Magyarság, 1943. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-01 / 1. szám
2 mint azon élők életében, akikért a távolból aggódtak. Az 1942 es esztendő már a multié, az 1943-as év még a bizonytalan érvet jelenti. De ha bízunk mindennapi imánk meghallgatásában úgy már ez iz esztendő is a magyar remények hajnalhasadását jelenthetné. Még ebben az évben eljöhet az idő, midőn az emberiség a fegyvert a békés építés eszközeivel cserélheti fel. Mint a múltban, úgy most is felhangzik ajkunkon az újévi könyörgés: „Isten áldd meg a magyart!..." Az ének szárnyalását most ne fátyolozza le reménytelenség és csüggedés, hanem bizakodva kérjük a magyarok Istenét: „Hozz reá víg esztendőt! ’___" És ne csak énekeljük, de higyjük is, hogy ez a ránk következő esztendő Isten segítségével, a magunk áldozatosságával, szilárd összefonással és a jóban, igazságban való hittel meghozza a békét, nemzetünk felemelkedését, mert: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt! ..." A Német Távirati Iroda katonai tudósítója a világháború egész helyzetének beható megvizsgálása alapján megállapítja, hogy a már negyven hónapja tartó második világháborúban a hármasegyezményhez tartozó hatalmak kétségtelen győzelmével zárultak a következő döntő csaták. A lengyelországi hadjárat, a Norvégiáért való harc, Hollandia legyőzése Belgium katonai kiküszöböése, Franciaország katonai gépezetének szétzúzása, a Jugoszlávia elleni villámháború, a Görögország elleni és a Kréta elleni hadjárat. A többi nagy csata közül folytatja a katonai tudósító — szintén a hármas egyezményhez tartozó hatalmak vitathatatlan sikerét jelenti három, a keletázsiai térségen lefolyt csata. Ezekben az angolok Hongkongtól a Burmáig megsemmisítő vereséget szen Jtett, a japánok birtokába kerültek hol a Fülöp-szigetekig, Waketól m s végül a keletindiai és Hisóceeni térségén a japánok ki- lik a tengeri és légi uralmat, még ha a nagy csata döntése nem kő■czeH be és az 1943. esztendőnek bk adják meg a jellegét. pl. A harc Angliáért. E tekintetben feltűnik, hogy Németország e csata folyamán légi fegyverneme bevetésének nemcsak a taktikáját módosította. Beavatott német katonai körökben az angol ipari és az angol gazdasági pozíciók eddigi bombázását csak előjátéknak tekintik. 2. Az afrikai csata. Ez a tengelyhatalmak, illetőleg az angolok javára mutatkozó különféle ingadozások után most, 1942 végén, az amerikaiak és angolok látszólagos előnyére vezetett. A sziciliatuniszi nagy sorompó azonban a tengelyhatalmak kezén van. Ezek szerint ezen a harctéren a Tartozik és Követel oldal egyensúlyban van. 3. A Földközi-tengerért folyó csata, amely szorosan összefügg az északafrikai harccal. Higgadt megfontolás szerint ez a csata Angliára nézve kedvezőtlenebbül áll, mint valaha. Anglia továbbra sem tudja használni a Gibraltárból Szuezbe vezető tengeri utat s ezenkívül ezen a térségen most számolnia kell az arcvonalak szétaprózódásából eredő összes hátrányokkal. Az a körülmény, hogy a Földközi-tenger legnagyobb részén a német-olasz légi fegyvernem az olasz hajóhaddal és a német tengeralattjárókkal együtt uralkodik, olyan tényező, amelynek döntő jelentőségét éppen ezen a térségen, az 1943-as esztendő fogja igazolni. 