Magyarság, 1943. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1943-01-22 / 17. szám

to Nincs száz esztendeje annak, hogy Európának egyik legismertebb tudós testülete „reménytelennek” minősítette azt a tervet, amely fájdalommentessé kívánta tenni a műtétet és még arra sem volt kapható, hogy megvizsgálja az elébe terjesztett narkotizáló szer hatását, mert komolytalan dolognak tartotta. De mondjunk más példákat is arra, hogy ami alig száz esztendővel előtt „reménytelen” orvosi eset volt, ma már könnyűszerrel gyógyítható és természetes, hogy ez így lesz a jövőben is különösen, ha tekintetbe vesszük azt az óriási lendületet, mellyel az utóbbi évtizedek óta az orvostudomány előbbre haladt. Az újkori sebkezelés feltalálója csalódottan, önmagával meghasonolva az őrültek házában végezte be az emberiséget megmentő életét. Ma az kerülne a bolondokházába, aki kételkedni merészelne a mi Semmelweisünk, igazában. A MEGVAKULÁS MEGELŐZÉSE Az egyik szem súlyos sérülésénél gyakran keletkezik olyan szemgyulladás, amely azután az egész szemre is kiterjed és nem csak a sérült szem látóképességének teljes elvesztéséhez vezet, hanem — ami még borzalmasabb — néhány hét, vagy hónap alatt úgynevezett szimpatikus gyulladást okoz a másik szemben is, ami végül teljes vakságot eredményez. Eddig legtöbbször a sérült szem azonnal kiverésével védekeztek a másik szemet támadó szimpatikus gyulladás , az ezzel járó vakság ellen. Ezek a szembetegségek is a „reménytelen” esetek közé tartoztak ... Nemrég azonban rájöttek az orvosok arra, hogy az ilyen szemgyulladások csodálatosképpen hamar gyógyulnak, abban az esetben, ha a beteg véletlenül, vagy szántszándékkal maláriát, bronchitist, avagy sarlachot kap. Az ezekkel a betegségekkel fellépő magas láz meggyógyítja a szemgyulladást! így tehát, amíg eleddig sürgősen kioperálták az egyik szemet, hogy a másikat megmentsék, most elég a nagy láz felidézése ahhoz, hogy mindkét szem látóképességét épségben tartsák, s így a beteget visszarántsák az örök éjszaka kapujából. „MESTERSÉGES LÁZ” Magas lázat ma már többféle úton tud előidézni az orvostudomány anélkül, hogy az a szervezetre káros hatással volna, mert éppen oly gyorsan meg tudja szüntetni is. A krónikus betegségek kezelésénél a mesterséges láz előidézésével igen szép eredményeket produkál a korszerű gyógyászat. Kezdetben — és ez látszott a legegyszerűbb módnak — úgy idézték fel a lázt, hogy a beteget maláriás beteg vérével oltották be és miután megkapta a maláriát, ennek következtében, mint elkerülhetetlen kísérő jelenség, természetesen hamarosan jelentkezett a magas láz. A legújabb gyógytudomány azonban már más eszközök segítségével is tud lázt előidézni. Az egyik legnépszerűbb, otthon is, de csak orvosi felügyelet mellett alkalmazható módszer az, hogy a beteget 36—37 Celsius fokú fürdőbe ültetik és a forróvíznek újabb és újabb hozzáöntésével a fürdő hőmérsékletét félóra alatt 42 fokosra fokozzuk. A fürdőből a beteg kerevetre kerül, ahol alaposan bepakoljuk. Legelőször egy flanelltakaróba, amely fölé azután hat gyapjútakarót göngyölünk. Ebben a „csomagolásban” marad abeteg hosszú ideig, néha húsz órán keresztül is , és az izzadási lehetőségek lecsökkentésével ily módon sikerül a hőmérsékletet igen magasra felkergetni. Egyes orvostanárok a fürdő előtt még konyhasó-befecskendezést is ajánlanak, hogy ezzel is csökkenjen az izzadtságmirigyek elválasztó tevékenysége. Az izzadságképződés ugyanis a testnek olyan sajátos működése, amelynek segítségével az emberi szervezet a magas hőmérséklet kihatásaival szemben védekezik. Ha tehát a „csomagolásnál” csökkentik az izzadságképződés lehetőségeit, sokkal hamarább érik el a kívánt magasabb hőmérsékletet. Az így előidézett, vagyis a „mesterséges