Magyarság, 1929. július (10. évfolyam, 146-171. szám)
1929-07-02 / 146. szám
Annak ipari kitermelését jól megszervezték, jólétet és gazdaságot teremtettek. A Saar-terület lakossága a franciák és németek által életbeléptetett külön vámkedvezményeknek nagy hasznát látta. A frank és a márka hullámzását ügyesen kihasználta és éveken keresztül a két ország felé irányuló csempészet központja volt. Nemcsak márkákat és frankokat „siboltak“ a saarbrückei bankók, nemcsak árukat, hanem emberanyagot is csempésztek át a határokon. A Franciaországban levő magyar munkások nagy része itt sétált át gyakran még útlevél nélkül is. A Saar-területnek különös helyzete a lakosság egy részét tehát megelégedéssel tölti el. Miután pedig a hivatalos pénz a frank, mint ahogy az alacsonyan stabilizált pénznemek esetén történni szokott, az élet valamivel olcsóbb, mint a márkák Németországában. Csakhogy ezt a területet a legtisztább germán faj lakja és nincs egyetlen német politikus se, aki meg ne volna arról győződve, hogy népszavazás esetén a saariak mindnyájan Németországra szavaznának le. Éppen ezért Stresemann a legutóbbi párisi megbeszélésein felvetette azt a tervet, hogy a Young-terv révén Németországra szabott súlyos jóvátételi terhek ellenében Franciaország már most adja vissza a Saar-medencét Németországnak, be se várva az 1935-ös népszavazást. A franciák ezt a tervet a lehető leghidegebben fogadták és szinte kizártnak tetszik, hogy Németország a most összeülő konferencián eredményt érhetne el ebben a kérdésben. A Saar szénbányái Franciaország iparának igen nagy hasznot hajtanak, a francia nagytőke és a nagyipar képviselői rögtön tiltakoztak a tervnek még felvetése ellen is. Különben is Franciaországnak a békeszerződések értelmében tulajdonjoga van a szénbányákra, ezeket tehát Németországnak előbb vissza kell vásárolnia aranyban — és a franciák nem hajlandók olcsón visszaadni. De különben is a francia politikusok meg akarják várni az 1935-ös népszavazások eredményét. Nyilván ők maguk se hiszik, hogy a saarbrücki németek szívüket végérvényesen kék-fehér-pirosra festették át és tisztában vannak azzal, hogy a népszavazás nem fog a Franciaországhoz való csatlakozás mellett dönteni. Azért kitalálták azt a gondolatot , amire úgy látszik a békeszerződés jogot ad nekik — hogy a derék saarbrückieknek nemcsak Franciaország vagy Németország mellett lesz joguk dönteni, hanem — a népszövetség mellett is. És a franciák erősen bíznak abban, hogy a legtöbben a népszövetségi állampolgárságra szavaznának Németország ellen. Ezzel a genfi intézmény egy új területet kapna, amelyet eligazgathatna Danzig példájára. De még ha a többség nem is kívánkozna a genfi szövetség kényelmes járma alá, a népszavazás esetleg olyan eredménnyel végződhetnék, hogy a franciák melletti szavazók területi elhelyezkedése alapján — mint az Felső- Sziléziában történt — egy jó korai területet mégis lehasíthatnának maguknak a franciák a Saar-medence testéből. Az 1935-ös év tehát plebiscitumos esztendőnek ígérkezik és ezt jó lesz nekünk magyaroknak is eszünkben tartani. Az amerikai elnök nem ad halasztást a franciáknak Párisból jelentik: Claudel washingtoni francia nagykövet már szombaton délelőtt közölte a francia kormánnyal Stimson amerikai külügyminiszter válaszát arra a kérelemre, amelyet a követ a francia kormány megbízásához képest az augusztus 1-i esedékesség elhalasztása tárgyában előterjesztett. Stimson élénk sajnálkozásának kinyilvánítása mellett azt válaszolta, hogy az