Magyarság, 1930. június (11. évfolyam, 123-145. szám)
1930-06-29 / 145. szám
MW ■ T930 Jon his 29, vasárnap ■ "--v kát csináltassanak. Hát ha ez így volna, nem is szólnék semmit. Ezeket a hibákat azonban nem azok követik el, akiknek nem lenne pénzük délelőtti ruhákra. A szerényebb viszonyok között élő asszonyok rendesen csak egyegy szerényebb muszlin, vagy nyersselyemruhát csináltatnak, amit délelőtt is, délután is egyformán hordanak. Azoknak azonban, akik a földig érő, hét-nyolc méterből készült zsorzsett- és muszlincsodákat meg tudják fizetni, volna pénzük arra, hogy egy angolos nyersselyem-ruhát, vagy vászonkosztümöt csináltassanak. Auer Nelly A LADY Mint Shaw Bernard óta számtalan vígjátékíró megállapította, Anglia a férfiak országa. Mialatt a latin és nem egy germán országban a nő, mint anya, feleség, háziasszony vagy szerelmes jelentős szerepet játszott a nemzet életében és bőségesen találkoztatta nemcsak a nemzet szépíróinak, de történetíróinak fantáziáját is, addig az angol nőről — röviddel a háború kitörése előttig — sohasem esett szó, legfeljebb, mint a háttérben maradt mellékszereplőről. Annál inkább szó esett azonban az angol nőtípusról a háború előtti időben, a suffragette-mozgalmak idején. A nemzet élete főkép állampolitikai dolgokban, a sportban és a nemzetgazdaságban mutatkozik meg és ezeken a területeken az angol nő hosszú ideig nem tudott szerephez jutni. Amit a művészet és irodalom terén elért, annak nemzeti szempontból nem volt különösebb jelentősége, érthető hát, hogy az angol nemzeti kultúra, mint férfikultúra jelentkezett és a társasági életben is a férfi volt a hangadó. A férfitársadalom zárt klubjainak és sportterepeinek, továbbá egyetemi nevelőintézeteinek biztos falai között módfelett elégedetten érezte magát és semmi szüksége nem mutatkozott, hogy az angol nő szerepvilsgát kibővítse. Az anya szerepe az angol, házias jellegű nevelő intézetek kitűnő szervezeterévén, jelentéktelenné zsugorodott össze,^ a háziasszonyi nendők a tizedét sein'jére»neflék anstair, sarmagyar vagy német nőknél és a hitvestárs ill.....dalim téren sem tudott új területeket elhódítani. Még valami botrányos, az előkelő körökben nagy feltűnést keltő szerelmi ügy sem terelte az angol nőre a világ figyelmét, egyetlen esetben sem. A suffragett-mozgalom sokat változtatott ezen, de hogy az angol Lady mai különleges helyzetét megteremtette magának a világ társadalmában, azt semmiesetre sem annak köszönhette, hogy Angliában is elismerték azokat a „természetes“ jogokat, amelyeket a kontinensen kivívtak maguknak a nők, ha nem elsősorban és egyedül igazi ösztönének, amellyel a maga egyéni jellegzetességeit és lénye finomságát, sajátos dekoratív elemeit, szépségét, született úri voltát lassan a férfiakkal egy sorba emelte. A lady-ség, — amelynek testvérfogalmát hiába keressük a kontinensen — a természetes báj, a testi fegyelem és adottság és a született előkelőség olyan sajátos keveréke, amelyet csak egy régi, fémjelzett, tradíciókra épült társaság termelhet ki magából. A legjobban minden európai fogalom közül a magyar nagyasszony képe közelíti meg a Lady-t, azzal a különbséggel, hogy a nagyasszony fogalma szorosan összekapcsolódott az anyasággal, míg a lady-ség nem. Azonkívül a lady-ség minden tekintetben erősen dekoratív elemekkel van teli. A suffragette-mozgalmat s az Angliában különösen erős szociális vívmányok megkoptatták kissé a Lady nimbuszát a modern asszony javára s különösen a dekorativ elemekből sokat elvontak. Pár évvel ezelőtt a Lady csak álomszerűen finom és hamvas arcbőrrel, karcsú elefántcsontkezekkel volt elképzelhető, ma már azonban ezek a dekoratív külsőségek másodsorba szorultak. Bár még ma is az a helyzet, hogy a képeslapok diadallal hozzák Countess Howe gyönyörű és finom arcképét, mint London legvendégszeretőbb háziasszonyáét, vagy