Magyarság, 1937. június (18. évfolyam, 121-145. szám)

1937-06-01 / 121. szám

Ara képes melléklettel együtt 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: FÉLÉVRE 24 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 12 PENGŐ, EGY HÓRA 4 PENGŐ. EGYES SZÁM­ÁRA HÉTKÖZ­NAP 10 FILL., VASÁRNAP 20 FILL. AUSZTRIÁBAN HÉTKÖZNAP 30 GARAS, VASÁRNAP 40 GARAS MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA: 2800 PETHŐ SÁNDOR MUNKATAUI AJTAT JÓZSEF SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, IL. HUNYADI JÁNOS-ÚT 2. TELEFON: *1-560-10 (25 MELLÉKÁLLOMÁSSAL). ÉJJELI SZERKESZTŐ­SÉG (VL, ARADI­ UTCA 8.) TELEFONJA (ESTE 9, 10-TŐL): 1-154-61, 1-154-62. HIRDETÉS­, UTAZÁSI ÉS KÖNYVOSZTÁLY (IV., ESKÜ-UT 6.). TELEFON: ♦1-881-66. LEVÉLCÍM: BUDAPEST 2. POSTAFIÓK: 55 BUDAPEST, 1937 JÚNIUS 1. KEDD XV 111. ÉVFOLYAM, 121 (4850) SZÁM Az új Bethlen írta: Pethő Sándor Az államférfiak nem veszítenek oly sokat, mint gondolják, ha időnként el­vonulnak a cselekvő közélet porondjáról. A méltósággal párosult visszavonulás rendszerint megnöveszti alakjukat. Az idő, ez a legnagyobb rendező, kiegyenlítő és gyógyító erő, balzsam a vérző arénán szerzett sebekre és azonkívül az érték­álló politikai személyiségek igazságos megítéléséhez megadja a távlat reális és tárgyilagos szemmértékét s kihang­súlyozza a távolság pátoszát. Letörli róluk a napi feladatokkal való birkózás verejtékét, a gyakran meg nem felelő, sőt méltatlan környezet salakját, törté­nelmi talapzatra állítja személyiségük jelentőségét, végzett munkájuk értékét s tisztán, a szenvedélyek torzító vagy el­homályosító patinájától megfosztva mu­tatja meg bennük és nekünk a szinarany ronthatatlan fényét s belső énjüknek elhazudhatatlan sikertartalmát. Bethlen István gróf politikai pályájának szemlé­lete körül az imént még heves viták csa­táztak. Mint minden markáns és nemze­déke fölé magasló ember, bőven részesült híveinek és parazitáinak sokszor éme­lyítő hízelgéseiben, hogy azután a solla curulis önkéntes elhagyása után, több­nyire ugyanazok hárítsák rá egy kor­szak minden passzívájának terhét s a hozsannázások után egy becstelen és vandalisztikus üldöztetésnek hajszolt vadja legyen. Egyéniségének rendkívüli arányait és belső értékének hatalmas súlyát bizonyítja, hogy ma szinte párt­különbség nélkül hajol meg géniusza előtt egy egész ország s hogy mindenki előtt tisztán áll: ez a férfiú nagyobb kor­mányzatának tíz esztendejénél, nagyobb hívei hieratikus rajongásában való al­kalmi megistenü­lésénél, de mindenesetre nagyobb azoknál, akik számára a ma­gyar közéletből való eltávolítása azért látszott szükségesnek, hogy alakjának dimenziói mellett ne kelljen szenvednie tulajdon törpeségüknek. Az ötéves számkivetettség és a három­­esztendős ellenzékiség átszűrte és el­mélyítette lényének gazdag adottságait. Ha egykor olyan konzervatív kormány­­férfit láttak benne sokan, aki túlságosan merev és zárkózott volt, hogysem el­vegyülni tudott volna a nyájba s még azt a jupiteri fáradtságot se vette magá­nak, hogy a közönséges halandó ábrá­zatát öltse fel, mikor olimpuszáról leszáll az emberek közé: ma anélkül, hogy személyiségének konzervatív színe­zete és beállítottsága változott volna, sok­kal hajlékonyabb, melegebb, sugallóbb, lendületesebb, árnyalatosabb. Mintha szemlátomást gerjedeztek volna föl benne azok a roppant hévvízi források, amelyek erdélyi szellemvilágának kifürkészhetet­len mélyeiből a szikkadt rögök alól tódulnak a napfényre. Amikor Sulyok Dezső Kanizsán a fiatal magyar értelmi­ség nevében azt a szózatot intézte Bethlenhez, hogy természetes nagy ké­pességeit és gazdag államférfim tapasz­talatait bocsássa rendelkezésére az új Magyarország megteremtésének, talán nem vette észre, hogy a Zrínyiek váro­sában már egy új Bethlen István jelent meg, régi, félelmetes fegyverzetének csorbítatlanságában ugyan, de szinte megnövekedetten, ha úgy tetszik, meg­­újhodottan, a reánk váró problémák mé­reteihez alakulva és emelkedve, túl min­den pártkerítésen, politikai válaszfalon, túl minden efemer érdeken és hatalmi becsvágyon, mint első reprezentánsa a múlt nagy