amerikai alkotmány nem ad felhatalmazást az elnöknek az ilyen esedékesség ehalasztására, másfelől a szenátus és a képviselőház tagjai már szabadságra széledtek, úgy, hogy a törvényhozó testület egybehívására nem lehet gondolni. Az amerikai közvéleményre való tekintettel — tette hozzá a külügyminiszter — egyébként sem lenne remény arra, hogy a Ház Franciaország óhajának megfelelő határozatot hozzon. A külügyminiszter utalt arra is, hogy az amerikai közvélemény felfogása szerint az Egyesült Államok barátságosan jártak el Franciaországgal szemben, mert az 1926-i egyezményben valójában elengedték azokat a kölcsönöket, amelyeket Franciaország a háború alatt vett fel az amerikai kincstártól és Franciaország visszatérítési terhét csupán azokra az adósságokra mérsékelték, amelyek a háború utáni időkből származnak. Az amerikai kormány elutasító válasza francia politikai körökben nem keltett különösebb meglepetést. A kedélyek lehiggadása után körülbelül mindenki tisztában volt azzal, hogy nem lehet kedvező válaszra számítani. A középosztály által kedvelt és minden idényt kielégítő és a vele kapcsolatos EGYÉVES női kereskedelmi SZAKTANFOLYAMRA a behratások megkezdődtek. Gyermekei érdeke, ha felvilágosításért már most fordul az igazgatósághoz. V., Kálmán utca 22. Telefon: 990—49. Az ördög csengetyűje írta: Palásthy Marcel A szép Puzsárné története ez? Az egér tragédiája? Vagy csakugyan ördöngős história, amelynek rendezője Belzebub? Olyan kérdések ezek, amelyekre ma nem tudok válaszolni. Talán önöknek sikerül és éppen azért elmondom úgy, ahogy édesanyám mesélte Gönczy néninek egy messzi téli estén a cyclops-szemű kályha mellett, míg én a hintaszéken alvónak tetettem magamat. Az öreg Puzsár féltékeny volt az ő fiatal feleségére. Oka pedig nem nagyon lehetett erre. Puzsárné ugyanis valósággal betegesen húzódozott a környék valamennyi szóbaj jöhető férfiemberétől és még csak titkot sem csinált abból, hogy ki nem állhatja őket. De ha ezt női furfangból tette volna is, hogy az igaziról elterelje a figyelmet: vajjon rejtegethetett volna ez a szép as- Szony olyan titkot Legényén, amit Klincsok néni föl nem derített és azon melegében közhírré nem tett volna? Akik Klincsok nénit ismerik, lehetetlennek tartják ezt ma is. Nos, ez a rendkívüli nő is csak azt tudta azöreg Pozsár fiatal asszonyáról... ... De ezt felelőssége tudatában alig is meri az ember leirni, — mint ahogy ritka kivételként, jónak látta Klincsokné is, hogy ezt az észleletét kizárólag az Öreg Pozsárral közölje. Arról van szó ugyanis, kérem, hogy a fiatalaszonynak Szent Iván éjszakáján találkozója volt a cseresznyéskertben az ördöggel. Mert ki más lehetett az a bakacsinbársony lebernyeges, lombos strucctollas kalpagos lovag, aki csodálatos módon jelent meg a cseresznyésben az epekedő asszony hívására? A féltékeny ember a legcsodálatosabb mesét is elhiszi, ha keserű ez a mese, tehát az öreg Puzsár is elhitte, hogy a menyecske bűvös köröket irt le fehér karjaival a fehér holdfényben akkor éjjel és ekkor a kankalinok közül eléje pattant Belzebub és fekete rózsabokrétát nyújtott át Puzsárnénak. Feketék voltak e rózsák, tisztán látszott az, mert a bokréta telistele volt szent János-bogárkákkal. Zöld fény sugározta be a kertet körülöttük s igy csak természetes, hogy Klincsok néni (mégis csak mindenütt ott tud lenni ez az asszony!) azt is kileshette, elrejtőzvén a pöszméte-bokrok között, amint az ördög egy felpattintott fedelű bársonyskatulyában egy pár fülönfüggőt nyújtott át a