Marchesa della Casa Maury arcmását, mint a londoni társság legszebb kezű lady-jét, avagy a gyönyörű Countess of Haddington fényképét. FröMzId megszűnése inteti a megmaradt bútorok reMidBcivilil ©ü©s£ *5®” •■aatöatteáajte, nagy választókban garancia mel MÜLLER LAJOS mint aki Almvnd Castle, Anglia legszebb és legtisztább stílusú főúri kastélyának tulajdonosa. Mint ahogy a gentleman fogalmát féltékenyen őrzi a sajtó és a társaság egyaránt, agyonhallgatván minden kilengést, ami a fogalom tisztaságán csorbát ejtene, úgy a Lady magánélete is tökéletesen a háttérben marad és a lady-ség fogalma szent és sérthetetlen. CAfU ÉS BOLSEVISTA OROSZ útvészek párisban Páris, június hó A newyorki börzekrahh agyonütötte az idei párisi évadot. Elmaradtak a dollárkirályok s a velük kapcsolatos szép, szőke missek, bár az utóbbi időben az amerikai pénzfejedelmek mindinkább hölgykiséret nélkül látogattak el a Szajna partjára, az az elvet vallva, hogy minek a Münchenbe sört vinni? A Rue de la Paix ragyogó üzletei s a Mont Parnasse surrealista bárjai hiába várják az amerikai valutát, meg kell elégedniük a schillingekkel, melyek azonban szintén nem túlságosan nagy számban gurulnak a csatornán túlról. A párisi évad menedzserei minden tudományukat az utóévadra, május és júliusra, koncentrálják már évek óta. Ilyenkor sütik el a nagy szenzációkat. Ezúttal is felvonultak a jól ismert attrakciók: bayreuthi ciklus, olasz staggione, bécsi Operette, Mozart-sorozat, angol nyelvű Shaw-esték, Carmen, igazi bikaviadallal, Quo vadis opera valódi oroszlónokkal és boxoló gladiátorokkal, néger színház, hindu herceg, aki magyar nótákat komponál -s még egy csomó izgató szer, ami a blazirt amerikaiak vérét pezsgésbe tudja hozni. Az idén a szezon legnagyobb érdekessége, az orosz társulatok vendégszereplése. A Páriában élő fehéroroszok, az ipari és kereskedelmi foglalkozási igák mellett főként a művészi pályákat özönlötték el. Sok az orosz kocsma és kabarét, de még több az orosz énekes, zenész és színész, aki itt keresi kenyerét. Minden évben akad egy-egy orosz herceg, aki megmaradt rubeljeit valamilyen színházi vállalkozáson veszíti el. Ezek a vállalkozások mindig a legtisztább művészetét jelentik. Évek óta egyre feszültebb kíváncsisággal várják a megújhodó orosz operai trupp bemutatkozását, amely külön stílust, az énekes színjátszás külön műfaját reprezentálja. Két nagy orosz festő, Benois és Bilibin tehetsége itt kapott szárnyat és bontakozott Id egész gazdagságában. Nem az énekesek, a sztárok művészete, de az ensemble tökéletessége, a színpad és a dekoráció meseszerűsége az utolérhetetlen az orosz operastílusban. A párisi színházi évad nyugodt menetébe éles disszonanciaként vágódott bele Henri Rotschild színházának, a Theatre Pigallenak folytonos bukdácsolása. Ez a színház, mely a modern technika minden elképzelhető vívmányával dicsekedik, nem tudott magának közönséget hódítani, de még igazgatót sem. Gernier-től Gaston Baty-ig egy tucat kiváló színházi szakférfi egymás kezébe adta az igazgatói iroda kilincsét. Henri Rotschild sok mindent megtanulhatott életében, amíg Európa egyik legnagyobb pénzhatalmasságává küzdötte fel magát, de azt, úgy látszik, mégsem tanulta meg, hogy a színház sem nem bank, sem nem versenyistálló így aztán egyszerre csak elapadt a színház műsora és a gyönyörű palota kapuit be kellett zárni. Rotschild nem jött zavarba, Sztálin elvtárshoz folyamodott, aki meg is segítette a bajba jutott kapitalistát. Elküldte Párisba a szovjet egyik hivatalos színtársulatát, a Kamernyszínház művészeit, a Tarou-truppoit. Legalább alkalma volt bebizonyítani, hogy a moszkvaiak nemcsak megszöktetésre specializálják magukat, amint Kutjepov tábornok esete óta gondolják. Tajvov társulatát nyomon követte a Meyerhold-színház. Mind a kettő új stílust képvisel, melyet az európai közönség