Magyarság, 1936. október (17. évfolyam, 224-250. szám)

1936-10-01 / 224. szám

ELŐFIZETEM IRA­KI FÉLÉVBE M PENGŐ, NEGYEDÉVBE A PENGŐ, EGY HÓBA 4 PENGŐ EGYES SZÁM­ÁBA HÉTKÖZ­NAP­I« FI 1.1» VASÁRNAP S3 FILL AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP SO GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MFGJFI FM­K HÉTFŐ KIVÉTEL ÉVEI MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁI 38990. PETHŐSÁNOD POMONFATIRSI AJTAT JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATALA IL, HUNYADI JÁNOS UT . SZERKESZTŐSÉGI TELEFON: 1-560-10 ÉS 1-560-19. ÉJJELI SZERKESZ­TŐSÉG (VL. ARADI­ UTCA 8.) TELEFONJA (ELTE H10-TŐL): 1-154-61 ÉS 1 154 62. KIADÓ-TELEFON: 1-560-17 ÉS 1-560 18. HIRDETÉS­. UTAZÁSI ÉS KÖNYV­­OSZTÁLY (IV. ESKÜ-UT 6.) TELEFON: M-888-AS. BUDAPEST, 1936. OKTÓBER 1. CSÜTÖRTÖK XVII. ÉV­F­OLY­AM, 224 (4655) SZÁM Lefelé írta: Spectator Kolozsvár, szeptember hó Csöndes, de terjedező szórakozásunk lett a román közéleti erkölcs állandó ha­nyatlásának ügyelése. Mindinkább ki­­fürösztve az eddig „élvezett“ politikai jogokból, mit is csinálhatnánk okosab­bat, mint éber figyelemmel szemlélni a felszín lesülyedését, mialatt a derék ro­mán parasztság s az átkeltezésű szívós kispolgárság fölfelé törekszik? Ez az ellentétes feszülés is hozzájárul körös­körül a légkör állandó forralásához, mely­ben főleg a kisebbségi elem fuldoklik, mint a szárazra vetett hal. A beteg levan­­tin­ szellemet, a görög—török hagyo­mányt, a romlott balkanizmust az ős­­szabadelvű párt, amely pedig az államot alapította és megnagyobbította, esztelen kormányzásával ezúttal ismét visszahe­lyezte régi zavartalan uralmába, sőt meg is erősítette a cenzúra, ostromállapot, házelnapolás, hatalmi szabadalom, politi­kai téboly adalékaival. Ha ez a rendszer majdan öngyilkosságra kényszerül, arany­golyóval lőheti főbe magát, mint a nyu­gatindiai szigetvilág néger Napóleonja cselekedte. Aki a „pecsenyesütő“ keletet áthasonlítani és rétegezni volna hivatott, az erdélyi románság, sajnos, szintén fo­kozza ezt a vér­mérgezést. Nyugatról egyre jobban hozza be a nemzeti kizáró­lagosság elvei közül a legsilányabbakat és ezeket is az eltanult romlottságba fü­röszti meg. Bivalyok a mocsárban! Elég hivatkoznunk Goga hírhedt nyilatkoza­tára németországi útja után, amelynek lényegét a németországi sajtó meghazud­tolta, de nem tisztított vele. „A romlás virágai“ közt szinte csodának tetszett a tisztaság egy fölvillanása. Az év elején, amikor még volt rövid törvényhozás, egy elkeseredett kormánypárti képviselő vá­ratlan kezdeményezésére rohamszerű gyorsasággal a kormány ellenzését elsö­pörve, mert buktatási céllal az összes ellenzéki pártok csatlakoztak, eltörölték a hazárdjátékot engedélyező törvényt, mely a romboló szenvedélyt általánossá és végzetessé tette. Csakhogy nem volt folytatása; a kitűnő példa elszigetelődött. Az egyetemes tisztogatást, úgy látszik, a haladó ifjúság és a fölszivárgó népszel­lem, amelynek győzelméről a paraszt­állam pártja álmodozik, csikarhatja ki majd egyszer ennek a valóban jobb sorsra érdemes népnek és a háttér­re állított, romlatlan, törekvő értelmiség kis töre­dékének. Néhány más példa magyarázhat. Főleg a politikai morál hanyatlásáról, mert