Magyarság, 1922. december (3. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-24 / 293. szám
1022 december 24. vasárnap Jf Ara 30 korQIHI Budapest, III. évi 293. (001)«*$^ * . Szerkesztőség: VII. kerület, Mikaa-utca H. szá m. Előfizetési arak l _ IotVIM Telefon: József 68-80, József 68-91.Kiadóhivatal» Neflyedévre 300 korona Efly hóra. 200 Korona FeleIOS SZ©rfe.©SZtO ! JM.ILOTAY ISTVÁN VII- kerület, Miksa utca 8. Telefon: József 68-82. Eujes számára ió korona Mefl jelenik hétfő kivételével mindennap. Ausztriálan hétköznap és vasárnap 8000 osztr. bor. A Külpolitikáról írta: Andrássy Győr gróf A külpolitikában való teljes passzivitást és tétlenséget eleinte azzal az érveléssel fogadta el a nemzet, hogy egyelőre legjobb külpolitika a jó belpolitika. Ebben az érvelésben volt is igazság, de csak egy feltétel alatt, csak akkor, ha a belpolitika valóban szabad lehetett volna és ha a külpolitikai izoláltság és tehetetlenség nem eredményezte volna azt, hogy belpolitikánkban szomszédainknak döntő szavuk van. Ellenséges szellemű, idegenek által reánkszorított belpolitika azonban ipso jure a legrosszabb külpolitika, mert csak azért kényszerítik reánk ellenségeink ezt a politikát, mert gyengít, mert káros ránk nézve. Ezért ma napról-napra nagyobb a vágyódás céltudatosabb, aktív külpolitika iránt és ez a vágyódás jele annak, hogy a magyar nemzet életfenntartási ösztöne nem halt el, régi politikai érzéke újra ébredezni kezd. Mert valóban jó belpolitikát is csak jobb külpolitika esetében fogunk folytathatni és amint a bukásunk a rossz külpolitika és a kívülről jövő veszélyek által idéztetett elő, úgy az emelkedésünket is csak a jobb külpolitika készítheti elő. Részletes külpolitikai terveket kifejteni nem lehet az én feladatom. Erre csak az vállalkozhatik, akinek kezében összefolynak a diplomáciai fonalak, aki betekinthet mindazon értesítésekbe, amelyeket külföldről napról-napra a külügyminisztérium nyer és aki érintkezésben lehet külföldi diplomatákkal is. És még attól is csak akkor várhatunk nyilvános részletes iránymegszabást, amikor a kívánt érdekünkben való orientáció biztosítva van vagy legalább éppen színvallás által biztosítható. Mi nem házalhatunk baráti kijelentésekkel, nem ajánlhatjuk fel szövetségünket, legalább addig nem, amíg nem tudjuk, hogy viszonzásra talál. Ezért ma nem is akarok külpolitikai irányelvekről írni, — ámbár meg van teljes világos képem arról, hogy mi volna kívánatos és mit kell akarnunk, — csak néhány általános megjegyzést teszek külpolitikánk tervéről. Gyenge államnak, amely nagy lelki rázkódtatásokon és katasztrófákon ment keresztül, éppúgy kerülni kell a merész, kibívó politikát, mint az alázkodást és meghunyászkodást. A vakmerőség, a kockázat szelleme éppolyan veszélyes, mint a gyávaság. Bölcsesség és gyávaság nem azonos fogalmak, amint azt sok álbölcs hinni látszik. Ezeket csak a remény, az önérzet, az önbizalom emelheti és erősítheti, a gyávaságpedig e tulajdonságokat a nemzet lelkében megöli. A szerencsétlennek rátartósabbnak kell lenni, mint másnak. A gyávával senki sem számít, a gyávával senki sem kíméletes és ha azt mondják, hogy a reálpolitikusnak a tényleges erőviszonyokhoz kell alkalmazkodnia, úgy megjegyzem, hogy ez igaz ugyan, de a gyávaság a tényleges helyzetét az államnak is megrontja, befolyásolja károsan, mert a gyávaság önmagában véve már gyengeség. A gyengeség visszahat a velünk tárgyalókra, más helyzetbe hoz velük szemben, mint amelyben volnánk, ha ezt a gyávaságot fel nem ismerték volna. Ez esetben nem követelőznének olyan merészen, nem ébrednének olyan vágyak és tervekkel, amelyeknek előfeltétele éppen a saját gyávaságunk