Magyarság, 1934. augusztus (15. évfolyam, 172-196. szám)
1934-08-01 / 172. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL, VASÁRNAP 82 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJEIJÜNIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP FŐSZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN FŐMUNKATÁRSI PETHŐ SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL» VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZÁM. TELEFON« *278—09 SZ. (25 MELLÉKÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM« BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 120. UTAZÁSI OSZTÁLY« IV. KER., ESKÜ-UT 6. TELEFON« *888 06. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA« 28900. BUDAPEST, 1934 AUGUSZTUS 1. SZERDA XV. ÉVFOLYAM, 172. (4015.) SZÁM Megbékülés felé? Irta: Ajtay József. Eltemették Dollfuss Engelbert osztrák kancellárt a nemzetközi gyásznak és részvétnek olyan hatalmas megnyilvánulása mellett, amilyen kevés államférfiunak jutott halálában osztályrészül. A gyilkos golyó ugyan kioltotta Dollfuss életét, de ugyanakkor nagy szolgálatot tett annak az eszmének, amelyért a kancellár, míg élt, a sziklaszilárd meggyőződésnek és a hősi elszántságnak nem lankadó hevével éveken át küzdött. Az osztrák nemzeti szocializmus forradalma nemcsak kudarcot vallott, de alkalmat adott arra is, hogy a nagyhatalmak — különösen Olaszország — a legnagyobb határozottsággal és eréllyel keljenek védelmére Ausztria fenyegetett önállóságának, készen fegyverrel szerezni érvényt Ausztria függetlenségét kimondó nemzetközi megegyezésnek. És végül a Német Birodalom hivatalos körei sietve tagadnak meg minden közösséget azzal a vakmerő kísérlettel, amely zendüléssel és véres polgárháborúval tört a maga végzetes veszélyeket felidéző hatalmi árpolitikai céljainak elérésére. Berlin felől békegalamb száll a másféléves terror által agyongyötört Ausztria felé. Hitler, a német birodalmi nemzeti szocializmus vezére, írja Papenhez intézett levelében: „Az osztrák szövetségi kancellár ellen elkövetett merénylet amelyet a német birodalmi kormány a legélesebben elítél. Európa amúgy is bizonytalan politikai helyzetét még jobban elmérgesítette. Az a kívánságom hogy lehetőleg hozzájáruljak az egész helyzet enyhítéséhez és különösen óhajtom, hogy a Németország és Ausztria között régóta megzavart viszony újból a rendes, barátságos mederbe terelődjön.“ E békeszózat — úgy látszik — feleslegessé tette a nagyhatalmak készülő demarsát Németország ellen, amellyel egyesült diplomáciai nyomás útján erélyesen véget akartak vetni a németbirodalmi nemzeti szocialisták felháborító eszközökkel dolgozó és békebontó ausztriai üzelmeinek. És minden valószínűség szerint a nagyhatalmak kényszeríteni kívánták Németországot az Anschluss-törekvésekről való nyílt és határozott lemondásra. A demars elmaradt és ezzel elhárult az amúgy is rendkívül válságos európai helyzet könnyen végzetessé váló elmérgesítésének fenyegető veszedelme. Ausztriának a Német Birodalomhoz való csatolására irányuló törekvés immár másodízben vált okozójává rendkivül súlyos nemzetközi bonyodalomnak és immár másodízben bizonyult be, hogy az erre irányuló minden német erőfeszítés olyan legyőzhetetlen nemzetközi akadályokba ütközik, amelyek elöl Németországnak mindannyiszor végül is meg kell hátrálnia. Ez a sikertelenség nem csupán Németországra nézve jelentett és jelent úgy politikai, mint erkölcsi tekintetben vereséget, hanem mindkét esetben mélységesen felkavarta Európa amúgy is zavaros viszonyait és háborús feszültséggel telítette Európa légkörét. Nyilvánvaló — most már a vak is láthatja —, hogy az Anschluss törekvés beleütközik az európai nagyhatalmak mindenikének: Francia-, Olasz-, Lengyel- és Oroszország, valamint Anglia érdekébe és erőszakolása legott a nemzetek hatalmas koalícióját hozza létre Németország ellen, azt a teljes elszigeteltség reménytelen helyzetébe sodorva. Ismeretes, hogy Németország 1931 tavaszán a német—osztrák vámunió létrehozása útján elsősorban gazdasági téren próbált előkészítő lépést tenni az Anschluss megvalósítása felé. Bár akkor a német és osztrák közvélemény