Magyarság, 1936. május (17. évfolyam, 100-126. szám)

1936-05-01 / 100. szám

)í I . Chamberlain és a dunavölgyi Kérdés írta: Stark János dr. Bár Chamberlain Austen mint magán­ember érkezett közénk, látogatásának politikai jelentőségét, úgy hisszük, még­sem lehet aláértékelni, mióta azt látjuk, hogy a nagy angol világlapok is kiemel­ték ennek az utazásnak elsőrendű politi­kai jelentőségét. Egyébként is ha meg­gondoljuk azt, hogy mit jelent Cham­berlain Austen személye az angol politi­kai életben és nem felejtjük el azt sem, hogy milyen időpontban látogatott el a Duna völgyébe, akkor be kell látni azt is, hogy útjának igen nagy a fontossága. A Chamberlain-család szerepe az angol közéletben sokat emlékeztet az And­­rássyak szerepére minálunk. Az idősebb Chamberlain a birminghami polgármes­teri székből emelkedett föl az angol biro­dalom vezető gyarmat- és külpolitiku­­sává, a nagy „empire builder“-ek, a biro­­dalomépítők sorába. Sokak előtt radiká­lisnak tűnő szociálpolitikai elgondoláso­kat tudott egyesíteni nagystílű hatalom­­politikai és birodalmi koncepciókkal. Ez a csupa energia ember, ki a nagy ango­lokra annyira jellemző gyakorlati fantá­ziával volt megáldva, vetette meg az an­gol birodalom egyes részei közötti gazda­sági és véderőpolitikai együttműködés alapjait. Művére fiai tették föl a koronát, amikor Chamberlain Neville pénzügymi­niszter 1931-ben beterjesztette az angol védővámokról szóló törvényt, amely le­hetővé tette Anglia és a domíniumok kö­zötti vámszövetség létesítését, az idősebb Chamberlain gondolatai alapján. * Az idősebb Chamberlain eszméi nem­csak a mai konzervatív politikus-generá­cióra voltak döntő hatással, hanem az angol „civil service“, azaz közigazgatás tisztviselőire is. De eszméinek igazi leté­teményesei fiai lettek, gazdaságpolitikai téren Neville, külpolitikai téren pedig Austen. Kevés embernek volt az angol külpoli­tika menetére a háború utáni években oly nagy befolyása, mint Chamberlain Austennek. Hiszen évekig ő volt a kon­zervatív kormánynak külügyminisztere és amikor nem is volt hivatalban, akkor is reá hallgatott a konzervatív párt kül­politikai kérdésekben, mint legfőbb te­kintélyre. Chamberlain szava tehát döntő volt az angol külpolitikában a háború vége óta, szinte megszakítás nélkül. Döntő volt 1925-ben is, amikor mint Anglia kül­ügyminisztere Briand-nal és Streseman­­nal karöltve, megalkotta a Nyugateurópa békéjét biztosító lokatnői szerződést és döntő ma is, amikor politikai tanítványa és munkatársa Eden Anthony, Anglia külügyminisztere.★ Figyelemreméltó az is, hogy milyen időpontban indult el Chamberlain duna­völgyi útjára. Ritkán állt az angol kül­politika olyan nagy elhatározások előtt, mint éppen a mostani hetekben. Míg Afrikában Olaszország tör előre, Európá­ban Hitler tépte szét a lokarnói szerző­dést. A Németország vagy Olaszország elleni föllépés dilemmája előtt áll tehát Anglia. Megegyezés Németországgal és újabb szankciók Olaszország ellen — vagy kiegyezés Olaszországgal és a stre­­sai front újjáéledése Németország meg­fékezésére —, ez ma Anglia számára a kérdés. És éppen most, amikor még min­den kérdés nyitva áll, amikor Anglia né­hány hét tárgyalási és meggondolási időt nyert a rajnai kérdés eldöntésére, éppen akkor indult el Chamberlain, hogy — mint magánember — meglátogassa Bé­cset, Prágát és Budapestet! De várjon el lehet-e választani a ma­gánembert a politikustól ebben az eset­ben? Azok a benyomások, amelyeket Chamberlain Austen útján nyert, való­színűleg döntők lesznek véleményének kialakulásánál. És az ő véleménye vi­szont döntő súllyal esik latba Angliában. * Mindenki előtt egyre világosabbá kell hogy váljék, hogy a középponti európai probléma ma a német expanziós törek­vések kérdése. S egyre világosabb lesz az is, hogy milyen irányba terelődik a német terjeszkedési vágy. Hiszen ha a német—francia határ német oldalán is létrejön az áthatolhatatlan beton- és acél­­gyű­rű, akkor a Németországban felgyűlő eruptív energia — kelet felé a tízéves német—lengyel szerződés által eltorla­szolva — csak egy irányban kereshet ki­utat: a Duna völgye felé. Egyre többet szerepel a német lapok hasábjain „a né­met sors folyama“: a