Magyarság, 1924. március (5. évfolyam, 51-75. szám)
1924-03-28 / 73. szám
1924 március 28. péntett T5I©© Refona Iudapest, Veovi. 73. (972.) szám m MwlfAWSMJ» Előfizetési árak: Negyedévre 00.000 korona. Egy kúra 30.000 korona. Egyes szám ára hétköznap 11.60 korona. Vasárnap 2000 korona. Ausztriában hétköznap és vasárnap 2000 osztrá K. Felelős szerkesztő: Milotay István Szerkesztőség: VII. kerület, Miksa-utca 8. szám. Telefon: József38-00, József 08-91. Kiadóhivatal* VII. kerület, Miksa-utca 8. Telefon: József 6S-1192. Megjelenik héttő kivételével mindennap. Levélcím: Budapest 741, Postafiók 19. A diktátorok ! A kormány nyugodtan alhatik. Azokat a törvényjavaslatokat, amelyek az úgynevezett szanálási akció programját tartalmazzák, senkisem fogja megobstruálni. Nem azért, mintha ezek a javaslatok a legélesebb és legkétségbeesettebb támadásra is rá nem szolgáltak volna, hanem egyszerűen azért, mert a tizenkettedik órában, az utolsó pillanatban senki sem vállalhatja magára azt as felelősséget, hogy egy pénzügyileg és kormányzatilag ennyire kényszerűvé vált konszolidációs tervet, amely azonfelül nemzetközi szankció alatt is áll, meghiúsítson. Aki erre vállalkoznék,,vállalnia kellene az ellentárás minden következményét, a külföld ódiumát és egy helyrehozhatatlanul elrontott pénzügyi és külügyi politika minden bűnét, amelyek ma már szinte lehetetlenné tesznek más kiutat, mint amelyhez a kormány, ezekben a javaslatokban az országot lelántolja.Azok számára, akik előretisztában voltak vele, hova, milyen lejtőre fogja sodorni a Beth- Ien-rendszert s vele együtt az országot ez a szerencsétlen, vak és romlott pénzügyi gazdálkodás, a kormány törvényjavaslataival sezemben egyetlen fegyverük marad: a kritika és a tiltakozás. Ha még oly pusztába kiáltott szó is mindez, a tehetetlenség és sülyedés mostani ájult légkörében. De maradjon legalább valami nyoma, hogyan érzett a nemzet jobbik része azzal a szörnyű kísérlettel fezemben, amely konszolidációt ígér az országnak a gazdasági elladottság s a politikai gúzsbaikötöttség áldásaiban s amely azoktól várja Magyarországtalpraállítását, akiknek minden érdeke a mi nemzeti önállóságunk is nemzeti becsvágyaink megsemmisítéséhez fűződik. Ezekben a szanálási javaslatokban együtt van paragrafusokban foglalva mindaz a bölcsesség és mindaz a segítőeszköz, amelyeknek nélkülözhetetlenségét a kormány a régóta húzódó kölcsöntárgyalásokkal kapcsolatban már annyiszor bebizonyította. Nem új dolog bennük az a bejelentés sem, amely a szanálás időtartamára a pénzügyi diktatúra hatáskörét akarja biztosítani a kormánynak, mikor a nemzetgyűlés megkérdezése és hozzájárulása nélkül is jogot ad neki új adók behozatalára és beszedésére. A pénzügyi diktatúra alapjában véve mindig ezt jelenti, mert ugyan mit kérne és mire menne bármiféle diktátor e jog és a tudomány nélkül? A magyar közvélemény más viharokat is látott már és régen túl van azon, hogy közjogi vagy alkotmánypolitikai skrupulusokat támasszon akármiféle hatalommalvagy rendszabállyal szemben. Mindaz, amit a forradalmak és ellenforradalmak megpróbáltatásai után a mai rendszer ezen a téren is összehalmozott, fásulttá tetteezt a közvéleményt a jogi formaságok értékével szemben. Ez a közvélemény boldogan köszöntene minden pénzügyi diktatúrát is, ha reménye és bizalma lehetne hozzá, hogy azok, akik ezt a kivételes hatalmat gyakorolják, csakugyan az ország érdekében tudnak vele élni. Ez az egyetlen szempont, amely ezt a szegény, sokat próbált társadalmat még érdekli és éppen emiatt kell a legnagyobb aggodalommal