Magyarság, 1937. szeptember (18. évfolyam, 198-222. szám)
1937-09-01 / 198. szám
1037 szeptember 1, szerda filCMBSifi jaival ezen a tanácskozáson De Man pénzügyminiszter nem vett részt. Amennyiben a szocialista pénzügyminiszter ragaszkodik elhatározásához, akkor a kormány többi szocialista tagja is szolidaritást vállal vele és szintén beadja lemondását, ami feltétlenül az egész kormány lemondását vonja maga után. Brüsszelben úgy tudják, hogy a képviselőházat a jövő keddre rendkívüli ülésszakra egybehívják. A KÜLPOLITIKA EGYÉB HÍREI: Miután a cseh kormány a német határ közeléből a német birtokosokat az ország belsejébe akarja áttelepíteni, a német sajtó ellenintézkedéssel fenyegeti meg Csehországot. A nemzeti szocialista lapok arra céloznak, hogy „Németországban számos dúsgazdag cseh él“. Bagdadból azt jelentik, hogy a legutóbbi katonai lázadás előtti kormány igazi feje, Nuri Szaid volt külügyminiszter, akit a most meggyilkolt diktátor annak idején elűzött Irakból, megint visszatér hazájába. Bagdadban valószínűnek tartják, hogy megint tagja lesz a kormánynak. A lengyel közlekedésügyi minisztériumban szeptember 2-án a balti és a balkáni államok képviselői légiforgalmi értekezletre ülnek össze. A palesztinai angol hatóságok szigorú büntetéseket helyeztek kilátásba a legutóbbi terrorcselekmények megismétlődésének megakadályozására. Egyetemi hallgatók nemzetközi békeértekezlete Budapesten Száz fehér galamb vitte szét a világ minden tájára a békekívánságokat A nemzetközi egyetemi népszövetségi föderáció budapesti kongresszusát, amelyen huszonkét állam mintegy száz képviselővel vesz részt, kedden délelőtt nyitották meg ünnepélyes külsőségek között a parlament delegációs termében. A megnyitó ülésen megjelent Lázár Andor igazságügyminiszter, Baranyay Zoltán követségi tanácsos, a külügyminisztérium képviseletében, vitéz Nagy Iván miniszteri titkár a kultuszminisztérium részéről, továbbá Hegedűs Lóránt, Pap Géza ny. államtitkár, Horváth Jenő egyetemi tanár, Hantos Elemér ny. államtitkár, Zichy Ernő gróf és még számos előkelőség. Az ülésen Christiansen, a föderáció elnöke elnökölt. Utalt arra, hogy a kongreszszus a mai idők legégetőbb kérdéséről, a fegyverkezésről tanácskozik a különböző államok kiküldöttei, mint magánemberek, egyetemi hallgatók ismertetik országaik ifjúságának felfogását és a kongresszus közös állásfoglalással igyekszik szolgálni a béke ügyét. Plat, a népszövetség kiküldöttje a nép guktól halnak meg, nem öli meg őket. ő csak kegyeletes szavakkal megemlékezik róluk. Előzetesen. Végeredményben a meghalandók saját jól fölfogott érdeke is megkívánja, hogy haláluk után ne máról-holnapra összetákolt, szedett-vedett, hibás adatokkal zsúfolt férccikkekben emlékezzenek meg róluk, hanem gondosan elkészített, művészien megírt igazi klasszikus nekrológokban. És hátha ezen a réren be lehet csúszni valahogyan az irodalom körülbástyázott várába, így lett az ifjú Szépfy Balázs nekrológspecialista. Gondosan összegyűjtögette az öregedő közéleti nagyságok adatait s egyegy halálhírre betoppant a szerkesztőségekbe a pontosan és szépen kidolgozott kész halotti cikkel. És az ötlet bevált. Rendszerint kapóra jött, írói fejlődésének és érvényesülésének további mozzanatait már nem a mi feladatunk részletezni. Ezt a munkát már különben is elvégezte a derék Szorgos Fidél kitűnő doktori dolgozatában. (Már azóta habilitált is ugyan e tárgykörből.) Elég lesz megemlítenünk még