Duna, és a nemzeti szocialista tan azt hirdeti, hogy a biro­dalom addig terjed, amíg német telepe­sek laknak, tehát föltétlenül Brassóig, de esetleg a Fekete-tengerig. Ha pedig ez ma a centrális európai kérdés, úgy világos az is: miért kell az angol politikának a Rajna-kérdésben való döntés előtt a dunai helyzetről tájéko­zódnia. Hiszen a Rajna-vidék megerősí­tésétől függ, hogy Németország Francia­­ország ellen védve, megteheti-e a döntő lépéseket Ausztria bekebelezése felé, amit felső lépésként fognak föl Németország Kelet felé irányuló terjeszkedésében. An­gliának tehát tudnia kell, hogy milyen erőkkel és milyen veszélyekkel számol­hat a Duna völgyében, ha a dunavölgyi népek függetlenségét a rajnai kérdés vég­leges rendezésénél biztosítani akarja. ♦ A háború utáni időkben eleinte úgy lát­szott, hogy az angol külpolitika nem kí­ván dunavölgyi kérdésekben nyíltan ál­lást foglalni. Az utóbbi években azon­ban, mint sok minden, ez is megválto­zott és a csatornán túli ködből egyre vi­lágosabban bontakoznak ki az angol kül­politika irányvonalai ebben a­ kérdésben is. Ennek nyilván két oka volt. Először is a gazdasági válságnak különösen ka­tasztrofális hatása a dunai államokban világossá tette az angol gazdaságpoliti­kusok előtt, hogy a nagy dunavölgyi gazdasági egységek esztelen földarabo­lása milyen káros volt gazdasági téren. Anglia gazdasági érdekei ugyanis azt kö­vetelik, hogy a Duna völgyében egészsé­ges gazdasági élet alakuljon ki. Nemcsak az angol külkereskedelem és az idehelye­zett angol tőkék érdekében fontos ez, de azért is, mert egy gazdasági válság­cen­trum Európában állandóan egész Európa gazdasági és politikai biztonságát fenye­geti. Ezért üdvözöl az angol közvélemény örömmel minden olyan lépést, amely a dunavölgyi államok gazdasági összefogá­sát segítené elő. Később az osztrák kérdés kiéleződése mozdította ki Angliát passzív magatar­tásából. Stresában nyíltan állást foglalt Anglia Ausztria függetlensége mellett, de Eden azóta is számos alsóházi nyilatko­zatában kötötte le magát Ausztria füg­getlensége mellett. És abban a tíz kér­désben is, amelyet most adott föl az an­gol kormány Németországnak, főszerepet játszik Austria függetlenségének és biz­tonságának kérdése. Magyarország ügyével szemben — a közvélemény erős magyarbarát beállított­sága ellenére is — egyelőre még nem alakult ki hivatalos angol álláspont. Nem számíthatunk tehát egyelőre Anglia ré­széről olyan támogatásra, mint olasz részről, — de viszont nem is kell olyan előítéletekkel megküzdenünk, mint a kis­­ántant­ befolyás alól szabadulni jelenleg képtelen Franciaországban. Angliában egy „tabula rasa“-val állunk szemben egyelőre, viszont — bármi paradoxul hangozzék is — az angol politikának a dunavölgyi kérdés felé fordulása köny­nyen az angol és az olasz álláspont kö­zeledéséhez vezethet. És annak fölisme­rése, hogy Anglia és Olaszország útja párhuzamosan halad a Duna völgyében, elvezethet az angol—olasz viszony javu­lásához más területeken is. Mert a közép­európai helyzet kiélesedése előbb-utóbb el fogja juttatni az angol közvéleményt ahhoz a fölismeréshez, hogy a Rajna és a Duna mily nagyjelentőségű Anglia kon­tinentális politikája szempontjából. És akkor Angliában is érvényre fog jutni az a fölfogás, hogy a középeurópai bizton­ságot csak a dunai népek lelki, hatalmi és gazdasági szolidaritása tudja garan­tálni, amely képes ellentállni minden arra irányuló kísérletnek, hogy a Duna­­medence akár a germán, akár a nagy­­szláv imperializmus zsákmánya, vagy e kettő mérkőzésének csatatere legyen. Így hát Anglia fokozottabb résztvétele a Duna völgye sorsában nemcsak a nagy­­német imperializmus veszedelmét hárí­taná el, hanem a nem kevésbé fenyegető neopánszláv veszélyt is. Mert Angliának nem lehet érdeke az, hogy Olaszország helyét a német hatalmi terjeszkedéssel szemben Szovjetoroszország foglalja el Délkeleteurópában. A dunavölgyi népek öncélúságát nyilvánvalóan az angol— francia—olasz együttműködés biztosít­hatja legjobban Chamberlain Austen útja tehát Anglia fokozott érdeklődését jelzi a dunai kér­dés iránt. És Anglia résztvétele a duna­völgyi problémák megoldásában a leg­nagyobb garanciája lesz a dunai