Magyarság, 1922. augusztus (3. évfolyam, 172-197. szám)
1922-08-06 / 177. szám
1922 augusztus 6, vasárnap MAGYARSÁG ElmNIAKCIÓ... A börze Mit nekem te, zordon svájci francnak Valutákkal vadregényes tájat Tán kívánlak, ámde nem szeretlek S képzetem hossz-besszedet nem járja. Lent a tőzsde tenger-zsidó vidékin Ott vagyok hon,olt az én világom, Magyaroktól szabadult sas lelkem, Ha a láncok végtelenjét látom. Felrepülök ekkor gondolatban, Túl a francon, felhők közelében mosolyogva néz Danubiustól A Rimáig nyaló róna képe. Délibábos ég alatt kolompol Schlézingernek száz kövér dollárja, A záráskor hosszú gémű hátnál Széles tárca kettős ága várja. Bankároknak nyargaló futása Zúg a szélben, körmeik dobognak, A schieberek kurjantása hallik És a pénzek szerteszét lobognak. Lágy ölében több, mint hétezernek Ringatódzik a kalászos búza; Éhhalálnak eleven színével Az országot vígan koszorúzza. Idejárnak terményüzletekből Altruisták déli szürkületben És ijedve kelnek légi útra, Hogyha egy is közülök megrebben. Pánikon túl, a börzének mélyén Áll magányos, kaviáros csárda, Látogatják valutabetyárok, Hogyha mennek devizavásárra. A csárdánál törpe láncos-erdő Terményeket bőszen forgat ollan, Odafészkel a visító láncos Rendőrségtől nem háborgatottan. Itt tenyészik sok galiciáner, Tisztességes után csak megélnek És a börze kellemes honába Tarka gyikok megpihenni térnek. Messze, hol a bessz a hosszát éri, A homályból dollároknak orma Néz s megettük mint halvány ködoszlop, Egy-egy szokol kurzusának tornya. Szép vagy börze, legalább nekem szép, Nincs is ilyen szép hely messze-messze... Verje rajtad huszonötször végig Bánatát a koronánknak messze, Lisztius ! Legjobban jár, aki most vásáral! Idén mindig meglepő olcsó árak! Nagy választék , angol és francia női és férfiszövetekben, velour, bérsony, selyem, himzettvoile, svaici grenadin és ettamin-vászon, zefír, siffon, karton és kanavíisznakban. Mielőtt bevfisfirol, okvetlen tekintse r,;og kirakataimat. E héten olcsó maradékvásár! Az ország legolcsóbb áruháza ifbEiscHmflin | Budapest, IV. Ker., Károly Körút 24. Négy nap a flortobágy-folyó mentén Szent Ágota-csárda, jul. 27 (A Magyarság tudósítójától) A derült ég teljesen kisimulva. Sehol egyetlen fellegfoszlány, mely néhány pillanatra elfedné előlünk a nagyon is barátságosan mosolygó júliusi napot. A kánikula olyan hőséggel borul az alföldi tenyészetre, hogy ez bágyadtan kéri az enyhítő esőt. Lenge öltözetben két vándor rájja a Hajdúböszörményhez tartozó prádi pusztát. Az egyik etnográfus, a másik egy félkezű piktor. Ennek jobbkezét hazája követelte el a háborúban. De művészlelke kitört belőle. Nagy ambícióval megtanult a balkezével írni, rajzolni, festeni. Pompásan magyaros légkörű képei a pesti tárlatoknak is gyakori vendégei. A Hortobágy-folyó eredetét keresik. Ilyenféle emberek nem jártak még ez elhagyatott, ősi virányában diszló vidéken. Nem érdekelte, nem ambicionálta a magyart a magyar föld. Inkább elmentek távol Ázsiába kutatni. Ez hozott hírt, nevet, dicsőséget A háromág nortobága A régi katonai térkép, mint az Alföld hableánya, a délibáb, csárdákkal kecsegtet bennünket. A régi