csak gyenge berlini utánzatból, Piscator kommunista produkcióiból ismer. A Kamerny-i színház két stílusra van beállítva. Francia operettek modern színpadi átértékelésére és orosz drámákra. Művészetük különlegességét és fajiságát legszembetűnőbben régi francia operettek, mint Lecorque Nap és Holdja, vagy a Giroflé és Girofla modernizálásával mutatják be. Már maga a gondolat: elfeledett, megfakult melódiákat a legfrissebb színpad művészet fogásaival életrekelteni, izgatóan érdekes. A Kamerny színház előadásai a legbizarrabb produkció, amit valaha láttam. Le cocque darabjából a második császárságra mincs jó kedve elpárolgott. A szöveg, amenynyire megértettem, vérszegény és fantáziátlan átdolgozás, mintha csak commedia del arte kanavásznát adná a színészek kezébe, hogy az alakok vázát vérrel és hússal töltsék meg. A régi musigette rajongóinak lelkében bizonyára másként él a francia operette érzelgős majd csípős espritje. A két világnézet a francia és orosz, a két faj lélektana, oly messzire esnek egymástól, hogy a roppant távolságot csak nemzetközi, általános, emberi típusoknak lehet áthidalni. A színpad cirkusköröndjét ábrázolja. Anynyit kacérkodott már a cirkusz a színházzal, hogy ezúttal a színház kezd cirkuszosdit játszani. A háttérre vászonfüggöny borul. Ez az egész anyagi kellék, a materiális ábrázolás, fi történést és a dekorációt világítás-hatások adják. Ebben valóban felülmúlhatatlanok az oroszok. Az éjszaka raffináltal kitervelt fény átmenetekben száll le: az arany csakhamar smaragdba olvad át, majd párisi kékbe, mely fokozatosan átszellemül, később sűrűsödni és szürkülni kezd, végül megfeketedik. Ekkor lámpák sárgás fénye rajzolódik bele. A színházi elektrotechnikusok csodálkozva bámulják a tónusok tökéletességét, a színek virtuóz vegyítését, a fénykévék zuhogását, a sugarak lágy elömlését, a sávok vibrálását, a halódó ény gyengülő árnyékát. Az előadás színész része szokatlan és különös keveréke a vásári komédiának, mondjuk Petruska-stílusnak és egy Csehov-novellának. A tónusban mindvégig a groteszk uralkodik. Minden torzítva, a legapróbb komikai vonás is felnagyítva, de a groteszk torztükrén keresztül annál élesebben ötlik szemünkbe a fájdalmas örök emberi vonás, amely minden orosz lelkében ott lappang és szemében ott mélázik. El kell vonatkoztatni teljesen az oroszok játékát magától a darabtól, amely végre is nem jelentékeny, de annál maradandóbb és mélyebb élmény az orosz társulat művészete Lecocque alakjait előbb internacionalizálja s azután eloroszositja. Tarjov társulata meglepő, rendkívül érdekes előadásával csak bámulókat szerzett, a száműzött oroszok megérezték, hogy a szovjet színészeiben is ugyanaz a faji lélek lüktet, mint bennük. Nem így Meyerhold estéin, ahol egyik botrány a másikat kergette. Mindjárt az első darab, Gogoly Revizorának, előadásán felkelt a nézőtéren Nikita Balejev egykori pétervári színigazgató, ma a párisi Denevér-kabarét igazgatója és tiltakozott Gogoly szövegének megcsonkítása és megfésülése ellen. Teljesen igaztalanul. Meyerhold ugyanazt csinálja, amit Stanislavsky. Ezeknek a művészeknek alapjában semmi egyéb közük nincs a szovjethez, minthogy az fizeti őket, de egyáltalán nem képviselnek olyan művészetet, amelyről azt lehetne mondani, hogy a szovjet ihletné. Maguk, a szovjet művészet történetírói is kénytelenek beismerni, hogy a bolsevizmus korszaka nem tudott alkotni. Sztálinék a cárizmus szellemi maradványaiból élnek, amelyet kiforgatnak és átalakítanak propaganda céljaikra. Stanislavsky és Mayerhold a modern színjátszás oly korszakát és formáját képviselik, amely mély lélektani okokból és benső nehézkedési erőkből a kor szintézisén át fejlődött ki, távol minden politikai behatástól. Ha Nikita Balajev azért tiltakozik, hogy új orosz társulatok jöjjenek Párisba, mert már éppen elég orosz van