Magyarság, 1928. február (9. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-01 / 26. szám

1928 február 1, szerda nmnBDBBDBBnBBBm­mHB politikushoz, volt katonákhoz, szerkesztősé­gekhez, városi és községi hatóságokhoz, ame­lyekben­ felszólították őket, hogy minden ada­tot, amelyek egyes katonai személyekre irá­nyulnak, hozzák a bizottság tudomására. Most m­ár kiterjesztették a bizottság hatáskörét az alantas tisztekre, sőt a legénységi állományra is. Azt lehetett volna hinni, hogy az akkori atmoszférában, amidőn a demagógia által szí­tott gyűlölet oly hatalmas hullámokat vetett, a panaszok százezrei futnak be a bizottság­hoz, ennek azonban épp az ellenkezője tör­tént. A legkörültekintőbb és legaprólékosabb nyomozás után sem sikerült a bizottságnak több mint 4 ú1 esetet konstruálni. És itt tar­tozunk az igazságnak annak megemlítésével, hogy a bizottság tagjai, amidőn működésük első időszaka után áttekintést nyerhettek a hozzájuk beérkezett anyag felett és megálla­píthatták, hogy komoly, alpos panaszok nem merültek fel a hadvezetés és egyes katonai személyek ellen, a legnagyobb lelkiismeretes­séggel és tárgyilagossággal járt el s volt kellő bátorsága ahhoz, hogy az akkori áramlattal dacolni tudjon és igazságot szolgáltasson azoknak, akiket meghurcolni akartak. A bi­zottság, amelyet alkotói forradalmi törvény­széknek szántak, végeredményben egy a had­sereg tagjait igazoló bizottsággá alakult át, amely a lefolytatott vizsgálat után az agyon­­hajszolt tisztek számára majdnem minden egyes esetben elismerő, sőt dicsérő iratot ál­lított ki. Mert a 484 eset közül is 325-öt, te­hát majd kétharmadot, azonnal elimináltak, miután az illetők már nem voltak osztrák állampolgárok, hanem az utódállamok vala­melyikéhez tartoztak. A vizsgálatot tehát 147 személy ellen folytatták le, de ezek között is mindössze negyven, tehát csupán kilenc szá­zalék, voltak tisztek. A negyven esetet a bün­tető­eljárás lefolytatása végett áttették az ügyészséghez, de az ügyészség csupán nyolc esetben tudott vádat emelni, elítélésre pedig mindössze két esetben került a sor. Százalék­ban kifejezve: fél százalék. A bizottság mun­kája tehát nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a monarchia­­hadserege tisztikarának becsü­letét, amelyet a radikális demagógok annyi­szor sárba tapostak, megmentse, a hadsereg tagjait rehabilitálja. De Ratzenhofer előadásából más érdekes dolgokat is megtudtunk, így például azt, hogy a bizottságnál följelentést tettek a had­vezetés, s a hadügyminisztérium ellen, hogy elmulaszolta a San-folyó menti stratégiai vasút kiépítését. Ha ez megtörtént volna, akkor Przemysl felszabadulása után köny­­nyen megtörténhetett volna az élelmiszerek utánpótlása, s így elkerülhettük volna, hogy a monarchiának legfontosabb vára orosz kézre kerüljön. A bizottság ezt a panaszt teljesen jogosnak tartotta és beszerezte az erre vo­natkozó aktákat. Ekkor azonban kiderült, hogy a hadvezetőség, illetve a vezérkar és a hadügyminisztérium a kilencvenes évek óta minden évben előterjesztést tett a vasút ki­építése ügyében, a kormányok azonban hoz­zájárulásukat mindig megtagadták. Amint látjuk, a bizottság nem végzett hiábavaló munkát, bár ha azt a célt, amely­nek elérése miatt annak idején megalakítot­­ták, nem érte el. "­­ sem kihasználni. Mégis küzdöttem a szerencsével, pedig tudtam, hogy hiába erőszakoskodom. Küzdöttem s bele­pusztultam. Nem dolgoztam, nem igyekeztem, hogy rendes uton megéljek, esetleg meggazdagodjak. Mindennap hiába ha­tároztam el, hogy lemondok erről az őrültségről s mindennap féltem attól, hogy hátha épp ma szalasztom el az al­kalmat. Ha eszembe jutott, hogy ide vagy oda kellene elnézni, mert hátha és nem mentem el, szentül meg voltam győződve, hogy ott várt volna a sze­rencse. Akivel nem történt