és az a tudat, hogy gyá- - vaságunknál fogva ellenállásra nem fogunk bukkani. Különben az aktív külpolitikának nem a célja nekimenni a túlerőknek, háborús politikát csinálni, kalandokat hajszolni, intézkedni, hanem az, hogy olyan politikai konstellációt segítsen elő vagy olyanba tudjon belekapcsolódni, amely abba a helyzetbe hoz, hogy legvitálisabb érdekeinket hatályosabban bírjuk megvédeni, amint azt eddig tettük. S ne akarjunk aggresszív, felforgató külpolitikáit csinálni. Csak abba a helyzetbe törekedjünk jutni, hogy erkölcsi és anyagi érdekeink védelmére képesebbek legyünk, mint eddig voltunk. Ne keressük a kockázat politikáját, de legyünk azzal teljesen tisztában, hogy kockázat nélkül a nemzet sorsán javítani nem foghatunk, hisz gyakran a semmittevés, a passzivitás a legnagyobb kockázat, mert biztos és elkerülhetetlen sülyedéshez vezet. Míg a bátrabb eljárásnál van egy kedvező és egy kedvezőtlen lehetőség, a gyáva, lemondó politikánál rendesen csak az a kérdés, hogy a két rossz között melyiket fogjuk élvezni és hogy a sülyedés milyen tempóban fog megtörténni. A felismert, kipróbált kislelkűség olyan lejtő, amelyen ellenfeleink vágyódásai, követelődzései automatice megnövekednek. Ne akarjunk nagyhatalmi politikát, világpolitikást csinálni. Ne fenyegessük meg a nagyántántot, amelynek léte ma politikai szükség, ne higyjük azt sem, hogy a kisántántot darabokra tudjuk törni. Külpolitikai céljaink legyenek korlátozottabbak, teljesen egoisták és csak arra törekedjünk, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, amelyben saját legégetőbb érdekeinket meg tudjuk védeni. Ne vezessen revanche vágya, bosszú és gyűlölet. Ne feledjük el, hogy a béke egyik legnagyobb érdekünk, csak azon legyünk, hogy a békét becsületünkkel, önérzetünkkel, belső függetlenségünkkel és legvitálisabb érdekeink megvédésével egyesíteni tudjuk. Az új ember írta: Hotay István Ahogy végigsiet a folyosó piros szőnyegén, miközben barátainak és ismerőseinek köszönget, olyanok, akik esetleg pár hónap óta nem látták, alig ismernek rá, annyira megváltozott. Ki is volt ez valamikor ? — néznek utána csodálkozva. Lehetséges ily rövid idő alatt ekkora változás"? El kell hinniök, hogy lehetséges, mert kétségbevonhatatlan bizonyíték, mint ragyogó valóság hirdeti, hogy nem álom, amit látnak. Legfeljebb velük állt meg a világ néhány hónap óta, másokkal nagyot fordult, mégpedig, amint az mostanában éppen divatos: a konszolidáció irányában. Ennek az új embernek — mert új ember ő minden ízületében, — egész megjelenése ezt a fordulatot, ezt a változást hirdeti: ropogó, sárga bagaria cipőjétől kezdve valódi angol szövetből készült, kissé a golfjátékhoz szabott ruháján keresztül diszkréten csíkos, puha selyemingéig, oly gondosan simára borotvált arcáig s a la Salisbury kettéválasztott hajviseletéig. Szegény Csicsikovot, a Holt lelkek alkuszát, aki nem tudott meglenni a „valódi hollandi vászonból készült ingek nélkül, s akit ez a gyöngéje a vámhivatalban bizonyos meg nem engedett tévedésekre csábított, megölné az irigység, ha látná ezeket a selyemingeket. Korunk hőse, a regényes Pecsorin, akit Lermontov úgy állít elénk, mint a belülről sugárzó, magától értetődő, kissé fáradt, de utolérhetetlen elegancia személyesítőjét, talán megborzadna a csupa újnak ennyi nyers és hivalkodó halmozásától. Ama bizonyos Brummel talán más tanácsokat adott IV. György angol királynak a tökéletes világfi öltözködésének titkairól, de Istenem, majd meg jó talán az is, amit valamikor Brummel tudott. A mi emberünk egyelőre még csak ott tart, hogy erősen illik rá Balzac mondása: az, aki egyszer már megszokta a munkát, sohase tudja az elegáns