Magyarság, 1927. február (8. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-01 / 25. szám

frifffik átok, melyek minket a magyar közjog legnagyobb kincséhez: a szent koronához fűz­nek. (Élénk helyeslés.) Örök büszkeségünk, hogy a feudalizmus és patriarkális magán­jogok régi századaiban mi a szent korona ta­nában már az állam közjogi színvonalára tud­tunk emelkedni. Végezetül hangsúlyozta, hogy a felsőház feladata a különböző politikai irány­­latok között a mérséklés, a kiegyenlítés lehe­tőségének biztosítása. A tanácskozás rendjében és komolyságában a felsőháznak kell példát adnia minden politikai testület számára. Nem szabad elfeledni, hogy a beszélnivaló nem egyértelmű a mondanivalóval. (Nagy tetszés.) Higgadtságot, a megoldandó kérdések érett megfontolását és nem köznapi frazeológiában fuldokló szószaporításokat vár a törvény­hozóktól a nemzet. Nem szabad odafajulni a parlamenti küzdőtérnek, hogy az ellenfelek ellenségekké váljanak, mert így nemcsak a megtámadott félnek, de a parlamentnek hite­lét is aláássák a gyűlölet harcai. A felsőház munkájában való részvétel nem prefual­ál a törvényes király jogainak Hosszantartó taps és éljenzés követte az elnök beszédét, majd az ováció elültével Dessewffy Aurél gróf országbíró kért szót. Üdvözölte a felsőházat életrehívó re­formot, sajnálatát fejezte ki azonban afölött, hogy a régi kinevezett főrendek kö­zül olyan kiváló férfiak, mint Gál Jenő és Rákosi Jenő, nem ülnek a felsőház tagjai porában. Végül a következő deklarációt ol­vasta fel: — A felsőháznak több, velem a jogfolyto­nosság elvéhez való ragaszkodásban együtt­érző tagjának nevében a következőket va­gyok bátor kijelenteni: — Hazafias kötelességünk teljesítésében készséggel veszünk részt Csonkamagyaror­­szág felsőházának munkájában, amelyet az 1­920. évi I. törvénycikkben kifejezést nyert nemzeti szükségjog alapján működő nemzet­gyűlés létesített. De szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy ezzel nem akarunk pre­­judikálni, amint hogy nem is prejudikálha­­tunk a jogfolytonosság alapján fennálló al­kotmányos tényezők, különösen pedig a tör­vényes király jogainak és az egész magyar nemzet elvitathatatlan igényeinek. A deklarációt Dessewffy Aurél grófon kí­vül Hunyady József gróf, Edelsheim-Gyulai lipót gróf, Cziráky József gróf, Széchényi Emil gróf, Csekonics Endre gróf, Széchényi Aladár gróf, Zelenski Róbert gróf, Zichy Aladár gróf, Semsey László gróf, Batthyány Lajos gróf, Esterházy Pál gróf, Somssich László gróf, Erdődy Sándor gróf és Vécsey Miklós báró írták alá. Szmrecsányi Lajos egri érsek a teljes alkotmányos rend helyreállításától Szmrecsányi Lajos egri érsek kért azután szót, hogy üdvözölje elnökké való választása alkalmából Wlassich Gyula bárót. Hangsúlyozta, hogy végzetes eltévelyedés út­ját nyitnák meg, ha nem a nemzet történeti fejlődésének eredményeképpen illesztenének bele valamely alkotást az alkotmányba. Az alkotmány kiindulási pontja az, hogy a nem­zet akaratát mindig az alkotmány útján ké­pezze ki és hozza nyilvánosságra, mert ha nem ezen az arcpor történik, akkor nem le­het várni, hogy átmenjen a nemzeti élet vér­keringésébe. Wlassich Gyula báró legutolsó főrendiházi elnöki tevékenysége alkalmából eléggé bebizonyította, hogy az alkotmányos jogrendhez minden erejével törhetetlenül ra­gaszkodik. Wlassics Gyula báró minden egyéb és jeles kiváló tulajdonsága mellett biztosíték arra nézve, hogy egész működésé­nek végcélja az lesz, hogy