Magyarság, 1922. december (3. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-07 / 279. szám

ni 1922 december 7. csütörtök Ura 10 korona Budapest, III. évf. 279. (587­) szám Előfizetési árak : Szerkesztőség I VII. kerület, Miksa-utea 8. utak negyedévrekora.100 korona Felelős SZerkeSZtő : MILOTAY ISTVÁN Ausztriában hétköznap és vasárnap 1000 osztr. kor. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Parlamenti tájszótár A második nemzetgyűlés ellenzé­kén és kormánypártján szinte vi­lágrajövetelének első percétől fogva a koravénség a testi és szellemi erő rejtelmes elapadásának, a letargiá­nak és az életuntságnak képe tükrö­ződik. Nagy elvi, világnézeti, vagy éppen alapvető kormányzati kérdé­sek nem igen hozzák ki sodrukból, vagyis inkább flegmájukból a kép­viselő urakat, akik szörnyen un­hatják egymást és a mestersé­güket. Kormánypárt és ellenzék versenyez egymással abban, hogy melyik tudja istenibb közöny­­nyel szemlélni a földi dol­gok sorsát s ennek a nyomorult kis csonka országnak vergődését, az ezerfelé szakadt társadalom iszonyú birkózását a gond és az ínség fekete rémeivel. Magyar­­ország, — ha még egyáltalában léleg­zik és rángatódzik, — akkor nem képviseletében és parlamentjében él, hanem kormányzatának ideáltalan, szürke és unalmas cselekedeteiben, erőszakos ravaszságaiban és szánal­mas baklövéseiben. A magyar poli­tikai társadalom, ha még nem száradt ki teljesen belőle az élet idegrostja, legfeljebb csak egy erejé­vel bír a sülyedő nemzedékeknek: az undorral, hogy elforduljon mind­attól, amit a politika kulcsnyelvén közügynek neveznek. Se terv, se akció, se cél, se irány, se remény, se bánat, se megrendülés, se fölgerjedés, se mélység, se magasság, csak úgy evickélünk tovább abban a hínáros állóvízben, ami ma a magyar napi politika. Mindig csak hétköznap,­­ de nem a dolgos, szürke hétköznap, hanem a szürkület és a kimerültség robotos napja, azoknak az óráknak reménytelen sorozata, amelyet a régi latin nyelv labor­nak, a munka szen­vedésének s az ünnep reménytelen várásának nevezett. Ilyen a magyar parlament minden ülésnapja s ha néha mégis feltápász­­kodunk egy pillanatra ebből a fa­nyar vagy keserű kábulatból, akkor csak a személyes kérdések delejes­sége rázza meg egy kicsit ezt a szörnyű impossibility, mint Gályám villanyárama a békacombot. Ilyen­kor még viharra emlékeztető forgó­szelek kergetőznek­, sőt olykor külö­nös istennyilak csapkodják át az unalom kietlen sivatagát, felborzoló­­dik egy pillanatra ebben a kis pohár vízben mindazoknak az indulatoknak, szenvedelmeknek, dühöknek és keserű­ségeknek hullámtaraja, amely az em­bereket és a pártokat fűti egymás ellen, amely egy csapásra leüti a parla­menti ildomosság fedelét a gőzzel telített Papin-fazékról. De ismétel­jük, dőreség volna azt hinni, mintha ezek a zivatarok, ezek az égdörgé­­sek és villámlások az elvi, eszmei vagy világnézeti felhőkből csapódná­nak le. Nem. Ilyen magasságra nem bírnak szárnyalni azok a paprikás indulatok, amelyek öt-tíz percig annyi szilajsággal tombolnak a nyu­galomnak és az imalomnak ebben a békavizében. És minő nyelven nyi­latkozzanak, minő szókincset formál­tak maguknak ezek a keserű dühök, amelyek az emberek lelkét égetik s amelyek akkora sebességgel rohan­nak egymásra, hogy szelével el le­hetne hajtani a szegény magyar vitorlást egy derültebb és szebb révbe is. Ez a nyelv a vásárcsarnoki kofák és a kültelki jasszok idiómájából vá­logatja össze a maga diszvirágait. Strici ! — mondják egy fiatal kép­viselő felé. Börtöntöltelék! — lövi ki tegzéből az ellenjelző nyílvesszőjét némi célzás után az érintett képvi­selő úr. Miből öltözködik az ön fele­sége? — érdeklődik egy tapintatos kiváncsi a jobbmező közepéből egy szocialista képviselő felé. És az öné ? — volt a nem kevésbé gyöngéd ellen­­kérdés. Azután a fergeteg közepette feláll a jobboldalon egy képvi­selő s nyílt hazaárulási vádat rö­pít a radikális ellenzék vezére mellének. A vád súlyos, akit telitalálatban ér, mindörökre be­fejezte politikai karrierjét. Bizonyí­tékot és parlamenti bizottságot­ feleli a megrágalmazott, mire a vádló pardont mond és bevallja, hogy tévedett. Ismét más kép. Az egyik képviselő azzal támadja meg baloldali kollégáját, aki mellesleg most radikális, pacifista, csaknem