Magyarság, 1929. július (10. évfolyam, 146-171. szám)

1929-07-10 / 153. szám

. f­T- A falusi iskolában... Novajról kapjuk a következő apróságot: Néhány héttel ezelőtt, a vizsga­ előtti utolsó napokban, az egészségtant ismételgettük az elemi iskolá­­ban. Az izmokról volt szó. Olyan kollokválás-félét tartottunk. Min­denki felel és jegyet kap, ami aztán bele­kerül a bizonyítványba. Szóval igen-igen ko­moly egy dolog ez és a jegymegállapítás benne a legkomolyabb... Éppen Barna Jani izzadt kérdéseim súlya alatt, így szól­tam hozzá: — Mondj olyan izmot, amelyiknek nem tudunk parancsolni! Míg Barna Jani gondolkozott, közbevá­gott a pajtása, akinek Bana a neve:­­— A szívizom! Komolyan kérdeztem: —­ Jó-e az, hogy nem tudunk parancsolni­­ó szívizomnak?­­— Jó, tanító úr, — nevetett Bana. — Mert milyen érdekes volna, ha az emberek este elállítanák a szívüket. Akkor reggel a várta (éjjeli őr) járna sorba kötögetni az embereket! Hegedűs Ilon meg Prajlák Julka leborult a padra s hangosan kacagott a Bana huncut­ságán. Én meg elővettem a noteszt és föl­­irtam a Bana szellemességét, amire Tyentyis odaszólt Jobbágynak: — Nagy kutya ez a Bana! Azért mondta csak, hogy benne legyen az újságba ... (Akad István tanító). Esküvői aland&KIárgyan legnagyobb választékban SCHÖKWAID IRIRE órás­­mester és ékszerésznél Bpest, Deák tér, az Au­ker-palotába HTOISSAU H. Joanovich Vera, Joanovich Pál nyugalma­zott államtitkár, felsőházi és törvényhatósági bi­zottsági tag leánya, házasságot kötött Beretzky Ödönnel, a székesfővárosi Elektromos Művek műszaki főtanácsosával. Rádlay Klári és Bán Mihály dévaványai refor­mátus kántor e hó 2-án Földesen házasságot kö­töttek. (Minden külön értesítés helyett.) — Labor! műtermében művészi képek és miniatűrök jutány­os áron, 6 lap 10 pengő. — A 60 év óta fennálló Holzer cég, ha vásárt hirdet, akkor száz százalékban betartja azt, amit a közönségnek ígér, mert a szolid /­oízer-cég so­hasem dolgozott reklám-tankokkal és ágyukkal hanem mindig a decens ízlés határán maradt. Ezért nyugodt szívvel ajánlhatjuk hölgyolva­sóinknak a most folyó Holzer nyáriruha-vásárt mert egész bizonyos, hogy a kisebb pénzű és nagyigényű hölgyek is megelégedéssel fogják el­hagyni ezt a jónevű divatházat. (IV., Kossuth Lajos­ utca 1­. szám.) — A MOVE sofffírtanfolyama. E hó 15-én a MOVE új gépjárművezetői tanfolyamot nyit, amelyre jelentkezéseket 12-ig elfogad a MOVE budapesti főosztálya, VI., Podmaniczky­ utca 45. II. em. 26., délelőtt 10—12-ig és délután 5—0-ig. Nagyrománia ismerőse Az oláh rendőrség udvara olyan volt, mint egy piszkos vásár. A rabok, meg a toloncok nagytakarítást végeztek, súrolták a cellák faalkotmányait, amikre ráragadt a bűn szennye. Ágynak, fekvőhelynek is nevezték ezeket, voltaképpen egy darabból álltak s olyanok voltak, mint valami széles ugró­deszka a tornateremben. Kiüresítették a szalmazsákokat is, nagy porfelhők csaptak föl, szertefutó bogarakat üldözött mezítláb a sok léhűtő, még dévaj­­z­kodáshoz is volt kedvük. Piszkos volt ez az udvar minden részleté­ben, látnivaló, hogy a szemetet nem sze­rették eltakarítani, gyűjtötték, mintha az is nemzeti vagyon lenne, az pedig í­gy szép, ha minél több van belőle. Az egyik sarokban csikót hajszolt pányván Obrád őrmester, aki a magyar uralomból ma­radt itt. Elvégezte­­ annak idején is a köte­lességét, járta a piacokat és megrendszabá­­lyozta a kofákat, akik különféle kihágásra hajlamosak, sőt megmondta a véleményét a maga feleségének is, aki hetipiacokon tejfelt, meg túrót árult s igy — hasztalan