az anyagi részt unalmas volna megint szel­lőztetni. A kormány, részben külföldi nyomásra, részint a külügyi rendszer megbuktatása fejében, két áldozatot vál­lalt magára: a lényeges személyi átala­kulást és a harcot a szélsőjobboldali tö­rekvések ellen, amelyeket már úgyszól­ván nyeregbe segített dédelgetésével. Állí­tólag megtörtént a vasgárdista munka­táborok föloszlatása, mégis a napokban hallottuk, hogy Kolozsvár tőszomszédsá­gában, a „kapitány úr“ Codreanu eddig titkos birtokán rendőri látogatást kellett végezni. Csak „vendégeket“ leltek ott. Az­tán megjelent az új belügyminiszter álta­lános rendelete a kilengések ellen, oly fuvolázó hangon s a törvényes propa­ganda leple alatt szabad izgatást engedé­lyezve, hogy senki sem hisz sikerében, de annál inkább hiszi mindenki, hogy „az üldözöttek“ hamarosan kormányra kerülnek. A rendelet értelmében szabad lenne most már a magyar párt betiltott közgyűlése, de semmi remény hozzá, pe­dig az alkotmány- és rendszerellenes pár­tok vígan gyüléseznek, a községi válasz­tások falragaszain nyíltan hirdetik a tör­vénybe ütköző dolgokat, izgathatnak a társadalmi rend, a kisebbségek, városi ingatlanok stb. ellen. A nyíltan dem­a­­gogista cenzor — a közalkalmazottak és a karhatalom kitűnőségei, hir szerint, egyre inkább térnek át a csúcsai vásár irányába — természetesen lehetetlenné teszi az ilyen firtatását s a cenzúra las­sanként már csak a nemzeti parasztpárt, már csak a nem-német kisebbségek saj­tójára szorítkozik a legszeszélyesebb egyéni önkény módján. Időszerű, hogy most leplezik le a „rendtörvény“ hozójá­nak, Marzescu „liberális“ igazságügymi­niszternek szobrát: ennek a törvénynek alapján kerülnek most börtönbe a ma­gyar és zsidó — a világért se más kisebb­ségi — újságírók, így­ aztán szaporodhat­nak vígan az új romboló csoportok. Vajda volt miniszterelnöki titkára, akiről csomó furcsaság sült ki később, nyíltan szer­vezi az új nemzeti gárdát, melynek fő­célja teljes beolvadásra kényszeríteni a kisebbségeket, vagy pedig megfosztani őket minden jogtól, minden kenyérlehe­tőségtől. Valószínűleg új szélsőjobboldali csoportot fog alakítani a híres hírlapíró, Crainic Nichofor is, akit engedetlenség miatt kizártak a keresztény nemzeti arc­vonalból, amely anyagi téren még min­dig együttműködik a „piszkos kisebbségi tőkével“, nyilván mert már a római vi­lágban, az ősök idején sem volt a pénz­nek szaga. Viszont el kellett csöndesül­nie Scrutatornak, akit a tavaszi vereke­dések idején — a Sarindar­ utcai demo­krata sajtó és a kormánypárti, antireví­­ziós, kisebbségellenes, reakciós Universul párbajai között — alaposan helyben­hagytak és közeledő pőre nem valami sok jóval kecsegtet. Köztudomású, hogy ekkor kezdődött el végzetes közbelépése miatt Titulescu külön tragédiája. Érdekes bizonyíték e hazug és bizan­­tin világra, hogy tüntető módon mind a két horogkeresztes német párt, a régi ve­zetőséggel együttműködő megújulási és a szélsőségesebb német néppárt, mely ha­lálos gyűlölködéssel vetélkedik, egyfor­mán és továbbra is élvezi a kormány ke­gyét, szabadon készülhet kongresszusára, a választásokra és olvashatja cenzúra­­mentes lapjait. Bizonyára közrejátszik itt, hogy Románia nagyszámú marhát és