forradalmár és mindenesetre nem ellensége a zsidóságnak, hogy huszon­hat zsidót megöletett. Ezt — mondja a képviselő úr — bizonyítani is tudja. Erre a megtámadott, a humor cukros vizébe mártja a gyilkossági vádat s egyben arra kéri a nemzet­­gyűlést, hogy küldjön ki bizottságot a vádló képviselő elmeállapotának megvizsgálására. S mindezek tete­jébe az elnök, mint egy kedélyes családapa, arra inti a vásott gyere­keket, hogy jobban gazdálkodjanak az ország idejével, amelyből ezek a finom személyi enyelgések három órát raboltak el. A demokrácia nyelve-e ez, vagy talán kultúrfölényünk szókincséből veszik-e ezt a szalonstílust a kép­viselő urak? Tanakodjék rajta, aki­nek ideje futja rá. Nekünk csak egy szerény megjegyzésünk volna és ez az, hogy az állás kötelez. Bár­mekkorát hanyatlott is a magyar parlament színvonala, odáig talán mégse jutottunk, hogy az unalom óráit jazz-band­ díí­ űzzük el és hogy a hintáslegények és az utcafiuk érintkezési modorában társalogjanak egymással azok az urak, akik az immunitás pajzsa mögött parittyáz­­zák egymásra díszes invektíváikat. És ha serdületlen egyének, akik nem tudják kiszámítani szavuk hordere­jét, hitvány kis magánügyeikből ilyen parlamenti szenzációkat dagasztanak, amelynek­­ilyen virágnyelve van, akkor szegény Klebelsberg hiába vigyáz a kulturfölényre s Bethlen hiába használja a diplomácia magas iskolájának kenetes nyelvét. Akkor mi magunk állítottunk ki bizonyít­ványt arról, hogy csak voltunk Euró­pában s hogy a Balkánnak nincs oka többé szégyenkeznie mellettünk. Mert ha politikailag talán még nem is, de a parlamenti ízlés, a politikai közmorál dolgában máris nyakig benne vagyunk a kisántántban. Viharos összegzések a keresztény- szocialisták és a szociáldemokraták között Vita a salgótarjáni bányász­sztrájkról - Állandósul a személyes* kevés a nemzetgyűlésen — !A Magyarság tudósítójától — A nemzetgyűlés szerdai ülésén meg­kezdte a közadók kezeléséről szóló tör­­vényjavaslat vitáját, amelynek során Gaál Gaszton mondott hosszabb beszé­det. Élesen bírálta különösen az adóellen­őrzés rendszerét s a tisztviselőkérdés sürgős megoldását követelte. A javaslat­hoz Saly Endre és Györki Imre szóltak még hozzá s több módosítást Indítványoz­tak, Kállay Tibor pénzügyminiszter, vá­laszolva az elhangzott felszólalásokra, megígérte, hogy a módosítást ajánló ha­tározati javaslatokat a legmesszebb­­menően figyelembe fogja venni. Az interpellációk során Szabó József felszólalásából izgalmas vita fejlődött ki a salgótarjáni bányász­sztrájkról. Ságya­ János interpellációja közben egymást érték a viharos jelenetek, a­­gyűlölködő személyeskedés heves kirobbanásai, asoyb­a, hogy az elnöknek végül is figyelmeztetnie kellett a képviselőket, hogy a választópolgárok komoly munkára küldték őket az ország hálába. A nemzetgyülés szerdai ü­lését fél­tizenegy órakor Szcitovszky Béla elnök nyitotta meg. Ras­ovszk­y Iván belügy­miniszter a közrend fokozottabb biztosí­tásáról szóló javaslatát, Walkó Lajos kereskedelmi miniszter pedig a Budapesti Egyesített Villamos Vasutak jogviszonyai­nak rendezéséről, valamint a kivételes intézkedések hatályvesztése következté­ben az ipar és kereskedelem körében szükségessé vált rendezésekről szóló tör­vényjavaslatát terjesztette be. Ezután a tisztességtelen versenytől és a szesz­adóira vonatkozó egyes rendelkezések módo­sításáról szóló törvényjavaslatokat har­madszori olvasásban elfogadták. Napirend szerint a közadók kezeléséről szóló javaslat általános vitája következett, amelynek során elsőnek Ganl Gaszton beszélt. A javaslatot elfogadta, mert arra szükség van, azonban az adó­ellenőrzéssel kapcsolatban éles támadást intéz a tisztviselők ellen. Követelte a haszontalan és munkátlan tisztviselők elbocsátását, hogy a többieket úgy lehes­sen fiz­etni, hogy borravalóra ne szorulja­­nak. Györki Imre az új kezelési törvényt kifogásolta, mert egyes személyek sok zaklatásnak lehetnek kitéve. Elítélte a személyes motozás rendszerét. A javas­latot nem fogadta el. Saly Endre örült, hogy Gaál Gaszton mondta el azt, amit ő akart elmondani. A javaslatot nem fogadta el. A pénzügyminiszter az adókezelésről és a tisztviselői kérdésről Kállay Tibor pénzügyminiszter a jö­vedelmi adótörvények novelláris módosítá­sáról beszélt, tíz a javaslat