Magyarság, 1928. október (9. évfolyam, 223-248. szám)

1928-10-02 / 223. szám

1928 október 2. kedd­­i SJStS lyeken a kommunista párt felszólítja a mun­kásságot, hogy proklamálja az általános sztrájkot és akadályozza meg a fasiszták október 7-iki seregszemléjét. A helyzetet po­litikai körökben és a kormány környezeté­ben is rendkívül súlyosnak látják, miután nem tudják, hogy az állam haderejének be­avatkozása biztosítani tudja-e a bécsújhelyi tüntetések nyugodt lebonyolítását. Több nagyhatalom képviselője vasárnap és hétfőn beható tanácskozást folytatott Seipel kan­cellárral. A kormánypárt kíméletlen harcra határozta el magát Nagykanizsán Kállay Tibor ellen Nagykanizsa, október 1 (A Magyarság kiküldött tudósítójától.) Elmúlt a programbeszédek vasárnapja, is­mét a rendes kerékvágásba zökkent Nagy­kanizsán az élet. Mindenki munkahelyén robotol, csak az alkalmi foglalkozást űző kortesek loholnak változatlan izgalommal az ajánló aláírások után. Se vége, se hosz­sza a kapacitálásnak, mindkét párt, Kállay Tibor pártja és az egységes párt is, a maxi­mumra törekszik s közben nem veszik észre, hogy már-már több az ajánlás, mint a választó. De hát ki ügyelne a harc hevé­ben ilyen apró szépséghibára, mikor még a nagyobb hibák előtt is szemet hunynak az illetékesek. A választóknak pedig igazán mindegy, melyik részen törölnek majd töb­bet az aláírásokból. Legfeljebb azoknak lesz kellemetlen az ügy, akiknek neve mind­két jelölt ívein szerepel. Törjék ezek a fe­jüket azon, hogy lesz, mint lesz, Nagy­kanizsa polgárságának más a dolga: elmél­kedik a vasárnap történteken. Mert nem mindennapi élvezetben volt ré­szük vasárnap a kanizsaiaknak. Az Erzsé­­bet­ téren egy volt miniszter és egy kormány­főtanácsos képviselő támadta Bethlen Ist­­ván politikáját, amelyet a Deák-téren a helyi ipartestület elnöke próbált védelmezni. Kell-e mondani, melyik téren sereglett össze több ember? Az Erzsébet-tér feketél­­lett a tömegtől, a Deák-téren pedig nyugod­tan gyakorlatozhatott volna gyűlés közben egy egész regiment. Azért nagy tévedésbe esnék az, aki ebből a választás eredményét próbálná megjósolni. Mert zúghatott az él­jen, düböröghetett a taps Kállay Tibor mel­lett, az egységes párt gyűlésén az elnök mégis bejelentette, hogy a kormány a leg­messzebbmenő támogatást ígérte Bazsó Jó­zsef számára. Hogy mit jelent ez a legmesszebbmenő tá­mogatás, azt mindenki tudhatja, aki közelről látott már nyíltszavazásos választást: azt je­­lenti, hogy az ellenzéki jelölt a választók általános lelkesedése mellett is megbukik. Persze, történhet csoda is, (bár csodákhoz nem nagyon szoktatta hozzá az országot a kormány) lehet, hogy Kállay Tibort harmad­szor is és pedig most ellenzéki programmal képviselőjévé választja Nagykanizsa, de, hogy ez mennyire csoda lenne, azt éppen a Kállay­­gyűlés egyik szónoka, a kanizsai ferencrendi zárdafőnök mondotta fel nyíltan, amikor így nyilatkozott: — A legutóbbi választáson csak a terror miatt szavaztunk a kormánypártra, mert a kormány már akkor sem fért a bögyünkbe. A legutóbbi választáson Kállay Tibor volt a kormány jelöltje Nagykanizsán. Ha akkor nem tudta volna, most a legjobb forrásból értesülhetett arról, miért szavaztak rá a ferencrendi