Magyarság, 1936. november (17. évfolyam, 251-274. szám)

1936-11-03 / 251. szám

Érték (Bizalmas vallomások) Írta: Török Sándor Valamit ajándékoznom kellett az ille­tőnek, akit nagyon megszerettem. Valami ritka szép, valami nagy dolgot, valami olyant, amilyent még soha nem kapott és amilyent még soha senkinek nem ad­tam. Valami egészen kivételeset, az alka­lom is olyan, hogy akármit nem adha­tok. Férfi ajándékot. Emberi ajándékot. Barát a barátnak. Olyant, amire élete al­konyán mondhatja — de csak egészen belső bizalmasainak —, mondhatja el­halkultani visszaemlékezve a közösen végzett derekas munkára s az ajándéko­zás pillanatára, mondhatja tenyerével végigsimogatva, azt a nem tudom mit, — ezt pedig Sándortól kaptam... És aztán térjen rá a történetre. Mert története legyen. Ám pénzem nincs s különben is nem szabad az, va­lami pénzért vásárolható, banális holmi legyen, arany cigarettatárca, töltőtoll, h­ómappa, vagy dohányzókészlet. Nem is fontos, hogy értékes legyen a szónak vi­lági értelmében. Sőt, egyenesen ne legyen az! Csak neki legyen érték — érték, amit én adok bele. Valami olyasmi legyen, amitől meg nem válik a világ semmi kincséért se. Ha hajótörést szenved, ezt szorítja a keb­léhez és ugrik a mentőcsónakba s ha tűz ütne ki a házában, hazarohanva ezt ke­resse révült eszelősen a romok között: hol van az a ... az a ... — szóval, amit tőlem kapott. De most még én sem tu­dom, hogy micsoda. Ez legyen az a va­lami — az irodalom tud ilyen tárgyak­ról főleg anyákkal és szerelmesekkel kap­csolatban —, ez legyen az, amit, ha el­szegényedne s ő és családja az éhhalállal küzdene, utolsónak próbálna értéke­síteni, hosszas lelkivívódások után s ak­kor is csak beteg gyermeke kedvéért. Orvosságra kell!... És mondaná aztán a szigorú becsüs: ez nem ér semmit jó­ember. És ő reszketve ölelné magához: az életemmel feléri... Hát ilyen aján­dék legyen az. Na igen, de mi? Micsoda? A napok múlnak, közeledik az idő, amikor át kell adnom. Kínálkoznak apró kedvességek, figyelmes és ötletes dolgok, de ez mind nem az. Nagyon szeretem és nagyon, nagy örömet akarok okozni. Egy-két bizalmas emberemmel tanácskozom:­­ mit ajánltok? Az ő bizalmas embereivel is tanácskozom: — mit gondoltok, minek örülne a legjobban? S ajánlanak ezt, amazt, szép és szíves ajándékokat, de ez mind nem az... nem, nem értik, hogy mire gondolok Némelyik tanács egészen jó, jó volna valamilyen hétköznapi eset­ben. Könnyen megoldható, anyagilag is győzném, örülne is neki,­­ de hiába, ez mind nem az igazi. Éjszakánként már felriadok és sietve felírom, hogy valami ötletem támad erre vonatkozóan. De sietve ki is húzom. Ha fel kell írni, akkor ez sem az. Ha végre megtalálnám azt az egy, egyetlen egy igazi ötletet, azt nem kellene felírni, de nem ám. S mert napok óta minden gondolatom ekörül forog, egyszerre csak megáll ke­zemben a levélnyomó, amint valami pa­pirosra akarom tenni. Ez a levélnyomó félujjnyi vastag csiszolt üveglap, benne a kolozsvári Mátyás-szobor látható. A nő­vérem küldte egyszer hazulról, hogy már hosszú évek óta nem jártam otthon. Mi lenne, ha neki adnám ezt a levélnyomót! Tudná értékelni, hiszen ő is arrólfelől való, meg az alkalom hangulata is körül­belül fedné az ajándék belső tartalmát. De nem, ez sem az. Nekem érték ugyan, de így odaadva mégis, kicsit szegényes. Leteszem a levélnyomót. Ám ez irányt szabott: — tehát valami effélét. És egyszerre csak, egy villanásnyi idő alatt — megvan ! Asztalomon áll egy kis kalotaszegi faragásu doboz, olyan urna féle. S benne föld. Hazai föld. A házzson­­gárdi temetőből. Ahol az anyám fekszik. Meghalt ő régen, alig én ideát próbálkoz­tam s haza nem mehetvén, ezt a kis föl­det küldték aztán a sírjáról. Ha ért... ezt odaadnám! Ezt nagyon tudná szeretni. Hiszen benne van, közös hazánk s az anyám ... az ő dédei... mindnyájunké, ó, ezt nagyon megbe­csülné! ... S lelkemben neki adom a dobozt a földdel.