Magyarság, 1927. október (8. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-01 / 222. szám

ELŐFIZETÉSI ARAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL., VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP LEVÉLCÍM: BUDAPEST 741 POSTAFIÓK 19 FELELŐS SZERKESZTŐ» MILOTAY ISTVÁN BUDAPEST VI, ARADI-U. 10. TEL.: T. 252-30, 252-31 FŐ KI AD ÓHIVATAL: BUDAPEST, V. KERÜLET BANK-UTCA 7. TELEFON: TERÉZ 294-31, 294-32 FIÓKKIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI. KÉR., ANDRÁSSY-UT 8. SZ. TELEFON: TERÉZ 234-32 BUDAPEST, 1927 OKTÓBER 1, SZOMBAT Vili, ÉVFOLYAM 222. (1993.) SZÁM A bflabak A Magyarság által nyilvánosságra ho­zott Paléologuc-jegyzőkönyv után az egész magyar társadalmon végigreszket a nagy kérdés: ki a felelős? Ki a felelős azért a történelmi alkalomnak el­mulasztásáért, amely még egyszei ke­zünkbe adta sorsunkat, amikor száz­ezer magyar katonát hivott az Erdős- Kárpátok ormára, megvédeni a nyugati civilizációt a zsidó-taiár-szovjet invázió­jával szemben? Ki a felelős azért, hogy lábhoz tett fegyverrel nem állhattunk odp a gránicra, amely nemcsak a ma­gyar impérium határát szegélyezi, ha­nem, ahol véget ér a keresztény nyu­gati civilizáció földrajzi pereme is? A francia ajánlat körül gomolygó homály­nak fel kell szakadnia, hogy a felelősség kérdését a tények és dokumentumok fényében tisztázhassuk. Mert, ha a há­borús politikával és a zsidó-forradal­makkal szemben az ország bukásának kérdését föl kellett vetnünk és meg kel­lett alapítanunk, ha a történetírás vizs­gáló szemét nem kerülheti el egyetlen tényező se, aki vagy ami bármely rövid ideig is gyakorolta a hatamat ebben az országban: akkor lehetetlen kisikkasz­tanunk vagy elvonnunk a nyilvánosság elől azok szerepének felderítését sem, akik az uj Európa erjedésének leg­bizonytalanabb és legzavarosabb, kö­vetkezőleg legtöbb lehetőséget nyújtó korszakában az ügyeket vezették. A liberális-radikális sajtó a felelősség feszegetésének problémájában készen találta a maga formuláját, amikor a kurzust állítja bűnbakul s amikor a rögtöriitélet vad és bosszúálló fanatiz­musával siet leültetni a vádlottak pad­jára azt. Ha a kurzus alatt azt a magyar politikát érti, amelyik a maga siralmas opportunizmusával és gyávaságával minden korban kész volt alkalmaz­kodni a mindenkori hatalmi állapothoz, akkor valóban fején találta a szeget, amikor a magyar politikának e nyomo­rult lelkisége fölött eltöri a pálcát. Akiknek a kezén a Peléologue-jegyzék megfordult s akiknek elméjébe és szi­vébe volt letéve a magyar nemzet sorsa 1Q20 tavaszán és nyarán, — úgy lát­szik, — egyenes leszármazottjai a nem­zet erkölcsi gyengeségét és rossz tulaj­donságait reprezentáló ama politikai szellemnek, amely ott sütkérezett min­denféle hatalom fényudvarában, hívják azt akár császári aulának, kiegyezési rendszernek, vagy éppen forradalmi Magyarországnak. A megalkuvást, az opportunizmust és a gyávaságot nem a kurzus tenyésztette ki. A kurzus bűne csak tz volt, hogy nem tudott meg­szabadító! ettől a minden politikai ég­alj alatt virágzó növényzettől s amely éppoly kevéssé ismeri az alkotmányjogi skrupulusokit, mint a világnézleti és elvi ellentmondásokat s amely egy­forma könnyedséggel tornássza át ma­gút a legnyakbrőbb politikai akadályo­ké11; hogy bejutón a hatalom sáncai közé. Igazán neij tudnék megmondani, mi köze van pálcául a keresztény kur­zushoz Simonyi-Sjmadam Sándornak, aki oly sokágú és lasznos közgazdasági tevékenységet fejtett ki s aki előtt a sza­­badelvü politika se zírta le a személyes érvényesülés sorompóit. A keresztény kurzusnak semmi köze azokhoz a poli­tikusokhoz, akiknek csodálatraméltó e v.ttaktikai érzéke és alkalmazkodó­­uepessége kifogott minden politikai vál­tozáson s akik a nemzeti és keresztény felbuzdulás lángjain is meg tudták sütni a maguk pecsenyéjét. De, ha a kurzus alatt a keresztény társadalom nagy önmagáraeszmélését érti ez a liberális és radikális sajtó, ak­kor ferdítései,, ténycsavarásai és rágal­mazásai ellen tiltakoznunk kell. Hiszen ez a szegény keresztény társadalom sohase jutott hatalomra a maga tiszta célkitűzései, naiv és makulátlan lelki­sége szerint. Ez