Magyarság, 1940. november (21. évfolyam, 244-267. szám)
1940-11-03 / 244. szám
Vasárnap, 1940. november 3. ftg&Cg&AIESJ. jfo Az orasz török viszályt már nem lehet tárgyalásokkal rendezni A török kazmdzsaság elnöke reméli, hogy a háború borzalmai nem érik Törökországot a Délszláv Kormány nyilatkozat a szigorú semlegességről . A politika frontja. A mai nap ünnepet jelent a magyar nemzet számára, ünnepet még akkor is, ha az események torlódásában sokan megfeledkeznek arról, hogy visszagondoljanak a két év előtti november 2-ára. A bécsi Belvedere-palotában ezen a napon hirdették ki az első ítéletet a tengelyhatalmak képviselői, az ítéletet, amely szétfeszítette a trianoni bilincseket. A belvederes ítélet adta vissza a Felvidék egy részét, örökké emlékezetünkben maradnak azok az izgalmas órák, amikor percről-percre lestük az ítéletet és az a boldog öröm, amellyel azt köszöntöttük. Azóta a Kárpátaljával és Északerdéllyel ismét megnagyobbodott ország hálája fordul a tengelyhatalmak felé, akik vérrel és hallatlan áldozattal rombolták le a Versailles életképtelen Európát, amelyről Mussolini találóan mondotta jó pár évvel ezelőtt, hogy „szélhüdött és béna Európa“ volt. Az európai élet szerves összefüggését tán semmi jobban nem bizonyítja, mint az a tény, hogy a tengelyhatalmak erőfeszítése nemcsak a saját területükön jelentette Európa újjárendezését, de a nagy összefüggések következtében az egész európai szárazföld számára a totális revíziót eredményezte. Ez a revízió még ma sem teljes. Sőt éppen egy izgalmas fejezetét éljük Európa déli részében. A versaillesi haszonélvezők közül a leghatalmasabb, a Brit Impérium még ráakacsul őrzi az utolsó déleurópai varseillesi támaszpontot, Görögországot, melynek politikáját a világháború befejezése óta elhatározóan befolyásolta.. Hogy Angliának valóban tervei voltak ezen a kényes földrészen, amelynek birtoka nem közömbös a Földközi-tengeri uralom szempontjából, — ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az angol admiralitás első lordjának, Alexandernek egy kijelentése, amit még október 21-én tett az angol alsóház ülésén: „Most ütött Anglia számára a pillanat, hogy offenzívába lépjen. Az előkészületek erre folyamatban vannak. Naponta indulnak csapatokkal megrakott hajóink távolabbi hadszínterekre, melyeken majd a mi zászlóink számára érik a babér!“ . Az admiralitás első lordja tehát világosan célzott arra, már 10 nap előtt, hogy az elkövetkező napokban „távolabbi harctereken“ offenzívát kezdeményez az angol hadvezetőség. Azóta elmúlt tíz nap és ma már látjuk, hogy Görögország volt kiszemelve az új angol offenzíva egyik támpontjául. Hogy a tengelyhatalmak, különösképpen Olaszország villámgyorsan elébevágott az eseményeknek, — ez csak i - *i Pénteken elhangzott a török ál- Illamelnök nagy érdeklődéssel várt beszéde, amely hivatva volt tisztázni Törökország helyzetét az új déleurópai konfliktusban. Nehéz helyzete volt a török államfőnek s e nehéz helyzeten úgy segített, hogy a diplomácia rugalmas nyelvezetét használta és szinte iskolapéldáját nyújtotta annak, amikor a diplomata látszatra sokat mond a valóságban pedig alig mondott valamit. Az államfő kijelentette, hogy Törökország nem kíván háborúba keveredni, de kívánja szövetségeseivel szemben szövetségi kötelességét teljesíteni. Ez mindenekelőtt Angliára vonatkozott, amllyel Törökország még ma is garanciális szerződésben áll. Arra is utal