Magyarság, 1933. február (14. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-01 / 26. szám

delet egyben megállapítja az adó kijátszásá­val járó pénzbüntetéseket Az ötödik rendelet a kdet, tea in­fah­l vámját 50 százalékkal, az egyéb fűszeráruk is a déligyümölcsök vámját 100 százalékkal emeli fel. ki egyenes adók pótlékolása A hatodik, az egyenes adók, fizetendő rend­kívüli pótlékok és egyes adótételek feleme­lése tárgyában kiadott rendelet szerint a házadót Budapesten 6,1 százalékkal, a vidé­ken 8,2, illetve 7,8 százalékkal emeli; a tár­sulati adót az eddigi 25 százalékról 40 szá­zalékkal pótlékol­ja; a 160 pengőn felüli évi jövedelmi adót az eddigi 30 százalékos pót­lékoláson túl újabb 80 százalékkal sújtja; a rokkantellátási adót 100 százalékos pótlék­kal látja el; a magánalkalmazottak külön­adóját 25 százalékkal pótlékolja; a teher­­autóadót 100 százalékkal emeli, végül a ház­ adó fizetésére havi részletfizetési kedvez­ményt állapít meg. Száz százalékkal nő a szivarkahüüvely és papír kincstári részesedése A hetedik rendelet a szivarkahüvely kincs­tári részesedésének újabb szabályozásáról intézkedik. A szivarkahüvely adótételét 100 hüvelyt tartalmazó dobozonként az eddigi 5 fillérről 15 fillérre, a szivarkapapíradó té­telét pedig 60 lapot tartalmazó csomagonként az eddig 3 fillérről 6 fillérre emeli fel. МИЯШ1В 1933 február 1. szerda A tisztviselők és nyugdíjasok illetményeinek csökkentése A nyolcadik rendelet a tisztviselők és nyugdíjasok illetménycsökkentéséről intéz­kedik. Eszerint az 1.—IV. fizetési osztályokba tartozó tisztviselők fizetése további 7 száza­lékkal, az V.—VII. fizetési osztályba tarto­zók fizetése további 6 százalékkal, a Vil­.— XI., továbbá az egyéb alkalmazottak fize­tése, amennyiben utóbbiaknál az ezidősze­­rint élvezett fizetés összege a havi 100 pen­gőt­ meghaladja, további 6 százalékkal, egyes csoportoknál további 3 százalékkal csökken.­­A rendelet szerint a fokozatos előlépés szü­neteltetéséről az 1932/33. évre kiadott ren­delkezés 1933 június 30-ával hatályát veszti, azonban az egy év a szolgálati időbe nem számít bele. A rendelet a nyugdíjakat is csökkenti 1933 március 1-től kezdődőleg. A csökkentés mértéke azoknál a nyugdíjasoknál, akiknek havi illetménye a 100 pengőt meghaladja két százalék, azzal a korrekcióval, hogy a régi nyugdíjasoknál egy aranykoronás 136 pengő­­fillérrel számítanak. A szeszedő emelése A kilencedik rendelet a villanykörte és elektroncső megadóztatásáról szóló előbb is­mertetett rendelet végrehajtási utasítását tartalmazza. Eszerint az adót az ipartelepek fogják fizetni, de intézkednek arról is, hogy a már szabadkereskedelemben levő izzó­lámpák és rádiócsövek után is beszedjék az adót. A tizedik rendelet február 1-től a szesz után fizetendő adót az eddigi 1,92 fillérről 2 pengőre emeli föl hektoliterfokonként. A keresztény párt élesen szembefordult a kormánnyal A keresztény gazdasági és szociális párt kedd esti értekezletén Csilléry András be­jelentette, hogy napirend előtti felszólalásra kért engedélyt a házelnöktől, de a házsza­bályokra való hivatkozással ezt nem kapta meg. Tiltakozik az ellen, hogy amikor a Ház együtt