hagyományainak és a jövő nagy célgondolatainak, illetve a kettő organikus összekapcsolásának. Nagy és szilárd formátumú egyénisége egyszer se mutatkozott érettebbnek, teljesebbnek, szinte klasszikusabbnak, mint most Ka­nizsán, amikor hosszú és hullámzatos politikai pályájának talán legszebb dalát zengte el s amikor seregnélküli vezér­ként nagyobb volt, mint eddig bármi­kor, hatalmának tetőpontján, roppant sokaságu hadak élén. Szellemének hatalmas rügyezésére vall, hogy túl a hatvanadik esztendőn, képessé vált önmaga legigazibb lényének meg­tagadása vagy elárulása nélkül az idők és a problémák követelte fölfrissülésre, kiegészülésre és megigazulásra. Voltak megnyilatkozásának olyan mélyen ma­gyar és emberi megvillanásai, amelyek megrendítették hallgatóságát („tizennyolc esztendeig nem volt ennek az országnak egyetlen nyugodt éjszakája sem“­ s vol­tak olyan finom erezetei külpolitikai fej­tegetéseinek (a német­—olasz—osztrák barátság hátteréből a dimai népek ön­­célúságának kiemelése), amelyek csak a mesteri diplomata agyvelejéből pattan­hattak ki. De ami eseményszerű, ami döntő, ami fordulat és végzetszerű ebben a beszédben, az mégis az a verhetetlen érvelés, amellyel a nemzeti koncentrációt megindokolta s amellyel ennek az össze­fogásnak dialektikáját tárgyszerűen meg­világította, kiszélesítette s nemzetpoli­tikai magaslatra emelte. „A magyar politikai élet egy keskeny földnyelven halad előre — úgymond —, amelyet egy oldalról a vörös tenger, a másik oldalon a barna tenger hullámai csapkodnak. Ezen a földnyelven a nem­zet vezetői a haladást eddig azzal bizto­sították, hogy kézenvezették a politikai­lag kevésbé éretteket, akiket az a veszély fenyegetett, hogy ha eleresztik a kezü­ket, vagy a vörös, vagy a barna tengerbe fulladnak. A vezetésnek ez a rendszere a titkos választójoggal megszűnik. A tö­megek a saját eszük, a saját szenve­délyeik, a saját elképzeléseik után fog­nak indulni és csak akkor tartják meg a helyes utat, ha a nemzeti, keresztény, alkotmányos és demokratikus alapon álló polgári pártok egymással kezet fogva, fognak nekik irányt mutatni. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust mától kezdve, hogy a polgári pártok egymással farkasszemet nézze­nek, egymásra rálicitálva, szemben állja­nak, mert a licitálásból radikalizmus, a radikalizmusból bolsevizmus vagy a parancsuralom következik. Ezeknek a pártoknak együtt kell vállalniuk a veze­tést, mégpedig a jelenlegi kormány ve­zetése mellett, mert különben bekövet­­kezhetik, hogy ennek a nemzetnek szé­les tömegei délibábos álmok után sza­ladva, beleszédülnek vagy az egyik vagy a másik szélsőségbe.“ Tegyük talán hozzá, hogy a koncentráció szükséges­sége még más szempontból is történelmi parancs gyanánt szól hozzánk. A kül­politikai légkör — átmeneti enyhületek ellenére is — rendellenes, feszült, vihar­­hangulatos. Íme, itt az új spanyol inci­dens, amely a vörös repülők bomba­esőiből óriási krízist zúdíthat a világra, mely már úgyis aléltan és kimerülten hever a válságok depressziója alatt. S íme, itt a dunai kérdés a maga elinté­ zetlenségének, de egyúttal halaszthatat­­anságának sorsdöntő problémáival, ször­nyű veszélyeivel, a szélcsendben is ide­­hallatszó dördüléseivel, magasfeszült­ségű áramainak telítettségével. S várjon ilyen időben lehetséges-e, hogy egy meg­­tépázott és széthúzó kormánypárt ha­talmi öncélúsága útját állhassa az ország nagy értékei összegyűjtésének és ki­­aknázásának? Spanyol-német összeütközés a Baleéri­szigetek körül Két vörös repülőgép bombázta a Deutschland német páncélos cirkálót: a támadásnak 24 tengerészhalottja volt . Megtorlásul a német hadihatórat szétrombolta Almería kikötőjét: a polgári lakosságból 19 ember meghalt, 55 megsebesült Németország és Olaszország kivonult a londoni sem­legességi bizottságból és kivonta hajóit a nemzetközi ellenőrzés munkájából A több mint tíz hónapja tartó spanyol polgárháború borzalmairól vasárnap reggel óta szinte elterelődött a világ közvéleményé­nek érdeklődése. A polgárháborúban részt­vevő szovjet repülőknek­­ a spanyol vize­ken nemzetközi ellenőrzést teljesítő német