Magyarság, 1939. augusztus (20. évfolyam, 44-69. szám)
1939-08-01 / 44. szám
____ Nem mondunk le jogainkról — Békés nép vagyunk mindaddig, amíg minket is békében hagynak. Ez nem jelenti, hogy a legkisebb jogunkról is lemondunk, mert csak halálra ítélt népek kötnek kompromisszumokat önmagukkal. (Viharos taps és éljenzés.) Tudatában vagyunk annak, hogy igen súlyos időkben élünk. De voltak már nehéz idők országunk fölött és mindig átéltük őket. Ez leginkábbbizonyítja, hogy zik, hanem ösztönszerűleg. Mindennél csalhatatlanabbul megérzi a veszélyeket, vagy a várható előnyöket a nép lelke. Ezt a folyamatot egyedül az a lelki, sokszor megmagyarázhatatlan jelenség zavarja, amelyet szimpátiának, vagy antipátiának neveznek. Gyakran nehéz volna megmondani, hogy miért szimpatikus vagy miért antipatikus egy nép előtt a másik nép. De a praktikus politikusnak ezzel a népérzéssel, mint pozitív politikai tényezővel, számolnia kell akár érti, akár nem. A kockázatot vállaljuk . Ha egy tükörképet vetítenék Magyarország politikai lelki hangulatáról a hallgatóság elé, akkor megállapítható volna, hogy becsületes őszinteséggel ösztönszerűleg is ragaszkodik a tengelyhatalmak politikájához, hogy meggyőződése, hogy ez az ifjú, törhetetlen, dinamikus politikai előképlet a jövőt is erősen befolyásolja. Nemcsak a két nagy nemzet jövőjét, hanem sajátját is. Tudatában van annak, hogy nincs olyan magyar érdek, amely ellentétben állana a tengely érdekeivel és hogy az évszázados együttélés vagy kultúrközösség őszinte és meghitt kapcsolatokat fejlesztett ki Magyarország, Németország és Olaszország között. Amiért az előbb mondottakat újra hangsúlyoztam, annak fő oka az, hogy szükségét érzem annak, hogy illetékes helyről újra és újra megállapíttassék, hogy a magyar nemzet egyenes úton jár, senkit nem áltat, erőviszonyait barátai előtt nyugodtan feltárja, elhatározottságát barátai mellett annál erőteljesebben kihangsúlyozza, minél jobban támadják azokat akár belföldön, akár külföldön. (Nagy taps.) Nehéz időkben lehet a barátot megismerni és azt meg is becsülik akkor, ha éppen a válságos időkben nem Donul a meglapulás úgynevezett bölcsessége mögé, hanem nyugodtan kiáll barátai mellett anélkül, hogy túlzásokba esnek, hanem erőviszonyait állandóan szem előtt tartja úgy morális, mint fizikai téren. — Azt hiszem, meg fogja hozni a gyümölcsét az az őszinteség, amellyel a legutóbbi időkben is megmutattuk barátaink előtt, hogy ránk számítani lehet, mert a nemzet hitelképességét, a nemzet becsületét mindennél többre tartjuk és annak megóvása érdekében minden kockázatot vállalunk. (Nagy taps.) létezésünk és fejlődésünk történelmi szükségesség. — Mérsékelt nemzet is vagyunk, jussunknál többet senkitől sem követelünk és a legboldogabb ember én volnék, ha minden szomszédunkkal olyan bizalmi atmoszféra fejlődhetnék ki, amelyből nem nyerne tápot a gyanakvás még akkor sem, ha itt vagy ott egy-egy meggondolatlan cselekedet történik, vagy káros szó hangzik el. Persze ez nemcsak tőlünk függ. Ismerjük azonban azokat a külső és belső nehézségeket is, amelyek egyik-másik szomszédállamunkat akadályozzák abban, hogy a magyar nemzet által annyira kívánatosnak tartott bizalmi légkör kifejlődéséhez tevékenyen hozzájáruljanak. És éppen ezért, mert ismerjük, tehetetlent, vagy időszerűtlent senkitől sem kívánunk.