van, a 33-as bizottságban tárgyalnak le döntő fontosságú javaslatokat. Új pontot lát a nemzeti munkatervben: ez a merészség nyúljanak más eszközökhöz, a kartelek­et adóztassák meg. Homonnay Tivadar a mi­niszterelnök beszéde és a pénzügyminiszter expozéja között alapvető ellentétet lát. A fizetéscsökkentés siralmas kiábrándulást je­lent. A nemzeti munkatervbőz, 99-ik pontnak a. ———■——■ javasolja: tartsák meg az ígéreteket! A kor­mány határozott ígéretet tett, hogy a fizeté­sekhez és a nyugdíjhoz nem nyú. A 33-as bizottsággal játék folyik, mert — mint mond­ják — már minden el van intézve, semmit sem lehet változtatni. A fizetéscsökkentés el­len, ami egyedül mutatkozik sofort-program­­nak, éles harcot indít Huszár Mihály a gaiz­­datársadalom rendkívül súlyos helyzetét tette szóvá. Petrovácz Gyula szerint az agrárérdekeket védi a párt, amikor tiltakozik a tisztviselői fizetésredukció ellen. A fogyasztóképesség csökkenése végeredményben falun csattan. Úgy látja, hogy a kormánynak a város el­ Árnyék a homlokon Írta: Nagykárolyi Etelka Március huszonnegyedikén születtem, tehát a nyíló ibolyák és a tavaszi szél idején. Talán azért vagyok ilyen álmo­dozó. Ha őszinte akarok lenni, valahogyan büszke vagyok erre a tavaszi születés­napra. Úgy képzeltem gyerekkoromban, hogy a kankalinok és kökörcsinek vidá­man és boldogan tekintgettek a lefüg­gönyözött ablak felé, ahonnan egy gyönge kis hang jelezte a világnak, hogy eggyel többen vannak, akik megkezd­ték a földi utakat. De mégis, ha a születésem napjáról esett szó otthon, anyám elkedvetlene­dett. Csöndesre vált a hangja, s ha rá­tekintettem, mindig azt láttam ilyen­kor, hogy könny ül a szemében. Eleinte el-eltünődtem, de nem értettem semmit az egészből, s lassan arra a megállapo­dásba jutottam magamban, hogy talán fiúcskát remélt az anyám, s elrontottam az örömét. Nem kérdeztem soha kedvet­lensége felől. Most őszön aztán világosság derült erre is. Rézi, aki kétéves koromig dajkálga­­tott, eljött megnézni az ő „szegény ga­lambját, aki ebben a szörnyű városban él“, ahelyett, hogy otthon Biharban egy új kis márciusi ibolyát dajkáltatna az öreg Rézivel. Anyám Kolozsváron volt már egy hete s csak másnapra vártam Megtanácskoztam Rézivel, hogy jó ebéd­del várjuk, úgyis törődött lesz az uta­zástól. Paradicsomos csirkét főzz, — mondtam akkor este, — az van nálunk a legritkábban. Könnyű étel, azt hiszem, szereti is, de mégis öt esztendőben egy­­szer, ha asztalra kerül... Rozi úgy pat­tant elém, mint az eleven kétségbeesés. Hogy ő azt nem főzi, még ha akármit csinálnék is, merthogy az volt a keresz­telőmön. Szívenütött valami. Hát mi történt azon a rejtelmes húsvéthétfőn, mikor engem keresztvíz alá tartottak, hogy még azt az ebédet is tilos főzni, ami ak­kor nap került az asztalra? Igaz, hogy nem sok örömöt tehettem anyám ölébe, de igyekeztem én mindig. Hogy lány­nak születtem? Hiszen nem volnánk po­­gányok tán, hogy a lányt semmibe se vegyük, mit akar ez a vén Rézi? El­futott a méreg, sírni kezdtem. Rézi csak állt az ajtóban megszep­penve, öreg szemében valami mondha­­tatlan szomorúsággal. Megéreztem ab­ban a percben, másfelé van itt a baj. El is mondta