sertést vihet ki legközelebb Németor­szágba. A magyarságnak csak az a része mozoghat és vonulhat föl teljes békében, amely csatlakozik valamely dédelgetett román párthoz vagy csoporthoz, mert gyűlölt volta nem akadály ilyenkor. A székelység pedig kezd itt-ott ismét meg­rendülni. A kommunista, parasztpárti és egyéb lélekhalászás után most a kisebb­­séggyűlölő szélsőjobboldal is ráveti ma­gát e szennyes forgószélben az utált magyarságra és ezzel öngyilkosságba révült. Bélafalván, Háromszék me­gyében a góthék horogkeresztes zászlót vittek beszentelni a katolikus templomba s mikor a magyar plébános kitért elő­lük, helyére lépett a görögkatolikus pópa. Az új kultuszminiszter, akibe annyi re­ménységet vetettünk, mert két év előtt irtózatos hajszát kezdtek ellene néhány kisebbségmegértő mondata miatt, hatal­mas anyagi erőt ad a görög egyházak­nak, hogy a vallásszabadság „klasszikus földjén“ a székelyek nyelvi és vallási „visszarománosítását“ folytassa. Pedig a saját portáján volna elég tennivaló: Moldvában ismét fölszitották az ó-naptár híveinek, a stilistáknak vakbuzgóságát s nemrég egy vérengző tömeget rohamra vitt a női ruhába öltözött román Raspu­tin, egy Grigorie nevű szerzetes, állítólag több apacs segítségével, a tüzelő karhata­lom ellen. Az ilyen véres eseményeket pedig nem felejtik el itt könnyedén. Az 1907-iki parasztforradalom, a petrozsényi és grivitai halálos sztrájk emléke ma is kísért. Ezért mondta most Averescu tá­bornagy, a néppárt vezére, nyári pihenő­ről hazatérve, hogy: „vagy parancsura­lom, vagy forradalom közeledik“. Mit várhatnak olyan kormánytól, amely szabadelvűnek és alkotmányosnak nevezi magát s minden lépésével bele­gázol a szabadelvűségbe, népuralmi rend­szerbe, törvényhozás nélkül kormányoz s majdnem négy éve tartja fönn az ost­romállapotot? Milyen erkölcs legyen, amikor a saját törvénye alapján esedé­kes községi választásokat kénye-kedve szerint hirdeti meg, vagy nem írja ki, vagy baljóslatú jelek esetén egyszerűen elhalasztja őket ad graecas Calendas? Nem is kell itt már nyílt parancsuralom, amikor megvan a népképviselet és alkot­mány leple alatt. Nem meglepő, hogy a tegnap még bálványozott Titulescu be­tegségéről a rádió mélységesen hallgat és az újra nagy mozgalmasságot csapó, kormányra készülő numerus vallachicus tábora — most indít új lapot Kolozsvárt, mégpedig Offenziva Romana címen — éppen a hős betegségének legválságosabb pillanatában szemenszedett durvaságokat, erkölcstelen föltevéseket és ízléstelen le­leplezéseket vág a lázban jövő fejhez, ami tagadhatatlanul bizonyítja, hogy a bosszút lihegő Vajda és akinél ez a rossz­májú aulikus az eszét tartja, Tib­a volt sajtófőnök, elsőrangú szerepet visznek a román erkölcsi szint leszállításában, egy­ben legfőbb múzsák a kormányzat bom­lasztó ihletése körül. Így aztán hitelt kap­­ a Titulescu megmérgezéséről keringő mese, amelyet, bár a marosvásárhelyi halállista alapján a szélsőjobboldalra kenhetnének, mégis a vak hiedelem a ka­­marillának tulajdonít, amelynek őse a politikai rágalomköltészet ostobaságai szerint erőszakkal távolította volna el a világháború második évében, a szabad­elvű kormányzat idején, a békebarát nagyságokat. Emlékeztetnek, hogy Titu­­lescu