Magyarság, 1937. szeptember (18. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-01 / 198. szám

2 függöny­anyagok Csipkeszövet, 300 cm széles, mtr ... P 8.60 Star-Sttggiing, 150X250.......................­P 6.50 Gittertüll, 180 cm széles, mtr .. P 7.60. 2.40 Fttggiing-rip.., 130 cm széles, mtr .. P 4.90 Pavillonunk a l­akbarendezési Vátáron mil marisha ről, ha a kisebbségi kérdésben a szerződések szentségét csak némileg is megtartotta vagy figyelembe vette volna. ★ A TEMPS KÜLPOLITIKAI CIKKET a kisantant szinajai értekezletének szenteli. A cikk természetesen még az értekezletről ki­­adott hivatalos közlemény megérkezése előtt íródott. A lap reméli, hogy a kisantant a változott körülmények között is fenn fogja tartani közös politikáját. Egyben jelentőséget tulaj­donít a lap a magyar­ kisantant-viszony meg­javulásának is. Bizonyos nemzetközi kö­rökben meglehetősen elterjedt az a nézet, hogy az események árja máris túlhaladta a kisantant létjogosultságát és ennek az ala­kulatnak szükségképpen meg kell gyengül­nie, vagy legalább is mélyreható átalakulá­son kell átmnnie. Ez tévedés. De kétségtelen hogy az európai rendben beállott változások bizonyos mértékig módosították a három ál­­lam külpolitikájának közös jellegét. A kisantant politikája igyekszik minden esz­közzel előmozdítani az Ausztriával és Ma­gyarországgal fennálló gazdasági kapcsolatok kifejlesztését, hogy ilyen módon szilárd alap jöjjön létre valamennyi dunai állam tevé­keny együttműködése számára. Ebből a szempontból a kisantant és Magyarország kapcsolatainak megjavulása új és nem leki­­csinylendő tényező és valószínű, hogy a kis­antant hajlandó lesz elvben hozzájárulni a magyar újrafegyverkezéshez, ha ezt a kér­dést szabályszerű tárgyalás során vitatják meg és ha a kisantant kellő biztonsági garan­ciákat kap. A KÍNAI-OROSZ megnemtámadási szer­ződés változatlanul középpontjában áll a távolkeleti kérdésnek. Abból a tényből, hogy a nemzeti szocialista sajtó aránylag kedve­zően fogadta Nanking és Moszkva megálla­podását, általában arra következtetnek, hogy ha Oroszország hátbatámadná Japánt, akkor Németország legalább is kezdetben várakozó álláspontra helyezkednék. A kínai—szovjet szerződés egyébként lon­doni jelentések szerint azon az alapon jött létre, amikor a szovjet távolkeleti hadseregé­nek felvonulása a mandzsu határon befeje­ződött. A japán uralom alatt álló Mandzsú­riára néző orosz területeken Blücher szovjet­­marsall vezénylete alatt olyan nagyszámú csapatösszevonás történt, amilyenre a világ­háború óta nem volt példa. Mintegy ezer repülőgép és ezer tank áll indulásra készen az orosz határon. A tokiói lapok jelentése szerint már meg­történt az első határincidens a vörös had­sereg kihívó szándékának jeléül. Juki koreai kikötőben egy szovjetorosz hajóraj, amely három torpedórombolóból és egy tengeralatt­járóból állott, egy japán gőzöst feltartózta­tott. .A vörös haditengerészet emberei fel­mentek a japán gőzös fedélzetére s az utolsó zugig átkutatták a hajót. A japán gőzöst egy óra múlva bocsátották csak útjára. Tokióban óriási izgalmat keltett ez az eset, önmagában is rendkívül súlyosnak tartják. Nagy figyelmet kelt és komoly bonyodal­mak előjelének minősül a japán hatóságok­nak az az intézkedése, hogy a kínai Amoiból a japán lakosságot sürgősen szállítsák át Formoza szigetére. A japán hadiflotta tete­mes része segédkezik abban, hogy a dél­­kínai város japán lakosságát minél gyorsab­ban olyan helyre szállíthassák, ahol