betyárballada egyenesen hat csárdát sorol fel, midőn zengi: Poródon a Bíkás, réten a Tirimpe, Túlsó város szélen van a Messzilátó. Hires Külsőcsárda, táncos a Novella, Átkozott a Zedág, gyilkos a Kaszárnya. Ezek mind sorjában voltak Böszörménytől a Hortobágy-folyóig. Ma már valóban csak egy van még. A többit még a földszintről is elsöpörte a változó idő, csak helyét mutogatja meg ez a nemzedék, de félő, hogy a következő még ennyire sem érdemesíti a magyar művelődéstörténet e nép emlékeit. A csárdák nem hívogatják többé a fáradt vándort, e fátlan vidéken még egy fa sincs, mely a perzselő napfényben marasztaná. A rossz után néhány ásott kút rejtődzik ágas, gém és veder nélkül. Belenézünk. Tantalusi kínokkal szemléljük, hogy alig három méter mélyen üdítő, tiszta víz csillog és nincs a mivel merítsünk. Torkunk szárad, nyelvünk sűrű nyálunktól leragad. Hiába. A praktikus hajdú hátsó tengelyhez kötve hordja a bográcsot, hossza kötélen megmerül, itat és iszik, összepakol, megyen tovább. Ámde most nincs egy élőlény sem távolban, sem közelben. A lelhető nap imádói Napszálltakor elhagyván a Daraksát, a debreceni Hortobágyra értünk. E nap közel negyven kilométert sétáltunk az égető hőségben takarosan megterhelve. A szúnyogok éjjeli útra indultak, ettek, martak bennünket. Távoznunk kellett a kákás medertől. Még a fogyó hold nem jött fel, áthatlan sötét volt körülünk. Lepihentünk egy árok partjára. Nyoszolyánk a kiégett Hortobágy-puszta, párnánk egy kiszáradt zsombok, takarónk a csillagos ég volt. A kelő hold és száz daloló pacsirta vigyázott éber álmainkra. Távolban, közelben senki sincs. Nem is tudja senki, hogy e nagy pusztaságon két idegen pihenteti elfáradt tagjait... A reggel hirnyke a hús szellő, ezer kis döngicsélő bogár, vijjongó bibic, a magasba dallal szálló pacsirták sokaságai töltögetnek. Keletről világossági jön a látóhatárra, melyet a korai harmat ködössé tesz. A laza ferlegen kis lángvörös folt keletkezik. Pirkad .Lassan előtör egy lángvörös korong. Elipszis-alakká lapítja a látóhatár fénytörése. Vörös, izzik, de nem bántja a szemet. Alakja percenkint változik. Még tányér, már lámpaernyő, majd villanylüszter-alakú, még rojtja is van. Csak egy pillanatra nézünk félre, már tortaalakú s felső része világosan ragyog, alsó része matt-sárga. Alul ismét kúpalakú, aztán egy óriási villanykörtealakot vesz fel Teteje gyenge sugárzatot bocsát ki: kilép a fellegekből. Száz és száz madár dallal üdvözli a föld Istenét. Meleg kénes forrás a Hortobágyon A kora reggel a Mátai-háznál talál bennünket. A jó hat kilométert az ártéziforrásért tettük meg éhgyomorra. E 308 méter mély, hő, meleg és földgázas ártézi-kút valóságos kis oázis a kietlen pusztán, idegen négy tut volt. Ma a nemtörődömség kettőt hagyott meg. A bő gáztartalmat a 40 méter vastag lignit-réteg adja. Meleg és kénes vize a Mátra kialudt vulkáni vidékéről jön. Jó pezsgés vizéből nem győz eleget inál az ember. Csak egy kis szénsav kellene bele és csonka hazánk nagyon megfogyatkozott ásványvíztelepének egyik kiválósága lenne. Csudálatos, hogy valamely pénz"intézet a valutaspekuláció mellett még fel nem karolta ezt a jól