csak annyit, hogy Óházi Gergely volt az első, kit Szépfy feldolgozott ilyen preventív nekrológban. Óházi már akkor aggastyán volt, veterán, nesztor, szenior és doyen. Minden remény megvolt arra, hogy hamarosan jobblétre szendérel. Az aztán a sors különös iróniája, hogy Óházi túlélte Szépfyt s a Székesvárosi Ilklőben öntudatlanul viszonozta Szépfy kéziratban maradt előlegezett szívességét. Mert Szépfy hazája sajátos irodalmi életének többek között az is egyik jellemző tünete, hogy egyes írók túlkorán halnak meg, mások pedig túlságosan soká élnek. szövetségi főtitkár üdvözletét tolmácsolta. A legfontosabb feladat a nemzetközi közvélemény felvilágosítása a bonyolult politikai és gazdasági helyzetről. Ez a kongresszus kétségtelenül nagy mértékben hozzájárul a nemzetközi közvélemény felvilágosításához. A népszövetség főtitkára ebben az értelemben kíván jó munkát a kongresszusnak. Pap Géza ny. államtitkár a nemzetközi munkaügyi hivatal képviseletében szólalt fel. Hangoztatta, hogy az ifjúságnak hűnek kell maradnia a nemzetközi igazság ideáljához, az ifjúság hite megoldhat sok nehézséget. Váli Ferenc tanár a Magyar Külügyi Társaság nevében, Mädel Adolf pedig az egyetemi hallgatók nemzetközi szövetsége képviseletében üdvözölte a kongresszust. Gáli Ernő, a föderáció magyar főcsoportjának elnöke köszöntötte a külföldi vendégeket. Christiansen elnök zárószavaival ért véget a lelkes hangulatban lefolyt megnyitóülés. Az ülés után a megjelentek a parlament erkélyére vonultak, ahol száz fehér galambot útnak eresztettek, hogy elvigyék a világ minden tája felé a békekívánságot. Az első galambot Lázár Andor igazságügyminiszter eresztette el a levegőbe. Ezután a rendezőbizottság tokaji kóstolóra látta vendégül a Darányi Kálmán miniszterelnök és Eckhardt Tibor másfélórás tanácskozása A dolgok jól fejlődnek, a titkos választójogi javaslatok előkészítése megnyugtató módon folyik — mondotta Eckhardt Tibor Darányi Kálmán miniszterelnök kedden folytatta tájékozódó megbeszéléseit a vezető politikusokkal. A miniszterelnök, mint ismeretes, az alkotmányjogi javaslatok előkészítése ügyében Bethlen István gróffal kezdte meg a múlt héten a tanácskozásokat, majd Esterházy Móric gróf képviselővel, a keresztény párt vezető tagjával és a nemzeti egység pártjának vezetőivel, folytatta. A miniszterelnök az őszi parlamenti kampány előkészítése érdekében folytatja tanácskozásait, hogy megfelelő előkészítés után, az összes komoly szempontok figyelembevételével alkossák meg a fontos javaslatokat és azokat nyugodt politikai légkörben tárgyalhassák le. Kedden délelőtt Darányi Kálmán miniszterelnök Kánya Kálmán külügyminiszterrel folytatott egyórás megbeszélést, majd a nemzetközi katolikus frontharcos-szövetség küldöttségét fogadta. Eckhardt Tibor érkezett ezalatt a miniszterelnökségre és pártjának alelnökével, Tildy Zoltánnal folytatott rövid tanácskozást. A küldöttség távozása után a miniszterelnök Eckhardt Tibort fogadta. Közel másfél óra hosszat tartott a miniszterelnök és a kisgazdapárt vezérének megbeszélése. Utána Zsindely Ferenc és Szinnyey-Merse Jenő képviselők, a kormánypárt alelnökei jelentek meg a miniszterelnöknél. A két alelnök a párt ügyeiről és a belpolitikai kérdésekről tájékoztatta a miniszterelnököt. Darányi Kálmán folytatja megbeszéléseit és arra számítanak, hogy ezen a héten a keresztény párt két vezetőjével, Zichy János gróffal és Ernszt Sándorral tanácskozik. Méseket