nincse­nek közvetlenül kitéve háborús veszedel­meknek. A párisi Jour jelentése szerint a most megkötött kínai—szovjetorosz megnemtáma­dási szerződés alapján Szovjetoroszország no­vember népéig a következő hadianyagot szál­lítja Kínának: 362 repülőgépet, köztük 150 vadászrepülőgépet és 100 felderítő gépet, 200 harcikocsit, köztük 25 nehéz kocsit, ötezer lovat, 2000 tehergépkocsit, 2500 motorkerék­párt, 1500 tüzérségi vontató gépkocsit, 150.000 puskát, 120.000 gránátot és hatvan­millió darab gyalogsági töltényt. Azonkívül Szovjetoroszország önkénteseket és műszaki szakértőket küld Kínába. Kína köteles a szállított áradianyag vételárának felét arány­ban megfizetni, azonkívül sok engedményt nyújt Északkínában Szovjetoroszországnak, így többek között szovjetorosz cég kapja meg az építési megbízást a kínai vasutakat a szibériai vasútvonallal összekötő szárny­vonal építésére.­ AZ ANGOL SAJTÓ nem kíséri megjegy­zéssel a kínai—szovjetorosz szerződés meg­kötését. A lapok csak a külföldi sajtó véle­ményét ismertetik. Angol körökben nem ta­lálnak semmi kifogásolni valót sem a szer­ződésben, amely nem ellenkezik a két ország népszövetségi kötelezettségével sem. Ugyanakkor az Előindiából történt angol csapatelszállítások következtében az utóbbi napokban számos angol tartalékos tisztet aktív szolgálatra behívtak Indiában. Az angol gyarmati katonaság elszállítása Kínába egyébként tovább folyik. A tokiói Aszahi Simbun úgy értesül, hogy Kína megkísérli rávenni Angliát a kínai— szovjet megnemtámadási szerződéshez való csatlakozásra. A Nisi-Nisi Simbun az angol jegyzékkel kapcsolatban azt írja, hogy a japán kor­mány fájlalja az angol nagykövetét ért tá­madást, mindamellett a lap időszerűtlennek tartja az angol kormány követeléseit, amikor még nem ismeretesek az ügyben indított vizsgálat eredményei. Sajnálatos jelenség — teszi hozzá a lap —, hogy Anglia ilyen han­gon és ilyen követelésekkel áll elő, amikor az életért küzdő Japán iránt inkább barát­ságos magatartást kellene tanúsítania. A Jomjuri sanghaji jelentése szerint a kínai—szovjet megnemtámadási szerződés megkötése miatt a nankingi kormány német tanácsadói lemondtak állásukról. Londonban kedden este az a hír terjedt el, hogy a japán kormány visszautasította a nankingi angol nagykövetet ért japán re­pülőtámadással kapcsolatos angol követelé­seket. Az Evening Standard tokiói jelentése szerint, beavatott japán politikai körökben úgy tudják, hogy a minisztertanács már vég­leg döntött az angol követelések ügyében és hogy ez a döntés teljes mértékben elutasító. Japán nem hajlandó arra sem, hogy meg­büntesse a támadásban résztvett japán re­pülőtiszteket, sem pedig arra, hogy bármiféle garanciát nyújtson a jövőre nézve és meg­ígérje, hogy hasonló esetek többé nem for­dulnak elő. A japán kormány azonban még ennél is továbbmegy s nemcsak, hogy nem teljesíti az angol követeléseket, hanem még maga állít fel követeléseket, így elsősorban azt, hogy a jövőben minden egyes esetben értesíteni kell a japán katonai hatóságokat, ha angol diplomata utazásra készül a hadi­­zónán keresztül. A japán válaszjegyzék mindössze egy pontban tanúsít némi előzé­kenységet, amennyiben „mély sajnálkozását“ fejezi ki a történtek fölött. ★ AZ AMERIKAI HAJÓ ellen elkövetett kínai repülőtámadás ügye máris elsimult, mert a kínai kormány bocsánatot kért az Egyesült Államok kormányától. A kínaiak úgy látszik siettek kidomborítani a különb­séget a japán és a kínai magatartás között, mert amíg