flotta egyik nagy cirkálója, a Deutschland páncélos cirkáló elleni támadó mozdulata és a német kormány megtorló intézkedése, majd az eseményeket követő diplomáciai bonyodalmak a legsúlyosabb helyzetet terem­tették a spanyolországi harcokkal kapcso­latban. Ibiza kikötője közelében szombaton délután két szovjet—spanyol repülőgép bom­bázta az ott horgonyzó Deutschland páncé­los gőzöst s a bombák közül négy eltalálta a hajót, borzalmas pusztítást okozva annak legénységi soraiban. A légitámadásnál hu­szonnégy ember életét vesztette és közel het­venen súlyosan megsebesültek. A véres ese­ményre mintegy megtorló válaszul hétfőn hajnalban egy német cirkáló és négy tor­pedóromboló megközelítette Alméria kikö­tőjét és ágyúostromot kezdtek a város ellen. A valenciai kormány a népszövetséghez je­lentést küldött Alméria bombázásáról, ugyanekkor olasz illetékes körök is kijelen­­tették, hogy Olaszország teljesen jogos meg­torlásnak tekinti Alméria ostromlását és ha­jóit a nemzetközi ellenőrzésből kivonja, London, Páris és a népszövetség fővárosa­­, Genf, a legnagyobb izgalommal fogadták a híreket és további feszült érdeklődéssel vár­ják az események további kial­akulását. A Deutschland bombázásáról s az ezt kö­vető események részleteiről a hétfő éjsza­káig a következő jelentések érkeztek: Vörös repülők támadása a Deutschland cirkáló ellen Berlinből jelentik. Szombaton délután öt óra tájban a Baleári szigetek közelében, Ibiza kikötőjétől nem messze horgonyzott a Deutschland páncélos cirkáló, amelynek fe­délzetén tartózkodott Fischer ellenfergár­­nagy is. A páncélos hajót szovjet repülőgé­pek közelítették meg — a két repülőgép bom­bázásport zúdított a Deutschlands, amelynek első részén, négy találat folytán, robbanás történt. A Deutschland legénységének huszonnégy tagja életét vesztette, hatvannégyen pedig súlyosan megsebesültek. A támadó szovjet­gépek, Palma di Mallorca felé repültek el. Az Ibizánál megtámadott Deutschland páncélos cirkáló tízezer tonna űrtartalom, 54.000 lóerős géppel van ellátva és 26 csomó sebességet tud haladni. A hajóra esett bom­bák csak a páncélozatlan legénységi szobákat rombolták össze, magában a hajóban semmi kárt sem tettek. A hajó 1933 augusztus 1-én lépett szolgálatba. A spanyol vizeken május elseje óta tartózkodik, fedélzetén 926 em­berrel. A bombázás után, a Deutschland Gibraltár felé vette útját. A hajó parancsnoka szikra­távírón kért engedélyt a kikötői parancsnok­ságtól a halottak és sebesültek partraszállí­­tására. A hajó hét órakor futott be a gibral­­tári kikötőbe és ekkor a kikötőben tartóz­kodó valamennyi hajó félárbocra eresztette lobogóját. A páncélos hajót két vontatóhajó vontatta a kikötőpadhoz, ahol a gibraltári katonai parancsnok várakozott vezérkarával. Ugyancsak a kikötőpadra készítették már a katonai kórház több kocsiját és ápolóját. Amikor a hajó a kikötőpad mellé ért, Evans ellentengernagy, a gibraltári kikötő parancs­noka, vezérkarával katonai tiszteletadás vé­gett a fedélzetre ment és tisztelgett a fedél­zeten elhelyezkedett, letakart holttestek előtt, majd ismét elhagyta a hajót. Az egész rövid szertartás egyetlen szó nélkül ment végbe. Rendkívüli minisztertanács Berlinben a bombázás után Hitler kancellár Münchenben értesült a Deutschland elleni merényletről és repülő­gépen azonnal Berlinbe utazott, ahol vasár­nap estére a Berlinben tartózkodó minisz­tereket rendkívüli minisztertanácsra hívta össze, hogy megvitassák, milyen magatar­tást tanúsítson a birodalom kormánya a Deutschlandot ért merénylet ügyében. A minisztertanács késő éjszakáig ülésezett. Az ülés után félhivatalos nyilatkozat hangzott el, amely úgy szólt, hogy Németországban erős az elhatározás, hogy a békét az utolsó pillanatig megóvják. Hivatalos jelentés Alméria bombázásáról Hétfőn délelőtt hivatalosan közzétették, hogy a Deutschland ellen elkövetett vörös légitámadás megtorlására hétfőn kora reg­gel német hadihajók bombázták Alméria megerősített kikötőt. A kikötői épületek szétrombolása és az ellenséges vörös ütegek elhallgattatása után a tüzelést beszüntették és a megtorló akció ezzel véget ért.

Next