a nemzeti magyar tár­sadalom, természetesen, vétót mondott a magyar államvasutaknak tervbevett bérbeadása ellen, ott tüntetett és tiltako­zott minisztereinek ablaka alatt a mara­dék Magyarország értékeinek kiárusí­tása ellen, anélkül persze, hogy hal­vány sejtelme lett volna a francia nagy­tőke és nagyipar bevonulásának poli­tikai hátteréről. Ez a szegény magyar társadalom szégyentől pirosló orcával látta egymásután a ínegszeplősitett őszi­rózsa, a zsidó pribékek és az oláh bocskor alatt az ország fővárosát s a türelmetlenségtől égő lélekkel várta a felszabaditó trombitajelt, amely törté­nelmi kötelességének teljesítésére szó­lítja a királyi Pozsony és a tragikus Királyhágó felé. Ez a szegény balek magyar társadalom ott virrasztód lelké­ben az Ipoly könyökhajlatainál, resz­ketve a parancsért, amely fiait az ezer­éves határok felé hívja. Ez a legfájdal­masabb Niobe, ez a magyar társadalom, nem veszíthette el annyi gyermeké:,, hogy frissebb áldozatokkal ne lett volna kész tetézni csodálatraméltó heroizmu­­sát, amellyel — ime — bámulatra ra­gadta, sőt jobb belátásra azt a francia diplomáciát is, amely halálraítélt ben­nünket. Ez a magyar társadalom * szó nélkül ment el guerilla-harcosnak Nyu­­gatmagyarországra, hogy megtorolja azt a becstelenséget, amellyel volt szö­vetségese is beállott a dögkeselyűk és hullafosztogatók sorába. Ez a magyar társadalom alávetette magát a szanálás sanyaruságainak is, mert az mondatot! neki. hogy az ő sorvadó zsebéből kell talpraállítani Csonkamagyarországot. Ez a keresztény magyar társadalom fulladt el az infláció szennyes hullámaiban, ennek vagyona került közprédára a nemzeti vagyonmentő vásáron, s ezt a szegény, gyámoltalan, elbolonditott, hi­székeny magyarságot vonszolták el a genfi népszövetségbe, hogy ott vala­melyik győztes nagyhatalomnak ki­röhögött kliense legyen. Megengedjük talán, hogy egy-két úgynevezett kurzusnagyság is terítékre kerülhet a felelősségrevonás nagy haj­rájában. De, ha volt valaha igazság ab­ban, hogy megálljt kell mondani min­den könnyelmű, durva és hamis általá­nosításnak, akkor a keresztény és nem­zeti irányzat bűnbakul állítása egyike a legvakmerőbb szemfényvesztéseknek. Hogyan? Azok akarnak most általáno­sítani. akik kézzel-lábbal tiltakoztak minden általánosítás ellen, mikor egyes zsidóknak vagy egyes szocialistáknak hazaárulásáért a jobboldalról a kollek­tiv felelősség kérdését feszegették?’Akik folyton az ellen védekeztek, hogy néhány Istentől elrugaszkodott zsidó­nak vagy szocialistának bűntényeiért erkölcstelenség és igazságtalanság volna vérvádat emelni az össz-zsidóságra és a szocializmusra, most a keresztény tár sadalom történelmi felmozdulását akar­ják eláztatni a história előtt azért, mert ennek, a kurzusnak egyik-másik kép­viselőjét a felelősségrevonás szorongatja a francia ajánlat elszalasztásáért? He­lyes: nem térünk ki az általános fele­lősségrevonás elől. De akkor kezdjük a háborús defaitizmus konkolyhintőivei, a Károlyi-forradalom hitvány csepü­­rágóival és Kun Béla cimboráival. Majd Hét év távlatából, mint valami léleg­­zetelszoritó és izgalmas dráma jelenetei válnak lass^n-Iassan ismertté egyes részletei azoknak a diplomáciai küzdel­meknek, amelyek Magyarország uj ha­lárainak megállapítása körül folytak. A Paléologue-jegyzék nyomán támadt nyi­latkozat-őzön, az eddig féltékenyen őr­zött iratok, bizalmas feljegyzések meg­döbbentő világossággal mutatják, mi­lyen óriási lehetőségek voltak 1920-ban, a forrongó, bizonytalan, jegecesedési pontot kereső Közép-Európában Ma­gyarország számára. Az akkor folyta­tott diplomáciai tárgyalások — már az eddig ismert adatok szerint is — hosszú hónapokon keresztül reményt nyújtot­tak arra, hogy Európa akkor leg­­,'•■igyobb katonai ilatalmassuga magára vállalja a trianoni ‘béke feltételeinek megváltoztatását. A magyar nemzet égő kíváncsisággal várja, hogy azok a személyiségek, akik eddig még minden nyilatkozattétel elől elzárkóztak, végre szakítsanak a titko­lódzás álláspontjával. Elsősorban Te­leki Pál grófnak és Bethlen István gróf akkori tárcanélküli miniszternek van módjában kitölteni azokat a hézagokat, amelyek az eddigi