akkor futott külföldre „húsmérge* zéssel“, amikor már készültek Madgearu volt nemzeti parasztpárti pénzügyminisz­tert halállal fenyegetni Szinaiában, ahol már annyi szomorú dolog történt a ma­­rosvásárhelyi határozat alapján. A meg* fenyegetett királyi tanácsadó, mint köz* tudomású, táviratban emelt panaszt a trón lépcsőjén, amire csakhamar bekö­vetkezett a mostani kormány átalakítása és rendcsináló fogadalma, mely úgy lát­szik, mintha új cselekvés volna, pedig a quieta non movere jelszavát követi. Pedig a derék román nép és ha ennek sugallatát hallja, a kitűnő tehetségű ki­­rály is tudja, mi a megtisztulás, az emel­kedés, a megmaradás, a boldogság valódi és tiszta föltétele. Csak a páratlan szép­ségű és népi erejű ünnepre a szabadság mezején, Balázsfalván, emlékeztetek, amelyet az erdélyi Astra közművelődési egylet hetvenötéves jubileumára rendez­tek. Ömlöttek a tömegek és megjelent a király is. Ennek az ünnepnek hátterében közvetve akaratlan is hódoltak a magyar uralom tisztább és jobb szellemének és érezték láthatóan a transsylvanizmus megváltó lehetőségét. A király megértette a hely és a régi magyar idő suttogásait. Ezeket mondta s elég minden megjegyzés nélkül közölni szavait: „Az én kultur­­lényem, lelkemnek emberi alapzata va­­lójában az Astra, mert az erdélyi tanító* mesterek termelték ki. Az én román ér­ zésem alapzatát a Nagyszeben mellett fekvő Resinar vidékéről hozta... a ta­nító poros tarsolyában... és a másik ta­nító, aki később elhozta nekem az erdélyi tájakról a román nemzeti lelket..Eze­ket a tanítókat, ezt az erdélyi román szellemet pedig a magyarság dajkálta és nevelte, oktatóit és bujtogatóit egyene­sen ő nevelte föl iskoláiban és táplálta pénzével, javaival, kongruájával. De az egyenlő viszonzás érte ugyancsak elma­radozik. A francia szenátus elfogadta a devalvációs törvényjavaslatot Olaszország és Németország kivitelének alátámasz­tásával ellensúlyozza szomszédainak devalvációjét Részben megcáfolt hírek szerint a lengyel zlotyt és a cseh koronát is leértékelik . Az amerikai-angol —francia valutakiegyenlítő alap az aranyár zuhaná­sát is meg akarja akadályozni Amerika hajlandó megvédeni a többi ország valutáját is A leértékelő operációnak Európa még nem jutott a végére s ott, ahol a folyamat meg­indult, Franciaországban is tart még a láz, egyelőre a gyógyulás minden jele nélkül. Amivel éles ellentétben áll a világ gazdasági szakértőinek túlnyomó többségben való vé­leménye, hogy ha a franciaországi belső za­varok megbéníthatják is a devalváció belső előnyeit, nemzetközi téren minden valószínű­ség szerint jótékony felélénkülés várható. Mindenesetre, ami a megélénkülést illeti, a jóslat ebben a tekintetben már kezd is be­válni, bár ezt egyelőre inkább az ijedtség okozza s nem a konjunktúrában való hit. Svájcban például vásárlási pánik tört ki, mert az emberek attól tartanak, hogy bár­­milyen erélyesen fenyegeti a kormány az ár­­drágítókat, az árak mégis fognak emelkedni. ★ A devalváló országok mellett növekvő figyelem irányul a többi valuta felé is. Mint­­hogy valamely pénznem leértékelése legalább is egyelőre előretörést biztosít az illető or­­szág számára a világpiacon, természetes, hogy Ára 16 fillér I 1

Next