* Ám ehhez a dobozhoz s kevéske föld­höz szorongó és elnyugtató, nagy, nehéz érzések fűznek s telnek a napok és hát­­nem, nem adhatom oda mégse, hiába. Báhogyan szeretem, de . . . az anyám kimenjen a házból?... Nem, az nem lehet. Felül és világias kenetességgel, ke­gyeletsértésnek érzem, belül és mélyen annál sokkal többnek Nem adom. S akkor egyszerre csak világosan és teljesen készen megfogamzik a kajánnak tetsző ötlet Még küzdök ellene, még pró­bálom elhessegetni, de már nem megy. Isten bocsássa meg, de... ha itt veszem meg azt a faragott dobozt, bármelyik áruházban s aztán... Na igen, aztán földet markolok bele a körúton, abból a picinyke körből, amit a fák alatt hagy­tak az aszfaltozók, ráccsal letakarva, ki lehet piszkálni belőle egy keveset és.. . ugyanaz. Neki. Neki, aki hiszi! Az érté­ket én adom bele!... Az én szeretetem felruházza a hamis dobozt s az ál-hazai földet mindazzal, ami benne érték lehet. Én adom bele mindazt a megfogh­atat­­lant, ami az én dobozom és földem körül él. Én adom bele néhány meghatott, egy­szerű szóval: nézd Gábor... — mondom —, ebben a dobozban föld van ... hazul­ról, az anyám sírjáról... neked adom! S ettől a misztikus pillanattól kezdve, abban a dobozban igenis föld van hazul­ról, az anyám sírjáról! Ki meri tagadni? Az ő hite megvédi. És igy cselekszem. S hosszan kezet fo­­gunk, egymás szemébe nézve s könnye­kig meghatva megöleljük és kétfelől ar­con csókoljuk egymást, mint az aposto­lok. Hitünk és szeretetünk igaz és az a tár­gyi hazugság, hogy a doboz és a föld nem valódi — nem számit. De ez a bölcselke­dés, már csak később jut eszembe, mikor összegezem magamban: minden érzel­mem igaz volt, az ajándékozás pillanatá­ban, — ahogy igazak voltak a könnyek, melyek elfutották a szemünket — és semmit nem éreztem abból, hogy most becsapok valakit. A Duce beszéde Milánóból jelentik: Gyönyörű napfényes időben vonult fel vasárnap délután több mint 250.000 ember a székesegyház előtti nagy térre, hogy meghallgassa Mussolini miniszterelnök beszédét. Pontban négy óra­kor érkezett meg Mussolini miniszterelnök Ciano gróf külügyminiszter, Atfieri sajtó- és propagandaügyi miniszter és Starace fasisztapárti főtitkár kíséretében. A tömeg ütemes Ducel Ducel-kiáltással üdvözölte őt. — Milánói feketeingesek! — kezdette meg beszédét Mussolini. — Mai beszédemben le akarom szögezni a fasiszta Olaszország álláspontját a mai nyugtalan és zavaros pil­lanatban az európai államokkal való kapcso­lataiban Politikai neveléstek magas foka lehetővé teszi, hogy kifejtsem azokat a problémákat, amelyeket az úgynevezett parlamentekben és az úgynevezett demokra­tikus lakomákon vitatnak meg. Rövid leszek — folytatta a Duce —, de hozzáteszem, hogy minden egyes szavamat jól megfontol­tam. A leszerelés és az általános biztonság — meghalt — Mindenekelőtt meg kell szabadítanunk a nemzetközi életet az ábrándoktól, a köz­helyektől és a hazugságoktól, amelyek mind a wilsoni ideológia maradványai. Az egyik ébrándkép, amely már porba hullott, a le­szerelés. Senki sem akar elsőnek leszerelni és teljes lehetetlenség, hogy valamennyi állam együtt szereljen le. Megtörténik, hogy sokan összegyűlnek Genfben, léggömböket fújnak fel, azért, hogy belőlük politikai hegységet alakítsanak. Amikor az egész világ feszülten figyeli, mi lesz a léggömbök­ből készült hegységekkel, kiderül, hogy más nem születik belőlük, mint egérke, amely elvész az eljárásmódok rengetegében. — Másik ábrándkép az együttes bizton­ság, amely sohasem volt meg, soha sincs meg és sohasem lesz meg. Férfias nép nem hajlandó sorsát bizonytalan harmadik kézbe letenni. Az oszthatatlan béke szintén ilyen­­közhely. Az oszthatatlan béke csak az oszt­hatatlan háborút jelenti, mert természetes, hogy népek sohasem lesznek hajlandók olyan érdekekért harcolni, amelyek nem érintik őket. — Térjünk át a népszövetségre. Szá­­jjjunl ra a pszövetség problémája egészen világi Vagy me­gujhodik, vagy eltűnik. Mivel ti ifi­val nehéz lesz megújhodása, »zárai' ifö v ■. idtan elszenderülhet. Mi i­s: el és nem felejtjük el soha, szövetség ördögi pontossággal gazdasági ostromot szervezett az olasz nép ellen és megkísérelte kiéheztetni asszonyain­kat, gyermekeinket és férfiainkat. Nem sike­rült! Nem mintha nem akarta volna, de szemben találta magával az olasz nép leg­teljesebb egységét, erejét, áldozatkészségét, amellyel képes lett volna harcolni ötvenkét nemzet ellen. Békepolitika folytatásához a népszövetségre nincs szükség. Párissal szemben várakozó állásponton — Most körvonalazom álláspontunkat az egyes nemzetekkel szemben. A francia — olasz egyezmény hivatva lett volna elosz­latni tizenhét év félreértéseit és súrlódásait. Új korszakot kellett volna nyitnia a két nép életében. De jöttek a megtorló­ intéz­kedések és természetes, hogy a barátság elhidegült. Legalább két hónap óta Addisz- Abebában voltunk és a megtorló­ intézke­dések még mindig érvényben voltak. Klasz­­szikus esete annak, hogy a betűk megölik a szellemet és a formalitás megfojtja az élet valóságát. Egészen nyilvánvaló, hogy amíg a francia kormány várakozó állás­pontot foglal el, addig mi sem tehetünk mást, mint ugyanezt. — A szomszédos Svájccal kapcsolataink mindig kitűnőek voltak, most is azok és azok lesznek. Ünnepélyes ígéret Budapest telé­ n— A julius u1-iki egyezmény új korszakot nyitott meg a mai Ausztria történelmében. Az osztrák—német egyezmény valamennyi rosszul értesült kommentálója vegye tudo­másul, hogy én az egyezményt június 5-e óta ismertem és helyeseltem. Ez az egyez­mény megerősítette Ausztria általános helyzetét és állami függetlenségét. — Mindaddig, — mondotta ezután Musso­lini — amíg Magyarországnak nem szolgál­tatnak igazságot, a Dunamedence kérdéseit nem lehet véglegesen rendezni. A háború igazi megcsonkítottja Magyarország. Négy­millió magyar él a mostani határokon túl. Attól a törekvéstől vezetve, hogy eleget te­gyenek a túlságosan elvont igazság követel­ményeinek, más — talán még nagyobb — igazságtalanságot követtek el Az olasz nép­nek a magyar nép iránti érzelmeit a magya­rok katonai erényeinek, bátorságának és ön­feláldozó szellemének őszinte elismerése jel­lemzi. Ez az érzelem egyébként kölcsönös Talán már a közeljövőben ünnepélyes alka­lom nyílik arra, hogy az olasz nép ezeket az érzelmeit megkapó formában juttassa kifeje­zésre ország-világ előtt. Az olasz-szerb barátság, elismerés a németeknek — A Délszlávia és Olaszország közötti légkör az utóbbi időben rendkívül megjavult. Emlé­keztetek arra, hogy évekkel ezelőtt ezen a téren célzást tettem a Délszláviával való kap­csolatok megjavításának lehetőségére. Kije­lentem, hogy ma már megvannak a meg­felelő erkölcsi, politikai és gazdasági alapok a két ország barátságának megerősítésére.­­ A négy szomszéd országon kívü­l Európa egyik nagy országa az utóbbi időben őszinte elismerést szerzett az olasz nép előtt. Német­országról beszélek. A most létrejött berlini megállapodás rendez egyes égető problémá­kat. A most ünnepélyesen aláírt berlini jegyzőkönyvek megmutatják, hogy a Berlin— Róma közötti tengely nem elválasztó vonal, hanem inkább olyan kristályosodási pont, amely körül csoportosulhat valamennyi európai állam, amelyet áthat az őszinte béke­akarat. A július 11-iki szerződéssel eltűnt Németország és Olaszország között a súrló­dási felület. Bolsevizmus, fasizmus, d­imokrácia . Ne csodálkozzék senki, ha ma felemel­jük a zászlót a bolsevizmus ellen. A mai zászló a mi régi zászlónk. A bolsevizmus el­len mi harcoltunk és sok véráldozat árán győztük le. A bolsevizmus és a kommuniz­mus ma állami szuperkapitalizmus, amely nem tagadja, de felmagasztalja a kapitalista rendszert. Ideje volna már véget vetni a fasizmus és a demokrácia közötti ellentétek­nek. A fasizmus nem akarja bebalzsamozni a múltat, hanem minden célja a jobb jövő munkálása. Az olaszok nincsenek hozzákötve az embertelen kapitalizmus jármához és a fasizmus megvalósítja a békét és a valódi műveltséget. A tüzelésnél