meg ilyesmi, az talán el sem hiszi. Hát, persze, az lett volna a legegyszerűbb, ha kiverem a fe­jemből az egész históriát és rendes útra térek, de én, én nem tudtam ezt meg­tenni s még ma is habozás nélkül min­dent felteszek erre a kockára. Közben az ezres helyett milliósokat kerestem, aztán milliós kötegeket, valutával teli aktatáskákat, aztán megint ezreseket s úgy képzeletben megszámlálhatatlan milliókat találtam és költöttem el. S nem lesz ennek vége soha. Tegnap­előtt ott álltam éjjel a lokál előtt s les­tem, hogy amikor az urak kiszállnak az autóból, nem ejtenek-e le egy nagy bankót, egy tárcát. A rendőr bevitt, pe­dig, ha még otthagy egy órát, biztosan találtam volna valamit. Jókedvű, köny­­nyelmű emberek oly könnyen dugják a zsebük mellé a pénzt... De nem baj. Mindjárt kiszállunk, ugy­e, felügyelő úr? Talán itt szeren­csésebb leszek, bár kevesebb az alka­lom. Legfeljebb vásárkor lehet remélni valamit. Vagy az állomáson, ahol siet­nek az emberek ... Annak, aki elveszti a pénzt, úgyis mindegy, hogy ki találja meg. Lopni nem tudnék soha, csak találni akarok még egyszer. Megérdemelném már egy­szer, ugye?. A Vatikán ígéretet tett a cseh kormánynak a határmenti egyházmegyék kettéválasztására Prágából jelentik: Benes külügyminiszter január 29-én küldte el a Szentszéknek azt a jegyzéket, amelyben közli, hogy a cseh kor­mány január 20-án elfogadta a modus vi­vendi feltételeket. Egyidejűleg közzéteszik az egyezményt, amely hat pontból áll. Az első pontban a Vatikán ígéretet tett arra, hogy a cseh köztársaság egyik részét sem rendelik alá oly ordináriusnak, akinek székhelye a cseh állam határain kívül van. A Szentszék és a cseh kormány között meg­egyezés fog létrejönni az egyházmegyék ha­táraira és beosztására nézve. Ebből a célból két egymástól független bizottságot fognak alakítani. A második pontban megállapítják, hogy az egyházi birtokok állami kényszerkezelése az egyezmény érvénybelépése pillanatában megszűnik. A harmadik szakasz kijelenti, hogy azok az apáca- és szerzetesrendek, amelyeknek rendházai cseh területen vannak, nem áll­hatnak külföldi rendfőnök fennhatósága alatt. Ezután következik az egyezménynek poli­tikailag legfontosabb pontja, mely szerint a püspököknek cseh állampolgároknak kell lenniük és kinevezésük előtt a cseh kormány hozzájárulását kell kérni, a cseh kormány­nak pedig joga van a jelöltet megfelelő indo­kolással visszautasítani, ha azt irredentista vagy szeparatista tevékenységgel, továbbá az alkotmány és az állam közrendje elleni te­vékenységgel gyanúsítja. A kinevezés előtt a magas egyházi méltóságoknak le kell ten­­niök az esküt a köztársaság alkotm­ányára. Benes külügyminiszter kísérőlevele azzal a kijelentéssel végződik, hogy a kormány igye­kezni fog az állam minden polgárának a za­vartalan hit és szabad vallás gyakorlását biz­tosítani, továbbá a kormányt az egyezmé­nyek és a végrehajtásánál még esetleg elinté­zésre váró többi kérdés megoldásánál ugyan­az a szellem fogja áthatni. A jegyzékeknek a cseh kormány és a Szentszék között történt kicserélésekor az egyezmény életbelép és ezzel befejeződik az az immár két és fél év óta tartó állapot, amely a prágai huszitaünnep alkalmával ke­letkezett. Briand kielégítőnek tartja Stresemann expozéját és engedékenyebb hangú jegyzéket vár Kelloytől Parisból jelentik. Briand külügyminiszter a minisztertanács mai ülésén részletes be­számolót tartott a külpolitikai helyzetről, kü­lönös tekintettel Stresemann német külügy­miniszter tegnapi parlamenti expozéjára, amelyet Briand, általában véve, kielégítőnek mondott. Tekintettel azonban arra, hogy a Stresemann-beszéd hiteles szövege még nincs a Quay d'Orsay birtokában s a párisi lapok csupán kivonatosan köztik a német külügy­miniszter nyilatkozatait, Briand a szenátus mai ülésén