Japán még most is vonakodik bocsánatot kérni Angliától Hugessen nagy­követ megsebesítése miatt, a kínai kormány Amerikával szemben kijelentette, hogy a President Hoover nevű amerikai utasszállító gőzös bombázásáért vállalja a felelősséget. A nankingi kormány kártérítés fizetésére is hajlandó. A nankingi jelentés szerint azt a négy katonai pilótát, aki az amerikai gőzöst bombázta, megfosztották rangjától és had­bíróság elé állítják. Borab amerikai szenátor a sajtónak adott nyilatkozatában élesen elítéli az amerikai kormánynak azt az eljárását, hogy még min­dig nem mondotta ki a semlegességet a kínai—japán viszályban. Az amerikai nép — mondja Borab — rokonszenvez ugyan Kínával, de semmiesetre sem engedi magát belesodorni a keletázsiai bonyodalmakba.­­ AZ ANGOL ÉS FRANCIA katonai tanács­kozások hirtelen kimélyítését a japán—kínai konfliktussal hozzák összefüggésbe London­ban és Párisban. Az angol hadügyminiszter a jövő héten Franciaországba érkezik és résztvesz a fran­cia hadsereg őszi manőverén Alencon és Fa­­laise közt. Ugyanekkor az angol vezérkar meghívta Gamelin tábornok francia hadsereg­főparancsnokot, hogy látogasson el Angliába. Gamelin tábornok elfogadta a meghívást és több napot tölt már Angliában. Most érkezett meg Londonba Welles, az Egyesült Államok külügyi államtitkára, aki kedden délelőtt az angol külügyi hivatalban tárgyalt. Amerikai félhivatalos kijelentések szerint Welles államtitkár azért jött Euró­pába, hogy itt tanulmányozza az új angol— ameriiai kereskedelmi szerződés lehetőségét és az Amerikával szemben fennálló angol háborús adósság rendezésének kérdését. Az amerikai külügyi államtitkár egyébként Lon­donból Párisba megy, hogy a francia kor­mánnyal is tárgyaljon. Welles látogatásával hozzák összefüggésbe Lindsay washingtoni angol nagykövet Angliába való hazaérkezé­sét is. Úgy látszik Washington, London és Páris között közös magatartást akarnak kialakítani a távolkeleti kérdésben.­­ BELGIUMBAN KORMÁNYVÁLSÁGRÓL beszélnek. A rexisták a Belga nemzeti bank hétfői közgyűlésén azzal vádolták meg Van Zeeland miniszterelnököt, aki régebben a jegybank kormányzótanácsának tagja volt, hogy miniszterelnökké történt kinevezése után is nagy összegeket vett fel a nemzeti banktól. Van Zeeland miniszterelnök el­ismerte, hogy valóban kapott még bizonyos összegeket a jegybanktól, akkor is, amikor már miniszterelnök volt, hozzátette azon­ban, hogy csak hátralékos fizetését vette fel. De Man szocialista pénzügyminiszter ezzel a kijelentéssel kapcsolatban felszólította a miniszterelnököt, hogy kérjen maga ellen pártközi vizsgálatot, mert csak ily módon lehet megnyugtatóan tisztázni a dolgokat. A miniszterelnök visszautasította ezt a kí­vánságot, mire De Man pénzügyminiszter közölte, hogy ilyen körülmények között nem marad meg a kormányban. Kedden reggel a hivatalos cáfolatok elle­nére már nyíltan beszéltek arról, hogy De Man lemondása közvetlenül küszöbön áll és ezt a feltevést az a körülmény is meg­erősíti, hogy Van Zeeland miniszterelnök a késő éjszakai órákban hosszabb tanácsko­zást folytatott a kormány szocialista­ tag- Nekrológ írta: Kunszery Gyula Szépfy Balázs, a híres író, meghalt an­gina pectorisban. Aránylag fiatalon, ötven­­egynéhány éves volt csak, de már majdnem negyedszázados munkásságban és sikerekben gazdag írói múltra tekinthetett­ vissza. A temetés magasztos gyászpompával, hatal­mas tömeg részvételével ment végbe. A sírnál valami hat darab hosszadalmas és rendkívül unalmas