jövedelmező üzletet. Vize fürdeni is felséges. Ma a tisztviselők egy kis primitív fürdőt építettek az ártézi mellé. Remélhető, hogy a közeljövőben hatalmas fürdő és üdülőtelep emelkedik e pompás levegőjű forrás mellett . . . A pusztulás bizolyal vitában Még nyolc óra sincs, már a „csfragulya” felvágva szalad a kúthoz, hogy szomját enyhítse. A debreceni gazdaközönség kiválogatott tenyészmarhájából áll ez a gulya. Mindössze 247 darab, közte itt gyönyörű városi bika az ősbölényre emlékeztet. Mellette a legjobb pásztorok vannak. Jókarban, is tartják. Már száz idei borjú van. Az idei szárazságban és marhavészben a tehenek közül egy, a borjuk közül pedig csak három döglött meg. De annál szomorúbb a többi gulyák helyzete. Az idei szárazság katasztrofális. A legelő elsült, a marha nem tud jóllakni. Se legelő, se víz. E rossz világban a marhák közt a száj- és körömfájás, a csikók közt a mirigykor szedi nagy számmal áldozatait. Hivatalos kimutatás szerint 560 drb marha és 50 drb ló és csikó döglött meg eddig. Különösen a vörös és nem a Hortobágyon született jószágban szedte áldozatait a vész. Ma már a vész megszűnt, de a gyenge jószág ott kornyadozik a kút körül. Addig járkál az élelem után, míg végre a gyengeségtől összeesik és megdöglik. Alig győzik nyúzni. Némelyik pásztor szégyenletében csak éjjel hozza a dögkört a városba a gazdához. Csak marhában és lóban közel tízmillió eddig a kár a nemzeti többtermelés korszakában az állami nemtörődömség, a hatósági közöny és maradiság miatt. Vizet kell teremteni, akár ártézi kutak fúrásával, akár motorok felállításával. A legelőt és klímát szelídíteni kell. A befásítás nagy kérdését meg kell oldani. Minden telek, minden halom erdőnek kínálkozik, a folyók, ezek partját mert nem szegélyezhetné vízszerető fasor. Már két napja jövünk a Hortobágy partján s nem találtunk tíz beteg fát. Gondozni kell a jószágot. Nem pedig a forró napon étlen-szomjan, segítség nélkül pusztulni hagyni. A debreceni Hortobágy déli szögletében van a disznóföld. Tízezer és tízezer sertést nevelt fel e föld, ma a réginek csak árnyéka van meg. A kiégett területről, már aki tehette, hazahajtotta. Egyik kút körül hever egy beteg falka. Nem tud menni. Körme megdagadva, talpa eleven sebbel teli, másik elvetette a körmét, legyek dongják a sebes testrészt. Körömfájásban szenvednek. A nagyobbak téldon csúsznak a vízért, ennivalóért. Százával hullanak el. Nyögnek, sírnak, nyáluk csorog, szemükből folyik a könnyű. A vidéki állatorvosok tehetetlenek vele szemben. De ez a konok baj nem csak a debreceni gazdái, hanem az ország érdeke is. Van az országnak kiváló állatorvosi főiskolája, kiváló állatorvosprofesszorai és állatorvosai, hát nem tudja egy párral tanulmányoztad a kormány ezt a veszedelmes ragályt? i •Sárkánytarok, a puszták réme Hajnal óta kisér a nehéz borulat Kísér, mert felettünk állandóan tiszta az ég, ragyog a nap. Az utas fő. A levegő párás. Körültünk háborog az ég. Valósagos harctéri pergőtűz hallatszik keletről. A nyugati égbolt felel rá. — Nehéz ágyútűz — jegyzi meg béna piktorom. Délután Karcag felől sötét jelleg nehezedik az égre és a földre. Alig párszáz