nem szólal föl, amint eredetileg tervezte. A szenátus mai ülésén indul meg — mint ismeretes — a beérkezett számtalan külpolitikai interpelláció vitája s ebben a vi­tában szólalt volna fel elsőnek Briand kül­ügyminiszter, hogy válaszoljon Stresemann beszédére. Briand most, valószínüleg, csak a csütörtöki ülésen emelkedik szólásra s addig a szenátusban az interpelláló szenátorok indokolják meg interpellációikat. . Briand részletes jelentést tett a német— litván döntőbírósági szerződésről, valamint a lengyel—litván feszültségről is, annak a meg­győződésének adva kifejezést, hogy a nagy­hatalmaknak egyszer már tenniök kellene valamit, hogy lehetővé tegyék a közvetlen lengyel—litván tárgyalásokat, mert különben Európának ebben a részében újabb krízisre kerül a sor. Briand végül a Keltoggal folyó jegyzékvál­­tásról beszélt. Kellog válasza, — mondotta — minden valószínűség szerint, engedményeket ad a francia kormánynak, tekintettel arra, hogy a Havannában ülésező pánamerikai kongresszus delegátusai eddig, úgyszólván, ki­vétel nélkül, a népszövetség mellett szólaltak föl. A délamerikai nemzetek egyetlen alkal­mat sem mulasztottak el, hogy ismételten kifejezzék a népszövetséghez való ragaszko­dásukat, ami bizonyos mértékben, legalábbis in principe, egyet jelent azzal, hogy nem he­lyesli az Egyesült Államoknak a népszövet­séggel szemben folytatott politikáját. Briand véleménye szerint az Egyesült Államok kor­mánya, erre való tekintettel, bizonyára na­­­gyobb figyelemre méltatja a jövőben a nép­­szövetség intézményét, mint eddig, s nem folytat olyan politikát, amely bizonyos vo­natkozásokban teljes negligálása volt ennek a rendkívül fontos nemzetközi szervezetnek. Kellog válaszjegyzéke már csak azért is előzé­­kenyebb lesz az eddigieknél, mert Amerika minden bizonnyal rehabilitálni akarja magát a világ színe előtt, megkísérelve a nicaraguai események által előidézett kedvezőtlen han­gulat eloszlatását. Az angol sajtót meglepte Stresemann erélyes fellépése Londonból jelentik: Stresemann német külügyminiszter tegnapi beszéde, amelyben a német külügyminiszter a Rajna-vidék fel­tétel nélküli kiürítését követelte, az angol sajtóban hatalmas visszhangot váltott ki, ami annál is feltűnőbb, minthogy a Rajnavidék kérdésével az angol lapok az utóbbi időben már úgyszólván egyáltalában nem foglalkoz­tak. A Morning Post és a Daily News külö­nösen a német külügyminiszter­ erélyes hang­ját emelik ki, mondván, hogy Németország részéről ez a váratlan ereig egészen meg­lepő. A Daily Telegraph megállapítása sze­rint Stresemann beszéde diplomáciai körök­ben valóságos meglepetés volt. Mindenki azt hitte, hogy a német külügyminiszter csupán érinteni fogja a rajnai kérdést, tekintettel arra, hogy a kérdés végleges megoldását amúgy is csak a küszöbön álló német és fran­cia választások után lehet szorgalmazni, amelyeknek eredménye pedig egyelőre még teljesen bizonytalan. Az általános vélemény Londonban a Daily Telegraph véleménye szerint az, hogy Stresemann a Rajnavidék kiürítését elsősorban belpolitikai szempon­tokból követette ily feltűnő erélyességgel és világos, hogy a német nemzeti párt egyre erősbödő kritikáját akarta elnémítani, amely szerint a német kormány a Rajnavidék ki­ürítése kérdésében feltűnő erélytelenséget tanúsít. Franciaországban nem lehet a lokarnói szerződéssel hangulatot kelteni Párisból -jelentik. A Temps Stresemann tegnapi beszédének főleg azt a részét emeli ki, amelyben Stresemann a Rajnavidék sür­gős kiürítését követeli. A francia félhivatalos mindenekelőtt megállapítja, hogy a lokarnói szerződésekben a Rajnavidék kiürítésének terve sem implicite, sem explicite nem szere­pel. Stresemann különösnek, találja — írja a Temps —, hogy Franciaország aggódik biztonságáért, mondván, hogy a lokarnói szerződések