zárdafőnökkel együtt a kani­zsaiak. Most más a helyzet: most küzdenie kell a mandátumért és pedig nem ellenjelölt­jével, a kanizsai ipartestületi elnökkel, ha­nem azokkal a titkos hatalmakkal, amelyek eddig neki szállították a megbizólevelet. Most Bazsó József ül páholyban, bár szegény úgy van jelöltségével, mint az, aki drága ajándé­kot kap s azt féltve szorongatja, nehogy le­ejtse és összetörje. aludni. Kiment a folyosóra. Nézegette az égen az Isten szemeit, a csillagokat. Nemsokára a szerelő is utána sompoly­­ított. — Mit gondol István? Én vissza­adnám a Viktort magának — mondta mosolygósan. — Eggyen meg a ... Uram bocsá ... Viseld csak a csizmádat rongyáig — dörmögött István, aztán elfordult. A kalauz ment végig a folyosón, nyitva hagyta az ajtót. Medvék bömböltek, farkasok üvöltöt­tek kint a titokzatos sötétben, vagy tán a szél bőgőzött... A nazarénus elhomá­lyosodott emlékezetéből — a rég bete­metett mélységből — egy szögszínhajú parasztlány emelkedett ki. A Viktor, akinek meleg száját ő egykor csókol­gatta ... És elvették tőle a Viktort, a párját... Ki vette el? Ez a lator, aki itt áll mellette ... A vonat egy gilicetüskés szakadék mellett, lassú tempóban döcögött. Az éjszaka infernuma víziókat rögzített gyulladozó szemei elé, fellobbantotta a lelkét és egy pillanat alatt semmivé lett a szelíd Názáreti, az evangélium, a mennyország, a pokol. A hivő nazaré­­nusból másodperc alatt ázsiai pusztákon ménesekkel, gulyákkal kóborló, füstös lóbőrsátrak alatt tanyázó, sámánhitü kun vitéz lett. Talán Uzur, akinek vállra omló üstökében nemesgyöngy fénylett... Torkon ragadta ellenét, aki beleköpött az életébe és iszonyú erővel dobta a szakadékba ... A szél búgott, a mozdony zihálva tör­tetett előre a vak éjszakában. A lehiggadt ember benyitott a sza­kaszba. Az asszony elaludt. Az orcáján mosoly bimbózott, talán a Pirossal ál­modott. István csak nézte, nézte a halvány­piros arcot és a korán őszülő hajlombo­kat. Palik őrzik az egységes nyálat, amelynek tagjai csak rábeszélés után fogadják el a törvényjavaslatokat Hogy a ferencrendi zárdafőnök szavaival éljünk, „a kormány most sem fér a kanizsaiak bögyébe“. Kállay Tibornak így vasárnapig könnyű dolga volt, mert az egységes párt — ismerve jól a hangulatot — csak szőrmentén támogatta Bazsó Józsefet, aminek az is lehe­tett a magyarázata, hogy nem akart nyílt sisakkal és élesen szembefordulni a Bethlen­­kormány volt pénzügyminiszterével. Vasár­nap azonban az történt, hogy Kállay Tibor programbeszédében nagyon nekirontott az egységes pártnak s rendkívül kellemetlen tit­kokról rántotta le a leplet, amikor igy szólott : — Az utolsó esztendőkben a kormányzás a személyi kapcsolatokon nyugvó kormány­zássá lett. A politika mezején pulik őrzik a nagy nyájat és tartják rendben annyira, hogy a gazda hosszú időn át is nyugodtan távol maradhat. Azonban a közgazdasági mező nem olyan, hogy általános megelége­dést kelthessen a nyájban. A pulik minden gazdát egyformán fognak szolgálni. Ami pe­dig a gazdát illeti, veszélyes dolog egy kéz­ben összpontosítani minden hatalmat, mert egy bekövetkezhető változás esetén kaotikus tömeg marad, amely irányvesztetten nem tud majd mihez kezdeni. A programbeszédnek ez a része