egységesen felsorakozott a gazdasági közösség megteremtése érdekében, Curtius és Schober között létrejött német—osztrák megegyezés mögé, mégis Francia- és Olaszország erőteljes ellentállásán mihamar hajótörést szenvedett ez a nagynémet elgondolás. Franciaország a legerélyesebb eszközökhöz nyúlt a német terv megakadályozására és a Németországban és Ausztriában elhelyezett francia kölcsönök felmondásával elindította azt a nagy európai pénzügyi válságot, amely rövidesen általános gazdasági krízissé szélesedett. Ennek pusztító következményeit érzi még ma is egész Európa, de különösen Németország, amelynek gazdasági szervezete rendkívül fejlett és éppen ezért a nemzetközi hatásokkal szemben végtelenül érzékeny. A német birodalomban másfél évvel ezelőtt uralomra jutott nemzeti szocializmus fő programpontja az Anschluss megvalósítása lett, amelynek elérésére mindenekelőtt a politikai hatalmat igyekezett Ausztriában is megszerezni és az osztrák állami szervezetet a Németbirodaloméval teljesen egyenlővé téve, a két ország közötti politikai határt teljesen elhalványítani akarta. Ausztriának politikai meghódítása és „gleichschaltelása“ a nemzeti szocializmus részére azonban nem várt erős ellentállásra talált az osztrák keresztényszocialistáknál, akik magukhoz ragadva az állam hatalmát, a legélesebb harcba keveredtek az Anschlusst mindenképpen erőszakoló nemzeti szocialistákkal. Az Ausztria önállóságáért folyó küzdelem élére Dollfuss került, akit mindazok az európai hatalmak erőteljesen támogattak, amelyeknek érdekeit elsősorban érintette volna az osztrák csatlakozás így vált másodízben is általános nemzetközi feszültség és bizonytalanság okozójává az Anschluss-kérdésnek Hitlerék által való szőnyegrevetése, amely végül is a most véresen kirobbant puccskísérlethez vezetett, általános izgalomba és puskaporos feszültségbe hozva az egész Európát. A német birodalmi kormány nyilatkozatai és cselekedetei örvendetes módon arra mutatnak, hogy Hitler — felismerve a helyzet rendkívüli komolyságát — nem kívánja az Anschluss húrját tovább feszíteni, hanem ebben a kérdésben békés megegyezést keres úgy Ausztriával, mint az érdekelt nagyhatalmakkal is. Ez elhatározásának kialakulására bizonyára döntő befolyással lehetett a különben németbarát Olaszországnak semmi kétséget nem hagyó, rendkívül erélyes állásfoglalása Ausztria önállóságának feltétlen — sőt, ha kell, fegyveres — megóvása mellett. Vájjon remélhető-e a békés kibontakozás, amely Németországnak az An Schluss erőszakolásáról való őszinte és határozott lemondása nélkül a történtek után alig képzelhető el? Vájjon oly fontos életérdeke Németországnak Ausztria bekebelezése, amelytől semmi körülmények között el nem állhat és amelyért ezután is minden áldozatot érdemes meghoznia? A múlt és jelen egyaránt határozottan nemleges választ ad erre. Hiszen a háború előtt a NémetBirodalom Ausztria nélkül is Európának leghatalmasabb és gazdasági tekintetben legvirágzóbb országa volt. Akkor Németország nem is gondolt az osztrák németek bekebelezésére, akiknek külön állami léte és vezető szerepe a dunai monarchiában jól felfogott német érdeknek számított. Az Anschluss-gondolat kitermelője az az álbéke volt, amely az osztrák-magyar monarchiát esztelen módon feldarabolta és igy könnyű terjeszkedésre szabad utat mutatva Kelet felé a megcsonkított Németországnak, a roppant katasztrófából felemelkedést kereső német szemek előtt egy nyolcvanmilliós Nagy-Németország megteremtésének lehetőségét villantotta meg. Csakhogy ez csalóka lidércfénynek bizonyult az eltelt másfél évtized alatt, amely nemzetközi bonyodalmak, az állandó háborús feszültség és a nyomasztó elszigeteltség egyre süppedékesebbé váló ingoványára vitte a német nemzetet. Pedig a Németbirodalomnak a háború roppant erőfeszítései és annak tragikus elvesztése után úgy politikailag, mint gazdaságilag békére, a nemzetek közötti zavartalan politikai és gazdasági összeműködésre, egy szolidárisan együtthaladó új Európa megteremtésére nagyobb szüksége volt, mint bármely más országnak. Németország azonban egy nagy nemzeti gondolat önzésétől hajtva, nem vett tudomást