néznie a Bethlen Kállay-féle pénzügyi diktatúra elé. Mert hogyan hihetné, hogy mindaz, amit ez a rendszer ezután a diktatúra mindenhatóságával produkálni fog, jobb lesz annál, amivel eddig két esztendőn keresztül diktatúra nélkül megajándékozta az országot? Hogyan lehessen kívánni ettől a közvéleménytől, hogy bizalommal lásson ilyen jogokat és ilyen eszközöket épp annak a kormányzatnak kezében, amely eddig hibát hibára halmozott s amelynek éppen gazdasági politikájával nemcsak az egész parlamenti ellenzék a legelkeseredettebb ellenfélként áll szemben, de amelyet saját pártjának többsége is szinte lépten-nyomon nyíltan megtagad éppen ezekben a kérdésekben, anélkül persze, hogy bátorsága volna vezéreivel szemben ennek a magatartásnak konzekvenciáit is levonni. Ha egy olyan kormány kérné a maga számára ezt a diktátori hatalmat, amely pártkülönbség nélkül egyesíti magában a nemzetgyűlés legjobb erőit vagy legalább is azt a minimumát élvezi az ellenzéki bizalomnak, amely szükséges egy ilyen lépéshez, szavunk se lehetne ellene. De ezekben a most születő diktátorokban az a belátás és az a tapintat se szólalt meg eddig, amely azt súghatta volna nekik, hogy mielőtt ezekhez az utolsó eszközökhöz nyúlnak, tegyenek valami komoly kísérletet a pártellentétek enyhítésére s az elkeseredett pártközi légkör megjavítására. Hogyan várhasson jót ilyen előzmények után ez az elkeseredés és ez a bizalmatlanság azoktól, akikkel szemben általánossá vált az a közmeggyőződés, hogy a közterhek elosztásában eddig is se méltányosságot, se szociális és nemzeti tekinteteket, se helyes pénzügypolitikai érzéket el nem árultak? Hogy nézhesse bizalommá az egész társadalom egy olyan rendszer diktatúráját, amelynek a bankhatalmakkal való benső kapcsolatai annyira közismertek s amely ezeknek a kapcsolatoknak már eddig is a széles néprétegek s épp a keresztény társadalmi osztályok annyi érdekeit feláldozta? De hogy lehessen bárki is bizalommal azok iránt, akik ugyanezekben a javaslatokban, mielőtt még az első kényszerkölcsönből kilakoltunk volna, máris egy új belsőkölcsön terhét jelentik be annak a külsőnek számlájára, amelyről még senki sem tudja, mikor válik csengő ígéretekből csengő valósággá? És mit várhat ettől a diktátori kormánytól az a társadalom, amely eddig a konszolidáció nevében a létszámcsökkentés és takarékosság jelszavát épp a keresztény értelmiséggel szemben alkalmazta a legköríyörtelenebbül, mikor a tisztviselőosztály tízezreit juttatta az exisztencianélküli proletariátus sorsára? A diktatúrák csak úgy tölthetik be szerepüket, ha a nemzeti tömeglélek nagy óhajtásait és reményeit személyesítik meg. Amögött, amit nálunk most pénzügyi diktatúra címén bejelentenek, a tömegek és pártok bizalmatlansága és reménytelensége sötétlik. Mert ezt a diktatúrát már régóta saját bőrünkön tanultuk megismerni, mikor még »alkotmányos« kormányzásnak hívták. A miniszterelnök az ellenzék viharos tiltakozása mellett beterjesztette a szanálási javaslatokat A honvédelmi miniszter nem adott elégtételt Györi Sparnagti hadhirénak A nemzetgiyűlés tovább tárgyialta a középiskolai reformtevoSlafot — A Matwatiwa... tudvalójáról — A nemzetgyűlés már folytatta a középiskolai reformjavaslat vitáját,de a mai ülésen már látszott, hogy a pártok és politikusok minden érdeklődése a szanálási törvényjavaslatokra összpontosul. Amikor a miniszterelnök a négy kölcsönjavaslatot a szokásos nagy borítékokban benyújtotta, kitört az ellenzékből az az elkeseredés, amelyet a javaslatok az egész baloldalon kellettek és a fehér borítékok