ne kísérletezzen ! Vegye csak­»biciklil „ZEPHIR“ folytonéRö­kályhíd­ Átlag 10 kg tóval füt egy normál szobát 24 órán át. Ara 60 P-Mfl Tekintse meg mintaraktáramatT Árjegyzéket Ingyen küld —­fi ! REKORD Hazai szenekre legideálisabb • kétaknás folytonégő kályha! Ara 60 - 1 aknás REKORD 400 P-től HEBER kályha- és tűzhelygyára Vilmos császár-it Hajós-u. sarok, tl-246-10 I 1930 november 3. kedd Békejobb Angliának — Olaszország — mondotta a Duce — a Földközi-tenger félszigete és szükséges, hogy lakosságát a szigetlakók gondolkozásmódja hassa át. Ez a tenger — és most azokhoz az angolokhoz fordulok szavammal, akik talán rádión e pillanatban beszédemet hallgatják. — Anglia számára egy út, amellett a többi út mellett, amely az anyaországot távoli gyarmataival összekapcsolja. Ami mások­nak csak egy út, az nekünk olaszoknak az élet. Ezerszer megmondottuk és most újra hang­súlyozom, hogy nekünk nem szándékunk fenyegetni ezt az utat, de követeljük, hogy tartsák tiszteletben jogainkat és életbevágó érdekeinket. Választás nincs és az angol bi­rodalom gondolkozó agyvelőinek meg kell érteniök, hogy a befejezett tény létezik és visszavonhatatlan. Nem lehet elképzelni olyan kétoldali összetűzést, amely ne válnék azonnal európaivá. A megoldásnak csak egyetlen útja van: nyílt, gyors és teljes meg­egyezés a köl­csönös érdekek elismerése mel­lett. De ha ez nem következnék be, amit egyébként kizártnak tartok és ha az olasz népet bele akarnák fojtani a tengerbe, akkor vegyék tudomásul, hogy az olasz nép egy­­emberként állana ellen ezen a tengeren, amely Róma tengere volt, olyan elszántság­gal, amilyenre példa a világtörténelemben még nem volt. — Milánói bajtársak: Feketeingesek. Az útirány a következő év, a fasizmus tizen­ötödik éve. Jelszavunk: béke mindenkivel, azokkal is, akik közelednek hozzánk és azokkal is, akik távolodnak tőlünk. (Ez: Angliára vonatkozó célzás.) Béke, de fel­­fegyverzett béke. Tehát fegyverkezési pro­gramunkat a levegőben, a tengeren és a szá­razföldön rendszeresen tovább fejlesztjük. A nemzet minden termelési erejét fokozzuk, mezőgazdasági és ipari téren egyaránt. A testületi rendszert közelebb visszük végleges megvalósításához. Ez parancs és a parancsot rátok bízom, milánóiakra, akikről azonnal tudom, hogy ezt már kötelességteknek te­kintitek. Az első sorban kell állnotok a csá­szárság kiépítésénél és a haza jóléte, hatalma és dicsősége megteremtésénél Darányi miniszterelnök üdvözlő táviratot intézett Mussolinihoz Darányi Kálmán miniszterelnök Mussolini­hoz a következő táviratot intézte: Mussolini őexcellenciájának, az olasz kor­mány feje, Milánó, a Nagyméltóságod milánói beszéde az egész országban lelkes és hálás visszhangra talált. Engedje meg Nagyméltóságod, hogy ez alkalommal, mint a magyar nemzet tolmácsa, tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöljem. A Revíziós Liga is üdvözölte Mussolinit A Magyar Revíziós Liga nevében Herczeg Ferenc országos elnök a következő táviratot küldte Mussolininak: Nagyméltóságod történelmi jelentőségű és sorsdöntő milánói szózatát Magyarország sokat szenvedett népe mélységes tisztelettel és hálával fogadja. Ez a szózat gyönyörű válasz arra a meleg ragaszkodásra, mely a magyar nemzetet a nemes olasz nemzethez fűzi és arra a csodálatra, melyet Nagyméltó­ságod államférfim zsenijével szemben érez. Midőn a Magyar Revíziós Liga, mely a ma­gyarok millióit egyesiti magában, lelkes hó­dolattal köszönti Nagyméltóságodat, egyben annak a megingathatatlan hitének ad kifeje­zést, hogy Nagyméltóságod bölcs és hatal­mas kezdeményezésére az emberi igazságon esett sérelem orvoslása meg fog történni és maga után fogja vonni a Dunavölgy rende­zésének és tartós békéjének áldásos kor­szakát. Egyébként a Magyar Revíziós Liga elnök­sége ezúton is felkéri a törvényhatóságokat, továbbá a liga helyi szervezeteit és minden társadalmi egyesületeket, hogy Mussolinit revíziós nyilatkozatáért táviratban üdvözöl­jék.

Next