tagadnék — szintén a kofák rendjéhez tartozott. Obrád tárgyilagos személy volt mindig, egyformán megitta a magyarok meg a svábok sörét, megvédve irigy az egyensúlyt és a nemzetiségi békét. A szűkebbé vált haza azonban nem reflektált a szolgálataira, ugyan azért otthon maradt és jogfolytonosságból azóta is issza a magyar, meg a sváb söröket. Most egy csikót hajszol, amelyiknek nem tudni a gazdáját, ami mindenesetre különös dolog. Ebből az alkalomból meg kell ismerked­nünk Szkenderovics Ankával, akinek két ra­jongója is volt. Zsandár az egyik, betyár a másik. Nem a régi híresek méltó utódja, csak amolyan kapca-féle, aki felhasználja az új állam rendetlen és bizonytalan össze­visszaságát. A lovat a zsandár szerezte valahonnan. Csak jött éjszakai portyázásban, egyetlen lo­von ült, amint az már szokásos és mire meg­érkezett, a kötőfékhez egy másik ló is hozzá volt kötve. Bevinni a kaszárnyába nem taná­csos az ilyesmit, azért elhelyezte Ankáék istállójában, valamely alkalmas vásárra vára­kozván. Akkor jött azonban a betyár és éles füle meghallotta emez állati hangokat, amelyek fölkeltették az érdeklődését. Haladt szilárd léptekkel az istállóba. —­ Te, Anka, hogyan került ide ez a ló? — Nem ló az, Brankó, hanem csikó. Ugy­e, szép állat! Az Istenbe küldte hozzánk. — Anka, Anka, én hiszem az Istent, ha mingjárt másképpen is vélekedik rólam Nagyrománia. Én templomba is járok néha, ne mondj azért olyan káromkodásokat. Az Isten nem szokott lókötéssel foglalkozni, már­pedig ezt az ügyes kerestet éppen tőlem kötötte el valamelyik akasztanivaló. Anka (igen formás személy volt és főleg a csipei zengtek hullámos szabályszerűség­gel), összecsapta a puha két kezét. — Jé, Brankó, milyen érdekes ez! — Csak azt mondd te inkább, hogy mi­ként került ide? — Hát ha én azt tudnám! Reggelre itt viháncolt és én örültem neki, mert rád gon­doltam és hittem bizonnyal, hogy nagy lesz a Brankóm öröme. De már hogy éppen a tied, milyen érdekes ez a véletlen! Így szólt, mondom, Anka, a hullámosan rengő csipejü, ki az egész beszédet elfújta egy szuszra, még csak nem is hunyorgatott hozzá, ami legalább is különös, ő egyébként ezennel megint letűnik a szereplés teréről, a nyájas olvasó pedig nem nyer felvilágosí­­tást, ha várjon Szkenderovics Anka leány-e vagy asszony. Mire való is volna tűnődni az ilyen haszon­­talanságon? Az azonban a történethez tartozott, hogy Brankó vitte azonnal magával a csikót. Ám útközben rátört Obrád őrmester, kiragadta kezéből a zsákmányt, mely bitang jószágként kezeltetik azóta, mert eredménytelen maradt minden igyekezet, hogy fölfedezze a gazdáját. Tehát ez a csikó állott dresszúra alatt, mi­kor a csendőrök nagy cigánykaravánt haj­tottak be az udvarra. A vajda kezét lánc kö­tötte össze, ellenben a szakálla olyan szépen lengett, mint némely orvosdoktoroké. Ez volt az az ember, akiről másnap je­lentést téve Obrád a kapitánynak, megje­gyezte: —­ Nagy gazember, kétségtelenül meggyő­ződtem róla. — Hogyan? — Hát mikor először nyakonvágtam, úgy villogott a szeme, hogy majd felnyársalt. A megérkezésnél csak összeráncolta bozon­tos szemöldökét. — Na, te híres, megint itt vagy? — fogadta Obrád. Nem volt benne egészen bizonyos, hogy hol találkoztak az életben, de mérget mert volna venni rá, hogy találkoztak. Az asszo­nyok, meg a rajkók formája egyforma, csak tapasztalt szem látja meg bennük a kü­lönbséget, de az ilyen vénség karakterisz­tikus formát ölt. Azért ismert határozottsá­gával megismétli: — Lókötő, vén mihaszna, hogy mertél visszatérni? A vajda (átesvén a