■ Nem fogunk egy alkalmat sem elmulasztani, hogy az ország belső nyugalmát, fejlődését nyugodt és megbízható külpolitikával támasszuk alá. Remélem, hogy ezt a célkitűzést nem fogják túlságosan zavarni. Türelmünk, amint már bebizonyítottuk, van éppen elég, megértőek is tudunk lenni, mert elszánt lelkű, határozott nemzetté érlelt meg minket a sors. IMBI 1 &IV-PIMX KÖZBEN/VÁROSHÁZU.10/1 A métlóságos úr írta: Daykáné Sipos Margit Tavasz elején uton voltam és találkoztam az én kedves tanyai barátommal, Andrással. Régi jóemberem, örültünk, szíveskedtünk egymásnak. A dűlőúton járkáltunk. A harmatos föld telitüdővel lélegzett a pacsirtás reggelen. A rét ízes illatot lehelt. András nézegette a fákat, minden fakadó rügyet a szemecsillagával simogatott, közben a frissen szántott barázdák kövér dombjait tapogatta a botjával. A nap kerek mosollyal sütötte barnapiros nyakát, amely olyan volt, mint a szépen szivott tajtékpipa. — No, András — kérdeztem —, milyen a reménység? — A reménység csakmegvolna tekintetes asszony, de még sok éjszaka kint hál a termés, nem tudjuk, mi marad belőle. Mert tudja, az úgy van — bökte ki felém a neveletlen ujját —, hogy elitül is meg sokától is függ. Mink elvetjük a magot, dolgozzuk a földet, az Úristen meg nevelgeti, ha akarja. Sokat viaskodunk, míg megkötjük a kévét. Ránéztem Andrásra. Ahogy ez a csomóra kötött emberkéve majd a két karjával nekifeszül a hasznánk, suhintásától a levegő is szikrát hány. Az angyalok meg gyönyörködhetnek. András esőt keresgélt az égen, közben beszélt csikóról, borjúról, malacról, asszonyról, gyerekről, a mostani komisz világról, hogy a hamisság elnyomja az igazságot, jókélű ember már azt se tudja, hova legyen benne ... csalnak, lopnak a népek becsületfogytáig. Beszélt az emberem, én meg olyan áhítattal hallgattam, mint a tisztán csengő harangszót. Elmondott mindent szálán-fonalán, de mindig felhozott a homloka. Hol a sipkáját tologatta, hol a fejét törölgette, a pipájával is minduntalan bajlódott. A szőlők közé értünk, leültünk a bakhátra. — Mi baja, András — kérdeztem —, szomorodottnak látszik. — Ki se találja azt maga — sóhajtott —, hogy velünk meg milyen baj esett. Méltóságosak lettünk ... a feleségemmel, Rozival együtt. — Hogyan? Mikor történt a szerencsétlenség? Mondja el, András. — Még karácsony előtt kezdődött — legyintett —, Lőrinc sógor csinálta, aki tavaly óta postás, a leveleket hordja, ösmeri, ugye? Ismerem Lőrincet, könnyen magam elé képzeltem, de nem tudtam, hogy rangot osztogató nagyhatalom lett. Földönguggoló viskója van a falu legvégén, a kakas bekukorékol az ablakán. Ugyan meglátszik Lőrincen, hogy nem maga választotta az ábrázatját. Molyoshajú, aprószemű, hegyesorrú, szakállas, kis keszegember, olyan cickányfajta szapora nemzetségből való, mintha egy magról kelt volna valamennyi. András rágyújtott, megmarkolta, rázta, billegette a sallangos dohány. A zacskót, hogy a gömbölyű végébe szoruljon a dohány. Jól megcsavarta a közepén — aztán folytatta a szót. — Egy kis tartozásunk van, tudja, a takarékban, de sok üggyel-bajjal jár. Egész napba telik, míg a várost megjárjuk, meg ott is sokat várakozunk. A télen tollból, libából összeterelgettünk tíz pengőt, oszt úgy beszéltük a feleségemmel, hogy nincs ugyan még itt az ideje a fizetségnek, de most ráérünk, beadjuk, ne szutyongassanak érte dologidőben. — A sógor éppen nálunk volt, felokositott. — Ne pazaroljátok az időt hiába, küldjétek el csekken, az urak is igy szokták. Csak hordom, csak hordom nekik a kék cédulát, ráírják a nevüket, én felteszem a postára, másnapra odaér. — Aztán honnnét veszed azt a csekket vagy mit — szólok neki. — Rám se hallgatott a sógor, csak tovább kérkedett. — Vannak ám olyan urak is, akik ha csekket kapnak, nekem adják. — Vigye innen, öregem — mondják —, tegye oda, ahova akarja. — Hazavittem, meggyűjtöttem, most ehen-e, milyen jó, van belőle egész csomó. — Elszaladt, hozott egy rakás cédulát. Rozi húzott találomra. Ráírtam a nevemet. Lőrinc elvitte a postára a tíz pengővel együtt. — A múlt hétig nem is volt semmi baj. Kedden aztán az uraság ólját tet- tük hátrább a kastélytól, a lánya nem szívelhette a régi helyin és a sógorral együtt dolgoztunk. Megkövetem a lássan a tekintetes asszonyt, de utolsó szerzet az ilyen úrikisasszonyféle, mindig ibolyát szagolna, az