arról, hogy az Anschluss törekvés más nemzetek életérdekébe ütközik, akik abban létüket fenyegető hatalmi irányzatot látnak, amellyel minden erejük megfeszítésével, életre-halálra szembe kell szállaniuk. Az európai béke nagy ügyét és ezzel saját igazi érdekét Németország csak akkor szolgálja, ha mielőbb visszafordul az eltévesztettnek és veszedelmekkel teljesnek bizonyult Anschlussatral és őszintén Európa megbékítésén és összeműködésének helyreállításán munkálkodó nemzetközi irányzathoz csatlakozik. Elcsitultak a németellenes támadások az olasz sajtóban A fasiszta párt milánói hivatalos lapja felszólítja Berlint, hogy revideálja politikáját az osztrák kérdésben Rómából azt jelentik, hogy a válság - legalább egyelőre - elsimult Rómából jelentik. A németellenes támadások végleg elcsitultak a olasz sajtóban s az európai helyzet megítélése most már jóval nyugodtabb. A fasiszta párt hivatalos milánói lapja, a Sera, kedd esti vezércikkében barátságos szavakat intéz Németországhoz és arra kéri, revideálja politikáját az osztrák kérdésben. Ha ezt megteszi, akkor Németország ismét teljes mértékben számíthat Olaszország őszinte jóakaratára és barátságára. Egész Európa azon az állásponton van, hogy minden Ausztria ellen intézett támadás merénylet Európa békéje ellen, teljesen céltalan lenne tehát, ha Németország továbbra is erőszakolná az Anschlusst. Olaszország és a nagyhatalmak szilárdan el vannak tökélve arra, hogy megvédik Ausztria függetlenségét és ezzel Európa békéjét is. Ha Hitler kancellár és harmadik birodalma tudomásul veszik ezt a tényállást, akkor semmi akadálya sem lesz a kibékülésnek. Olaszország mindig elismerte Németország jogait s a népszövetségben nem egy alkalommal erélyesen védelmébe vette a németek jogos követeléseit. Tanúsítson Németország is ilyen lojalitást és ismerje el a többi állam jogait s akkor újból kitisztul az európai horizont. Dollfuss özvegye Riccioneba érkezett, ahova Mussolinit is várják Rómából jelentik. Dollfuss kancellár özvegye kedden talpig gyászban megérkezett Riccioneba gyermekeihez, akikkel nyilván már előre kíméletes módon közölték atyjuk tragédiáját. Keservesen zokogott a két kisgyermek, amidőn édesanyjuk könnyáztatta arcát csókolta, majd Mussolininé, aki ugyancsak a pályaudvaron várta ez özvegyet, könnyezve ölelte karjaiba Dollfussnét. Az érkezésnél több gyászruhás hivatalos személyiség volt jelen, köztük Riccione polgármestere, aki a háttérben maradva, tiszteletteljes néma meghajlással üdvözölte Dollfuss kancellár özvegyét. Nem sokkal a megérkezés után Mussolininé Dollfussnéval és gyermekeivel a Villa Sant Angelóba hajtatott, ahol Dollfussné lakik. Mussolinit kedden estére Riccioneba várják és ebből általában arra következtetnek, hogy a válság — legalább egyelőre — elsimult. Ára 16 fillér A Franciaország az osztrák függetlenség fenntartásáért Parisból jelentik: Barthou külügyminiszter fogadta Bischof osztrák ügyvivő látogatását. Az ügyvivő megköszönte a külügyminiszternek hogy a Dollfuss kancellár emlékének szentelt és a Notre Dame székesegyházban tartott istentiszteleten személyesen megjelent. Barthou érdeklődött az ausztriai helyzet iránt, majd ismételten biztosította Bischofot arról, hogy Franciaország szilárdan ragaszkodik a február 17-i nyilatkozatban lefektetett elvekhez és a nyilatkozatot aláíró többi hatalommal szoros egységben teljes mértékben támogatni fogja az osztrák függetlenség fenntartását. A francia sajtó általában rokonszenvvel fogadja az új osztrák szövetségi kormány kinevezését. Az Oeuvre annak a reményének ad kifejezést, hogy az új kormány meg tud birkózni a helyzet nehézségeivel. A Petit Parisien szerint, az osztrák függetlenségért szavatoló hatalmak feltétlenül helyeslik az új kormány energikus fellépését. A Journal azt írja, hogy Olaszország magatartása észszerűbb és hatásosabb, mint a népszövetség plátói megkérdezése. Az Excelsior ugyancsak arról ír, hogy a nagyhatalmak a legmesszebbmenő bizalmat tanúsítják a Schuschnigg-kormány iránt. Az Ordre annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy az új kormány folytatni fogja a Dollfusskormány politikáját.