Magyarság, 1932. október (13. évfolyam, 221-246. szám)

1932-10-01 / 221. szám

szor nagyszámban bukkantak fel az önjelöl­tek. Voltak képviselők, akik megérkeztek vi­dékről, beléptek a pártkörbe és igy szóltak: _— Ugyan, fiuk, minek kombináltak engem, nincs az ilyesminek semmi értelme. Voltak, akik mindenféle megkérdezés és érdeklődés nélkül kezdetlegesnek és még ki­alakulatlannak mondották saját misszióju­kat, mások szelíden tiltakoztak az ellen, hogy a nevüket egyik vagy másik tárcával kombinációba hozzák, mert ők úgysem vál­lalkoznak semmire. A párt egyik fele lebe­szélte a másikat arról, hogy őt jelölje, a másik fél sajnálkozva emlegette, hogy a mai nehéz viszonyok között alkalmasint kényte­len lesz áldozatot hozni a köznek és engedni a sürgős meghívásnak. Még nagyobb súllyal jelentkeztek az egyes jól megszervezett cso­portok, amelyek tárcákat követeltek külön a városi és külön a falusi képviselők részére, képviseletet kértek a centrumnak, a jobb­szárnynak, a balközépnek, a mérsékelt ag­ráriusoknak és a szélsőséges indusztrialis­­táknak. Kikkel akart eredetileg együttdolgozni Gömbös Gyula Az egész kavarodásnak kellős közepén megjelent Bethlen és az összes illetékes ténye­zőkkel letárgyalta a kibontakozást. Gömbös dezignálása eldöntött kérdéssé vált és Bethlen ezzel elutazott Budapestről. Gömbös igen rövid idő alatt tisztázta a maga számára, hogy kikkel akar együttdolgozni, kik legye­nek a tagjai annak a társaságnak, amellyel elképzelt és megállapított munkaprogramját meg akarja valósítani. Ez az eredeti kormány­­lista ilyenformán festett. Miniszterelnök és honvédelmi miniszter: Gömbös Gyula. Külügyminiszter: Walkó Lajos vagy Tom­­csányi Vilmos Pál. Kereskedelmi miniszter: leveldi Kozma Miklós. Földmivelésügyi miniszter: Ivády Béla. Igazságügyminiszter: Lázár Andor. Pénzügyminiszter: Korányi Frigyes báró. Belügyminiszter: Keresztes-Fischer Ferenc. Kultuszminiszter: Hóman Bálint. A párt még tárgyalt, konferenciázott, va­csorázott és kombinált egy vagy két napig, időközben azonban lassan kiszivárgott az a hír, hogy Gömbös az egyedüli biztos jelölt, még lassabban kiszivárogtak miniszteri listá­jának egyes nevei is. Ennek eredménye volt az egységes pártban a kétnapos katasztrófa­­hangulat. Az összes önjelöltek egyszerre lát­ták szétfoszlani álmaikat, az összes csopor­tok rájöttek arra, hogy elvesztik a várt hatal­mat és befolyást, azok, akik a párt tekinté­lyének helyreállítására esküdtek, belátták, hogy itt minden a párt nélkül jött létre és az összes fontosabb pozíciókat a párt ellenére töltötték be. A kitört felzúdulásról, a pana­szok és tiltakozások áradatáról a Magyarság részletesen beszámolt annak idején. Három­napos elkeseredett harc indult meg a minisz­teri tárcákért, olyan harc, amelyet mindvégig majdnem egészen a nyilvánosság előtt vívtak meg és amelynél kiábrándítóbbat, elkedvet­­lenítőbbet még alig jegyeztek fel a magyar politikai élet évkönyveiben. Személyi harcok a párt nevében Meg kell állapítani, hogy a párt elkesere­detten, de tulajdon­képpen reménytelenül indult ebbe a harcba. Gömböst a pártnak minden tagja ismeri, tudják