Izmet Inonü, hogy Törökország állásfoglalása attól függ elsősorban, hogy miként viselkedik Bulgáriai Bulgária azonban tudjuk, kifejezetten a tengelyhatalmak oldalán áll s ez a tény további kombinációkra nem ad módot és lehetőséget Törökországnak. A török álláspontból logikusan csak az következne, hogy Törökország is dönt sürgősen a legmélyebb kérdés fölött: magáévá tesziie a tengelyhatalmak messzeható politikai elgondolását Európa újjárendezését illetőleg, avagy támogatja azt az Angliát, amely ma még fegyverrel a kezében harcol az új európai gondolat ellen. Ez itt a lényeg! — Minden más csak mellébeszélés. Igen sok jel mutat arra, hogy Törökország nem látja tisztán ma még sem a saját helyzetét, de még kevésbé a tengelyhatalmak által fölépíteni kívánt új Európa körvonalait és ezért bizonytalan a külpolitikája. Különös jelentőséget tulajdonítunk annak a ténynek, hogy Papén német nagykövet repülőgépen sürgősen Berlinbe utazott jelentéstéeke. A háború frontja. Ötödik napja tart a görög félszigeten a háború,és az angol segélynyújtás eddig nem jelentkezett. Mindössze egy jelentés számol be arról, hogy Kréta szigetén partraszállást kíséreltek meg angol különítmények s a partraszállást olasz légi erők megakadályozták. Katonai szakértők nem is számolnak komoly segítséggel a görögök számára. A Földközi-tenger mentén Angliának katonai, tengeri és légi hadereje nem több, mint amennyi meglévő pozíciói védelméhez szükséges, illetve még ennyi ereje sincs, hiszen Brit Szomáliát ki kellett üríteniük. Ha a Földközi-tenger nyugati medencéjéből von el erőket, ez a gibraltári védelmét gyengíti, ha pedig a keleti medence haderejét csökkenti azért, hogy Görögországot támogassa, — veszélyezteti egyiptomi s méginkább szuezi pozicióját, így Görögország számbavehető segítség nélkül harcol — a biztos vereségért. Ruttkay R. Kálmán. A míltstíl, kertészeti és gazdasági minden ágában jártas testvér munkát vállalna csak Testvérnél. Megkereséseket, necsztletes és megbízható jeligére a kiadóhivatalban azt bizonyítja, hogy a totális államok diplomáciája ura a helyzetnek, mindenről idejében értesül és villámgyorsan cselekszik is. Az európai sajtó bőségesen tárgyalja a kérdést, hogy Görögország nem áldozta-e volna fel szuverenitását, ha teljesíti Olaszország kívánságát és átenged néhány fontos katonai támaszpontot Olaszországnak a háború időtartamára? A tengelyhatalmak sajtója csattanós választ ad erre is. A Brit Impérium hatalmát igazán nem lehet összehasonlítani a kis balkáni országgal , íme a Brit Impérium mégsem érezte, hogy feladázza szuverenitását, amikor a távolkeleten fontos szigeteket, hadikikötőket és katonai támaszpontokat engedett át a háborúban még nem is résztvevő Egyesült Államoknak. árön iftusnál! Az egész mai Maprüszág egyetlen zongoragyára MUSICA inginafís hangszerkeraskedelm r.-t. 3pest,Vil., Erzsébet krt. 47 (ROYÁL-SZÁLLÓ 11 SÁS 9 PIÁK MÁS congirék garanciával Kedvező fizetési feltételek ! Kérjen díjmentes árajánlatot Az olasz csapatok a „Metaxas-vonal 66 előtt Róma, november 2. Az angol hírverés azt a hírt terjeszti, hogy Olaszország abban reménykedik, hogy sikerül hamarosan békét kötnie Görögországgal és így vér nélkül megoldhatja a görög kérdést. Olasz értékálló helyen a leghatározottabban cáfolják, hogy az olaszgörög viszály rendezése bárminő tárgyalásokkal volna elérhető. A Görögország elleni hadműveletekkel foglalkozva a Corriere della Sera