beszéltük meg a miniszterelnök úrral, így elsősorban a terményértékesítés ügyét. Megbeszéltük ezenkívül azokat a szempontokat is, amelyek a választójogi statisztika terén merültek fel. Mindezekben a kérdésekben teljes egyetértésre jutottunk a miniszterelnök úrral. A statisztikai eredmények kongruensek azokkal az eredeti elgondolásokkal, amelyek a választójog reformja körül alakultak ki. Az alapelvek lefektetése nagy munkát igényel. A magam részéről nem arra helyezem a súlyt, hogy ez a munka gyorsan haladjon, hanem arra, hogy jó munkát végezzünk. Úgy látom, hogy a miniszterelnök úr által bejelentett időponton belül elkészül a munka és a titkos választójogról szóló javaslat a képviselőház elé kerül. A dolgok jól fejlődnek és a nagyjelentőségű alkotmányjogi reform előkészítése megnyugtató módon folyik. Azok az aggályok, mintha a választójogi kérdés kátyúba került volna, teljesen tévesek. Ha továbbra is így folyik a munka, az ellenzék bevonásával és oly módon, hogy az ellenzék a kormány intencióit megismerje, akkor biztosan olyan lesz a javaslat, hogy ebben megnyugodhatunk. Kétségtelen, hogy az ilyen nagy alkotmányjogi kérdésekben a pártok közötti megegyezést biztosítani kell. A miniszterelnök úr erre törekszik. Nem tartanám helyesnek, ha ilyen körülmények között az ellenzék részéről merev kívánságokat hangoztatnának és ultimátumszerűen terminusokat követelnénk. Erre nincs szükség, mert a miniszterelnök úrban megvan a jószándék a titkos választójog megteremtésére. Eckhardt Tibor nyilatkozata Eckhardt Tibor a miniszterelnökkel folytatott tanácskozás után olyan nyilatkozatot tett, amelyből kitűnik, hogy a kisgazdapárt vezére a kormányelnökkel az összes politikai kérdésekről folytatott megbeszélése után bizakodóan ítéli meg a helyzetet. Úgy látszik, minden remény megvan arra, hogy egyrészt a felsőház reformjáról, másrészt a titkos választójogról szóló törvényjavaslat olyan lesz, amely az ellenzéki pártokat is kielégíti. Eckhardt Tibor nyilatkozatában a következőket mondotta: — Az általános politikai és gazdasági kör 3 kongresszus résztvevőit. A kongresszus délután kezdte meg tanácskozásait az Akadémián. Spühler svájci kiküldött a fegyverkezés jelenlegi helyzetét ismertette. Eszerint a hadsereg létszáma azonos a világháború előtti létszámmal, a tengeri haderőnél azonban 1.700.000 főnyi emelkedés mutatkozik. Sorra ismertette az egyes államok nagyarányú fegyverkezését. Timberlake angol egyetemi hallgató Nagy-britannia újrafegyverkezéséről tett jelentést. Kiemelte, hogy az angol fegyverkezés védelmi célokat szolgál. A két terjedelmes jelentés fölötti vitát a kongresszus utolsó napjaiban tartják meg. Szerdán a magyar, holland és a cseh csoport tesz jelentést. ar a kényerigényes magyar úri közönség elsőrangú szállodéka a ZIBD311 Grand Hotel Belvedere A tökéletes kényelem és a híres konyha a szálló tradíciói közé tartozik. Tökéletes komfort. Saját strandfürdő, nagy kert, teniszpályák, garázs. Teljes ellátás: napi 40—65 óra. Részletes felvilágosítás, prospektus és jelentkezés Budapesten a Magyarság Utazási Osztályában, (IV. Eskü-ut 6. Telefon 1888-66) A dunapentelei Kisgazdapárt panasza Dunapentele kisgazdapártjának vezetői fesztelen megbeszélésre jöttek össze egy ottani vendéglőbe. Beszélgetés közben egy csendőrtiszthelyettes vezetésével két csendőr, két községi elöljárósági tag, két kisbíró jött be a vendéglőbe és felszólította a különböző asztaloknál ülő kisgazdapárti