emlékbeszéd hangzott különféle iro­dalmi társaságok és társadalmi egyesületek képviselőinek ajakáról. No és természetesen az újságok hasábos megható nekrológokban rótták le a kegyelet adóját a nagy halott em­lékezete irányában. Nyolc újság és három könyvkiadóvállalat, hogy annak idején fölfe­dezője volt a nagy szellem írói tehetségének. Valószínűleg mindegyik állításában volt némi igazság. Szépfy Balázs hazájában ugyanis egy fiatal író nem fedezedhetett föl, nem tűn­hetett föl, nem érkezhetett be egy csapásra üstökösszerűen, hanem csak részletekben. Annál különösebb és érthetetlenebb volt, hogy Szépfy irodalmi hagyatékának rende­zése során előkerült egy sárgult kézirat, amely ezt a kínosan meglepő címet viselte: „Óházi Gergely. Nekrológ. Irta: Szépfy Ba­lázs.“ Szabályszerű halotti megemlékezés volt a még mindig élő, magát Szépfyt is túl­élő Óháziról. Tartalmazta az öreg úr pontos életrajzi adatait s irodalmi működésének ter­jedelmes, elismerő, magasztaló méltatását.­­Egy-két sornyi üresen hagyott tiszta hely nyilván a várt elhalálozás bekövetkezte ese­tén még utólag bejegyzendő adat számára volt fenntartva. De hogy tovább folytassuk a halott szó iránt érzett általános megbecsülés megnyilvánulá­sának módozatait, meg kell emlékeznünk még arról is, hogy még a halál napján meg­alakult a Szépfy Balázs Irodalmi Társaság, valamint a Szépfy Balázs emlékbizottság. Az impozáns gyászünnepségekre mégis Óházi Gergely, a veterán publicista, a hazai írók köztiszteletben álló kilencvenéves nesz­tora, több kulturális egyesület örökös elnöke, illetőleg főtitkára —­ tette rá a koronát. Az­által, hogy gyér olvasottságnak, de általános tekintélynek örvendő napilapjának, a Szék­városi Hírlőnek első oldalán saját maga írt egy A fentebb említett Szépfy Balázs Irodalmi Társaság indította el a lavinát alakuló gyű­lésén egyhangúlag hozott első határozatával, mely szerint „az elhunyt kiválóság dicső em­lékezetének ébrentartása érdekében gondos­kodás fog történni az irányban, hogy vissza­hagyott irodalmi öröksége szakszerűen ren­­deztessék s még eddig kiadatlan művei méltó formában az olvasótábor elé kerüljenek.“ A szakszerű rendezésre egy jónevű fiatal eszté­tikus, egyetemi magántanár nyert megbíza­tást. Az ő munkásságának volt köszönhető, hogy a napilapok és folyóiratok az író ha­lála után még jó pár évig közölhették Szépsy teljes oldalas gyászkeretes nekrológot­­ még addig ismeretlen írásait, az elhunytról, mely nekrológ nemesveretű stílusával, érzelmi mélységekben és eszmei magaslatokban járó tartalmával eleven cá­­folata volt az öreg úr állítólagos előrehala­dott paraliziséről terjengő felelőtlen kósza hí­reknek. „Szépfy Balázs. Nekrológ. Írta: Óházi Gergely.“ Ez már igen. Ezért szinte érdemes meghalni.” A túlbuzgó magántanár tapintatlansága következtében a rejtélyes Óházi-nekrológ is nyilvánosságra került, óházit méltó felhábo­rodásában most már végérvényesen és vissza­vonhatatlanul megütötte a guta. A közvéle­mény pedig értetlenül állt a különös cikkel szemben, felémeredt a megoldhatatlannak látszó nyitott kérdés: mért akarta Szépsy idő­nek előtte elparentálni az öreg­­házit, aki­nek pedig sokat köszönhetett az érvényesü­lés terén? Minő titok lappanghat e Szépfy puritán jelleméhez méltatlan látszólagos há­látlanság mögött? Szorgos Fidél bölcsészettanhallgató ér­deme, hogy nevéhez méltó fáradhatatlan ki­tartással és lelkiismeretes kutatással némi fényt derített a sötét ügyre. „Szépfy élete, egyénisége és irodalmi működése, különös tekintettel a Szépfy—Óházi-affer rejtélyére“ című vaskos doktori disszertációjában sike­rült az ifjú tudósnak az izgató kérdés­­komplexen megnyugtató magyarázatát meg­adnia. Az alábbiakban mi is a Szorgos érte­kezése által kijelölt csapáson haladva, pró­báljuk megrajzolni a rejtélyes eset hátterét.