és Németország teljes leszerelése mindenképen garantálják ezt a biztonságot. Ezzel az érveléssel csak Németországban lehet hangulatot kelteni, Franciaországban azon­ban nem. Franciaország csak azokat a biz­tonságokat tartja kielégítőknek, amelyek tényleg a kezében vannak. A rajnai kérdés nem olyan egyszerű, mint Németországban hiszik. A versaillesi békeszerződés rendel­kezései szerint a Rajnavidéket időnekelőtte csupán abban az esetben lehet kiüríteni, ha Németország teljes mértékben teljesítette a békeszerződésekben vállalt kötelezettségeit. Ez azonban még korántsem történt meg, első­sorban pedig a jóvátételt illetőleg nem. A Dawes-tervezet fennállása nem jelent egyet azzal, hogy Németország teljesítette jóvá­­tételi kötelezettségeit. Abban a pillanatban, midőn Németország megfelelő ajánlatot tesz a jóvátételi fizetések likvidálására, szóba­­kerülhet ismét a rajnai kérdés. A kiürítés te­hát csakis Németországtól függ. Az őszinte békeszándék hangoztatása nem elegendő. Poincaré a jövő hétre halasz­totta pénzügyi expozéját Párisból jelentik: Buisson képviselő a ka­mara elnöke, bejelentette, hogy Poincaré, akinek nagy pénzügyi expozéját a ma dél­utáni ülésre várták, beszédét­­a jövő­­ hétre halasztotta s a legjobb esetben is csak a jövő pénteken mondja el. Poincaré elhatározása úgy látszik, azzal függ össze, hogy Leon Blum a francia szocialisták vezére szintén nagy beszédre készül, amelyben a napiren­den szereplő pénzügyi interpellációktól el­térve, az általános politikai helyzetet akarja szóvátenni. Leon Blum kiváló szónoki tehet­sége nagy mértékben alkalmas arra, hogy a kormány ellen hangolja a radikális pártot s igy Poincaré nem tartja célszerűnek, hogy a pénzügyi vitában Leon Blum előtt beszéljen s az utolsó szót a szocialisták vezérének hagyja. A miniszterelnök ily körülmények között csupán Leon Blum beszéde után fogja elmondani nagyszabású pénzügyi expozéját, amelyben politikai kérdésekre is ki fog térni, hogy ellensúlyozza Leon Blum várható kije­lentéseinek hatását. Parlamenti körökben fe­szült érdeklődéssel néznek a miniszterelnök és a szocialisták vezérének nagy mérkőzése elé. Poincaré a napirenden szereplő rengeteg indítvány közül valószínüleg Loucheur napi­­reni indítványa mellett fog síkraszállni, amely szerint a kamara teljes bizalommal viseltetik a kormány iránt s felkéri a kormányt, foly­tassa a pénzügyi szanálás megkezdett művét. Coolidge elnök a költségvetés egyensúlyáról és a traféépítési­­ programról Washingtonból jelentik: Coolidge elnök hosszabb beszéddel nyitotta meg a különböző minisztériumok költségvetéseit tárgyaló szo­kásos félévi hivatalnoki értekezletet. Beszé­dében újból nyomatékosan hangsúlyozta, hogy biztosítani kell a költségvetés egyen­súlyát és hogy az adókat nem lehet 200 millió dollárral nagyobb összeggel leszállítani. Az Egyesült Államok adósságai 1917 és 1919 között 25 milliárd­dal növekedtek; nyolc évig tartott, amíg ebből az összegből 8,5 milliárdot le tudtak fizetni. Egyedül az államadósságok kamataira újabb 8,5 milliárdot kellett ki­fizetni az utolsó 10 évben. Ezek a számok mutatják, mennyire elengedhetetlen a kiadá­sokat a legszükségesebbekre korlátozni. A jövő évi költségvetés legnagyobb tétele a nem­zetvédelem, amelyre 650 millió dollár van előirányozva; ez az összeg azt jelenti, hogy percenként 1200 dollárt használunk fel. Coolidge ezután a h­ajóépítési programmal foglalkozott, amely mint mondotta, 1916 óta az első és csak arra szolgál, hogy használ­hatatlanná vált hajókat pótoljanak és a flot­tát csekély mértékben kiegészítsék. pF Aki­r tornában vagy­­ garallában érzékeny­, vagy a légző szervek hűlésére hajlamos, használjon Kön­asÉsnél nyäSHäsedäsnál és reftgiftsésnél kitűnően használnak. Kaphatók minden gyógyszertárban ■fc- és drogériában

Next