embereket, hogy azonnal hagyják el a vendéglő helyiségét, tiltott gyűlésüket ugyanis feloszlatja. Többen tiltakoztak az ellen, hogy tiltott gyűlést tartottak volna, majd a csendőrtiszthelyettes ismételt felszólítására elhagyták a vendéglőt. Már előzetesen is a helyi csendőrség vezetője felszólította a párt elnökét, hogy 48 órán belül szolgáltassa be a független kisgazdapárti tagok névjegyzékét, mert tudni akarják, hogy van-e közöttük kommunista. A pártelnök a kérelmet elutasította és jelentést tett az ügyről a párt központi szervezőjének, akitől orvoslást kérnek a sérelmek ügyében. Párisba érkeztek az interparlamentáris értekezlet magyar résztvevői Kenézs Béla a kisebbségek érekében beszélt Parisból jelentik: Az interparlamentáris unió 33. értekezletén résztvevő magyar csoport, amely 26 felsőházi tagból és képviselő,ből áll, Láng Boldizsár báró vezetésével Párisba érkezett. Az unió kisebbségi albizottsága már kedden délelőtt ülést tartott, amelyen Kenéz Béla képviselő, volt miniszter is felszólalt. Annak szükségességét hangoztatta, hogy az emberi és polgári jogok kodifikálására vonatkozó jelentésben megfelelő helyet biztosítsanak a kisebbségi szempontoknak is, másfelől pedig sürgette a paritásos kisebbségi egyeztető bizottságok felállítására vonatkozó tárgyalások megindítását és a népszövetséghez való fellebbezés biztosítását. Végül annak az óhajának adott kifejezést, hogy a bizottság mielőbb tűzze napirendre a népszövetség eljárási szabályzatának reformját. Utána ezekről a kérdésekről élénk vita fejlődött ki, amelyben Kenéz Bélán kívül Markovics cseh delegátus, valamint Studer, az albizottság elnöke, Svájc megbízottja is részt vett. A szovjet 162 kiló platinát küld Londonba Rigából jelentik: Szovjetoroszországból jövet a moszkvai stockholmi repülőgéppel 163 kilogramm platinát tartalmazó acélszekrény érkezett Rigába. A küldeményt Londonnak szánták, hogy azt az angol bank pincéiben őrizzék meg. A francia vasúttársaságok átszervezése Parisból jelentik. Az államtanácson a vasúttársaságok átszervezésénél a szocialista felfogásokkal szemben a radikálisok felfogása érvényesült, amennyiben az egyes vasúttársaságok részvényeseinek jogait tiszteletben fogják tartani. A vasúttársaságok emellett továbbra is megtartják a birtokukban levő területeket és épületeket. Ezzel szemben a létrehozott egységes vasúttársaság részvénytöbbsége az államot illeti. A Temps értesülése szerint a részvények 51 százaléka lesz az állam birtokában, 49 százaléka pedig a vasúttársaságok kezében. A vasúttársaságoknak ilyen alapon történt átalakítása módot nyújt olyan intézkedések meghozatalára, amelyek a vasúttársaságok költségvetésében nagy megtakarításokat tesznek lehetővé. Gondoskodás történt arról is, hogy az egységes vasúttársaság bevételei és kiadásai között helyreálljon a teljes egyensúly. Az új egységes vasúttársaság 1938 január 1-én veszi át a vasúthálózatok üzemét, az átszervezés munkálatait már most megkezdik. Összeütközött két olasz katonai repülőgép Rómából jelentik. A veronai repülőtér felett augusztus 26-án egy felderítő repülőgép, amelyet Bergamini tizedes vezetett, mintegy száz méter magasságban összeütközött egy másik repülőgéppel A felderítő repülőgép lezuhant, vezetője szörnyethalt. A másik repülőgépnek, noha megrongálódott, sikerült rendben leszállnia. Az Anyáknak az élinyős árak, a gyermekeknek a megvásárolt csinos holmik szereznek örömet ! AJOMINOIJOEK XRUUXZA