népek­ igazi függetlenségének. Ára a rádiómelléklettel együtt 16 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY BÓRA 4 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 16 FILL. VASÁRNAP 32 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP BUDAPEST, 1936. MÁJUS 1, PÉNTEK rmujjutajsi AJTAY JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATALI VL KERÜLET, ARADI­ UTCA 8. SZÁM. TELEFON* •27-8-90. SZ. (23 MELLÉKÁLLOMÁS). LEVÉLCÍM« BUDAPEST 62. POSTAFIÓK 129. UTAZÁSI OSZ­­TÁLY« IV. KER. ESKÜ-UT «. TELEFON« *88-8-6AL POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁI 28990. XVII. ÉVFOLYAM, 100 (4531) SZÁM Graziani bevonult Szasszabanéba Olasz haderők megszállták az amharai tartomány fővárosát Az új hadisikerek óriási lelkesedést keltettek Olasza­országban Napokig tartó véres csata után az olasz csapatok szerdán délután bevonultak a meg­hódított szasszabanei erődítménybe s ugyan­akkor elfoglalták a Szasszabané közelében fekvő bulallei erődítményt is. Graziani tá­bornok az összes rendelkezésére áló had­erőket beledobta a harcba, hogy kikénysze­­rítse Szasszabané elfoglalását. Az abesszinek az utolsó pillanatig rendkívül elkeseredett ellenállást tanúsítottak s az erődítmény el­foglalása mindkét részről igen nagy véráldo­zatokat követelt. Az olasz csapatoknak az abesszinek ellenállásán kívül az óriási terep­nehézségekkel és a kedvezőtlen időjárással is meg kellett küzdeniük. A döntő ütközet, amely már a múlt hét eleje óta tartott, szer­dán délben ért véget s a délutáni órákban bevonult az első olasz benszülött osztag a meghódított erődítménybe és kitűzte a há­­romszinű lobogót. Ugyanekkor Bulalle vára is az olaszok kezére került. A két erődítmény abesszin sédőrsége, amikor látta, hogy min­den ellenáll®* hiábavaló, szerdán délelőtt kiürítette a lövészárkokat és megkezdte a visszavonulást. Graziani tábornok­ egy gépe­sített hadoszlopot küldött ki a menekülő el­lenség üldözésére.* Szasszabané elfoglalásával egyidejűleg döntő sikert értek el az olasz csapatok az észak­­nyugati fronton is és elfoglalták az amharai tartomány fővárosát, Debra-Tabort. E vá­rosba a Gondar irányából előnyomuló had­oszlop vonult be, ugyanaz, amely a múlt hét folyamán megszállta a Tana-tó partvi­dékét. Debra-Tabor elfoglalásával megnyílt az olasz csapatok számára az út a godzsami tartomány fővárosa, Debra-Markosz felé, ahonnan Addisz Abeba már csak­ 150 kilo­méterre fekszik.★ A dessziés addisz abebai karavánúton elő­nyomuló gépesített hadoszlop már több mint kétharmadát megtette az útnak . Addisz Abeba elfoglalása csak napok kérdése. A gé­pesített hadoszlop csütörtökön elérte Debra- Birhan városát, amely légvonalban 120 kilo­­méterre fekszik Addisz Abebától északke­letre. Ez a város fontos gócpontja az Addisz Abeba felé vezető karavánutaknak, körül­belül ugyanolyan magasságban fekszik, mint Addisz Abeba. A hegyi terep legnehezebb részét most már maguk mögött hagyták az olaszok. A gépesített hadosztályt állandóan repülőgépek kísérik, amelyeknek az a fel­adatuk, hogy idejében értesítsék a csapato­kat, ha valahol abesszin haderőket látnak felbukkanni. A repülőgépekről egyúttal röp­cédulákat dobtak le az abesszin falvakra és közlik a lakossággal, hogy nincs mit aggód­­niok, mert a bevonuló olasz csapatok a bé­két hozzák. Szasszabané és Debra-Tabor elfoglalásának híre óriási lelkesedést keltett Olaszország­ban. Rómában csütörtök délután örömün­nepségeket rendeztek. A főváros egyetlen hatalmas zászlótenger. Az est beálltával ki­világították a középületeket. Az utcákon lel­kes tömeg hullámzik s a Venezia-palota előtt tízezrek éltetik a Ducét. Badoglio jelentése Rómából jelentik. A sajtó- és propaganda­ügyi minisztérium a következő 199. szám­i hivatalos jelentést adta ki: Badoglio tábor­nagy táviratozza: Graziani tábornok csapatai elkeseredett küzdelem után elfoglalták a Ngsibu herceg csapatai által halált megvetően védett szassza­­bane—bulallei megerősített védelmi vonalat. Az erődítményeket belga és török tisztek tervezték és építették. Az olasz csapatok szerda délután foglalták el Szasszabané és Bulallet. Az anyaországbeli csapatok, a szo­­máli katonák, a királyi lövészek, a Tiberis

Next