róla, hogy ener­gikus, kemény ember, aki a végsőkig ragasz­kodik elhatározásaihoz. A párt nem bízott abban, hogy Gömbös akárcsak egy ponton is engedni fog, de azért megtett mindent, ami tőle telt. Megindultak a deputációzások, kül­döttségjárások, megkezdődött a panaszok eljuttatása a dezignált miniszterelnökhöz és más fórumokhoz. A párt fogalma ebben a diplomáciai harcban természetesen egész labilis valami és pontosan körül nem hatá­rolható. A tisztázatlan helyzetben minden JÓ BUNDA SZÉP BUNDA: PERL BUNDA V., Lipót-kórut 11. szám. csoport, sőt minden jelölt feljogosítottnak érezte magát arra, hogy a párt kívánságairól beszéljen és a párt nevében szóljon, egy-egy vezetőségi tag pedig még éppen teljes auto­ritással nyilatkozott a párt összessége nevé­ben. Ugyanekkor a különböző csoportok között természetesen jelentős véleményeltéré­sek állottak fenn; akit az egyik csoport el­szántan követelt, azt a másik csoport egyál­talán nem látta szívesen, az egyik frakció jelöltjét a másik frakció a legnagyobb hatá­rozottsággal utasította vissza. A zűrzavarban azután lehetetlen volt tisztázni, hogy tulaj­donképpen kinek van többsége, a naphosszat háromfelé konferenciázó és esténként négy­féle vendéglőben vacsorázó pártban senki­­sem­ tud­ott eligazodni. Gömbös a nagy megrohanással szemben kétségkívül energikusan megvédte saját el­gondolásait, kabinetlistája mellett kitartott egészen csütörtökön délutánig. Az eredmény az volt, hogy a városi képviselők, akik Kállay Miklós kereskedelmi miniszterségé­hez ragaszkodtak, kilépéssel fenyegetőztek, más csoportok is ilyen nyíltan emlegették immin mii i­iiimh—hui iMiHiiiiiii)Hnmiiii muH Grafológia Írta: Somfay Margit Majdnem minden családban akad egy gyenge pont, azaz olyan valaki, akivel nem dicsekednek. És rendesen mindenütt van egy úgynevezett „családesze“. Egy olyan kivételes lény, akihez a többi iga­zodik. Akit megkérdeznek a fontosabb lépések előtt. Rendesen az a hely­zet, hogy minél inkább észlény a családesze, annál kevésbé avatkozik má­sok dolgába, felszólítás nélkül. Medvésyéknél nem így volt. Ott Tó­­dorka, a családesze, hatalma alá hajtott minden családtagot. Akire Tódorka lesújtó véleményt mon­dott, az elveszett ember volt. Azt még a legfelsőbb bíróság sem tudta volna reha­bilitálni Medvésyék előtt. Ellenben, akit megdicsért, azt holtanapjáig nagyrabe­­csülte, elismerte valamennyi családtag. (Ugyan­ilyen dicséretre érdemes ritkán került Tódorka szemei elé.) Inkább a hi­bák voltak túlsúlyban a Tódorka má­sokról mondott véleményében. Azért rosszakarattal senki nem gyanú­sította Tódorkát. Az ő véleménye mentes volt minden elfogultságtól. Hisz voltak esetek, amikor személyesen nem ismerte az illetőt, akiről nagybecsű véleményét leadta. Tódorka ugyanis az írásból ítélt. A hetük kacskaringóiból, formáiból, a sorok irányából. Tódorka grafológus volt. Hogy hogyan viszonylott tudása a grafológiának, mint tudománynak mai nívójához, azt nem kutatta a család. A Tódorkával való megismerkedés — a grafológiai hozzáértés miatt — nem tartozott a legnagyobb örömök közé. Palócz Pistának meg egyenesen