4. Az európai légi térért való harc. Az ellenséges hatalmak e tekintetben semmiféle előnyt nem tudtak kiküzdeni. Bár a tengelyhatalmak még nem tették meg a fordulatot a levegőben Anglia felé, leszámolás esetén az Angliának okozott kár nyilván nagyobb, mint az a kár, amelyet a brit bombák az európai szárazföldön okozni tudtak. 5. A bolsevizmus elleni csata. A háborúnak ez a legnagyobb csatája, ha a területet, az embereket és az anyagot veszszük figyelembe. E harctér helyzetének megítélésében figyelembe kell vennünk, hogy Németország és szövetségesei itt olyan területet forraltak el és szállták meg, amely nagyobb, mint Németország, Franciaország és Anglia együttvéve. A főarcvonal még mindig Petsamónál kiindulva a Murzsian-vasút mentén a Ladogatóig, Leningrádtól Kalininen, Voronezsen, Sztálingrádon át egészen a Kaukázus északi 1* tig húzódik. Ennek a nagy csatának eddigi lefolyása már most a tengelyharcainak teljes győzelmére mutat amelyek a területtel együtt megszerezték azokat a nyersanyagokat és élel■ . •------l-raV W^fositiák SZD-6. A világtengereken folyó csata kerekszámban 28 millió tonna angol-amerikia hajótér elsüllyesztésével a mérleg ezen a hadszíntéren is a hármashatalmak előnyét mutatja. London és Washington új kereskedelmi hajók építése terén nem tudott lépést tartani azokkal az óriási veszteségekkel, amelyeket a hármasegyezményhez tartozó országok tengeralattjárói okoztak nekik. A tengeralattjárók által az ellenségnek okozott lég »racmslfl « Péntek, 1943. január 1. Berlin, december 31. A Führer főhadiszállásáról jelenti a Német Távirati Irodának. •* A véderő főparancsnoksága közül: A Terek mellett és a Don vidékén kemény harcokban ellenséges támadásokat vertünk viszsza. A szovjet csapatok nagy véres veszteségeket szenvedtek és ismét sok páncélost vesztettek. A német ellentámadás újabb teret nyert. Több helységet rohammal elfoglaltunk. A légi haderő kötelékei hatásosan avatkoztak be az elkeseredett földi harcokba. Ezekben a harcokban december 29-én és 39-án a keleti arcvonal déli részében összesen 51 szovjet páncélos harckocsit semmisítettek meg a repülők bombatalálattal. Szállító-repülőkötelékek ellátták az előretolt erőcsoportokat. A Don-arcvonalon folyó eddigi súlyos harcokban a s,Nagynémetország'‘ gyaloghadosztály egyik páncélos százada különösen kitüntette magát. A középső arcvonalszakaszon rohamosztagaink sok ellenséges kísérőtet romboltak szét. Az előretoltVelikije-Luki támaszpont ellen a szovjet támadó oszlopok minden oldalról rohamot indítottak. A védekezők megrendíthetetlen magatartásán az ellenség minden támadása súlyos veszteségek közepette összeomlott, távolsági kötelék csütörtökre virradó éjjel rajtaütött a casablancai kikötőn Nyugat-Afrika szigertgalrtján. A tető ledobott repesz és gyujkoliszbirtágy tűzestet okozott, amelyek meszszire ellátszottak. Egy német tengeralattjáró a Földközi-tenger keleti részében elsüllyesztett egy angol rombolót, egy tengeri vontatóhajót és egy átkaroló hajót Ugyanez a tengeralattjáró Bengázi kikötője előtt négy nagy hajóból álló angol karavánt támadott meg, amelyet hat romboló biztosított és elsüllyesztett három szállítóhajót öszszesen 22.000 tonna tatalommal. Ellenséges repülőknek a francia nyugati partok ellen intézett nappali támadásai során nyolc ellenséges repülőgépet lőttünk le. Ezekből hét négymotoros bombázó volt. Gyors német hacirepülők nappal bombázták Anglia déli partjainak berendezéseit. (MTI) Az Ilmen-tótól