a teljes alkotmá­nyos rendet, — amely az 1790. évi XII. tör­vénycikken alapszik, hogy a nemzet a maga királyával egyetértésben fejezze ki a maga akaratát, — érvényre segíteni egész lelkével törekedni fog. (Éljenzés és taps.) Bethlen István gróf miniszterelnök ál­lott most szólásra s a Dessewffy Aurél gróf által felolvasott deklarációra azza­l válaszolt, hogy a kormány a felsőházi javaslat tárgya­lása idején ezekben a kérdés­ekben kinyilvání­totta a maga felfogását és ezt a felfogást tel­jes mértékben fenntartja. Baltazár Dezső református püspök üd­vözölte ezután Wlassics Gyula báró elnököt, s egyben sürgette az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtását. Ezután a háznagy és a jegyzők megválasztása következett. Száz­­harminckilenc szavazattal háznaggyá Bar­kovszky Endrét, jegyzőkké pedig Bethlen Pál grófot, Borbély Györgyöt, Dáni Balázst, Jankovich Pált, Khuen-Héderváry Károly grófot, Kühne Lórántot, Latinovics Endrét és Wekerle Sándort választották meg, mire az el­nök megalakultnak jelentette ki a felsőházat. A távozó körjegyzőknek jegyzőkönyvi kö­szönetet szavaztak, majd Wlassics Gyula báró elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg a nemrég elhunyt Széchenyi Manó gróf örökös fő­rendiházi tagról. Végül bejelentette az elnök, hogy a legközelebbi ülés pontos ide­jét közölni fogja a felsőházi tagokkal. A leg­közelebbi ülés napirendjén a felsőház bizott­ságainak megalakítása fog szerepelni. Bejelen­tette azt is, hogy a főrendiház régi bizottsá­gai mellett külügyi bizottságot is választ a felsőhöz. Az ülés két órakor ért véget. Véres vasárnap egy elszakított nyugatm­agyarországi faluban A frontharcosok szövetsége megütközött a szociáldemokrata védelmi szövetséggel Bécs, január 31 . Az elszakított Nyugatmagyarországon va­sárnap délután véres kirobbanáshoz vezetett az évek óta egyre erősebb elkeseredés. A nyu­gatmagyarországi falvaknak, tudvalevőleg, ma­gas színvonalon álló népiskoláik voltak ősidők óta. Jellegüket tekintve, jórészt községiek, de egyúttal felekezetiek. A magas államsegély biztosította ezeknek az iskoláknak virulását, az elszakítás óta azonban az osztrák szociál­demokraták rendszeres hajszát kezdtek az is­kolák felekezeti jellegének megszüntetésére. Minthogy a községek ragaszkodtak iskoláik­hoz és nem akartak belemenni az államosí­tásba, ami azt jelentette volna, hogy a mar­xizmus összes túlhajtásaival beköltözik ezek­be az iskolákba, melyekből rögtön száműzik a valláserkölcsi szellemet, az osztrák állam­­szövetség azt az elvet állította fel, hogy Ma­gyarország jogutóda ezeknél az iskoláknál nem az osztrák állam, hanem csak a nyugat­magyarországi tartomány s így az állam a magyar időben kiutalt segélyt nem folyósítja az iskoláknak. Maga a tartomány, természe­tesen, ezeket a nagy terheket nem tudta vi­selni, a tanítók rendszertelenül kapták fizeté­süket és végre határozatilag kimondták a kul­­túrsztrájkot. Amíg államsegélyt nem kapnak, csak éppen a tanítási órákat tartják meg az iskolákban, de nem vesznek részt semmi kul­­turmunkában. Támogatást találtak Eiffl Gusz­táv bécsi hercegérseknél is, aki az alig múlt napokban külön pásztorlevélben buzdította Nyugatmagyarország népét, hogy tartson ki iskolái mellett, melyek a német szónak várai voltak a magyar uralom alatt is. Ugyancsak sűrű a súrlódás társadalmi té­ren is a nemzeti és vallásos érzelmű nyugat­magyarországi lakosság és a szociáldemokra­ták közöt. A volt frontharcosok