méterre leereszkedik. Alakja fantasztikus. Arca vésztjósló. Színe állandóan változó. Szele már érezhető. Hosszú fekete sárkányalak tátott szájjal fut az ég alján. Farkát felcsapja, egyenesen felénk tart. Hasa alól egy hosszú tölcsért bocsát a föld felé. A szél irtóztató és forgó. Felkavarja az ut porát, felkapja a keresztet, magasba viszi és szétszórja. A kereszttel megrakott szekeret tolja. Az eleje megszegül, a szekér pillanatra megáll, új szél rohan és felfordítja. A kereszt felső kövüi, a sok »pap« repül az orkánban. — Sárkányfarok! — kiáltják a parasztok, az asszonyok lelkendeznek. Mindenki fedél alá menekül. A sárkány most hirtelen egy másik felhőbe szalad. A kettő mint száztagú gőzhenger hömpölyög fejünk felé. Az elektromosság oly nagy, hogy az ég állandóan sustorog, ropog anélkül, hogy csattanás lenne. Esőzsákok ereszkednek. Az ég a földdel összeolvad. Az eső kövér cseppekben megindul. Óriási por esik a záporral. Igazi „kunsági eső”. A sárkányfarok vagyis ciklon kavarta fel. Négykézláb mászva kapaszkodunk az aszott tippan gyenge száraiban, hogy valami fedél alá jussunk. Hátunkat erősen veri a jég ... Rózsa Sándorral találkoztam Szent Ágota-csárda kívülről nem sokat mutat. Átépített modern tetőzete messzire ragyog, a sejtelmes, borongós napfényben. Egy hat méter magas őstelep-halomhoz van építve. Folytatása: a száz méter hosszú pince a halom alatt van. Jéghideg a pincpóriás, kígyóknak, denevéreknek groteszk tanyája. Hajdan kripta lehetett. Közben a kiszálló betyárok tanyáztak benne. A bőbeszédű csaplárna különös elfogultsággal mutogatja azokat a füstös lyukakat, hol a betyárok tüzeltek, főztek. A csaplár döngeti a falat, mellyel egy oldalfolyosó van elfalazva. Vészkijárat volt a pandúr elől. A pince felett bármerre ás az ember, emberi csontot talál. A dombon templom állott, körülte temető volt. No meg a puszták fiai is eldughattak egy-egy nem szimpatikus utast. Az egyszerű ivó érdekessége a hat méter hosszú, méteres széles és jó arasz vastag tölgyfa-asztal teliszele karcolva, vésve parasztmonogrammokkal, ákom-bákom betűkkel. Az évszázados asztal lócája szinte ilyen erős. A csapláros különös áhítattal egy szabályos E. S. vésetet mutat. — Itt ivott Rózsa Sándor — mondja. Életemben másodszor találkoztam e híres betyárral. 1910-ben a kafsteini vártorony börtöne falán. Itt vezetőnk hitet tett volna rá, hogy a falon levő hatalmas csizmás, bundás, alföldi széles karimájú kalapos paraszt Rózsa Sándor sajátkezű szénrajza. Igaz, hogy a hatvanas években két évet töltött a romantikus betyár a cellában, de Osváth, a híres sárréti pandúrkomiszáros, aki személyesen ismerte ez igénytelen külsejű parasztot, emlékiratában úgy említi, mint aki írni, olvasni nem tudott. A csaplár is az ő kezevonását hiszi benne, büszke rá, boldog, hogy láthatja. A csárda már elhagyatott. A forgalom más irányban térült. A Hortobágy hídja rossz, sőt közelesen el is bontják. Mielőtt azonban teljesen eltűnne a Hortobágy partjáról, ezt az asztalt a múzeumnak kell megszerezni az alapítványi birtok kezelőségétől. Hadd hirdesse tovább a magyar nép romantikáját arra hivatott helyen... y- 1 i Ecsedy Istóre