menyecskének. Az ördög ajándéka aranykarikán függő rubintból metszett két kis harang volt. — Hát aztán? Mondja, Klincsokné lelkem, mi történt azután? — Az ördög felkapcsolta a két fülönfüggőt. Szép, halk muzsikásan csilingeltek azok. Azután az ördög átölelte a tekintetes asszonyt és — huss! — eltűntek. Ne tessék!... Mi haszna, ha Pozsár uram meg istudta ezt az álomrabló dolgot? Mert mit kezdhet a szegény férfiember az ilyen gavallér ellen, aki átöleli az ő hites feleségét, — azután: huss! — eltűnik vele? Még aznap kérdőre is vonta a feleségét. De az csak a szemébe nevetett: — Elment magának egészen a jobbik este, mondja? Este pedig kicsukta a paradicsomból az öreget. Magára zárta a hálószoba ajtaját. Másnap is, harmadnap is. Az első két nap estéjén Pozsár a vállára kanyarította felleghajtó lóden köpönyegét és a méhesbe vette be magát éjszakára. Onnan szemmel tarthatta a cseresnyéskertet, ahol valahol a kankalinoságyas közepén feljárónak kell lenni a pokolból. De az ördög nem jött. ő, aki tudvalévőleg sohasem alszik, minden regula ellenére átaludta volna ezt a két éjszakát? De elvetette ezt a bolond gondolatot Pozsár, mert alhatik-e, aki szerelmes abba az asszonyba? Dehogy is alhatik, még ha ez az ördög maga volna az ördögök öregapja is. Rájött aztán a harmadik nap alkonyatján, hogy semmitérő haditerv ez az éjjeli lesbenállás. Mert mi annak besurrani ahhoz az asszonyhoz a kulcslyukon, vagy keresztülsétálni a ház kőfalán, mintha ködből vert vályogból volna rakva az a fal? Ez bizonyos! Stratagémát kell hát változtatnia. Annál a bezárt ajtónál kell lesbeállni. Ha aztán ott benn lesz az ördög, rájuk töri az ajtót. És aztán? — Jó, jó. Tudja ő már, mit fog tenni. . Az asszony azon az estén a szokottnál is árvábbnak érezte magát. Nemcsak az urának a gyanúja bántotta. Egyéb oka is volt a keserűségének. Elhagyta őt tikkadt, magános, szomorú életének vidámító kis pajtása. Eltűnt az ablak közéből, az ő cipóházacskájából, az asszonyka pirosszemü, szimatoló orrocskája, hosszú farkincájú fehéregérkéje. Vannak ilyen szomorú és meddő aszszonyi örömök. ... Egy kis társtalan egér, amely élni mer és vidám tud lenni életének nagy egyedülvalóságában. Mennyi vigasz van abban, hogy ez a szegényke, csöppnyi jószágbizodalommal, valami ösztönös megoldást kereséssel és sejtéses csodavárással bele meri ágyazni magát az asszonya fehér tenyerébe, amelyből a sajátjával rokon vér lüktetését s az élet melegét érzi magába áradni. Jó ez mindkettőjüknek, mert egyikük sincs ilyenkor egyedül. ... Vagy egy törleszkedő és duruzsoló cirmos, amelyiknek jó a nyakába piros selyem pántlikát kötni, mert a magányos asszony-szívnek olyan ez az érzés, mintha a kisgyerekét csinosítaná. A gyerek illúzióját kapja ez állatkáktól a meddő asszony, az anyaság illúzióját minden örömével és mártírumával. Mert a gyerekek is mind elmennek. - WICflBSlC 1929 Julias 2, ktää Válság elüti a francia kormány Párisból jelentik Parlamenti körökben bizonyosra veszik, hogy Poincaré és Briand nyomban lemondanak, mihelyt a washingtoni francia nagykövet részletes jelentése Stimson külügyminiszter nyilatkozatáról megérkezik. Hire jár különben, hogy Briand már formálisan be is adta lemondását. Hire jár, hogy úgynevezett nagy minisztérium, koncentrációs kormány alakul, mert egyetlen párt sem akarja vállalni az ódiumot az Amerikánval szemben fennálló fizetési kötelezettségek szerződésszerű teljesítéséért. Másrészt azonban az ellenzéknek semmi kedve, hogy a kormányt kényes helyzetéből