itt, megértjük. De üzleti érdeket nem szabad hazafiság leplébe rejteni. Ez a modern orosz művészet, melyet igazságtalanul neveznek szovjet művészetnek, a realizmus művészete. Az az énekes színjátszás, amellyel a cárizmus egykori művészei ringatják álomba, a kegyetlen megtépázott orosz, lelket idealizálás, a legfinomabb poézis. Jó ideig a történeti operák hatalmas tablóival szították patriotizmuskat, Mussorgsky, Borodin, Rimsky Korzakow históriai darabjai helyébe, a valóság helyébe most fantázia lépett. A legtüneményesebb, legmerészebb előadások egyike Rimsky Korzakow most bemutatott: Sadkoja. Ez a Sadko orosz vándorénekes, maga az orosz nép, aki jön az ismeretlenségből és eltávozik a homályba. Titkos vágyak és lázak gyötrik, elégedetlen sorsával, családjával, nagy izgalmakat szomjaz, leszáll a tenger mélyére, de a pompa és ragyogás, a vízi tündérek szerelme, nem ad enyhülést, visszavágyik a hazai rögre. Benois káprázatos képekbe rögzítette a mesét. A nisni novgorod-i kikötő tarka nyüzsgésével, az erdő holdas misztikumával, a tenger a maga titokzatos álomvilágával, ezernyi sóhajával, mely a tündérek lelkéből tör elő, vágyódásával föl a magasba, a földre, a szabadság földjére: mindezt Benois a borzongó színek és fények halavány tompításával, kék tónusok széles skálájával, a mozgásformák anyagszerűtlenségével, egy csodálatos intuícióval és színes fantáziával megstilizált vízi világ opalizált, testetlen, árnyszerű életében jeleníti elénk. A darab elejétől végig látványos trükkök egymásutánja, de Benois művészete óvakodik attól, hogy elképzelései színpadi mutatvánnyá fajulnak. A bárkák suhanása a hullámokon, Sadko hajójának alámerülése, a tündérkirálynő palotájának kiragyogása a víz sötétjéből felejthetetlen jelenség. Maga a muzsika kétféle elem: Wagner, a Rajna kincse önként kínálkozik analógiákkal, mindez azonban csak felületes asszociáció. Rimsky Korzakotv muzsikájának lelke az orosz népdal, amely az ázsiai szőnyegek keleti pompájával borul rá a mesére. Ijesztgető groteszksége, mely a durva röhejtől a metsző gúnyig ezer arculatot ölt, tobzódó vigsága, forró lírája, tüzes szenvedélye, mind az orosz lélek reflexei. Mindeni érzésében ott borong a fájdalmas melankólia, de a nosztalgián keresztül erupcióval tör át az ősi erő, a faji ösztön. Az orosz lélek legigazibb formája müv£ szét, mely éppen olyan rejtelmes és gazdag, mint az orosz psziché, melyben Sirépa és Ázsia minden rejtelme egyesül. Haraszti Emil Est a Dunaparton Ezüstfátylát teríti a hold, Ily csudás tél tán sohasem volt. Kihalt lett a pesti Dunapart, így szeretni senki nem akart. Sötét az est, mint az ében, Nézi magát a viz tükrében. Fázik a fényes Lipótváros, Bennünk mégis lobog a fárosz. Sötétek túl Budán a hegyek, ’ Szivárványut, melyen mot megyek . . . Táncot lejt egy messzi sziluett, A szivünk most szép csendben temet . . . Ezüstfátylát teríti a hold, Ily csudás tél tán sohasem volt. Vatyay Magda ifi Bútor risztérre árban, feltételekben legelőnyösebben CORVIN BÚTORCSARNOK I Dohány utca . Közalkalmazottaknak 39 I engedmény Kisipari észítményi BÚTORHITEL Évtizedek óta közismert bútoráruházunkban hálók, ebédlők, úriszobák stb. készpénzért, vagy kívánatra s a legkedvezőbb fizetési feltételekkel kaphatók. A bu- s torok a földszinti I. és II. emeleti mintatermeinkben megtekinthetők. „BOG-MIL“ kér. r.-t., VI., VB-1 mos császár-itt negyvenhárom. (Saját hás.) DORMAN BÉLA asztalosmester 8 9 § fia Bl-Oziere, József-Körutzs UUIUI Részletre is. Nagy választék. BUTOROLCSÓSÁft ! *«1 1 com pl. teleháló —— um ! dlöebédlő es Tj®J£Sgg mmm konyhaberendezés összesen P Infill , részletre vidékre is PARTOS, ANDRASSY-UT 52. Bejárat Eötvös-n. sarok BÚTOR csekély Havi részlekre legolcsóbb árban ROYAL ELUTORCSARNOS Baross-utca 422 és 34 Klinikával szemben ClilDoxi készítmény Közalkalmazottaknak engedmény