGYARSÁG 192. május *11. k®ő# kttszánfein lép iftinfel s Kereskény ellenzek vererei mellett Apponyi, Andrássy és ifaSHer Debrecenben - Több ezer ember várja éseel a pá&BandTaroR - E£q zenesstrtisztvisel# mcMszaftHofet Apponyi és andrássy beszédei - Kaplan István és Ileify Sáti és mfttframfóeszéde Debrecen, máj. 15 (A Magyarság tudósítójától) Debrecen város hires ötösfogata nem állott ugyan a kijárat előtt, diszrubún hajdúk és rendőrök sorfala, hivatalos fokot« ferencjózsefkabátok nem színesítették ugyan » portonok képét, mégis ünnepélyesebb, melegebb, mozgalmasabb volt a, debreceni pályaudvar vasárnap délben, mint egy hét előtt, midőn Magyarország miniszterelnökét várta itt a hivatalos fogadtatás. Míg akkor szomorú tavaszi nap busongott a város felett, most a május minden üdv frissesége örvendeztette meg a sokszáz főnyi tömeget, amely a keresztény ellenzék vezére férfiéinak, Apponyi Albert grófnak, Andrássá Dvina grófnak és Hatz Istvánnak érkezéséhez zarándokolt az állomásra. "Paradidmi és felekezeti, különbségekre tekintet nélkül olvadt megértő harmóniába Debrecen polgársága, hogy elismerésének igaz bensőségét mutassa meg a keresztény és nemzeti eszmének apostolai előtt. Balogh Zsigond és Hubert Ottóné pártelnökök mellett Veszprémi Zoltán nyugalmazott főispán,Reiss János, Csamk János, Mogyor József főgimmáziumi igazzgató, Prahecs József ipartestületi elnök, Biuró Pál Jr. ügyvédi vezetésével a polgárság, az egyetemi, tagok, munkások és Minkásnők százai várták türelmetlenül a vonat érkezését. Midőn a budapesti személyvonat az állomásra boontott és az egyik kocsi ajtajában megjelent Apponyi Albert gróf nemes alakja, százak hatalmas éljenzése hangzott fel köszöntésére. Azután, pillanatnyi csend lett és Balogh Zsigatond nyugalmazott kinint bitó inoghatott szavai lefillatszottak. Apponyi gróf válasza után újra felhangzott a dörgő éljen. Habért Odóna volt a másik üdvözlő szónok- Beszédő után orgona- és gyöngyvirágeső szimbolizálta azt az őszinte szeretetet amely a nagy vendégekkel szemben megnyilvánult. Az állomás előtt azért mégis csak várta ötösfogat Apponyi Albert grófot, Debrecen díszpolgárát. Egy jónevű polgár és egy hires szíjgyártó iparos felajánlotta ezt a dekórumot is az élő magyarok legnagyobbjának. Apponyit láthatólag meghatotta a kedves figyelem, de azután a helyi pártvezetőség kérése és megállapodása értelmében a vendégek gyalog indultak meg a Bika-szálló felé, hogy ilyenformán demonstráljanak Debrecen város tanácsának tapintatos eljárásával szemben. Andrássy, Apponyi és Baller kürti csakhamar több ezernyire dagadt a tömeg, amelyhez az útvonalon mindenütt újabb és újabb csoportok csatlakoztak. Az erkélyekről, nyitott ablakokból virágok hullottak Híjakra és nők, férfiak kendőket lobogtatva üdvözölték őket. Minduntalan hangzott az éljenzés és talán éppen akkor zúgott fel legviharosabban, amikor először hangzott el a kiáltás: Éljen a király / A forgalom megállóit az utcán. Midőn a villamos akart utat törni magának a tömegen keresztül, a sokaság nem jutott el a sínről, hanem kiáltozni kezdtek a kalauz felé. Ha ma egy hete megtudtatok állni, most is várhattok egy kicsit ! A kocsivezető kénytelen volt vészlevelni, amíg a menet előtte elvonult. A vármegyeháza előtt minden szám az ablakok felé fordult. A homlokzaton most nem volt zászló, az erkélyen nem állott senki. Kiáltások hangzottak: Hol a főispán? Miért bújik el. Azután vonult a menet a korzón végig. Kétoldalt a fasor pihenőpadjain nők állották, kipirult arccal, éljenezve szóltak orgonát, gyöngyvirágot a vendégek elé. Sebes vágtatva robogott egy fogat a szüreggel szemben, majd hirtelen megállóit -s a kocsiból egy cilinderes úr szállott ki, kezében két hatalmas sáros-fehér-zöld csokorral. Holnap Béla lovag nyújtotta át a debreceni nők ajándékát Apponyinak és Andrássynak. A városházával szemben nagyobb zárt csoport várta és éljenezte Apponyit. Apponyi feléjük fordult, majd a városháza homlokzatára nézett a címer felé, amely az ő díszpolgári oklevelén is ott diszlik. Megemelte kalapját az épület