útját az elnöki emelvényig a leghevesebb közbeszólások élénkítették. A nyugodt atmoszférának, amit a kormány a kölcsönjavaslatok tárgyalásának idejére biztosítani kívánt, nem használt túlságosan az a mód sem, ahogyan Zsitvay Tibor, az új alelnök a miniszterelnököt az ellenzéknek még a sóhajtásaitól is óvta. Az ülés végén Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter foglalkozott a Győrffy-üggyel és újólag azt igyekezett bizonyítani, hogy helyesen járt el. ..mikor egy derék katonatisztet alapos okok nélkül megbüntetett és áthelyezett — néhány haragos szociáldemokrata közbeszólás hatása alatt. Szestovszky Béla elnök nyitotta meg tizenegy órakor az ülést. A pénzügyi bizottságban Zsitvay Tibor lemondása folytán megüresedett helyre a többség Kállai Tibort választotta meg. Az eredmény kihirdetését a kormánypárt egyrésze tapssal fogadta. A középiskolai reformjavaslat vitájában Lukács György mondott hosszabb beszédet. Történelmi visszapillantást vetett a magyar középiskolák fejlődésére. Vázolja a jezsuiták és a kegyesrendiek szerepét a magyar oktatásügy terén, majd részletesen bírálja Eötvös József, Trefort és Csáky Albin gróf középiskolai törvényeit. Kiemelte annak , fontosságát , hogy a középiskolák kérdése most megfelelő megoldást nyerjen, mert csakis ezáltal lehet kultúrfölényünket biztosítani. A nevelésben továbbra is meg kell őrizni az ideális szellemet. Sürgősnek mondja a tanári fizetések rendezését és a középiskolák tehermentesítése céljából kívánatosnak tartja a szakiskolák felállítását. Az eddiginél nagyobb figyelmet kell szentelni a művelődéstörténet, zene és szociálpolitika tanítására. A javaslatot elfogadja. Kéri-Szabó Dezső nem akarja kicsinyelni a középiskolai nevelés fontosságát, ha helytelennek tartja, hogy a mai kormányzat annyira elhanyagolja a népnevelést. Végzetes politika az, amely a nép széles rétegeit tudatlanságban tartja. A valláserkölcsi alapot az oktatásügyben nem lehet nélkülözni és ezért támogatni és az eddiginél nagyobb mértékben segélyezni kell a felekezeti iskolákat, amelyek nagy kulturmissziót fejtenek ki. A javaslatot nem fogadja el. A miniszterelnök beterjeszti a szanálási javaslatokat Ezután Bethlen István gróf miniszterelnök beterjesztette a szanálási törvényjavaslatokat és kérte, hogy a javaslatokat adják ki a pénzügyi, közgazdasági és közjogi bizottságoknak. (Nagy zaj az ellenzéken.) Zsirkay János: Felelősségre kell vonni a kormányt ezekért a javaslatokért. Tilain Ferenc: Vád alá, a kormánnyal. Eladták az országot. (Az ellenzék, különösen a fajvédők, percekig tartó heves kiáltozása közben Bethlen István gróf befejezi beszédét.) Baross János indítványozza, hogy miután a javaslatoknak külpolitikai jelentőségük van, a külügyi bizottságot is vonják be a tárgyalásokba. (A miniszterelnök ezt az indítványt mosolyogva hallgatja.) Szilágyi Lajos: Nem sokáig fog mosolyogni. Ilyen javaslatokat még ez az ország sem tűr el. Vagy Ernő: És még Károlyit mondták hazaárulónak. Bethlen István gróf miniszterelnökválaszolt Baross Jánosnak és azt mondta, hogy bár a javaslatoknak vannak külpolitikai vonatkozásai is, de ezek nem annyira lényegesek, mint a pénzügyiek, azért kéri Baross indítványának mellőzését. A Ház ilyen értelemben határozott. A Csehországgal kötnti szerződés becikkelyezéséről szóló javaslatnál Baross János ismét azt kívánja, hogy ezt a javaslatot is utasítsák a külügyi bizottsághoz. (A miniszterelnök ismét tagadólag int, amire az ellenzékiek felpattanva, ■ haragosan kiállják feléje. Kloár már a bizottságban! Fél a kritikától.)