beköszöntő nyakleve­sen) tájveszékelni kezd. — Olyan ártatlan vagyok, mint a ma szü­letett gyerek. Most jöttem át a határon, nem vagyok én idevalósi. Vállalja inkább az engedély nélküli határ­­átlépést, legföljebb bezárják, aztán elzsup­­polják magyar területre, — azonban Obrád erősen nézi a háztetőt, ami nála gondolko­dást jelent. Csakugyan, bontakozik is már kifelé a ködös távolból Szpaszojénak, az agg oláhcigánynak a képe. Van itt még betörés is. — Szpaszoje, ordít rá, te akasztanivaló, hiszen cipeltelek én téged börtönbe, meg suppra elégszer. — Kézit csókolom, össze tetszik valakivel téveszteni. Talán az apám volt, vagy a nagy­apám, vagy más nemzetségbelim. De én sose voltam Nagy-Romániában, nem ismerek én itt senkit. Vakuljak meg, ha nem igaz. — Hazudsz, gazember, te tolvaj, te lázító, utasok kifosztója. A legények mennyei gyönyörrel élvezik a jelenetet, ami valóban többet ér minden el­méleti oktatásnál, mert a gyakorlati élet nyújtja legdúsabban példáit és gyakorlat A Fradi Délamerikában A brazíliaiak lovon és lassóval a második félidőben kiegyenlítenek. ­ Erdélyből kiüldözött magyarok gyű­lése Gödöllőn. A gödöllői járás területén le­települt kiüb­özött erdélyi magyarok hétfőn gyűlést tartottak, amelyen Adorján altábor­nagy és Gáli Imre igazgató indítványára ki­mondták, hogy a megszállott területről az ország belsejébe származott magyarságot egy táborba igyekeznek összefogni és egy­ségesen hívják fel a világ közvéleményének figyelmét Trianon barbárságára. A gödöllői négyszáz bujdosó magyar felhívja az elsza­kított területekről ideszármazottakat, hogy Szent István-nap­ján az ereklyés ország­zászlónál nagygyűlésre jöjjenek össze aka­ratuk egységes megnyilvánítása céljából. A gyűlés egybehívására az országzá­szló-nagy­­bizottságot kérik fel. Retirálj! Prága takarodni akaródzik, Mig koholt ürüggyel takaródzik, Előtérben még rúg-kaparódzik, De a háttérben már takaródzik. *— Felhívás a gépjárművezetőkhöz! A Ke­resztényszocialista Gépjárművezetők Országos Egyesülete közli a fővárosi gépjárművezetők­kel, hogy a szervezet hivatalos óráit az egyesü­let ideiglenes helyiségében, IV., Kossuth Lajos­­utca 1. szám alatt, III. lépcső, II. emelet 11., naponkint délelőtt 12—1 óráig és este 7—3 óráig tartja, amikor is a tagok belépésre je­lentkezhetnek. Az egyesület célja tagjai szá­mára minél több előny és anyagi természetű kedvezmény biztosítása, segélyek nyújtása, a tagok szociális helyzetének javítása, valamint az állásnélküli sorfőrök részére foglalkozás szerzése. Fenti hivatalos órák alatt a vezetőség mindennemű mozgalmi ügyben rendelkezésére áll a tagoknak. A rádióért járó díjakat a helyes lakásán szedi be. mang posta az enge- Emlékezés egy régi volt 48-as képvise­lőről. Balatonalmádiban kedves, megható emlékezés történt. Horváth Gyulának, a ki­lencvenes évek függetlenségi Kossuth-párti oszlopos tagjának emlékezetét örökítették meg Balatonalmádiban, amikor ünnepélyes külsőségek között avatták fel Gárh István szobrászművésznek a Szabadság-szobor egyik pályanyertes megteremtőjének hatalmas szo­boralkotását. A csoportozatban Horváth Gyulát, a régi politikai élet lelkes és a mos­tani küzdelmes élet fáradt harcosát emeli ma­gához és vezérli a túlvilági megdicsőüléshez Krisztus alakja. A múlt évben elhunyt ki­váló politikus emlékünnepén, aki ügyvéd és az ottani református egyház főgondnoka is volt, a fővárosból megjelent notabilitásokon kívül Veszprém, Zala és a szomszédos vár­megyék előkelőségei vettek részt. Az avató beszédet Szűcs József református esperes