életet felfogni. A mi emberünk még erősen munkában van. Ő ahhoz a típushoz tartozik, mellyel a háború, a két forradalom és ellenforradalom általános erkölcsi és társadalmi válsága ajándékozott meg bennünket. Vagy hogy másképpen fogalmazzuk meg ugyanazt a dolgot: ha mindeddig nem értettük meg, miért követték ezek a kataklizmák egymást oly vad végletekben, mi volt a céljuktulajdonképpen s mi az eredményük, elég a mi emberünkre nézni, hogy rájöjjünk a nagy titok nyitjára. Mindez azért volt, hogy az új ember megszülessék, úgy, ahogy magunk előtt látjuk. A politikában — ahogy a matematikusok mondanák — ő a megfelelője annak a válfajnak, melyet a gazdasági életben előbb a hadimilliomos, azután a siker csúnya és elhamarkodott jelzőjével bélyegzett meg a kortörténelem. Tagja annak a hatalmas uralkodóosztálynak, melynek egyedeit, magánosan vagy falkákba verődve, az utcán, a színházban, a dunaparti éttermekben, a nagy hotelek halljában, az úgynevezett budapesti éjjeli élet szomorú üzemeiben már messziről felismerheted, mert még ordít róluk is az új, autójuktól kezdve vad prémjeikről éppúgy, mint az amerikai mozikalandorokat és a vonatrablókat utánzó, széleskarimájú, zöld kalapjukról vagy sötétkékre borotvált széles, a ragadozókéhoz hasonló arccsontjaikról. A politika új embere éppúgy, mint a gazdasági csatamezőé, vagy a társadalmi felfordulásé, a közös, nagy ismeretlenség mélységeiből jön, esetleg éppen a forradalom káoszából, ezért érzik egész valóján, fizikai és szellemi megjelenésén egyaránt a vad dulakodás letörülhetetlen nyugtalansága. Mert már megérkezett ugyan, de még nem tudott se belül, se kívül végképpen egyensúlyba jutni Balzac azt mondja, hogy az elegáns élet a nyugalom megelevenítésének művészete. A mi emberünk még csak ott tart, hogy minden erőfeszítése a nyugtalanság lefékezésében és elleplezésében merül ki. Utóda... ha Lesznek, többet fognak ismerni a Balzac nyugalomból, az unokák pedig talán már az arisztokrácia fáradtságát is túlozni fogják. A politikában az új ember típusa azelőtt se volt ismeretlen. Azelőtt is csináltak társadalmi és vagyoni karriert a képviselői mandátum erejével, de a régibb, nyugalmasabb viszonyok között az érvényesülés nem történhetett forradalmi hirtelenséggel, meg voltak a maga konzervatív formái és fokozatai, a vagyon és tekintély pozícióit is jobban megszállva tartották a régebben megérkezettek, vagy az odaszületettek s nem lehetett őket máról-holnapra félretolni vagy lekonkurrálni. A forradalmak összeomlasztották, összekuszálták, feldúlták azt a félszáz éven át kiépített érdekhálózatot, mely a magyar politikában s a politika útján társadalmi vagy anyagi téren a felemelkedés tempóját szabályozta és biztosította. A nagy omlás betemette a régi utakat és elszakította a régi összeköttetéseket. A vízözön hullámaiból új politikai és gazdasági tényezők emelkedtek ki, a gazdasági világnak az uj politikai erőkkel szemben uj kapcsolatokra volt szüksége s az uj politikusoknak amazokkal szemben ugyanilyenekre. Az ismerkedés, az egymás felé tapogatózás hamar megkezdődött s miközben a nyilvánosság küzdőterei, a parlament, az újságok, a népgyűlések harcias jelszavaktól visszhangzottak s miközben úgy látszott, mintha örökre kiegyenlíthetetlen ellentétek törnének egymásra s miközben a nézőközönség vagy a naivak, akik a küzdelemben maguk is résztvettek, ezt igy is érezték és szentül igy hitték, — a háttérben szakadatlanul folyt a »kiegyenlítés” csendes munkája s megindult az egymásrautalt erők uj elhelyezkedése. Örök törvénye ez a világ folyásának. Egy orosz haditudósító könyvében olvastam, hogy a fecskék a támadások és ellentámadások pergőtűzén