láznak” az igazi lázzal szemben még az az előnye, hogy tetszés szerinti időtartamra tartható fenn. Mindaddig,amíg a fürdő- és a pakolókúrákat másnaponként megismétlik, megmarad a beteg magas hőmérséklete is. A RÖVIDHULLÁM A GYÓGYÁSZATBAN A legkorszerűbb orvostudomány azonban a mesterséges láz felidézésénél szakít már valamennyi régi módszerrel és eleművelődés történetünk elmúlt századaiban a művészet, tudomány és közlekedés fejlődése óriási léptekkel haladt előre. A művelt ember azonban oly csekélységeknek látszó dolgokat is használ, amelyeknek keletkezéséről talán igen keveset, vagysemmit sem tud. Ki nélkülözhetné például a ceruzát manapság? S mégis, a legkevesebben tudják, mily nehéz és időtrabló feladat volt az irónnak a feltalálása és a gyakorlatba való elhelyezése! Az ókorban az írón még teljesen ismeretlen volt. Mivel azonban az ember, mióta van, mindig felrajzolt vagy feljegyzett mindent, a középkorban már találkozunk a ceruza egy elődjével, ami nem volt más, mint hosszúkás ólom, vagy méginkább: ezüstszál, amellyel írni ugyan nem lehetett, de puha anyagba bekarcolni a gondolatokat, annál inkább. A XV-ik században Itáliában az ólom és ón ötvözetéből készítettek „ceruzát” s ennek az irónnak a nyomát a papíron már ki lehet venni. Innen a ceruza neve is. Németül Blei-Stift, magyarul írón, az ötvözet alapján kapta a nevét ez a nélkülözhetetlen kis szerszámunk! A bonowdale bányák 1658 körül Angliában, Borrowdela község mellett fedezték fel az első grafitbányákat, amelyeknek anyagából apró pálcikákat faragtak s ezt használták ceruzaként. A grafit azonban igen drága, volt, kilójáért 400 aranyfrankot adtak, a bányát állandóan hegyi rablók akarták megszerezni, néha meg is szerezték, s a grafit híre egyszerire szétterjedt az egész akkor ismert világban. Végül is a bánya túlzott kihasználása a grafittartalom teljes fogyásához vezetett. Végül már csak hulladék maradt benne. Megkísérelték ezt a maradékot enyvvel, vizahólyaggal, kénnel és antimonnal összeolvasztani, de hiába volt minden, nem lett abból használható ceruza. 1790-ben azonban nagy fordulat következett be ez ügyben. Bécsben Hardtmuth József építész felfedezett egy anyagot, amellyel a grafitot pótolni lehetett. A feltaláló iszapolt, finom grafitport agyaggal vegyített össze, a keveréket magas hőfokon kiégette s kész volt a világ első, ma is használatos ceruzája! / Hogyan csinálják a ceruzát? Az iróngyártásnak három főmozzata van. 1. A irónbél lekészítése, 2. ennek fába való foglalása , 3. az irón külsejének végső kikészítése. Az irónbél feladata, hogy egy felületre festőanyagot adjon, így tehát festőanyagot, tapadóanyagot és kötőanyagot kell tartalmaznia a jó ceruzának, amelytől manapság már hatalmas teljesítőképességet vár a rajzoló, gyorsíró, újságíró, a számoló ember. Ma már számos helyen találtak grafitot, amelyet gondosan megőrölnek, az irén keménységi fokához arányítva agyaggal keverik, a vegyüléket néha heteken át újra őrlik, mert minél finomabb az őrlet, annál kevésbbé kopik s annál simábban fog írni az irén. Miután az őrlet megvan, a vizet kisajtolják belőle s a még puha, téglány alakú anyag présekbe kerül. Finom szálakban jön ki ebből a hatalmas gépből a ceruzabél, amely most húzóprésekbe kerül és ezen átjutva elnyeri végső alakját. Ezután a ceruzabeleket igen magas hőfokon kiégetik, itt kapja a ceruzabél a megkívánt keménységet.Ilyett inkább annyi más betegség új gyógyeszközéhez, a rövidhullámhoz fordul segítségért. A rövidhullám alkalmazásával hamarosan és a betegnek aránylag igen kevés megerőltetésével nagyon magas hőmérsékletét lehet előidézni. Több amerikai elmegyógyintézetben ezt a rövidhullámkezelést alkalmazzák a mesterséges láz felidézéséhez az agylágyulásos betegek kezelésénél, igen szép eredménnyel. Említsük fel még pár jellemző esetet a „gyógyíthatatlannak’ ’hitt betegségek gyógyításának történetéből: A cukorbaj legfontosabb és szinte egyedülálló gyógyszerét, az inzulint feltalálása előtt 35 évvel már ismerték, de „használhatatlan”-nak minősítették. Egyébként arra is van bizonyíték az orvosi irodalomban, hogy a szemtuberkulózisnak súlyos és szintén „reménytelen” eseteit sikerült lázzal kigyógyítani! Az öngyilkosságoknak szomorúan tekintélyes száma a „gyógyíthatatlan” betegségek miatt történik. Jó lenne, ha minden beteg szenvedőben élne az a meggyőződés, hogy reménytelen eset az orvostudomány előtt immár nincsen. «P*: Igen lényeges, milyen a ceruza foglalata. Tudjuk, hogy tok nélküli ceruzabéllel írni vagy rajzolni nem lehet. A legjobb ceruzák fafoglalata a vörös cédrusból, ebből a főként Amerikában élő fafajtából készül. Érdekes, hogy ezt a fenyőfajtát mesterséges erdősítéssel szaporítani máig sem tudják. Ezért más cédrusfajtákat is felhasználnak fafoglalatnak s az olcsóbb írónőkhöz egyszerű lucfenyőt, égerfát vagy hársfát is használnak. A fából körfűrészek csinálnak egyforma deszkákat, ezeket apróra hasogatják s végig hornyolnak bele egy-egy árkot, amelybe a ceruzabél kerül. Végül a belet a két egyforma félrészből álló fába ragasztják, az egészet összepréselik s az immár kész krónokat máris használni lehet. Következik tehát a ceruza külső formájának elkészítése, ami fényezésből, a cégjelzések, a ceruza keménységi fokának megfelelő betűk bepréseléséből áll A leghíresebb széngyár múltjai A már említett Hardtmuth József, a mai ceruza feltalálója, Aspernben született egy asztalosmester családjából. Gyárát 1790- ben alapította és mikor kiöregedett, átadta azt a fiainak, Hardtmuth Lajosnak és Károlynak. Ha kezünkbe veszünk egy KOHINDOR-ceruzát, ma is e két férfi cégjelzését találjuk az trónon. Hardtmuth Károly nevéhez fűződik a legnagyobb német grafitbánya fellelése is és fia, Ferenc volt az ,aki a ceruzagyártást a legnagyobb tökélyre vitte. Gyárának természetesen titkai vannak, így egyes gyártmányai utánozhatatlanok. Az is érdekes, hogy ez az ember évtizedekkel a munkásbiztosítási törvények bevezetését megelőzően már szociális intézményeket állított fel üzemeiben, úgyhogy az ő gyárának mintaintézményei nyomán vezették be az első munkásjóléti, intézményeket Ausztriában 1900 körül. Hogyan készül a ceruza ? Valamikor ezüsttel rajzoltak ? Miért merültek ki borrlendalei grafitbányák? — 1790-ben egy német építész találta fel a mai ceruzát ZEUS TEMPLOMA MÁR SZABADON ÁLL... A régi görög olimpiai játékok színhelyén a balkáni háború befejezése óta tovább folytattódnak a német ásatások. Az ásatások területe nehéz terepen 280.000 négyzetméterre terjeszkedik ki. A kitűzött célt, a Zeus-templom és a stadion kiásását félig már sikerült is elérni. A görög kultuszminiszter most a Német Archeológiai Intézetnek arra is engedélyt adott, hogy a kutatómunkát Larissára és Közép-Görögországra is kiterjeszthesse. A munkálatok vezetője Grabens berlini egyetemi tanár lesz, közbensortban az intézet az athéni Salamis utca kiásását is folytatja. A gifreg közvélemény a munkálatokat nagy figyelemmel kíséri. A kultuszminiszter az engedély megadásakor hangsúlyozta hogy a kiásott leletek mind Görögországban maradnak. 