minden köz­ségben szövetséget alakítottak és mulatságo­kat rendeznek, hogy ezek jövedelméből em­lékkövet állítsanak a világháborúban elesett bajtársaiknak. A szociáldemokraták velük szemben úgynevezett köztársaságvédelmi szö­vetségekbe tömörülnek, minthogy a tősgyö­keres nyugatmagyarországi németség mon­­archista érzelmű. A kétféle szövetség csapa­tai és tagjai közt sűrűn fordultak elő már kisebb incidensek, most vasárnap azonban tragikus, véres összeütközésre került a sor egyik faluban. A Sopronból Bécsbe vivő vasútvonal mellett közvetlen a magyar részen maradt Ágfalvával szomszédos Somfalva és a vasútvonal másik oldalán Lépesfalva. A mai baloldali bécsi lapok jelentése szerint Somfalván a szocialisták népgyűlést rendez­tek és erre sokan gyűltek át Lépesfalvából is. A frontharcosok szövetségének gyülekező­­helye a Tscharmann-vendéglő, amely előtt vonultak el a köztársaságvédelmi szövetség tagjai. A szocialista gyűlés eloszlása után a vörös védelmi alakulat zárt menetben vonult vissza Lépesfalvára, s az a hír terjedt el, hogy útközben meg akarja ostromolni a Tschar­­mann-vendéglőt. Mikor odaértek és be akartak hatolni az épületbe, a vendéglő ab­lakaiból revolver- és karabély-sortűz dördült el. Smarics Mátyás kelénpataki hadirokkant fejlövést kapott és azonnal meghalt. Pár pil­lanat alatt kiszenvedett egy Grössingen nevű nyolcéves somfalvi kisfiú is, alo kíváncsiság­ból keveredett a tömegbe. Megsebesültek még többen, s egy harmadik áldozat estére szintén meghalt. A szocialisták az összeütközés után szétszaladtak, s egy részük a csendőrparancs­nokságra sietett panaszt tenni. A csendőrök rögtön a Tscharmann-vendéglőhöz siettek, mire azonban odaérkeztek, már üres volt a vendéglő. A somfalvi csendőrség erre kör­táviratban értesítette a közeli falvak csendőr­ségeit a támadásokról, s a késő esti órákban a megszállt Nyugatmagyarország minden fa­lujában megindult a hajsza a támadók ellen. Éjfélig a frontharcos-szövetség körülbelül negyven tagját tartóztatták le azzal a gyanú­val, hogy résztvettek a lövöldözésben, de még a bécsi baloldali sajtó is azt írja, hogy jó­részt ártatlanok, s az igazi tettesek jórésze átmenekült a magyar határon. Támadás Magyarország ellen A szocialista sajtó, természetesen, alkalmul használja ki a véres incidenst, hogy részint a frontharcosok szövetségével szemben, részint, mint szokásos, Magyarország ellen uszíthasson. Jellemző, hogy az alsóausztriai tartomány­­gyűlés mai ülésén Ofenbäch és Holmer szo­ciáldemokrata képviselők sürgősségi indítványt terjesztettek be a tegnapi somfalvi incidensek miatt. Az indítványban magyar üzelmekről beszélnek, mint ami a tegnapi eseményeket előidézte és felszólítják a tartományi kor­mányt, hogy az osztrák szövetségi kormánynál követelje a magyar irredenta leszerelését, mert „Nyugatmagyarország békés lakossága már ál­dozata volt egyszer a magyar fölkelők be­töréseinek“. Pechal nagyném­et képviselő hozzájárult az indítványhoz, de védelmébe vette a frontharcosokat. Nem ezek a felelősök az incidensekért, hanem nyilvánvalóig a „magyaronok“, akik még ma is Magyarország után vágynak vissza. Buresch tartományi fő­nök a keresztényszocialista párt és a tarto­mányi kormány nevében kijelentette, hogy el­itéli az ilyen gonosz üzelmeket, a sürgősségi indítványhoz hozzájárni s mindent meg fog tenni, hogy a tartománygyűlés határozatát a lehető legsürgősebben eljuttassa a szövetségi kormányhoz. A tartománygyűlés ezután egyhangúlag