annyira kínosan hatott, hogy már vasárnap délben jelentés szaladt az Inkán pihenő Bethlen István grófhoz és Budapestre, az egységes párt elnökségéhez is és a jelentés nyomán aztán határozatba ment, hogy Kállay Tibor­ral szemben most már éppen úgy félre kell tenni a kesztyűskéz politikáját, mintha a leg­névtelenebb ellenzéki jelöltről volna szó. Hogy emelkedett a feladó 50 pengőről 150-re? A programbeszéd többi része is éles tá­madás volt a kormány és az egységes párt politikája ellen- Kállay azt fejtegette, hogy közvéleményre alapított kormányzásra van szükség és nem rendkívüli hatalomra, ami­kor ezt rendkívüli idők és rendkívüli célok nem indokolják. Lehetővé kell tenni, hogy az állami akarat kialakulásában minden ma­gyar állampolgár részt vehessen. Parlamentá­ris kormányzatra van szükség, amely respek­tálja a mindenkori többséget. Különbséget kell tenni törvény és rendelet között. Az utóbbi időben hozott törvények különben sem a közszükségletből eredtek, a többségi párt tagjait úgy kellett rábeszélni a törvény­javaslatok elfogadására. A programbeszédet nagy tetszéssel fo­gadta az ezrekre rugó hallgatóság s a tet­szés csak fokozódott, amikor Kállay Tibor az adópolitikáról beszélt. Elmondotta itt, hogy annak idején, a szanálásnál ötvennyolc pengőben állapították meg fejenkét az adó­terhet és ma ez a teher már kilencvenegy pengő, illetőleg a különféle törvényható­sági adóterhekkel együtt százötven pengő. E magas adóterhek mellett az államháztartás feleslegekkel dolgozik, amelyek pedig­ lehe­tővé tennék az adók leszállítását. Élesen bírálta az adóbehajtás és kezelés visszás­ságait is, majd szóvátette, hogy a kormány­zat két ágazata a meseországok hétmértföl­­des csizmájában rohan előre, míg a gazda­sági tárcák nem tudnak lélegzethez sem jutni. Attól tart, lesz még valaki, aki mezít­láb fog szaladni a hétmérföldes csizmák nyomában. Nagyra becsüli a szociális tárca alkotásait, de nemcsak beteg és rokkant munkások vannak, hanem egészségesek is és ezekre a gazdasági minisztereknek kell figyelniük. Kívánta a választás tisztaságát, a szabadságjogok helyreállítását, majd azzal végezte, hogy ne legyen senki az országban, aki mellőzöttnek érezheti magát. A gyűlésen felszólalt Szilágyi Lajos kép­viselő is, aki arról beszélt, hogy Bethlen István még ma sem ismeri az egységespárti képviselőket, így például Fráter Jenő kép­viselő máig sem jutott ahhoz, hogy bemu­tatkozzék Bethlennek. A következő szónok Berky Gyula képviselő volt, aki azzal fenye­getődzött, hogy befellegzik a kormánynak, ha az egységes pártból kilépett képviselők egyszer nyíltan beszélni kezdenek. Felszó­lalt Reischl Richárd agrárpárti képviselő is, végezetül pedig a ferencrendi zárdafőnök jelentette be, hogy a kanizsai papság nem fogja támogatni a pazarló és önkényeskedő kormányt. M egységespárti jelölt karizál a zsidóknak Az Erzsébet­ téren tartott hatalmas ellenzéki gyűléssel egyidőben mondotta el program­­beszédét a Deák­ téren Bazsó József nemhiva­talos egységespárti jelölt. Természetesen, min­denben helyesnek találta Bethlen István gróf politikáját. Közben Kállay Tiborról követke­zetesen mint kegyelmes úrról emlékezett meg, akinek ő eddig hűséges zászlóvivője volt. Úgy látszik, a