délkeletre az ellenség megismételte eredménytelen támadásait, bár kisebb erőkkel, mint előző napokon. A Volchov arcvonalon az ellenség helyi jellegű támadásait részben már a készenléti állásokban szétvertük. Német vadászok december 30-án a keleti arcvonal északi szakaszán számbeli fölényben lévő ,ellenséggel vívott harcokban 45 szovjet repülőgépet lőttek le. Ebben az eredményben az egyik vadászcsoport 32 légi győzelmével részesedett. A december 29-én és 30-án lezajlott heves légi harcokban az ellenség öszszesen 117 repülőgépet vesztett. A Jeges-tengeri arcvonalon folytattuk a Kandalaska elleni légi támadásokat és a pályaudvari berendezésben további rombolásokat okoztunk. Zuhanó harci repülőgépek a Kóla-öböltől nyugatra szovjet csapatgyülekezéseket ugrasztottak szét. A murmanszki kikötő területét is támadások érték éjjel-nappal. Líbiában kölcsönös rohamosztag-vállalkozások voltak. Német zuhanóharci repülőkből és könynyű harci repülőgépekből álló kötelékek telitalálatokat értek el ellenséges gépesített oszlopokban. Több páncélos felderítőkocsi és gépkocsi pusztult el. Tuniszban megélénkült a tüzérségi harc. Az ellenséget kifüstöltük néhány állásából. Gyors német harcirepülők egy ellenséges légi támaszponton hat többmotoros bombázót puszta-—-I- dj RENDSZER! újabb, hajótérveszteségek igazolják, hogy ezen a hadszíntéren a csata decemberben sem hagyott alább és 1943-ban Sem fog gyengülni. A német tengeralattjárókkal együtt ugyanis újabban a világtengereken is új szerkezetű, különleges hajók jelennek meg, közöttük olyan mintájúak is, amelyeket úszó javítóműhelyeknek lehet nevezni. E különleges hajók feladata az, hogy a nyílt tengeren megsérült tengeralattjárókat nyomban ismét bevetésre alkalmassá tegyék. Egy másik mintájú tengeralattjáró kizárólag a harci búvárnaszádok ellátását szolgálja. Nem kevésbé fontosak a német tengeralattjáró-hajóhad szempontjából azok a különleges tengely-tartályhajók, amelyet lehetővé teszik, hogy üzemanyaggal lássák el a künn működő harci tengeralattjárókat. Ezek a korszerű utánpótlási egységek és nyílt tengeri műhelyhajók 1943-ban támaszpontok és kiindulási bázisok lesznek az ellenséges kereskedelmi hajók elleni harcban minden világtengeren, egészen az ellenséges kikötők kapujáig. Berlin, december 31. (Különjelentés.) Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága köald: A víz színén járó német tengeri haderők a világ valamennyi tengerén hónapokon át folytatott harcokban elsüllyesztettek öszszesen 187.000 tonnányi 31 ellenséges kereskedelmi hajót. Ezeket az eredményeket eddig még nem közölték. (MTI) ' , Berlin, december 31. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda a tuniszi arcvonalról a következőket jelenti: Tuniszban a kedvezőtlen időjárás miatt a legutóbbi napokban többnyire csak helyi jellegű vállalkozások zajlottak le. A tengelyhatalmak ezek során Medjez el Babtól északkeletre kiigazították állásaikat. Az Angol-amerikai csapatok páncélos támogatással megkísérelt támadásait atengelycsapatok gyors ellenlökésekkel visszaverték és tíz páncélost elpusztítottak, illetőleg zsákmányoltak és hadifoglyokat ejtettek. A francia csapatok Középső-Tuniszban és Kafrouantól nyugatra páncélos felderítő kocsikkal néhány esetben előretörést kíséreltek meg, azonban a tengelycsapatok ezeket a számbeli fölényben lévő, de rosszul