Magyarság, 1934. augusztus (15. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-01 / 172. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL, VASÁRNAP 82 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJEIJÜNIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP FŐSZERKESZTŐI MILOTAY ISTVÁN FŐMUNKATÁRSI PETHŐ SÁNDOR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL» VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZÁM. TELEFON« *278—09 SZ. (25 MELLÉKÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM« BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 120. UTAZÁSI OSZ­TÁLY« IV. KER., ESKÜ-UT 6. TELEFON« *888­ 06. POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA« 28900. BUDAPEST, 1934 AUGUSZTUS 1. SZERDA XV. ÉVFOLYAM, 172. (4015.) SZÁM Megbékülés felé? Irta: Ajtay József. Eltemették Dollfuss Engelbert osztrák kancellárt a nemzetközi gyásznak és részvétnek olyan hatalmas megnyilvá­nulása mellett, amilyen kevés államfér­­fiunak jutott halálában osztályrészül. A gyilkos golyó ugyan kioltotta Dollfuss életét, de ugyanakkor nagy szolgálatot tett annak az eszmének, amelyért a kancellár, míg élt, a sziklaszilárd meg­győződésnek és a hősi elszántságnak nem lankadó hevével éveken át küzdött. Az osztrák nemzeti szocializmus forradalma nemcsak kudarcot vallott, de alkalmat adott arra is, hogy a nagyhatalmak — különösen Olaszország — a legnagyobb határozottsággal és eréllyel keljenek vé­delmére Ausztria fenyegetett önállósá­gának, készen fegyverrel szerezni ér­vényt Ausztria függetlenségét kimondó nemzetközi megegyezésnek. És végül a Német Birodalom hivatalos körei sietve tagadnak meg minden közösséget azzal a vakmerő kísérlettel, amely zendülés­sel és véres polgárháborúval tört a maga végzetes veszélyeket felidéző hatalmi ár­politikai céljainak elérésére. Berlin felől békegalamb száll a másfél­éves terror által agyongyötört Ausztria felé. Hitler, a német birodalmi nemzeti szocializmus vezére, írja Papenhez in­tézett levelében: „Az osztrák szövetségi kancellár ellen elkövetett merénylet amelyet a német birodalmi kormány a legélesebben elítél. Európa amúgy is bi­zonytalan politikai helyzetét még job­ban el­mérgesítette. Az a kívánságom hogy lehetőleg hozzájáruljak az egész helyzet enyhítéséhez és különösen óhaj­tom, hogy a Németország és Ausztria között régóta megzavart viszony újból a rendes, barátságos mederbe terelőd­jön.“ E békeszózat — úgy látszik — feles­legessé tette a nagyhatalmak készülő demarsát Németország ellen, amellyel egyesült diplomáciai nyomás útján erélyesen véget akartak vetni a német­­birodalmi nemzeti szocialisták felhábo­rító eszközökkel dolgozó és békebontó ausztriai üzelmeinek. És minden való­színűség szerint a nagyhatalmak kény­szeríteni kívánták Németországot az An­schluss-törekvésekről való nyílt és hatá­rozott lemondásra. A demars elmaradt és ezzel elhárult az amúgy is rendkívül válságos európai helyzet könnyen vég­zetessé váló elmérgesítésének fenyegető veszedelme. Ausztriának a Német Birodalomhoz való csatolására irányuló törekvés im­már másodízben vált okozójává rend­kivül súlyos nemzetközi bonyodalom­nak és immár másodízben bizonyult be, hogy az erre irányuló minden német erőfeszítés olyan legyőzhetetlen nemzet­közi akadályokba ütközik, amelyek elöl Németországnak mindannyiszor végül is meg kell hátrálnia. Ez a sikertelenség nem csupán Németországra nézve jelen­tett és jelent úgy politikai, mint er­kölcsi tekintetben vereséget, hanem mindkét esetben mélységesen felkavarta Európa amúgy is zavaros viszonyait és háborús feszültséggel telítette Európa légkörét. Nyilvánvaló — most már a vak is láthatja —, hogy az Anschluss törekvés beleütközik az európai nagy­hatalmak mindenikének: Francia-, Olasz-, Lengyel- és Oroszország, vala­mint Anglia érdekébe és erőszakolása legott a nemzetek hatalmas koalícióját hozza létre Németország ellen, azt a tel­jes elszigeteltség reménytelen helyze­tébe sodorva. Ismeretes, hogy Németország 1931 ta­vaszán a német—osztrák vámunió létre­hozása útján elsősorban gazdasági téren próbált előkészítő lépést tenni az An­schluss megvalósítása felé. Bár akkor a német és osztrák közvélemény egysége­sen felsorakozott a gazdasági közösség megteremtése érdekében, Curtius és Schober között létrejött német—osztrák megegyezés mögé, mégis Francia- és Olaszország erőteljes ellentállásán mi­hamar hajótörést szenvedett ez a nagy­német elgondolás. Franciaország a leg­erélyesebb eszközökhöz nyúlt a német terv megakadályozására és a Németor­szágban és Ausztriában elhelyezett fran­cia kölcsönök felmondásával elindította azt a nagy európai pénzügyi válságot, amely rövidesen általános gazdasági krízissé széles­edett. Ennek pusztító következményeit érzi még ma is egész Európa, de különösen Németország, amelynek gazdasági szervezete rend­kívül fejlett és éppen ezért a nemzet­közi hatásokkal szemben végtelenül ér­zékeny. A német birodalomban másfél évvel ezelőtt uralomra jutott nemzeti szocia­lizmus fő programpontja az Anschluss megvalósítása lett, amelynek elérésére mindenekelőtt a politikai hatalmat igye­kezett Ausztriában is megszerezni és az osztrák állami szervezetet a Németbiro­daloméval teljesen egyenlővé téve, a két ország közötti politikai határt teljesen elhalványítani akarta. Ausztriának po­litikai meghódítása és „gleich­schalt­e­lása“ a nemzeti szocializmus részére azonban nem várt erős ellentállásra ta­lált az osztrák keresztényszocialisták­nál, akik magukhoz ragadva az állam hatalmát, a legélesebb harcba kevered­tek az Anschlusst mindenképpen erő­szakoló nemzeti szocialistákkal. Az Ausztria önállóságáért folyó küz­delem élére Dollfuss került, akit mind­azok az európai hatalmak erőteljesen támogattak, amelyeknek érdekeit első­sorban érintette volna az osztrák csat­lakozás így vált másodízben is általá­nos nemzetközi feszültség és bizony­talanság okozójává az Anschluss-kér­désnek Hitlerék által való szőnyegre­­vetése, amely végül is a most véresen kirobbant puccskísérlethez vezetett, ál­talános izgalomba és puskaporos feszült­ségbe hozva az egész Európát. A német birodalmi kormány nyilat­kozatai és cselekedetei örvendetes mó­don arra mutatnak, hogy Hitler — fel­ismerve a helyzet rendkívüli komolysá­gát — nem kívánja az Anschluss húrját tovább feszíteni, hanem ebben a kér­désben békés megegyezést keres úgy Ausztriával, mint az érdekelt nagy­hatalmakkal is. Ez elhatározásának ki­alakulására bizonyára döntő befolyás­sal lehetett a különben németbarát Olaszországnak semmi kétséget nem hagyó, rendkívül erélyes állásfoglalása Ausztria önállóságának feltétlen — sőt, ha kell, fegyveres — megóvása mellett. Vájjon remélhető-e a békés kibonta­kozás, amely Németországnak az An Schluss erőszakolásáról való őszinte és határozott lemondása nélkül a történtek után alig képzelhető el? Vájjon oly fon­tos életérdeke Németországnak Ausz­tria bekebelezése, amelytől semmi kö­rülmények között el nem állhat és ame­lyért ezután is minden áldozatot érde­mes meghoznia? A múlt és jelen egy­aránt határozottan nemleges választ ad erre. Hiszen a háború előtt a Német­Birodalom Ausztria nélkül is Európá­nak leghatalmasabb és gazdasági tekin­tetben legvirágzóbb országa volt. Akkor Németország nem is gondolt az osztrák németek bekebelezésére, akiknek külön állami léte és vezető szerepe a dunai monarchiában jól felfogott német érdek­nek számított. Az Anschluss-gondolat kitermelője az az álbéke volt, amely az osztrák-magyar monarchiát esztelen mó­don feldarabolta és igy könnyű terjesz­kedésre szabad utat mutatva Kelet felé a megcsonkított Németországnak, a roppant katasztrófából felemelkedést kereső német szemek előtt egy nyolc­vanmilliós Nagy-Németország meg­teremtésének lehetőségét villantotta meg. Csakhogy ez csalóka lidércfény­nek bizonyult az eltelt másfél évtized alatt, amely nemzetközi bonyodalmak, az állandó háborús feszültség és a nyo­masztó elszigeteltség egyre süppedéke­sebbé váló ingoványára vitte a német nemzetet. Pedig a Németbirodalomnak a háború roppant erőfeszítései és annak tragikus elvesztése után úgy politikai­lag, mint gazdaságilag békére, a nem­zetek közötti zavartalan politikai és gazdasági összeműködésre, egy szolidá­risan együtthaladó új Európa meg­teremtésére nagyobb szüksége volt, mint bármely más országnak. Németország azonban egy nagy nemzeti gondolat ön­zésétől hajtva, nem vett tudomást arról, hogy az Anschluss törekvés más nem­zetek életérdekébe ütközik, akik abban létüket fenyegető hatalmi irányzatot látnak, amellyel minden erejük megfeszí­tésével, életre-halálra szembe kell szál­­laniuk. Az európai béke nagy ügyét és ezzel saját igazi érdekét Németország csak akkor szolgálja, ha mielőbb vissza­fordul az eltévesztettnek és veszedel­mekkel teljesnek bizonyult Anschluss­­atral és őszintén Európa megbékítésén és össze­működésének helyreállí­tásán munkálkodó nemzetközi irányzathoz csatlakozik. Elcsitultak a németellenes támadások az olasz sajtóban A fasiszta párt milánói hivatalos lapja felszólítja Berlint, hogy revideálja politikáját az osztrák kérdésben Rómából azt jelentik, hogy a válság - legalább egyelőre - elsimult Rómából jelentik. A németellenes táma­dások végleg elcsitultak a olasz sajtóban s az európai helyzet megítélése most már jó­val nyugodtabb. A fasiszta párt hivatalos milánói lapja, a Sera, kedd esti vezércikké­ben barátságos szavakat intéz Németország­hoz és arra kéri, revideálja politikáját az osztrák kérdésben. Ha ezt megteszi, akkor Németország ismét teljes mértékben szá­míthat Olaszország őszinte jóakaratára és barátságára. Egész Európa azon az állás­ponton van, hogy minden Ausztria ellen in­tézett támadás merénylet Európa békéje ellen, teljesen céltalan lenne tehát, ha Né­metország továbbra is erőszakolná az An­­schlusst. Olaszország és a nagyhatalmak szilárdan el vannak tökélve arra, hogy megvédik Ausztria függetlenségét és ezzel Európa békéjét is. Ha Hitler kancellár és harmadik birodalma tudomásul veszik ezt a tényállást, akkor semmi akadálya sem lesz a kibékülésnek. Olaszország mindig elismerte Németország jogait s a népszövet­ségben nem egy alkalommal erélyesen vé­delmébe vette a németek jogos követeléseit. Tanúsítson Németország is ilyen lojalitást és ismerje el a többi állam jogait s akkor újból kitisztul az európai horizont. Dollfuss özvegye Riccioneba érkezett, ahova Mussolinit is várják Rómából jelentik. Dollfuss kancellár öz­vegye kedden talpig gyászban megérkezett Riccioneba gyermekeihez, akikkel nyilván már előre kíméletes módon közölték atyjuk tragédiáját. Keservesen zokogott a két kis­gyermek, amidőn édesanyjuk könnyáztatta arcát csókolta, majd Mussolininé, aki ugyancsak a pályaudvaron várta ez özve­gyet, könnyezve ölelte karjaiba Dollfussnét. Az érkezésnél több gyászruhás hivatalos személyiség volt jelen, köztük Riccione pol­gármestere, aki a háttérben maradva, tisz­teletteljes néma meghajlással üdvözölte Dollfuss kancellár özvegyét. Nem sokkal a megérkezés után Musso­­lininé Dollfussnéval és gyermekeivel a Villa Sant Angelóba hajtatott, ahol Dollfussné lakik. Mussolinit kedden estére Riccioneba vár­ják és ebből általában arra következtetnek, hogy a válság — legalább egyelőre — el­simult. Ára 16 fillér A Franciaország az osztrák függetlenség fenntartásáért Parisból jelentik: Barth­ou külügyminisz­ter fogadta Bischof osztrák ügyvivő látoga­tását. Az ügyvivő megköszönte a külügy­miniszternek hogy a Dollfuss kancellár emlékének szentelt és a Notre Dame székes­­egyházban tartott istentiszteleten személye­sen megjelent. Barthou érdeklődött az ausztriai helyzet iránt, majd ismételten biz­tosította Bischofot arról, hogy Francia­­ország szilárdan ragaszkodik a február 17-i nyilatkozatban lefektetett elvekhez és a nyilatkozatot aláíró többi hatalommal szoros egységben teljes mértékben támogatni fogja az osztrák függetlenség fenntartását. A francia sajtó általában rokonszenvvel fogadja az új osztrák szövetségi kormány kinevezését. Az Oeuvre annak a reményé­nek ad kifejezést, hogy az új kormány meg tud birkózni a helyzet nehézségeivel. A Petit Parisien szerint, az osztrák független­ségért szavatoló hatalmak feltétlenül helyes­lik az új kormány energikus fellépését. A Journal azt írja, hogy Olaszország magatar­tása észszerűbb és hatásosabb, mint a nép­szövetség plátói megkérdezése. Az Excelsior ugyancsak arról ír, hogy a nagyhatalmak a legmesszebbmenő bizalmat tanúsítják a Schuschnigg-kormány iránt. Az Ordre an­nak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy az új kormány folytatni fogja a Dollfuss­­kormány politikáját.

Next