tra­gédiájává lett. Aznap pedig, amikor ko­moly szándékkal kezdett a Tódorka uno­katestvérének sógornőjéhez, a szőke Er­zsikéhez járni, eldőlt a sorsa. Tódorka elkérte egy levelét Erzsikétől, aztán neki­­gyürkőzött és egy heti alapos tanulmá­nyozás után olyan mindenre kiterjedő grafológiai véleményt adott a Palócz Pista testi-lelki milyenségéről, hogy Er­zsike belebékült. Az írásszakértői véle­mény leadásakor jelen volt az a bizonyos unokatestvér és neje. A két nő — talán, mert hogy nők voltak — ellenvéleményt mertek bemondani. Palócz Pista mellett. De Tódorkát nem ismerték. Hajmeresztő adatokat mondott rögtön eddigi prakszi­­sából. Például annak a tisztes család­atyának a neje őnagysága is kikelt ma­gából, mikor a férjére ráolvasta, hogy meg nem engedett intim ismeretségei vannak különböző nőkkel. De végül ki­derült, hogy minden úgy volt, ahogyan ő mondta. Vagy ott volt az a jólfésült fiatalember, aki a szolidságáról volt is­meretes. Tudorka azonban az írásból meglátta, hogy idegen pénzek tapadnak kezéhez. És... na... mi történt egy na­pon?! Az történt, hogy a szolid fiatalem­bert sikkasztás miatt elcsukták. Az elő­sorolt példák súlya és főképpen az az ajánlat leszerelte a két nőt, hogy „hát jól van, ne higgjenek az ő megállapítá­sainak, hanem tessék figyelni azt a Pa­lócz Pistát. Végül is, van szemük“. E naptól fogva megfigyelés alatt állt a gyanútlan Palócz Pista. Figyelte Erzsiké, a sógor, aztán a legjobb barátnő, akinek Erzsiké elzokogta a szörnyű grafológiai véleményt. A barátnő viszont elrémü­l­­dözte az udvarlójának. Az meg egy gyönge pillanatban, bor mellett, elröhögte a barátainak. Aztán ahány barát, annyi lány-ideál, akik szintén mindent meg­tudtak. S ilyen hólabdarendszerrel fel­tartóztathatatlanul és ijesztő gyorsan nö­vekedve, sokasodott a megfigyelők se­rege. Nem telt bele egy hónap és az egész rokonsági és ismeretségi kör Palócz Pista után leselkedett. Egy rokoni uzsonnán aztán elhúlt az egész ügy. Együtt volt a szűk családi kör. Természetesen Tódorka is. Sőt a ko­moly szándék miatt — minden bűne ellenére — Palócz Pista is. De szegény feje még ott sem volt, máris hibát kö­vetett el. Erzsike ha nem határozta volna el, hogy nyugodt lesz, bármi történjék is, kezét tördelve zokogott volna. Már hét óra felé járt az idő, de Palócz Pistának hire-hamva sem volt. Tódorka vészjós­lóan bólogatott, ahányszor az órára né­zett. A sógor mérgelődött, mert gyenge volt az ebéd és alig várta az uzsonnát. A sógor felesége, az Erzsike nővére, mint mondani szokás, „majdnem megpuk­kadt“, mert a kávéhoz készített hab jég híján a nyári melegben kezdett folyé­konnyá visszafejlődni. A fölszeletelt kuglót száradni és a megmosott málna lét ereszteni. Szóval, veszélyben forgott az uzsonna jósága és a háziasszony gazd­­asszonyi jó hírneve. A sógor éhség-szí­­totta rosszkedvvel Tódorkát ugratta: — Azt mondd meg a t-betű vízszintes vonalából, vagy a „k“ kacskaringójából, hogy mért késik Palócz barátunk ?! Tódorka rejtelmes választ adott: — Minden napvilágra kerül a maga idején. Erzsiké, hogy levezesse a saját és a nővére türelmetlenségét, egy közös