hangsúlyozza, hogy az olasz csapatok előnyomulása a rossz időjárás és a nehéz terepviszonyok ellenére is sikeresen halad. Az angolok — írja a lap — hamarosan el fogják veszíteni utolsó szárazföldi szövetségesüket. Az olasz csapatok számára most jön a legnehezebb feladat, mert most kerülnek az úgynevezett a Metaxas-erődítmény vonal elé, amely Janina-Florina és Kasztoria előtt húzódik. Az olasz repülők bombázzák a görög katonai célpontokat Valahol Olaszországban, november 2. Az olasz főhadiszállás 148. közleménye: Görögországban a Kalammn völgyében folynak csapataink hadműveletei Janina irányában és Pindos magaslatain. Légi erőink pénteken napközben bombázta Salamis katonai fegyvertárát és a kikötőben horgonyzó hajókat, Korfu katonai célpontjait, ahol heves robbanásokat és tüzeket okozott, a katonai daraktábort Skipero mellett szemmel látható eredménnyel, Larissa pályaudvarát, ahol egy vonatot talált el, a korinthusi csatornát, a Korinthusból Athénbe vezető vasútvonalat, amelyen több helyütt megszakadt az összeköttetés, és végül Szalonikit két egymást követő hullámban. Az ellenséges vadászokkal vívott csata folyamán egy repülőgépet valószínűleg lelőttünk. Valamennyi saját repülőgépünk visszatért támaszpontjára. A Földközi-tenger középső részén két tengerészeti felderítő repülőgép légi harcot folytatott három ellenséges vadászgéppel, amelyek közül kettőt lelőtt. Az egyik olasz gép nem tért vissza. Vadászaink lelőttek egy Sunderland-típusú négymotoros angol repülőgépet, amely lángokban zuhant a tengerbe. Egy másik Sunderland-gépet Málta közelében súlyos találat ért. Az Égei-tengeren légi alakulataink szemé mel látható eredménnyel bombázták és gépfefgyvertűz alá vették a Kréta-szigetén partra szálló csapatokat, néhány hajót is eltaláltak és megrongálták a kikötőépületeket és anyagraktárakat. Valamennyi repülőgépünk visszatért. (MTI) Az olasz bombák nagy pusztítása Szalonikiben Róma, november 2. (XLT.) Szaloniki olasz bombázásánál, a szombat esti római lapok jelentése szerint , igen nagy mennyiségű robbanóbombát dobtak le katonai építményekre és kikötőtelepekre. A hatás rendkívül nagy volt. Szaloniki megerősített körzetében számos építményt, laktanyát és olajraktárt telitalálat ért s mindenütt sorozatos tüzek támadtak. Eddig 79 községet szálltak meg az olaszok Róma, november 2. Az olasz lapok jelentése szerint a görög területen előrenyomuló olasz csapatok eddig 79 helységet szálltak meg, összesen 35.000 lakossal. Az egyik olasz osztag már Janina elé érkezett. Törökország nem hadviselő hatalom! Ankara, november 2. (Német Távirati Iroda) Izmet Inonü államelnök pénteken beszédet mondott a török nemzetgyűlésen, amelyen foglalkozott a jelenlegi nemzetközi helyzettel. Kijelentette a többi között, hogy Törökország nem hadviselő hatalomnak tekinti magát, aminek azonban nem szabad megakadályoznia a baráti kapcsolatok fenntartását valamennyi országgal. Törökországnak a jelenlegi háború tekintetében követett politikájában nem történt változás a legutóbbi ülésszak megnyitásakor leszögezett politikával szemben. Az olasz-görög viszállyal kapcsolatban Inonü azt mondotta, reméli, hogy a háború borzalmai a jövőben is távol maradnak Törökországtól. A török-szovjetorosz kapcsolatokról szólva az államelnök kijelentette, hogy a kölcsönös bizalmas viszony ismét visszanyerte barátságos jellegét. (MTI) A KELETI ANGOL HADERŐ VEZÉRKARI FŐNÖKE ISZTAMBULBAN