később, föl-fölsóhajtva sokszor beszéd közben, s hogy elcsuk­lott a hangja, én is kinéztem az ablakon, valami nehéz szomorúsággal a szívem­ben. Mert, amit megtudtam akkor este, nem mindennapos dolog. A Károlyi-család egyik őse, aki nekem hetedik szépapám volt, az 1708-ik esz­tendőben, a császári dragonyosok kapi­tánya, szeretett egy bécsi leányt. Ez a leány nem volt egy­ rangbéli vele, hanem a perecsütők céhmesterének lánya, csil­­lagszemü, bársonyarca, akit az apja imádásig szeretett, őrizte, mint a szeme­­világát De a dragonyoskapitánytól mégsem tudta megőrizni szegényt. S egy regge­len, mikor Károlyi János úgy vélte, hogy elég volt már a szerelemből, hazacihelő­­dött minden holmijával Biharba, s a kis pereceslánynak még Istenhozzádot se mondott. Hazajött, mert úgy gon­dolta, hogy ideje lenne már a házaso­­dásnak; lassan mindent meg lehet unni, különösképpen, ha egyforma! A kis perecesleány meg nem sok változást je­lentett Károlyi János életében. Itthon aztán hallott róla, hogy a leány másnap reggel kútba ölte magát, nem mert az apja elé állni kétségbeesetten, összetör­ten és elhagyottan. Mikor kihúzták a kútból, csak olyan szép volt, mint élő­nek. De a homlokán, ezen a valamikor liliomfehér gyönge kis homlokon te­nyérnyi széles, fekete folt húzódott végig; olyan, mintha gyászfátyollal kő tűzte volna át, mielőtt a kútba ugrott. Károlyi János úr még azon a télen feleségül vette a világszép Szalay Anna bárókisasszonyt. Esztendőre megszüle­tett a várva-várt gyermek, egy harmatos kis rózsabimbó, tökéletes mása világ­szép anyjának, szőkehajú, nefelejts­­szem­ű kis angyal. De riadtan látták, hogy a selymes kis homlokon széles fekete folt húzódik végig, mintha még a másik világon gyászfátyolt kötött volna rá egy titokzatos kéz. Talán egy kis perecesleány keze ... Azóta minden Károlyi-leány ilyen fekete árnyékkal a homlokán születik. Elmúlik két-három hét alatt, de az éle­tükből sohasem múlik el a borongás. Károlyi János beleőrült a fekete ár­nyékba és megírta a bűnét egy régi kap­csos biblia utolsó lapjára azzal az üze­nettel, hogy úgy igaz, amint a bibliában írva van: „Megbüntetem az atyák vét­két hetediziglen ...“ A hetedik Károlyi-leány én vagyok! — Azon a márciusi hajnalon te is ez­zel az árnyékkal születtél, — sírta Rézi — s azt hittük, hogy anyád megháboro­dik. Úgy sikoltozott, hogy még a kő is meglágyult volna tőle, és nem engedett senkit hozzád nyúlni. A keresztelőd után egy napra fehér lett a homlokod, de ad­dig bizony, mintha kis fátyolt viseltél volna. És úgy tekintgettél magad körül, mintha értenéd a beszédet, mintha tud­nád, hogy te nehéz sorsra születtél. Em­lékszem, paradicsomos csirkét készítet­tem, mert nem is volt kitől kérdezzem, hogy mit is főzzek? De senki nem nyúlt az ebédhez. Kivittem úgy, amint behoz­tam, nem kellett az étel annál az asztal­nál egynek sem. Nem veheted hát rossz­néven, hogy holnap se akarok paradi­csomos csirkét főzni. Hallgattunk mind a ketten ... Most már olyan sok minden világos előttem, ami eddig titok volt! Azok a nagy hallgatások tavasz felé! Meg, hogy nálunk sohasem mesélték vígan a keresz­telési ebédet, a megérkezésemet, apró bohóságaimat, melyek