0.000 felvétel egy másodperc alatt Tájékozott német helyről közült, hogy a filmfelvevőgépek úgynevezett ,időnyújtó készülékét sikerült oly módon tökéletesíteni, hogy most már egy másodperc alatt 80.000 felvételt is lehet készíteni. A készülék a csőben haladó puskagolyót is a filmszalagra tudja vetíteni. Az egy másodperc alatt felvett képek lepergetése 44 percig tart. Péntek, 1943. január 15. MIÉRT NEHÉZ KIVÉDENI A TIZENEGYEST A labdarúgó játékosok körében egy tizenegyes büntető majdnem biztos gólt jelent, mert a kapus, akinek ki kellene védennie a rúgást, majdnem minden esetben képtelen erre. Mivel megfigyelték, hogy játék közben a kapusok sokkal közelebbről rúgott labdákat is könnyedén kivédtek, felmerült az a kérdés, hogyan lehet, hogy amikor a kapus szemben áll a tőle tizenegy méterre levő ellenjátékossal, mégis a legritkább esetekben rendszerint tisztán véletlenségből, tudja csak elfogni a feléje küldött labdát? Biológusok most megmagyarázzák, miért van ez így. Ha arányosítjuk a megvédendő felületnek, tehát annak a területnek a nagyságát, amit a kapu szélessége és magassága ad, a kapus testi arányaihoz, valamint ahhoz az időhöz, amit a labda útja igénybe vesz, kiderül, hogy tizenegy méterről valóban majdnem lehetetlen elfogni a labdát. Mert az ember agyának legalább egy másodpercre van szüksége ahhoz, hogy érzékelje a feléje repülő labda irányát a további negyed másodperce ahhoz, hogy testét abba az irányba vethesse. Egy és negyed másodperc alatt azonban a labda rendszerint már meg is tette a maga útját a kapuba. A legkiválóbb német csatár, Janes Pál, most leírja, hogy kapus korában rendszerint éppen az ellentétes irányba ugrott, mint ahová a labdát tizenegyes rúgása alkalmával helyezték. Ennek okát abban látja, hogy az emberi agyvelő ily rövid idő alatt képtelen a labda irányát érzékelni és a kapus, ha feléje rúgják a labdát, az ellenfél lábmozgását érzékeli csupán, a többit ösztönösen végzi. Merő véletlen tehát, ha éppen a feléje szálló labda útjába ugrik. A GYŐZEDELMES REPÜLÉS TITKA: Bognár István könyve Ez a könyv a mai kor emberének kedvelt olvasmánya lesz, nemcsak azért, mert a most folyó világháborúnak legcsodálatosabb, győzelmes fegyverét, a repülőgépet és a repülők feladatait ismerteti, hanem, mert mindezt a nagy tárgykört filmszerűen, lebilincselő erővel pergeti le az olvasó előtt A munka 23 fejezetre oszlik. A szakleírások nem mélyednek túlságos részletekbe, a lényeget adják elő, világosan, élvezetesen és így átfogó bepillantást engednek a repülés világába, annak titkaiba A könyv a „kisminták" — modellek — építésétől, a vitorlázó repülésétől kezdve tárgyalja a repülőgépet, a sárkányt, motort, légcsavart, műszereket a repülőoktatást a levegőben való tájékozódást rádióirányítást, a vakrepülést vadászharcot felderítést bombázást és zuhanóbombázást. Minden egyes fejezetet szakember repülőtiszt, vagy repülőmérnök írta az érdeklődők részére is könnyen érthetően. A könyvhöz Rákosi Béla altábornagy, a honvéd légierők parancsnoka írt bevezetést, amelyben „a rajongó magyar repülők által szerkesztett művet minden magyar ember figyelmébe a legmelegebben ajánlja“. A munka gazdag tartalmának összeállítása, a kitűnő fényképek kiválogatása, a világos magyarázó ábrák, valamint a mulatságos fejrajzok alkalmazása Bognár István repülőmérnöknek, a könyv szerkesztőjének ízlését és helyes meglátásait dicséri. Mint népszerű repülő szakmunka páratlanul áll a repülés külföldi irodalmában is és meggyőződésünk szerint jelentősen hozzá fog járulni az alapos tudású, ifjú magyar repülő nemzedék neveléséhez. MECTáRSm Szerkesztő: MESZLENY MIHÁLY PÁL Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, 13. kerület, Hunyadi János út 2. szám. Telefon: 156-010. Levélcím: Budapest 2. Postafiók 55. Éjjeli szerkesztőség: Budast, VIII. kerület Gyulai Pál u. 14. Telefon: 145-542, 145-543. Előfizetési árak egy hóra 4,00, negyedévre 11.600. Egyes szám ára hétköznap 16 fillér, vasárnap 30 fillér. Postatakarékpénztár csekkszámla 28990. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Nyomtatott a Centrum Kiadóvállalat Rt. körforgógépein, Budapest, VIII- Gyulai Pál utca 11 p. __ Felelős: Csollner László.