ól mindig közel van neki. Nem mondom, az ibolya is szép a maga helyén, de hol van az a szép, érett disznótól. Amint Lőrinccel az ólat rakjuk, levelet vesz elő a lajbizsebből és ideadja. Olvasom kívülről: Méltóságos Kinyes András földbirtokos urnak és nejének, Szélespuszta. Kibontom, olvasom belülről. A Vakokat Gyámolitó Egyesület hálásan köszöni Méltóságodnak és fenkölt nejének kegyesszivü adományát. (U. i. 10 . elszámolva, kiosztva.) — Hejnye ... azt a nagytürelmü, mennybéli... igy meg úgy... — rúgta szét a csizmás lábát András, hogy a bakhát is porzott bele. Nonono ... no ... — csitízoltam — nem érdemes már, András, elmúlt. Megcsöndesedett, tovább beszélt. Azt hittem, tudja, hogy ott nyomban, ha nem volna tollatlan szegény ember, megkopasztottam volna a sógort a tíz pengőért. . Azt is mondd meg te, pokolravaló, szidtam, hogy mi az a fenkölt, amivel a Rozit illeti a levél. Összehúzódott a sógor, mint a pondró, pislogott, szipogott, igen gondolkozott, ment megjegyzem, különösen okos ember. Egyszeresak kiszól a tüske közül: Hát az nem a Roziról van, az azt jelenti, hogy fenn költötték el a pizt. Minden hónappal komolyabb erőtényezőt jelentünk . Minél több hónap telik el, annál komolyabb erőtényezőt jelenthet a katonailag, erkölcsileg és gazdaságilag felkészülő Magyarország mindenkinek. Ami még annál inkább lehetővé teszi a magyar kormánynak, hogy önérzetes, nyugodt, türelmes, de erélyes külpolitikát folytathasson. Ez nem egyszer elmegy az engedékenység határáig, mert ezt egy erősbödő ország erejének biztos tudatában megengedheti magának. — Gyakran hallom külföldiektől, akik Magyarországra jönnek, hogy olyan ez az ország, mint egy oázis. Sokkal nagyobb államokkal összehasonltva is, amelyeken azonban úrrá lett az idegesség. Ezt a nyugodt, békés oázist kívánjuk fenntartani, megerősíteni és biztosítani a magyar föld lakói és azok részére, akik látogatásukkal megtisztelnek bennünket. A külügyminiszter után Szily Kálmán kultuszállamtitkár beszélt. A Széchenyi szellemében folyó munkáról szólt. Kezdik felismerni — államhatalom és társadalom egyaránt —, hogy a nemzet ereje tulajdonképpen a népben van, kezdik felismerni azt, hogy másik ereje az, ha a gazdasági élettel korlátolyan és gyakorlatilag foglalkozunk és kezdik felismerni azt, hogy mindenekfelett lelki, ekölcsi tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy egy nemzet valóban nagy legyen és megerősödjék. Ennek a változásnak egyik bizonyítéka volt az, amikor az állítólag örökösen pártokra szakadt, vivődő magyar nemzet fél évvel ezelőtt, a történelmi fordulat idején, tudott egységes tenni s már annyira erős volt, hogy tudott akaratának érvényt szerezni. Ezután Sopronyi-Thurner Mihály polgármester Sopron város polgársága nevében, Vernfi Miklós, a bánya-, kohó- és erdőmérnöki kar dékánja pedig a soproni kar neve..............MU—IMMWJ—— mi......mm—.....min ben üdvözölte a nyári egyetem előadóit, hallgatóit és vendégeit. * A nyári egyetem előadásának első napján Szabó Zoltán dr. budapesti egyetemi nyilvános rendes tanár Fajegészség és fajvédelem örökléstana címen tartott előadásában az egész, majd az egymás után következő ivadékok összességét, a faji egységet vette az örökléstudomány szemüvegén át boncoló kés alá. A módszereket példás sorozatával megvilágítva felsorolta az előadó az eugénia eddigi eredményeit és a jövő teendőit. Salamon Géza dr. a székesfőváros egészségügyi problémáit ismertette, Szalóky Tibor dr. pedig A magyar textilipar cintén tartott előadást. A soproni nyári egyetem résztvevőinek tiszteletére Sopron város vasárnap este az Erzsébet-kertben ünnepélyt rendezett, amelyen szintén részt vett a külügyminiszter is. 1939 augusztus 1, kedd A Ház tárgyalásra tűzte ki Ivády Béla házszabálymódosító Indítványát A képviselőház hétfőn délben mérsékelt érdeklődés