nem nyitás, mert a kifogásolt rendelkezések egy része benn van a most érvényben lévő tör­vényben is. Az adminisztráció egyszerű­sítése a legfontosabb szempont s már eddig is szép eredményeket értek el, különösen a földadó befizetésénél, ahol az első negyedévben az adó nyolcvan száza­lékát fizették be. Az egész adórendszer megváltoznék, ha arra az adózási módra térnének át, amelyet Gaál Gaszton java­solt. A mostani tisztviselőlétszámot vajmi nehezen lehet csökkenteni, viszont a leg­kisebb fizetésem­elés is az államra nézet óriási terhet jelent. Nem szere­t — úgy­mond — a mindenáron való modernizá­lást és nekünk se módunk, se pénzfiuk nincsen arra, hogy kísérletezzünk. Kérte a javaslat általánosságban való elfogadását. Az elnök ezután napirendi indítványt tett. A Ház csütörtökön tíz órakor tartja legközelebbi ülését. A Keresztényszocialisták és a médig demokratái­ harca A napirend megállapításával a Ház áttért az interpellációkra. Szabó József azzal vá­dolta a szociáldemokratákat, hogy Salgótar­jánban politikai okból rendeztek sztrájkot, noha ennek a sztrájknak gazdasági színe­zetet adtak. A szociáldemokraták a három pótműszak egyikét akarták eltöröltetni és miután ez nem sikerült, még egy negye­diket rendeltek el, mert az ebből befolyt fizetést a szociáldemokrata szakszervezet­nek utalják majd át. A mnkásság­i sztrájk alkalmával elveszített nyolcvan­millió munkabért, az állam pedig sokezer vagon szenet. Nincs kifogása az ellen, hog­y bányászotthont építsenek a munká­sok filléreiből Budapesten, csak azt ki­fogásolja, hogy az erre szolgáló pénzt hi­vatalosan vonják le. Szabó József: Nem érti, hogy agitál­hatnak most egyesek a negyedik pi­maszokért, amikor néhány héttel ezelőtt ellene beszéltek. Ez az akció nagyon jól esik a szocialista szakszervezeteknek, mert körülbelül százmilliót kapnának. Podmaniczky Endre báró: Ki gazda­godik meg ebből ? Szabó József: A munkások tiltakoznak ez ellen a levonás ellen és kérik a pánz­­ügyminiszter­t, hogy a már levont munka­béreket adják vissza. Majd benyújtotta interpellációját és kérdi, hogy az ön­kényes levonást összeegyeztethetőnek tartja-e a pénzügyminiszter az egyéni szabadság elvével ? - rendezte a salgótarjáni sztrájkot . Peyer Károly személyes megtámadtatás címén kért szót. Visszautasította Szabó képviselőnek azt a vádját, mintha ő pro­vokálta volna a salgótarjáni sztrájkok Tatabányán a vasárnapi pótműszak léte­sítésével az első vasárnap 160, a második vasárnap 246 vagonnal termeltek több szenet. Minden egyes munkásnak joga van a munkabérét olyan célra fordítani, amilyenre akarja. Szabó József a Ház engedélyét kérte, hogy egy kissé eltérjen a személyes kérdéstől. Az elmúlt ülések egyikén Beyer beígérte, hogy őt el fogja in­tézni, ugyanolyan joggal jelenti be, hogy most ő kívánja Peyert elintézni. A bányamunkások szövetségében volt egy titkár s mivel ennek a titkárnak erős összeköttetései voltak a szakszervezetben, Peyer féltette tőle befolyását. Huszonhat évi szolgálat után minden felmondás nél­kül elbocsátotta és sikkasztás címén el­járást indíttatott ellene. Ez a titkár, mi­kor a vádlottak padján volt, vallomást tett működéséről. A vallomást felolvassa. Szeder Ferenc: Hozza ide az ítéletet. Szabó József: Az ítélet felmentő volt. A titkár az angol bányamunkások szövet­sége részéről küldött ötszáz font fel­küldését sürgette a központnál. Peyer Károly ezt a pénzt egyben a bányász­­szövetség bútoraira fordította, de ugyan­akkor saját céljára is vásárolt a szövetség pénzén bútorokat. A titkár feljelentést tett a rendőrségen Peyer ellen orgazdaság miatt, de ezt az igazságügyminiszter poli­tikai okokból megszüntette. Rassay Károly: Ki volt akkor az igazságügyminiszter ? Szabó József: Azt hiszem, hogy a kép­viselő úr államtitkársága alatt történt. Rassay Károly: Ez nem áll. " Szabó József: K­atta Gyula titkárt a könyvszakértők vallomása alapján fel­mentették. Szerinte Peyer Károlynak nincs jog­ a kritikája, aki előbb fellázította a bányászmunkásokat, hogy később beléjük lövessen. Majd egy jegyzőkönyvet olvasott főlapnak bizonyítására, hogy 1919- es Peyer Ká­roly szólította fel általános rab­lásra a salgótarjániakat. (Viharos felhá­borodás a jobboldalon.) A jegyzőkönyv aláírói ezt hajlandók ,aktivel is megerő­síteni. "

Next