­­ A fiatal Szépfy Balázs, aki akkor még a kevésbé poétikus Schulzer Ferenc névre hallgatott, kitartó buzgalommal talpalt egyik szerkesztőségtől a másikig kéziratai tekin­télyes tömegével. Egy kudarccal járó szerkesztőségi látoga­tása alkalmával véletlenül tanúja volt a kö­vetkező jelenetnek. Lesújtva és megszégyenülten várakozott a főszerkesztő előszobájában, míg a szerkesztő­ségi titkár előkeresgélte egy teletömött map­pából el nem fogadott kéziratait. A szerkesztő kitárta az ajtót és hanyagul kiszólt: — Ja igaz, Neményikém, erről a szeren­csétlen komédiásról, a Csabay Tihamérról is kellene írni valami nekrológ-félét. A Neményikének szólított titkár-munkatárs abbahagyta a kéziratkeresgélést, a rozoga szekrényhez ment s a rendetlenül össze-vissza dobált könyvek közül előkereste a lexikon Békalencsei Csatár kötetét. Idegesen lapoz­­gatott benne s közben motyogott magában címszavakat buda ... bukafalos ... buta ... bűz ... csaba ... na, Csabay Tihamér drá­mai szinész, lásd Schönberg Hugó. Ingerülten visszahajitotta a szakadozott kötetet és előkoborta a Rügen—Talabért. Schönberg Hugó. Művészi nevén Csabay Tihamér. Lásd ott. Neményike dühösen földhöz csapta a könyvet s aztán izgatott telefonálás kezdő­dött a színházi lapokhoz, színházakhoz, szi­­nész-szövetségh­ez. Szépfy Balázs pedig ez alatt türelmesen várakozott. Feldúlt vonásai kisimultak, gond­terhelt arcán halvány derű lengett át, borús szemeiben fölcsillant egy reménysugár. Ekkor támadt ugyanis az a kitűnő sorsdöntő ötlete, amely átsegítette a kezdet zökkenőin s el­indította sürgősen kezdődő, de végül mégis csak magasra lendülő írói pályáján. Érzékeny költő­ lelkében támadtak kezdet­ben némi lelkiismereti aggályok, élénk kép­zelete azonnal kész volt egy frappáns szim­bolikus kép megalkotásával: „irodalmi hulla­bogár“ — mondta magában. De mindjárt h­etet­ is elnyomni ezeket az indokolatlan, beteges apró gyötrődéseket. Hiszen valaho­gyan csak el kell végre kezdeni, mert simán úgy látszik nem megy a dolog. És elvégre mindenkinek meg kell halni egyszer a termé­szeti törvények értelmében és utóvégre ma. MACTIBSor, 1937 szeptember 1, szerda k A FRANCO-KORMÁNYNAK több dél­­amerikai állam meg akarja adni a hadvise­lési jogot. Uruguay általában a spanyol nem­zeti kormány elismerését is szorgalmazza. Chile már csatlakozott az Uruguay-i indít­ványhoz. Itt említjük meg, hogy Santander elfogla­lása után a Spanyolországban küzdő olasz feketeinges önkéntesek parancsnoka üd­vözlőtáviratot intézett Mussolinihez. A táviratban a parancsnok a többi között azt írja, hogy az olasz legionisták elvégezték vállalt feladatukat és a feketeingesek büsz­kék, hogy a baráti Spanyolország földjén harcolhattak eszményeikért. A Duce választáviratában hangoztatta, hogy ez a győzelem megkoronázta az olasz légio­náriusok hősiességét, amelyet nemcsak Olasz­ország, de az egész világ elismer. Az olasz nép a biztos győzelembe vetett hittel kísérte a harcokat. Olaszország büszke spanyol föl­dön harcoló katonáira— fejezte be a távira­tot a Duce. XL Pius pápa kihallgatáson fogadta Agd­­­rena őrgrófot, Franco tábornok nemzeti kor­mányának szentszéki ügyvivőjét.

Next