kiszabadítsa. Európa még mindig felnve van gyúlékony anyaggal A Times cikke a versaillesi béke aláírásának tizedik évfordulóján London, június hó június 28-án volt tíz esztendeje, hogy Németország kiküldöttei Versaillesban a békét aláírták. A nevezetes évforduló alkalmából a Times hosszú cikkben foglalkozik a tízesztendős béke érdemeivel és hibáival. A hűvös tárgyilagossággal megírt cikk, amelyet egyébként a lap párisi tudósítója írt, csak nagyon gyér és gyakorlati szempontból még mindig igen problematikus érdemeket tud felsorolni a versaillesi béke mellett, amely a cikkíró szerint is inkább békediktátum volt, mint békeszerződés. A hibák, és pedig végzetes hibák, kísérték a kezdet kezdetétől a versaillesi békemfi létrejöttét — írja a figyelemreméltó cikk szerzője. A békeszerződésnek mind a 440 artikulusa, egytől egyig alkalmas volt arra, hogy gyújtóanyagot szolgáltasson egy új és átalános konflagrációhoz. Az új jelszó az önrendelkezés volt, de nyomában új etnológiai és területi viták támadtak a Balti-tengertől a Balkán-hegységig. Mindenütt új irredenta kelt életre: a szétdarabolt Ausztriában, az újonnan alkotott Csehszlovákiában, Sziléziában, az anyaországtól elszakított Keletporoszországban, Danzigban, Menteiben, Litvániában. A határok újból való rendezésének szüksége nyomban jelentkezett, mielőtt még a tinta megszáradt volna az új békeokmányokon. A béke ugyan rendelkezett, de senki sem tudhatta, mi lesz a végleges sorsa Déltirolnak, Fiuménak, a szlovéneknek, hogy mi fog történni végeredményben Erdéllyel, Bukovinával és Besszarábiával. Mindez Európa balkanizálását jelentette. Az újonnan teremtett országokat két tulajdonság jellemezte: a gyűlölködő sovinizmus és a gazdasági önzés és az eredmény az volt, hogy a magasra emelt védővámfalak mögött az új államok hatalmas új hadseregeket szerveztek. Hamarosan jelentkeztek a jóvátételi követelések pusztító következményei és az új Európa rosszul összetákolt alkotmánya minden pillanatban végzetes összeomlással fenyegetett. , Ha talán tíz év után már javult is valamit vel a helyzet — állapítja meg a cikk írója ■—, a jövő még mindig bizonytalan. Európa még mindig telítve veszélyes gyújtóanyaggal. Az erkölcsi lefegyverezés megbízhatatlan és a tényeknek ellentmondó, képmutató jelszót maradt a Kellogg-szerződés, vagy akár Locarno szépen hangzó ígéretei és fogadkozásai után is. Az európai kontinens vezető nemzetei, sőt végső elemzésben maga Anglia is, nemzeti biztonságát még mindig a kattonai erények ápolásában és mérhetetlen költtséggel fentartott hadseregekben látják. Annyi bizonyos — írja a cikk befejezéseiben —, hogy a tíz évvel ezelőtt gyarló módon megalkotott új Európa egész alkotmánya alapos reparációra és reorganizációra szorult és hogy Európa nyugodt, békés fejlődési korszaknak nézhet-e elébe, az attól függ, hogy a versaillesi Európának ez az újjászervezése mikor és milyen körülményei között fog megtörténni. „Az egész békemű kudarca nyilvánvaló* Az Observer vezércikke a versaillesi szerződés 10. évfordulója alkalmából ugyancsak megállapítja, hogy az egész békemű kudarca ma már nyilvánvaló és tökéletes. Egy ember, öltő türelme és politikai bölcsessége alig lesz képes jóvátenni az elhamarkodott határokat. A lap arra a következtetésre jut, hogy Európa békéjének elsősorban Németország megelégedettsége a sarkköve, s ezért elsősorban azokat a hibákat kell jóvátenni, amit Németország ellen elkövettek. A cikk mindenekelőtt a Rajnavidék azonnali kiürítését sürgeti. 9 Vövőd/. /»vuOU/xLaAOU