lobogóhordozás idején tanulta meg, hogy előnyös jóban lenni választáskor a zsidósággal. Legalábbis erről győzte meg hallgatóságát Bazsó József, amikor minden különösebb indok nélkül nekitámadt a nu­merus claususnak, holott eddig állandóan arról beszélt, hogy járatlan a politikában s nem fog más kérdésekkel törődni, csak olya­nokkal, amelyeknek megoldása segít Nagy­kanizsa helyzetén. A zsidó szavazatokért különösen édes harc folyik a két párt között. Eddig a zsidók Kál­lay Tibor mellett foglaltak állást, most azon­ban egy részük a kormánypárt felé orientá­lódik, amióta kiderült, hogy a hatalom mégis kíméletlenül küzdeni fog a volt pénzügymi­niszterrel szemben. A vasárnapi programbeszédek egyáltalában nem tisztázták a helyzetet. A Kállay Tibor mellett megnyilatkozó lelkes hangulatot nagyban befolyásolják a kiszivárgott hírek, hogy a Bazsó József számára megígért „al­kotmányos“ támogatás most már minden vonalon érvényesülni fog. A Kállay Tibor érdekében Nagykanizsára utazott képviselők közül Berky Gyula a vasárnapi gyűlésen mondott beszédében szokatlanul éles hangon támadt Gyömörey György főispán ellen s ez a támadás is nagy szerepet játszik abban az elhatározásban, hogy a kormánypárt minden eszközt megmozgat Bazsó József győzelmé­ért. Hogy csakugyan kezdetét vette az „al­kotmányos­ támogatás, azt már az a körül­mény is bizonyítja, hogy vasárnap például a kormánypárt minden néven nevezendő jár­művet a maga számára foglalt le Nagyka­nizsán, úgy hogy Kállay Tiboréknak gyalog kellett átmenniük a szomszédos Kiskanizsára. Mindenki jól tudja, hogy Bazsó József anyagi ereje nem nagyon bírná el a választás költ­ségeit s az sem titok, hogy az egységes párt nem szívesen kockáztat hiába hatalmas ösz­­szegeket. Kállay Tibor alig két hete úgy nyilatko­zott, hogy nem hisz boszorkányokban , erő­szakos választási fogásokban. A boszorká­nyok immár befészkelték magukat Nagyka­nizsára, őket kell tehát legyőzni Kállay Ti­bornak s nem Bazsó Józsefet, ha ismét he­lyet akar biztosítani magának az országgyű­lésben.* Buday Dezső országgyűlési képviselő a következők közlését kérte: — Kállay Tibor Nagykanizsán programot adott. A sok minden között a bolsevizmus elleni küzdelemről is beszélt és azt mondta, — ha igaz a hétfő reggeli lapok híradása, — hogy a bolsevizmus ellen nem úgy kell véde­­kezni, hogy a munkásokból „Sasokat“, ha­nem úgy, hogy megelégedett embereket csi­náljanak. — Ezekből a szavaiból azt látom, hogy nem ismeri a Sasokat, mert ha ismerné, nem kifogásolná létezésüket. Tudtul adom úgy neki, mint mindazoknak, akik a Sasok felől tévedésben vannak, — nem keresve a jó­vagy rosszhiszeműséget, — hogy a Sasok az Ébredő Magyarok Egyesületének kebelében alakított és a fegyelmező testedzés céljait szolgáló sportcsapatok, amelyeknek táborába túlnyomó többségben a nemzeti alapra he­lyezkedett, becsületes magyar munkások tar­toznak. Ezeknek a nevében, mint az egyesü­let országos elnöke, visszautasítok minden olyan feltételezést és célzást, amely a Sasok valódi mibenlétét elhallgatva, őket mint a fennálló rendnek vagy akár a munkásság el­lenségeinek tünteti fel, mert az Ébredő Ma­gyarok Egyesülete és a kebelébe tartozó Sas­­sok a munkások legjobb barátai.

Next