Isztanbul, november 2. (NST) Arthur Smith tábornok, a közelkeleti angol haderők vezérkari főnöke, aki az utóbbi napokban Ankarában tartózkodott és tárgyalásokat folytatott több török politikussal, közöttük Izmet Inonü köztársasági elnökkel is, pénteken este Isztanbulba érkezett, ahol magasrangú török tisztekkel akar tanácskozni. Délszláv kormánynyilatkozat íg a semlegességről Belgrád, november 2. Az Avala hírügynökséget felhatalmazták arra, hogy az olasz-görög háborúval kapcsolatosan tett következő kormánynyiatkozatot hozza nyilvánosságra: Jugoszlávia már jóval a jelenlegi európai háború kitörése előtt is következetesen építő politikát folytatott a Balkánon és a Duna-medencében. Minden igyekezetével azon volt, hogy jó és baráti kapcsolatokat teremtsen minden állammal és különösen a két szomszédos nagyhatalommal: Németországgal és Olaszországgal. Amikor a nagyhatalmak között kitört a viszály, Jugoszlávia azonnal kijelentette, hogy megőrzi szigorú semlegességét. Az Olaszország és Görögország között kitört viszály, amelyet Jugoszlávia nagyon sajnálatosnak tart, mert jó baráti viszonyban van mindkét állammal, a háború átültette a Balkánra. Érthető, hogy Jugoszlávia a legnagyobb figyelemmel kíséri az újonnan kialakult helyzetet, mialatt minden erejét latba veti, hogy megőrizze a békét. Jugoszlávia eddigi magatartására való tekintettel reméli, hogy a Balkánon végbemenő események további fejleményei Jugoszlávia érdekeit egyik részről sem fogják veszélyeztetni. Háztartási alkalmazottak részére új főzőtanfolyam kezdődik a Népművelési Bizottság rendezésében a GÁZMŰVEK VI., Vilmos császár út 3. szám alatti mintakonyháiban november 7-én, csütörtökön délután 4 órakor. Tandíj 5., anyagmegtérítésiköltség nincs. A tanfolyam december 9-ig tart, minden hétfőn és csütörtökön délután 4-7-ig. Az egyszerű polgári konyha ételeinek tápláló, ízletes és takarékos elkészítése, takarékos gázhasználat, terítés, tálalás képezi a tanfolyam tananyagát. összetűzés az angol és a délafrikai katonaság között Lisszabon, november 2. – Pretoriából érkezett hír szerint a napokban Kelet-Afrikában délafrikai csapatok és angol katonák között összetűzésre került sor. További értesülések szerint Smuts tábornok, délafrikai miniszterelnök jelenleg az ott állomásozó délafrikai csapatoknál tartózkodik. (MTI.) Töméntelen pénzt költenek az angolok a vesztett hajótér pótlására Newyork, november 2. (Német Távirati Iroda) A New York Herald Tribune londoni tudósítója az angolok által tervezett amerikai szállítóhajó-vásárlásokkal kapcsolatban azt írja, hogy Anglia immár versenyt fut az ijesztően növekvő hajóveszteségekkel és minden áron pótolni kí-vánja a tengeralattjárók, repülőgépek és aknák által elsüllyesztett hajókat. Valamennyi amerikai lap londoni tudósítója jelenti, hogy az angol kormány 50 millió dollárt bocsátott szállítóhajók vásárlása céljából a tengerészeti minisztérium rendelkezésére. A New York Times jelenti Washingtonból, hogy az amerikai hajógyárak képtelenek a közeljövőben az angol megrendeléseknek eleget tenni, miután a hajógyárak túl vannak terhelve. Erdély szelleme két új regényben is Barabásmyula Balassa Imre Vihar Erdélyben DÉRYNÉ Bem tábornok legendás érdék -A magyar színészet heroikus lyi hadjáratának felejthetetlen korszakának, a régi Pestnek regénye, és a régi Kolozsvárnak■ regénye. Ára 5 pengő. Ára 400 pengő Hophata minikia könyvCiborlian: Sniper és Wigner kiadása. 3