el­fogadta az indítványt és kimondta a sürgős­séget. Csodálatos harmóniában tud egyesülni rögtön mindhárom, különben örökké marakodó osztrák párt, mihelyt a legkisebb ürügyet ta­lálja a magyarok elleni támadásokra. Egyik elszakított tiszta német faluban ismeretlen tet­tesek a tüntető szociáldemokraták közé lőnek, s erre a Prágából irányzott bécsi sajtó a ma­gyarok ellen üvölt. Osztrák hivatalos jelentés a somfalvi eseményekről Bécsből jelentik. A nyugatmagyarországi tartományi kormány hivatalosan a következő­ket jelenti: A somfalvi incidens ügyében még az éjszaka folyamán megindított vizsgálat alapján megállapítható, hogy a tényállás a következő: Január 30-án délután Somfalván (nagy­martoni politikai kerület) a frontharcosok egyesülete és a köztársasági védőszövetség gyűlést akart tartani, de a hatóságnál csu­pán az első gyűlést jelentették be. A front­harcosok gyűlésének színhelye a Tscharmann­­vendéglő volt, a köztársasági védőszövetségé a Moser-vendéglő. A köztársasági védőszövet­ség tagjai zárt menetben vonultak el a ven­déglőből a lépesfalva-somfalvi pályaudvar irányába. A Tseharmann-vendéglő előtt egyik részük — a sopronkertesi és kelénpataki külső tagok csoportja — visszamaradt, míg a többiek tovább folytatták útjukat a pálya­udvar felé. A pályaudvarhoz való felvonulás célja az volt, hogy megakadályozzák a front­harcosok újabb csoportjának Somfalvára való bejutását, miután megtudták, hogy a legközelebbi bécsi vonattal újabb frontharco­sok érkeznek, köztük Hild­ ezredes. A köztársasági védőszövetség elzárta a pá­lyaudvart és nem akarta kiengedni a pálya­udvarról a frontharcosokat, akik a vonattal csakugyan megérkeztek. Verekedés támadt, amelynek során többen megsebesültek. A csendőrök és a pályaudvar főnöke, akik idő­közben Somfalva községből odasiettek, békí­­tés céljából beavatkoztak és a frontharcoso­kat bebocsátották a váróterembe, mialatt a két fél tárgyalásokba bocsátkozott egymással. A tárgyaló felek abban egyeztek meg, hogy nem akadályozzák meg egymás elvonulását. Erre mind a két fél elvonult, a frontharcosok Lépesfalva és Nagymarton irányában, a védő­szövetség tagjai Somfalva felé. A frontharco­sokat a csendőrök is elkísérték egy darabig, amíg csak meg nem győződtek arról, hogy nem kell tartaniok a frontharcosok vissza­térésétől. Erre a csendőrök megfordultak és a védőszövetség tagjait kisérték tovább Som­falva irányában. Útközben néhány lövést hal­lottak a helységből; a lövések, mint később megtudtuk, a Tscharmann-vendéglőből ered­tek és két embert — Smarics Mátyást Kelén­­patakról és Grössingen hétéves iskolásgyere­ket Somfalváról — halálra sebezték. Ezenkívül Haring József hatéves gyermek könnyebben megsebesült. Ezidő szerint még nem lehet hatá­rozottan megállapítani, hogy hogyan történt ez az eset. A vizsgálat tovább folyik. Nem felel meg a valóságnak a bécsi hétfői lapok ama híre, hogy több, mint ötven lövést tettek és hogy Smarkcson és Grössingenen kívül még mások is meghaltak, továbbá, hogy Bauhof­er tartományi főnök bárki előtt nyilatkozott volna az incidens ügyében. A somfalvi verekedést a szocialisták kezdték Bécsből jelenti a Magyarság tudósítója. A somfalvi eseményeket a baloldali körök a leg­szemérmetlenebb izgatásra használták ki, a híreket is teljesen meghamisították. Csak a késő esti órákban lehetett tisztább képet kapni az eseményekről, a kiküldött laptudósítók visszaérkezése után. Kiderült, hogy mindössze kilenc frontharcos érkezett Bécsből