mellett negyedórás ülést tartott, amelynek egyetlen tárgya az volt, hogy Ivády Béla előterjesztette a házszabályok módosítására vonatkozó indítványát. Szinyei-Merse Jenő alelnök tizenkét órakor nyitja meg az ülést. Gergelyffy András, a közjogi bizottság előadója beterjeszti az állampolgársági javaslat ügyében a bizottsági jelentést. A Ház a javaslat tárgyalására kimondja a sürgősséget. Ivády Béla szólal fel ezután. Előterjeszti indítványát, hogy a Ház küldjön ki negyventagú bizottságot a házszabályok átvizsgálására. A bizottsági tárgyalás előtt nem kíván belemerülni a kérdés érdemébe. Hangoztatja, hogy a házszabály tulajdonképpen a Ház ügyrendje s a parlamentek féltékenyen őrzik a házszabályokban biztosított jogaikat. A képviselőház mindenkor maga alkotja meg a házszabályokat az államfő és a kormány közbenjötte nélkül. Leszögezi, hogy miután pártjának minden tagja tisztában van a házszabályok fontosságával, a kiküldendő bizottság elé olyan javaslatokat kívánnak valamennyien terjeszteni, amelyekért az alkotmányos felelősséget teljes mértékben vállalni tudják. A szólásszabadságot totálisan kell biztosítani. (Taps és helyeslés a nyilaspártoknál.) Az egész magyar nemzet érdekében kell biztosítani a szólásszabadságot. Ilyen értelemben fogják keresni az összes pártok között az érintkezést. (Helyeslés.) Biztosítani kell, hogy a házszabályok révén a parlament szolgálni tudja az alkotmányt. Ebben a szellemben keresik azt a megoldást, amely mindnyájuk közmegelégedésére rendezi a kérdést. Példaként felsorolja, hogy indítványa érdemi tárgyalására is milyen nehézkesen került sor a mostani házszabályok szerint. Felkiáltások a szélsőjobboldaliaknál: Jobb volna, ha a földreformot sürgetnék ennyire! Földreform kell, szociális kérdésekkel jöjjenek, ne házszabályreformmal. Ivády Béla: A házszabályoknak ezek a rendelkezései azokból az időkből maradtak itt, amikor Bécsnek az volt az érdeke, hogy az országgyűlés kereke minél nehezebben forogjon, napirendjére kitűzi Ivády Béla indítványának, úgyszintén az állampolgársági javaslatnak tárgyalását. A Ház ülése negyed egy órakor véget ért. ______ Felkiáltások a nyilasoknál: A háború után négyszer módosították már a házszabályokat. Ivády Béla: Kéri ezután a Házat, hogy küldjön ki negyventagú bizottságot a házszabályok megvizsgálására és módosítására. Az elnök felteszi a kérdést, kiváltja-e a Ház tárgyalás alá venni az indítványt. A többség igennel szavaz. Az elnök indítványára ezután kimondja a Ház, hogy legközelebbi ülését kedden tartja és annak Húsz év óta elnyomás, Üldözés, terror a dobrudzsai bolgárok élete Rohamosan nő a kiüldözöttek száma Rómából jelentik. A Corriere della Sera Bulgáriába kiküldött tudósítója hosszú jelentésben számol be a dobrudzsai kérdés állásáról. A tudósító, aki érintkezésbe lépett a bolgár illetékes körökkel és a dobrudzsai bolgár menekültekkel, megállapítja, hogy a bolgár külpolitika alapelve változatlanul a Dobrudzsát és Tráciát érintő követelések kielégítése. Bulgária számára Dobrudzsa a legősibb bolgár földet jelenti, amely gazdaságilag is rendkívül jelentős terület Bulgária szempontjából. A helyzet ma Dobrudzsában rendkívül súlyos. Bulgária és Románia között teljes határzár van. Ennek ellenére Dobrudzsából nap-nap után tömegesen érkezneka bolgár menekültek. Százezerre tehető azoknak a bolgároknak a száma, akiket a románok Dobrudzsából elüldöztek. A dobrudzsai bolgárok élete húsz év óta ebben a három szóban foglalható össze: elnyomás, üldözés, terror. A 600.000 főnyi bolgárságnak mindössze három törvényes képviselője van. Dobrudzsában egyetlen bolgár iskola sincsen és még bolgárul beszélni is veszélyes. Igazságot Bulgáriának! — kiált fel az olasz tudósító. — Ez az igazság azonban — írja — nem jöhet azoktól, akik 1919-ben Dobrud- Izsát elválasztották Bulgáriától.