felfegyverzett és összefüggéstelenül harcoló csapatokat minden esetben visszaverték. A megvert egységek felbomlottak és nehéz gyalogsági fegyvereik hátrahagyásával menekültek. A zuhanóbombázók és gyors harcirepülők Souk el Khemistől keletre páncélos és gépkocsigyülekezéseket támadtak meg, több harckocsit elpusztítottak és sok lőszerrel megrakott járművet gyújtottak fel. Gyors harci repülőink és a zuhanóbombázók a tuniszi felföld déli szélén vasúti forgalmat támadtak meg. Ezekben a támadásokban német vadászrepülőgépek is részt vettek, amelyek mélyrepülésen támadásokkal 11 mozdonyt pusztítottak el. A Pont du Fahs vidékén csatarepülők gépesített ellenséges osztagokat leptek meg és azokat ismételt mélyrepüléses támadásokkal szétszórták. Észak-Tuniszban romboló repülőink telitalálatokat értek el angol tüzérségi állásokban és szállítóoszlopokban. Német harcirepülőgépek elpusztították az egyik algíri kikötőváros berendezéseit. . őskeresztény 42 éves könyvelő, ki az összes kereskedelmi teendőkben jártassággal big állását változtatná Választ a kirdőhivatal továbbit „Könyvelő” jeligére. A szovjet már csak kistípusú és gyenge páncélzatú tankokat gyárt Berlin, december 31. A Nemzetközi Sajtó Tudósító jelenti: Rudolf Baltzer német őrnagy, aki most tért vissza a szovjetarcvonalról, érdekes előadást tartott, amelyben arról számolt be, hogy a szovjet hadiipar a tankokban elszenvedett súlyos veszteségek következtében kénytelen volt áttérni az Uls tipusú harcikocsik gyártására. A szovjet tankok páncélzata is gyengült. A szovjet hadvezetőség mindent elkövet a tankok előállítása érdekében és a vasutak utasítást kaptak, hogy az a célra szükséges nyersanyagot mindenáron szállítsák a még meglevő gyártelepekre, minden más szállítmány elhanyagolásával. Ez az intézkedés nagy hiányt idézett elő, különösen élelmiszerekben. Fogságba esett mérnökök és munkások elmondották, hogy a tankok előállításánál nagymértékben veszik igénybe a női munkaerőket és a többgyermekes asszonyokat is napi 14 órai munkára kényszerítik a hadianyaggyárakban. Angol és amerikai tankokat a szovjet csapatok sokkal kisebb mértékben alkalmaznak és ezek között 1941-es régi típusútankok is találhatók. Az angolszászok eddig 34 nagy hadihajó elvesztését ismerik el A Nemzetközi Sajtó Tudósító jelenti: A Vel 'kischer Baubachter csütörtök reggeli számában hosszabb áttekintő cikket közöl a szövetségesek hajóveszteségeiről és megállapításainál az angol és az amerikai kormány hivatalosan közölt adataira támaszkodik. Az angol kormány eddig a következő hajók, elvesztését ismerte be: öt csatahajó, egy monitor, hét repülő népanyahajó, öt nehézcirkáló, 22 könnyűcirkélz,öt aknaelhelyezőt hajó, 101 romboló, 49 búvárnaszád, 64 aknakereső és kísérőnaszád, hat folyami ágyúnaszád, 33 segédcirkáló és 151 kisebb segéd hadiegység. Az Egyesült Államok kormánya a következő hajók elvesztését ismerte be: öt csatahajó, négy repülőgép anyahajó, négy nehézcirkáló, egy aknalerakó, 14 romboló, hat búvárhajó, 16 aknakereső kisérőnaszád, négy folyami ágyúnaszád, 20 flottasegédhajó és öt kisebb segédcirkáló. Azonkívül pedig az amerikai kormány hivatalos jelentése név nélkül még egy ötödik repülőgépanyahajó elvesztését ismerte be, úgyszintén egy ötödik neházcikáló elvesztését is bejelentette. IVETOVICS szücsmester, Budapest, IV., fi® síki Sándor utca