Som­falvára, s amikor Sei­ff­ért százados vezetése alatt a nagymartoni állomásról Somfalvára mentek, a vörös köztársasági szövetség több, mint harminc tagja megtámadta őket. A vere­kedésnél a százados és két társa jelentékeny sebesüléseket szenvedett a boxerrel hadakozó vörösektől. A frontharcosok a Tscharmann- vendéglőben akartak gyülésezni, de ezt a szo­cialisták már délben megszállták és revolver­lövéseket is adtak le, melyek az egyik front­harcost megsebesítették. A bécsi polgá­rmester reálidős irredentáról beszél­ a munkások gy­űlésén Bécsből jelentik. A munkásságnak a nép­csarnokban tartott délutáni ülésén Bécs min­den kerületének munkássága részt vett. A városháza népcsarnokában tartott gyűlés, amelyen Breitner meg akrta okolni Bécs vá­ros adópolitikáját, Seitz polgármester, mint gyászgyűlést nyitotta meg. A polgármester vázolta az eseményeket és kijelentette, hogy a polgárok, földmivesek és munkások nagy tömege köztársasági érzelmű és tudni sem akar Horthy-Magyarországról. De egy je­lentéktelen kis csoport azt tűzte ki célul, hogy nyugatmagyarországi irredentát teremt. Reakciós elemek tegnap az ottani munkás­ságot brutális erőszakkal provokálták. Ennek a hallatlan gonosztettnek — jelentette ki a szónok a gyűlés viharos tetszése mellett — meg kell kapnia a maga bűnhődését. Ausztria egész munkássága mindenekelőtt azt követeli, hogy elsősorban a rendőri és bírói hatóságok torolják meg és a kormány teljesítse köteles­ségét. Nem fogjuk tűrni, hogy a tényállást eltussolják, vagy meghamisítsák. Most el kell döntenünk azt a politikai kérdést, vájjon a reakció Ausztriában olyan formákat ölt-e fel, amineket már más tettekben láttunk, várjon osztályharcot vívjunk-e a fasiszmus kárhoza­­tos rendszere szerint, vagy a kultúra és civi­lizáció formái között. A polgármester végül annak a reményének adott kifejezést, hogy az összegyűltek nyugodtan és méltóságtelje­sen fognak viselkedni és bűnténnyel nem­ szennyezik be magukat. A gyűlésnek hét óra tájban volt vége. A f­elvonulás teljes nyugalomban történt meg. Elhatározták, hogy a tegnapi esemény áldoza­tainak temetési napján a munkát 15 perere beszüntetik. A nyugatmagyarországi összeütközés és a Habsburg-restauráció Grazból jelentik. A tartománygyűlés dél­utáni ülésén Oberzauber szociáldemokrata tartományi képviselő sürgős interpellációt intézett a tartományi főnökhöz a tegnapi eseményekre vonatkozóan. A szónok nézete szerint úgy ezek, mint a­­többi nyugatma­gyarországi események a Habsburgoknak magyarországi restaurálási törekvéseivel ál­lanak összefüggésben, aminek következtében ezek az események nem maradhatnak szó nélkül a stájerországi tartománygyűlésben. A történtek arra az aggodalomra adnak okot, hogy ezek az események Stájeror­szágra is átterjedhetnek. Ennélfogva nyilat­kozzék a tartományi főnök, vájjon kész-e a kormánynál lépéseket tenni, hogy annak a bandának bűnös üzelmei elé, amely a béke­szerető lakosságot veszélyezteti és erőszakos­ságait esetleg a határon túl is viheti, gátat vessenek. Köller, a tartományi gyűlés elnöke, kije­lentette, hogy az interpellációt tudomására hozza Gürtler dr.-nak, a betegen fekvő tar-­ tományi főnöknek. Saját szövőgyárunkban készült nyakkendőink áraival egyetlen üzlet vagy áruház sem tud versenyezni Műhelyeinkben most dolgoz- / « ^ zuk fel angol / ^ Var­an saját érdeké­­nél hény napig f­ehérnesnüvásárlásaival ! Nyakkendőház IV., Kígyó-utca és Apponyi-tér sarok (Klotild-palota)

Next