mondotta, szép beszédben méltatva Horváth Gyula közéleti munkásságát és érdemeit melyet gyönyörűen örökít meg Gách István művészi alkotása. — A debreceni összes leventék együtt, Debrecenből jelentik: Debrecen város összes városi és tanyai leventeegyesületei vasárnap tartották meg évzáró tornaversenyüket nagy erdei sporttelepen. A leventversenyen jelen volt Hadházy Zsigmond dr. főispán ott volt továbbá Pánffy-Vargha Kálmán felső házi tag, Vargha Elemér h. polgármester a város képviseletében, vitéz Bartha László főtanácsos, a VI. kerületi testnevelési fel­ügyelő az OTT képviseletében. Both László testnevelési vezető, Sípos Árpád altábornagy. A vasárnapi leventeverseny háromezer le­vente díszfelvonulása volt. A tornaversenyen igen szép eredményeket mutattak fel a le­venték. Az egyes atlétikai számok alatt a le­ventecsapatok szabad, fegyelmező és tömeg­gyakorlatokat aratva­ mutattak be igen nagy sikert 1929 Július 10, szerda Letartóztatták Gomez de Acosta portu­gál tábornagyot. Lisszabonból jelentik: Az új kormány megalakult. A miniszterelnök és ideiglenes külügyminiszter Ivens Ferraz tábornok. O­lfjabb puccsot lepleztek le, amely az újonnan alakult kormány meg­buktatására irányult. A puccsban résztvevő politikumokat és katonatiszteket letartóztat­ták. A lisszaboni rendőrség többek között Gomez de Acosta tábornagyot is őrizetbe vette.­­ Az Andrássy- és Kendeffy-családról. A következő levelet kaptuk: Mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr! Igen kérem, hogy a Ma­gyarság szombati számában megjelent: Ér­dekes erdélyi nyilatkozat az Andrássy- és Kendeffy-családokról című cikkre az alábbi válaszomat közzétételül méltóztassék: A Keleti Újság hivatkozott cikkét nem ol­vastam, tény azonban, hogy dédapámnak, az Uniót kimondó erdélyi országgyűlés ki­rályi levéllel meghívott tagjának (regalista) és később az egyesitett Magyarország fő­rendiháza tagjának, sárosberkeszi és karu­­lyai Mó­sa Józsefnek felesége malomvizi Kendeffy Klára volt. Nem Kendeffy Farkas­nak, hanem Kendeffy Lajosnak és Bethlen Mária grófnőnek leánya. Amikor tehát va­lónak ismerem el Ugrón István v. b. t. ta­nácsosnak azt az állítását, hogy a Mózsa­­család nincs rokoni öszeköttetésben malom­vizi Kendelfy Farkas leszárm­azóival, ehhez csak azt a megjegyzést fűzöm, hogy e meg­tisztelő nexust soha nem is ambicionáltuk. Kiváló tisztelettel: Mó­sa József, Budapest, miniszterelnökség. — Krőzusi lehetőségek:,, Az egész világ illő csodálattal fordul a földkerék leggazda­gabb embere, Rockefeller felé, aki most ün­nepelte kilencvenedik születésnapját. Nagy üröm megérni kilencven esztendőt —­ nem is szólva az 1500 millió dollárnyi va­gyonról, ami kellemes kisérő lehet az idő­töltésben — úgy, hogyha valaki, hát bizo­nyára Rockefeller az, aki elmondhatja ma­gáról, hogy megelégedett ember. — Egy ilyen krőzusi vagyon birtokában — beszéltek Rockefellerről egy társaságban — a jólét és kényelem legfantasztikusabb lehető­ségeit is biztosíthatja magának az ember. — Azám, — mondotta valaki — csakhogy ő páratlanul puritán életmódot folytat. —­ No hiszen, csak bíznának rám ilyen va­gyont, majd tudnám én, hogy mit csináljak vele, — szólt egy másik jelenlévő. Majd én megmutatnám, hogy hogy kell élni. — Föltéve Rockefeller kilencven esztende­jét is? — Még úgy is. Fütyülnék a puritánizmusra és körülvétetném magamat mindennel, vasz gut, und laser. És tudja, mit csinálnék még?. — Na? — Egy alkalmazott csellengne állandóan körülöttem... ■— Mi célból? — Ő mondaná helyettem még a hamut is mamának.

Next