pedig valószínű­leg éppen úgy megtörténtek, mint ha­sonló esetben történnek. Eszembe jutott az is, hogy egyszer én is levágtam a hajam a homlokomra borulón, mert úgy úgy találtam, hogy így csinosabb va­gyok, de anyám iszonyodva kiáltott rám, hogy azonnal fésüljem ki a homlo­komból. Hogy furcsállottam akkor,­­ mennyire megértem most. Mentnyire sajnálom, hogy sohasem tekinthetett úgy rám, mint más anyák tekintenek leányaikra, akik semmi különösebb jelet nem viseltek magukon, mikor anyjuk először megpillantotta őket. Mennyire megértem sóhajtását, ha a szekrényét rakosgatja, s valamikori kis réklijeimet nézegeti ! Való igaz, hogy nem születtem a bol­­dogságra. Különös volt, hogy soha senki nem tudott igazán vonzódni hozzám. Mintha az a fekete árnyék fátyolt volna közém és az emberek közé. Hiába ta­­nultam legjobban az iskolában, hiába igyekeztem később, hiába szerettem egész szivemmel, a kis perecesleány, üzent odaátról, mindig és mindenben. Milyen jó, hogy egyedül vagyok. Le* vezekeltem most már Károlyi János úr régi vétkét, a kis bécsi leány elpihenhet,­­uj árnyék már nem kerülhet senki hom* lokára. Ha esténként kinézek az abla­­kon, eltűnődöm olyan sok mindenen, ami megtörténik velünk emberekkel, s vagy nem tudunk róla, hogy miért, vagy bezárjuk a szívünket a megértés elől. Mat héten Bécsben jártam Rokonaink tudják az utcát is, ahol Károlyi János úr lakott, s megmutatták a perecesleány otthonának helyét is. Most egy modern, ötemeletes ház áll ott, első emeletén egyetemi hallgatók internátusa van. A portás mesélte, hogy a bécsi leányok előnyben részesítik ezeket a fiukat, mert húsz év óta egyszer sem történt meg, hogy azt a leányt elhagyták volna, akit ebből az internátusból való fiú kisérge­­tett bálokba. Az öreg Kremsler papa elő­ hozott egy könyvet, amibe öreges, kerek hetükkel följegyezte, hogy harminckilenc házasság született abból a szerelemből, amit ezek a falak láttak kivirulni. A könyv régimódi volt, keveset látni most már ezekből a könyvekből. Nálunk is van egy anyám szekrényében, kapcsos* záru, kulcsa mindig anyámnál van. Egy* szer megkérdeztem, honnan való? — Hetedik szépapádé volt. — mondta anyám falfehéren. — Károlyi Jánosé, aki fönt élt egy ideig Bécsben. leni antagonizmusa ismét bebizonyosodik, még­pedig a házadóval. A budapesti házbir­tok kétezer annyit fizet, mint amennyi az egész ország mezőgazdaságának adója. A földadó az egész országban 33 millió pengő, Budapest házadója 67 millió. A városi ház­tulajdon össze fog omlani és ezzel megrendül a legbiztosabb adóalap. Az ellen is tiltakozik, hogy az agráradósságok 1,5%-os kamatmér­séklését a betétek kamatilletékének felemelé­sével akarják fedezni. Ez nem szolgálja a társadalmi osztályok békéjét. Helyes volt, — úgymond — hogy mi óvatos magatar­tást tanúsítottunk a kormánnyal szemben kezdettől fogva, hogy megőrizzük független­ségünket. Müller Antal elmondta, hogy milyen súlyosan érintené az ipar és a kereskedelem érdekeit a fizetéscsökkentés. Franciaország­ban a pénzügyminiszter egy kisebb adóeme­lésen megbukott, nálunk 15 féle adóemelés is keresztülmegy. Hódossy Gedeon szerint a falut fel kell világosítani, hogy a tisztviselői fizetéscsökkentés neki okoz kárt. Jankovics- Bésán Endre gróf a gazdaterhekről szólt, ugyanezeket fejtegette Szontagh Jenő felső­házi tag is, Pilis Károly pedig a MÁVAG eljárását tette szóvá. 