ba­rátnőjükről kezdett intim dolgokat sut­togni. Az Erzsiké papája pedig, hogy az eddig viszafojtott mérgét kiönthesse, a politikai és gazdasági helyzetről kez­dett beszélni, öt perc múlva sistergett is a levegő a feszültségtől. Erzsike mamája a mosónő védtelen fejét szidta, hogy any­­nyi szappant eláztat, még­sem fehér a ruha. Mindenki keresett bűnbakot, akin a késedelmeskedő Palócz Pista miatti mérgét kiönthette. Ilyen általános sza­­puló, mérges hangulatba toppant be Pa­lócz. Ki volt melegedve, piros volt, nem győzött eleget mentegetődzni és úgy csó­kolt sorba kezet a nőknek, mintha ke­gyelmi kérvény miatt könyörögne előt­tük. Közben idegesen hadarta a szava­kat: — Ezer bocsánat! Külön munka, illetve a délutáni külön­órán annyi elvégezni­­valót tettek elém, hogy nem tudtam előbb jönni. S nem volt kit küldjék üzenettel. Telefonálni nem tudtam, hogy itt nincs telefon ... — Kénytelenek leszünk miattad beve­zetni ! — epéskedett a sógor. — Jó! Jó! — békített a háziaszony, mert a hab még élt, a málna egészben maradt és így kész volt megbocsátani a vétkezőnek. — Tessék hozzálátni! Üljön le, Pista. Igen, oda! Persze. Büntetésből az Erzsiké mellé, mert késett. Uzsonna után Palócz Pista elővette a tárcáját és Erzsiké elé rakott egy csomó fényképet: — A legutóbbi fölvételek. Mindegyik sikerült. Hamarosan szétkapkodták előlük. Néz­ték, forgatták a képeket. Todorka is. Ő ugyan inkább a képek hátlapját né­zegette. Az ott levő felírásokat: „Erzsiké az utcán.“ — „Erzsiké kézimunkázik.“ — „Erzsiké a kertben.“ — Azt kutatta a belükből, mennyit változott az utóbbi időben Palócz Pista. Merthogy még ezt is elárulják a betűk. A javulást, avagy a romlást. Erzsike ezalatt megfogta a Pista tár­cáját és kinyitotta, hogy megnézze, mi minden van benne. Nők rossz szokása a hozzájuk közel álló férfiak holmijában kutatni. Van, aki tűri, van, aki nem mer tiltakozni és van, aki ellenszegül. Palócz az utóbbiak közé tartozott. Rátette kezét az Erzsiké kezére és el akarta venni a tárcáját. — Nem adom! — mondta Erzsiké. — De ideadja! — erélyeskedett Pa­lócz. — Mért? — Mert nincs joga hozzá! — De van! — erőszakoskodott Erzsiké. Felugrott. S hogy az utánakapó Palócz elől megvédje a tárcát, a nővérének dobta azt. Mire Palócz — mindenkit megdöbbentő izgatottsággal — utána­­ugrott, a tárca már Tódorka kezében volt. Erzsiké azonban onnan villámgyor­san kikapta és a szomszédszoba felé fu­ ЗННДИШв 1932 október 1. szombat a pártszakadás lehetőségét. Voltak jelöltek, akik egész nyíltan, titkolódzás nélkül fejez­ték ki felháborodásukat azért, hogy kimarad­tak a valószínű kormánylistából, voltak kép­­viselők, akik elutaztak Budapestről és meg­­fogadták, hogy vissza sem jönnek többé. Bethlen István gróf rendet csinál Ebben a hangulatban érkezett meg Buda­pestre Bethlen, a párt vezére, aki mint min­dig, most is kötelességének tartotta a párt egyensúlyának helyreállítását, a különböző érdekek és indulatok összeegyeztetését. Beth­len közbelépett és koncessziókat kért Göm­bös Gyulától a párt javára, arra kérte Göm­böst, hogy amennyire csak lehet, elégítse ki a párt kívánságait. Ez elől