nyilatkozatok és ada­tok ismerete után is még fennállónak A Magyarság pénteki számában rend­kívül érdekes visszaemlékezést közölt Sréier István volt honvédelmi miniszter­től, aki elmondja, hogy milyen tárgyalá­sok voltak az ántánt katonai bizottsága és a magyar honvédelmi miniszter kö­zött a lengyelek megsegitéséről és a len­gyelek részére szánt francia muníció át­engedéséről, amit akkor a csehek min­den uton-módon meg alftirták akadá­lyozni. • Ezeket a visszaemlékezéseket most a legbeavatottabb forrásból újabb, igen jelentős adatokkal egészíthetjük ki. Az újabb adatok szerint a csehek magatar­tása, amellyel a francia muníció átszál­lítását lehetetlenné akarták tenni, fran­cia és ántánt katonai körökben termé­szetszerűleg a legnagyobb felháborodást váltotta ki és a franciák akkor igen radi­kális lépésre szánták el magukat. Az ántánt Pozsonyban székelő haditanácsa, melynek vezetője Weygand francia tá­bornok, az egyik legkitűnőbb francia katonai tehetség volt, a legkeményebb­­hangu deinarsot intézte a cseh kormány­hoz. Közölte a csehekkel, hogy amennyi­ben továbbra is vonakodnak átengedni a lengyeleknek szánt muníciót, az án­tánt felhatalmazza Magyarországot, hogy megszállja az egész Felvidéket és közvetlen összeköttetést létesítsen a szo­rongatott lengyelekkel. meglátjuk, ha elmegyünk az egyetem­­leges felelősség vonaláig, kinek lesz több követelni és reklamálnivalója? A keresztény kurzusnak, vagy a zsidó li­beralizmusnak és szocializmusnak. és áthidalni azokat az ellentmondáso­kat, amelyek most a magyar közvéle­ményt nyugtalanig^. Kétségkívül nagy, fontossága van azoknak a megbeszélé­seknek is, amelyek jelenleg a magyar és a francia külügyminisztérium között folyamatban vannak és amelyeknek célja hivatalos meghatározás szerint megállapítani, hogy elküldték-e és ha igen, ki küldte el a Paléologue-jegyzé­­ket? Mi, természetesen, nem tudhatjuk előre, hogy milyen formulában fog megállapodni a két külügyminisztérium és hogyan fogják magyarázni az ak­kori tárgyalásokat. Mindenesetre azon­ban az általunk közölt adatok és az el­hangzott nyilatkozatok, közöttük első­sorban Simonyi-Semadam volt minisí* tárelnök megállapításai után azt hisz­­szük, hogy az egyedüli helyes és célra­vezető eljárás az volna, ha a külügy­minisztériumok rászánnák magukat az összes, ma már úgyis inkább történelmi jellegű dokumentumok nyilvánosságra hozására. Különösen nem lehet mel­lőzni a MiDerand-féle júliusi okmány közzétételét. Nemcsak magyar, hanem európai érdek is, hogy a Trianonnal kapcsolatos ezek a rendkívüli jelentős kérdések a történelmi igazságnak meg­felelően tisztázódjanak. A csehek ettől a fenyegetéstől, termé­szetesen, nagyon megijedtek, és újabb huza-vona után végre a Miskolc—Kassa i—Poprádfelka—Kralován—Trstena vo­nalon átengedték a municiós vonatokat. Amikor.a lengyelek ilyen szorongatott helyzetben voltak, az ántánt megkérdezte a magyar honvédelmi minisztert, hogy. mennyi idő alatt tudnák mozgósítani és felszerelni azt a hét, illetve tiz hadosz­tályt, amelyet a lengyelek megsegítésére kértek, továbbá1 mennyi idő alatt tudnák a mozgósításnak és felvonulásnak hadi­­tervét bemutatni. Az akkori honvédelmi miniszter kijelentette, hogy a hadosz­tályok tapraállitásához két hétre van szüksége és mindjárt átnyújtotta az án­tánt katonai vezetők legnagyobb megle­petésére azt a mozgósítási és felvonulási tervet, amelyet Berzeviczy Béla tábor­nok, a hadsereg akkori vezérkari főnöke dolgozott ki már előzetesen minden uta­sítás nélkül. A pozsonyi ántánt hadita­nács a magyar vezérkar terveit felül­vizsgálta és azt elsőrangú munkának minősítette. A vezérkari főnök egész kü­lönleges harcászati propoziciókat is tett, amelyeket a bolsevikiek elleni hadvise­lésnél használni lehet és ezeket a propo­ziciókat Weygand tábornok, aki a len­gyelek védekezését vezette, később fel is használta. Bethlen István és Teleki Pál nyilatkozatától várlak a Paléologue­­" rejtély tisztázását Az ántánt 1920-ban megfenyegette a cseheket, hogyha nem engedik át a lengyel iőszerszálfitmányokat, magyar csapatok megszállják a Felvidéket Ara 16 fillér I

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék