Magyarság, 1936. május (17. évfolyam, 100-126. szám)
1936-05-01 / 100. szám
)í I . Chamberlain és a dunavölgyi Kérdés írta: Stark János dr. Bár Chamberlain Austen mint magánember érkezett közénk, látogatásának politikai jelentőségét, úgy hisszük, mégsem lehet aláértékelni, mióta azt látjuk, hogy a nagy angol világlapok is kiemelték ennek az utazásnak elsőrendű politikai jelentőségét. Egyébként is ha meggondoljuk azt, hogy mit jelent Chamberlain Austen személye az angol politikai életben és nem felejtjük el azt sem, hogy milyen időpontban látogatott el a Duna völgyébe, akkor be kell látni azt is, hogy útjának igen nagy a fontossága. A Chamberlain-család szerepe az angol közéletben sokat emlékeztet az Andrássyak szerepére minálunk. Az idősebb Chamberlain a birminghami polgármesteri székből emelkedett föl az angol birodalom vezető gyarmat- és külpolitikusává, a nagy „empire builder“-ek, a birodalomépítők sorába. Sokak előtt radikálisnak tűnő szociálpolitikai elgondolásokat tudott egyesíteni nagystílű hatalompolitikai és birodalmi koncepciókkal. Ez a csupa energia ember, ki a nagy angolokra annyira jellemző gyakorlati fantáziával volt megáldva, vetette meg az angol birodalom egyes részei közötti gazdasági és véderőpolitikai együttműködés alapjait. Művére fiai tették föl a koronát, amikor Chamberlain Neville pénzügyminiszter 1931-ben beterjesztette az angol védővámokról szóló törvényt, amely lehetővé tette Anglia és a domíniumok közötti vámszövetség létesítését, az idősebb Chamberlain gondolatai alapján. * Az idősebb Chamberlain eszméi nemcsak a mai konzervatív politikus-generációra voltak döntő hatással, hanem az angol „civil service“, azaz közigazgatás tisztviselőire is. De eszméinek igazi letéteményesei fiai lettek, gazdaságpolitikai téren Neville, külpolitikai téren pedig Austen. Kevés embernek volt az angol külpolitika menetére a háború utáni években oly nagy befolyása, mint Chamberlain Austennek. Hiszen évekig ő volt a konzervatív kormánynak külügyminisztere és amikor nem is volt hivatalban, akkor is reá hallgatott a konzervatív párt külpolitikai kérdésekben, mint legfőbb tekintélyre. Chamberlain szava tehát döntő volt az angol külpolitikában a háború vége óta, szinte megszakítás nélkül. Döntő volt 1925-ben is, amikor mint Anglia külügyminisztere Briand-nal és Stresemannal karöltve, megalkotta a Nyugateurópa békéjét biztosító lokatnői szerződést és döntő ma is, amikor politikai tanítványa és munkatársa Eden Anthony, Anglia külügyminisztere.★ Figyelemreméltó az is, hogy milyen időpontban indult el Chamberlain dunavölgyi útjára. Ritkán állt az angol külpolitika olyan nagy elhatározások előtt, mint éppen a mostani hetekben. Míg Afrikában Olaszország tör előre, Európában Hitler tépte szét a lokarnói szerződést. A Németország vagy Olaszország elleni föllépés dilemmája előtt áll tehát Anglia. Megegyezés Németországgal és újabb szankciók Olaszország ellen — vagy kiegyezés Olaszországgal és a stresai front újjáéledése Németország megfékezésére —, ez ma Anglia számára a kérdés. És éppen most, amikor még minden kérdés nyitva áll, amikor Anglia néhány hét tárgyalási és meggondolási időt nyert a rajnai kérdés eldöntésére, éppen akkor indult el Chamberlain, hogy — mint magánember — meglátogassa Bécset, Prágát és Budapestet! De várjon el lehet-e választani a magánembert a politikustól ebben az esetben? Azok a benyomások, amelyeket Chamberlain Austen útján nyert, valószínűleg döntők lesznek véleményének kialakulásánál. És az ő véleménye viszont döntő súllyal esik latba Angliában. * Mindenki előtt egyre világosabbá kell hogy váljék, hogy a középponti európai probléma ma a német expanziós törekvések kérdése. S egyre világosabb lesz az is, hogy milyen irányba terelődik a német terjeszkedési vágy. Hiszen ha a német—francia határ német oldalán is létrejön az áthatolhatatlan beton- és acélgyűrű, akkor a Németországban felgyűlő eruptív energia — kelet felé a tízéves német—lengyel szerződés által eltorlaszolva — csak egy irányban kereshet kiutat: a Duna völgye felé. Egyre többet szerepel a német lapok hasábjain „a német sors folyama“: a Duna, és a nemzeti szocialista tan azt hirdeti, hogy a birodalom addig terjed, amíg német telepesek laknak, tehát föltétlenül Brassóig, de esetleg a Fekete-tengerig. Ha pedig ez ma a centrális európai kérdés, úgy világos az is: miért kell az angol politikának a Rajna-kérdésben való döntés előtt a dunai helyzetről tájékozódnia. Hiszen a Rajna-vidék megerősítésétől függ, hogy Németország Franciaország ellen védve, megteheti-e a döntő lépéseket Ausztria bekebelezése felé, amit felső lépésként fognak föl Németország Kelet felé irányuló terjeszkedésében. Angliának tehát tudnia kell, hogy milyen erőkkel és milyen veszélyekkel számolhat a Duna völgyében, ha a dunavölgyi népek függetlenségét a rajnai kérdés végleges rendezésénél biztosítani akarja. ♦ A háború utáni időkben eleinte úgy látszott, hogy az angol külpolitika nem kíván dunavölgyi kérdésekben nyíltan állást foglalni. Az utóbbi években azonban, mint sok minden, ez is megváltozott és a csatornán túli ködből egyre világosabban bontakoznak ki az angol külpolitika irányvonalai ebben a kérdésben is. Ennek nyilván két oka volt. Először is a gazdasági válságnak különösen katasztrofális hatása a dunai államokban világossá tette az angol gazdaságpolitikusok előtt, hogy a nagy dunavölgyi gazdasági egységek esztelen földarabolása milyen káros volt gazdasági téren. Anglia gazdasági érdekei ugyanis azt követelik, hogy a Duna völgyében egészséges gazdasági élet alakuljon ki. Nemcsak az angol külkereskedelem és az idehelyezett angol tőkék érdekében fontos ez, de azért is, mert egy gazdasági válságcentrum Európában állandóan egész Európa gazdasági és politikai biztonságát fenyegeti. Ezért üdvözöl az angol közvélemény örömmel minden olyan lépést, amely a dunavölgyi államok gazdasági összefogását segítené elő. Később az osztrák kérdés kiéleződése mozdította ki Angliát passzív magatartásából. Stresában nyíltan állást foglalt Anglia Ausztria függetlensége mellett, de Eden azóta is számos alsóházi nyilatkozatában kötötte le magát Ausztria függetlensége mellett. És abban a tíz kérdésben is, amelyet most adott föl az angol kormány Németországnak, főszerepet játszik Austria függetlenségének és biztonságának kérdése. Magyarország ügyével szemben — a közvélemény erős magyarbarát beállítottsága ellenére is — egyelőre még nem alakult ki hivatalos angol álláspont. Nem számíthatunk tehát egyelőre Anglia részéről olyan támogatásra, mint olasz részről, — de viszont nem is kell olyan előítéletekkel megküzdenünk, mint a kisántant befolyás alól szabadulni jelenleg képtelen Franciaországban. Angliában egy „tabula rasa“-val állunk szemben egyelőre, viszont — bármi paradoxul hangozzék is — az angol politikának a dunavölgyi kérdés felé fordulása könynyen az angol és az olasz álláspont közeledéséhez vezethet. És annak fölismerése, hogy Anglia és Olaszország útja párhuzamosan halad a Duna völgyében, elvezethet az angol—olasz viszony javulásához más területeken is. Mert a középeurópai helyzet kiélesedése előbb-utóbb el fogja juttatni az angol közvéleményt ahhoz a fölismeréshez, hogy a Rajna és a Duna mily nagyjelentőségű Anglia kontinentális politikája szempontjából. És akkor Angliában is érvényre fog jutni az a fölfogás, hogy a középeurópai biztonságot csak a dunai népek lelki, hatalmi és gazdasági szolidaritása tudja garantálni, amely képes ellentállni minden arra irányuló kísérletnek, hogy a Dunamedence akár a germán, akár a nagyszláv imperializmus zsákmánya, vagy e kettő mérkőzésének csatatere legyen. Így hát Anglia fokozottabb résztvétele a Duna völgye sorsában nemcsak a nagynémet imperializmus veszedelmét hárítaná el, hanem a nem kevésbé fenyegető neopánszláv veszélyt is. Mert Angliának nem lehet érdeke az, hogy Olaszország helyét a német hatalmi terjeszkedéssel szemben Szovjetoroszország foglalja el Délkeleteurópában. A dunavölgyi népek öncélúságát nyilvánvalóan az angol— francia—olasz együttműködés biztosíthatja legjobban Chamberlain Austen útja tehát Anglia fokozott érdeklődését jelzi a dunai kérdés iránt. És Anglia résztvétele a dunavölgyi problémák megoldásában a legnagyobb garanciája lesz a dunai népek igazi függetlenségének. Ára a rádiómelléklettel együtt 16 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY BÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZNAP 16 FILL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1936. MÁJUS 1, PÉNTEK rmujjutajsi AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATALI VL KERÜLET, ARADI UTCA 8. SZÁM. TELEFON* •27-8-90. SZ. (23 MELLÉKÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM« BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZTÁLY« IV. KER. ESKÜ-UT «. TELEFON« *88-8-6AL POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁI 28990. XVII. ÉVFOLYAM, 100 (4531) SZÁM Graziani bevonult Szasszabanéba Olasz haderők megszállták az amharai tartomány fővárosát Az új hadisikerek óriási lelkesedést keltettek Olaszaországban Napokig tartó véres csata után az olasz csapatok szerdán délután bevonultak a meghódított szasszabanei erődítménybe s ugyanakkor elfoglalták a Szasszabané közelében fekvő bulallei erődítményt is. Graziani tábornok az összes rendelkezésére áló haderőket beledobta a harcba, hogy kikényszerítse Szasszabané elfoglalását. Az abesszinek az utolsó pillanatig rendkívül elkeseredett ellenállást tanúsítottak s az erődítmény elfoglalása mindkét részről igen nagy véráldozatokat követelt. Az olasz csapatoknak az abesszinek ellenállásán kívül az óriási terepnehézségekkel és a kedvezőtlen időjárással is meg kellett küzdeniük. A döntő ütközet, amely már a múlt hét eleje óta tartott, szerdán délben ért véget s a délutáni órákban bevonult az első olasz benszülött osztag a meghódított erődítménybe és kitűzte a háromszinű lobogót. Ugyanekkor Bulalle vára is az olaszok kezére került. A két erődítmény abesszin sédőrsége, amikor látta, hogy minden ellenáll®* hiábavaló, szerdán délelőtt kiürítette a lövészárkokat és megkezdte a visszavonulást. Graziani tábornok egy gépesített hadoszlopot küldött ki a menekülő ellenség üldözésére.* Szasszabané elfoglalásával egyidejűleg döntő sikert értek el az olasz csapatok az északnyugati fronton is és elfoglalták az amharai tartomány fővárosát, Debra-Tabort. E városba a Gondar irányából előnyomuló hadoszlop vonult be, ugyanaz, amely a múlt hét folyamán megszállta a Tana-tó partvidékét. Debra-Tabor elfoglalásával megnyílt az olasz csapatok számára az út a godzsami tartomány fővárosa, Debra-Markosz felé, ahonnan Addisz Abeba már csak 150 kilométerre fekszik.★ A dessziés addisz abebai karavánúton előnyomuló gépesített hadoszlop már több mint kétharmadát megtette az útnak . Addisz Abeba elfoglalása csak napok kérdése. A gépesített hadoszlop csütörtökön elérte Debra- Birhan városát, amely légvonalban 120 kilométerre fekszik Addisz Abebától északkeletre. Ez a város fontos gócpontja az Addisz Abeba felé vezető karavánutaknak, körülbelül ugyanolyan magasságban fekszik, mint Addisz Abeba. A hegyi terep legnehezebb részét most már maguk mögött hagyták az olaszok. A gépesített hadosztályt állandóan repülőgépek kísérik, amelyeknek az a feladatuk, hogy idejében értesítsék a csapatokat, ha valahol abesszin haderőket látnak felbukkanni. A repülőgépekről egyúttal röpcédulákat dobtak le az abesszin falvakra és közlik a lakossággal, hogy nincs mit aggódniok, mert a bevonuló olasz csapatok a békét hozzák. Szasszabané és Debra-Tabor elfoglalásának híre óriási lelkesedést keltett Olaszországban. Rómában csütörtök délután örömünnepségeket rendeztek. A főváros egyetlen hatalmas zászlótenger. Az est beálltával kivilágították a középületeket. Az utcákon lelkes tömeg hullámzik s a Venezia-palota előtt tízezrek éltetik a Ducét. Badoglio jelentése Rómából jelentik. A sajtó- és propagandaügyi minisztérium a következő 199. számi hivatalos jelentést adta ki: Badoglio tábornagy táviratozza: Graziani tábornok csapatai elkeseredett küzdelem után elfoglalták a Ngsibu herceg csapatai által halált megvetően védett szasszabane—bulallei megerősített védelmi vonalat. Az erődítményeket belga és török tisztek tervezték és építették. Az olasz csapatok szerda délután foglalták el Szasszabané és Bulallet. Az anyaországbeli csapatok, a szomáli katonák, a királyi lövészek, a Tiberis