190 embert elküldtek és további 200-nak fognak felmondani. Flandorfer Ignác a vidék ínségéréről szólt. Csekonics Iván gróf két szempontra hívta fel a figyelmet A kisgazdáknak semmi haszna nem lesz abból, hogy leszállítják a tisztviselői fizetést, viszont veszedelmes, hogy a tisztviselő, ha nem tud megélni, a romániai példa felé hajlik. A kormány a négyhónapos fáklyásmenetnek — mondotta — jéghideg záporesővel vetett véget. Most beigazolódik, milyen nagy hiba volt felha­talmazást adni a kormánynak arra, hogy a 33-as bizottsággal, mint exparlamentáris eszközzel dolgozzék. A parlament a saját szuverenitását adta fel. Milyen törvényes alapja van a­ hármasbizottság kiküldésének, amit a pénzügyminiszter jelentett be? Ernszt Sándor szerint helytelen, hogy ilyen kardinális kérdéseket, amikor a Ház együtt van, egyszerűen a bizottságban intéznek el. A pénzügyi expozéban egy szót sem hallot­­tunk szociális programról. A párt szónokai rá fognak mutatni arra, hogy a 8 milliót, amit a fizetéscsökkentésből vár a kormány, más forrásból is meg lehet szerezni. Ellenzéki és kereszténypárti politikusok egyaránt megdöbbenéssel fogadták a tisztviselői fizetések le­­szállításának és az adók emelésének bejelentését A képviselőház ülése után a Magyarság munkatársa kérdést intézett az ellenzék és a keresztény párt vezető tagjaihoz, mondják el véleményüket a pénzügyminiszter expozé­járól. A válaszokat alábbiakban adjuk. Hunyady Ferenc gróf: Az adóprés újabb megszorítása már a borzalmak kamarája, amelybe bele kell pusztulni mindennek és mindenkinek. Szlaii Ferenc: Nem nyilatkozom, mert amit mondanék, azt nem lehet megírni. Friedrich István: Nagy sajnálattal láttam, hogy a pénzügyminiszter expozéja az adó­emelések sorozatában kulminál. Egyetlen gondolata sem volt, amely alkalmas lenne a gazdasági helyzet megjavítására- Különösen groteszkké tette az expozét, hogy a pénzügy­miniszter lírával és pátosszal mondotta el az ország gazdasági halálát jelentő „rendszabá­lyokat“.4 Adóemelés, adóemelés és újra adó­emelés, ez az új stílus. Serényi László gróf: Több adót fizetni már senki sem képes. Hiába srófolják az adókat, még kevesebb fog befolyni, mint eddig. Lang Lénárd : A pénzügyminiszter úr mondja el vidéken, amit itt a Házban el­mondott, ha olyan bátor fiú. Pénzügyi el­mélkedésekből, statisztikából nem tudunk tovább élni. Belepusztulunk végképpen az ilyen pénzügyi politikába. Most már nem­csak a mezőgazdaságot sújtják lehetetlen adókkal és intézkedésekkel, hanem az egész gazdasági életet kivétel nélkül, lehetetlenné teszik a megélhetést a tisztviselők számára is. Wolff Károly: Rendkívül meglepett a tiszt­viselők és nyugdíjasok fizetésének csökken­tése. Elhibázott lépésnek tartom a szanálás­­nak ezt a formáját. A 33-as bizottságban is mindent elkövettünk, hogy érvényre ne jussanak. Nagyon sajnálom, hogy a kor­­mány ehhez a káros és helytelen eszközhöz nyúlt hozzá. Ernszt Sándor a pénzügyminiszter expo.

Next