a közvetítés elől Gömbös nem térhetett ki, kénytelen volt en­gedni egy ponton, azután még egy ponton, azután egy harmadik kérdésben is. Később minden erejét megfeszítve, visszaszerzett egy-egy elvesztett pozíciót, hogy rögtön utána elveszítsen egy másikat. A Gömbös-kabinet egész eredeti listája felkavarodott, csodála­tos átalakulások jöttek létre. Belügyminisz­terjelöltekből külügyminiszteraspiránsok let­tek, a párt kereskedelmi miniszteréből föld* mivelésügyi miniszter lett, igazságügyi állam* titkárjelöltek a kultuszminisztériumban ke­­rültek kombinációba. A végső eredmény az, hogy Gömbös eredeti kabinetjéből alig ma­radt meg valaki. A változott körülmények között kétségkívül sokkal nehezebben tudja majd eredeti elgondolásait megvalósítani, te­­kintélyének is sokat ártott a háromnapos harc. Az egységes párt azt látta, hogy Göm­­bös sem megközelíthetetlen, ő is engedmé­ nyeket tett, az erős kéz politikája már a megindulás pillanatában inogni látszott. Ugyanekkor a párt sem elégedett, sőt telítve van kielégítetlen, félig elnyomott ambíciók­­kal. A végeredmény tehát olyan, hogy egyik érdekelt felet sem nyugtatja meg. Gömbös pénteki tanácskozásai A Magyarság pénteken reggelre közölte azt a kormánylistát, amely csütörtökön este már véglegesnek látszott. A lista ellen a csütör­tökről péntekre virradó éjjel és pénteken dél­előtt tovább folyt a szívós és szenvedélyes harc az egyes tárcák körül. Gömbös az éj­szaka folyamán tárgyalt Bethlennel, Pesthy Pállal, Mayer Jánossal, Kállay Miklóssal, Tomcsányi Vilmos Pállal és másokkal. Pén­teken délelőtt Gömbös Gyula először Dará­nyi Kálmán miniszterelnökségi államtitkárral tanácskozott, azután Károlyi Gyula grófnál tett látogatást. Később Marschall Ferencet fo­gadta Úri­ utcai lakásán, ahol körülbelül fél­óráig tárgyaltak egymással. Marschall után következett a TESz küldöttsége, majd Wün­­scher Frigyes, a Magyar Távirati Iroda igaz­gatója. Wünscher Frigyes közölte Gömbössel, hogy Kozma Miklós szeptember 18-ika óta Svájcban tartózkodik, ahonnan csak október közepén akar hazatérni. Kereskedelmi mi­niszteri jelöléséről csak a lapokból értesült, közvetlenül egyáltalán nem vett részt a kor­mányválsággal összefüggő eseményekben. Déltájban újból az egységes párt vezetőségé­nek tagjai keresték föl Gömbös Gyulát, ter­mészetesen újabb panaszokkal és kívánsá­gokkal. Fél egy órakor Bethlen, azután Dará­nyi Kálmán tanácskozott Gömbössel, még ké­sőbb Fabinyi Tivadar, majd Puky Endre jelent meg az Úri­ utcában. Valamennyiök részvételével bizalmas tanácskozás kezdődött, amely körülbelül két óra hosszáig tartott. Miniszteri váltások az utolsó órában A kívánságok elsősorban a külügyi és p­é­terjelöltjét, az egységes párt erősen kifogás kereskedelmi tárcával függtek össze. Tom­­solta, miután Tomcsányit a pártban alig is­­csányi Vilmos Pált, Gömbös külügyminisz- t merik, ritkán jelenik meg a képviselők kö­­ z // //Λ&4 H aSZMS Iln­ül, hogy i derűs hangulat, a m Шийтйъ mindig a gyomor és belek kifogástalan működésétől függ szenvedőknél. вП«3*Я1б*Я hiányoknál pedig Schmidthauer természetes Igmándi v&m ы eed­obbttb

Next