Mai Nap, 1991. március (3. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-13 / 61. szám

Egy játszma vége, egy játszma kezdete * Bezerédi rendezi a vizsgaelőadást VEDD (LE) A KALAPOD! Ma, március 13-án vége a veszprémi nagy menetnek. Beiktatják a színház új igaz­gatóját, Kapás Dezső művé­szeti vezető pedig veszi a ka­lapját (ha ugyan van neki). Ugyanezen a napon kapja meg a Jászai Mari-díjat a színház kiváló fiatal művész­nője Pásztor Edina, és ma kezdődnek a színpadi próbák a Budapesti Kamaraszín­házban, ahova befogadták Kapás főiskolai osztályát. Ők eredetileg Veszprémben mutatták volna be vizsgaelő­adásukat, a Vedd le a kala­pod a honvéd előtt! című ze­nés, hazafias operettet. Kapás Dezsővel az olva­sópróba előtt tudtunk váltani néhány szót. Kórházi vizsgálatról egyenesen ide érkezett. Hogy van? - Jól érzem magam mind pszichikailag, mind fizikailag. Kontrollvizsgálaton voltam, a betegségem nem új, még a Vígszínházban szereztem. Nem fogok megdögleni, leg­alábbis az elkövetkezendő húsz évben nem. Ami körü­löttem volt, az egy jó, aktív helyzet. - Talán már túl aktív is... - Ami Veszprémben törté­nik, nagyon mocskos dolog, és egy éve tart. Csak most bukkant a felszínre. Az igaz­gatóválasztás végeredmé­nyét én jó előre borítékoltam, így hát engem nem lepett meg az eredmény, csak a szakmát. - Most mi lesz? - Természetesen onnan eljöttem. De a főiskolásaim döntése is természetes, hogy továbbra is szeretnének együtt maradni, lehetőleg az én vezetésemmel. Most ala­kult úgy a helyzetünk, hogy van hova mennünk. A Buda­pesti Kamaraszínház ebben a válságos helyzetben - ami­kor a főiskolásoknak ott nem volt maradásuk, viszont az évad végén szerződés után kell nézniük - befogadott bennünket erre a produkció­ra. A vizsgaelőadást április 20-21-én mutatjuk be, ősz­szel pedig a színház műsorá­ra tűzi. De arról még korai beszélni, mi lesz később. - Ki rendezi a vizsgaelő­adást? - Bezerédi Zoltánt h­ívtam, aki nagyszerű zenés produk­ciókat rendezett már Kapos­várott. Tudjuk, hogy kiváló színész, főiskolás korában már volt rendezői próbálko­zása, nagyon jól emlékszem rá. Igazi színész-rendező. Ebben az operettben kiélhe­tik magukat a gyerekek. A történet 1942-ben játszódik, a doni katasztrófa előtt. Ami­kor a darabot bemutatták, úgy tűnt, nagy siker lesz. Az­tán mégse lett, mert a szer­zőt,­­Erdélyi Mihályt a népbí­róság elítélte mint szovjet­ellenes propagandistát. Ábrahám Ildikó Kasszasiker vagy művészfilm Moképtelenségek A Mokép a legutóbbi éve­kig az egyetlen filmforgalma­zó vállalat volt Magyarorszá­gon. Ma már csak egy a for­galmazók között. Annyiban mégis megőrizte - legalábbis mostanáig - egykori jellegét, hogy a többiek által mosto­hán kezelt művészfilmeket eljuttatta a nagyközönség­hez. Most viszont úgy tűnik, hogy ezt a szerepet egy má­sik cég, a Budapest Film vet­te át. Szándékuk szerint tör­tént-e így, kérdeztem a Mo­kép két képviselőjét, Szer­­mek Ottónét és Dimitrov Sándort. - Szó sincs arról, hogy el szeretnénk veszíteni a koráb­bi arculatunkat -állítja Szer­­mekné. Szerintünk a Mokép köteles bizonyos kulturális missziót betölteni. Csakhogy ez egyre inkább lehetetlen vállalkozás. Tudni kell, hogy Magyarországon egy film vagy járulékoltatott, vagy tá­mogatott. Előbbi után fizeten­dő a kulturális járulék, az úgy­nevezett „giccsadó”, m­íg a tá­mogatott filmek forgalmazási költségeihez az állami költ­ségvetés hozzájárul. Ehhez pályázatot kell benyújtani a Művelődési és Közoktatási Minisztérium illetékes főosz­tályára, ahol eldöntik, támo­­gatják-e a filmet.­­ Szerencsésebb volna, ha fehéren-feketén le lenne fektetve, hogy melyek a tá­mogatás feltételei. Ma ugyanis nem tudjuk, minek alapján dönt a minisztérium. S főként: nem tudjuk meg kel­lő időben, hogy mennyi pénzt várhatunk. Mert a támogatást csak az év második felében kapjuk meg. Nyilvánvaló, hogy értékes, filmművészeti szempontból jelentős alkotá­sokra kérünk támogatást. S az is nyilvánvaló, hogy ezek a filmek kereskedelmi szem­pontból veszteségesek vagy csak minimális hasznot haj­tanak. Viszont mivel mind­annyiszor kevesebb ez a tá­mogatás, mint amennyit megpályázunk, egyre na­gyobb a veszteségünk. Pél­dául tavaly összesen mint­egy négyszázezer forint volt a jegyárbevételünk, a veszte­ségünk viszont 3,5 millió. - A Mokép ráadásul nem rendelkezik úgynevezett Art­­mozi hálózattal, mint a Buda­pest Film - mondja Dimitrov Sándor. - Ők a filmek egyedi támogatásán túl üzemeltető­ként is kapnak az elő­adásszámokhoz kötődő, nor­matív jellegű támogatást. Mi viszont a Broadway mozit csak béreljük, ezért egy fillért sem kapunk az előadások után. Mindez arra „ösztönöz’’, hogy csupán piaci szempon­tokat érvényesítsünk. - Az idei évre már a terve­zett veszteségünk legalább négy-öt millió forint - veszi át ismét a szót Szermek Ottóné. - S nem tudni, mit hoz a jövő. Ma már az úgynevezett siker­filmek sem jelentenek okvet­lenül óriási bevételt. Az bizto­san nem megy, ami koráb­ban, hogy egy-egy kasszasi­ker „eltartott" tíz-húsz művészfilmet. Lassan elkép­zelhetetlen, hogy bármilyen filmművészeti értéket közve­títsünk. S felnőnek úgy gene­rációk, hogy egyszerűen nem találkoznak az egyete­mes filmművészet fontosabb alkotásaival. Talán, ha április elsejétől működni kezd a Ma­gyar Mozgókép Alapítvány, áttekinthetőbb lesz a támo­gatás rendszere. K. T. 1991. március 13., szerda Mégsem pihen Dévényi Márpedig lesz három kívánság Pihen a Három kívánság. A tévé egyes csatornájának frissen kinevezett intendánsa - Bányai Gábor- nyilatkozta ezt két héttel ezelőtt. Ezek után már csodálkozni sem kell a felröppent híren, misze­rint a program vagy megszű­nik, vagy új műsorvezetője lesz. Ám hét végén a gyere­kek nagy örömére mégis megjelent a képernyőn Dé­vényi Tibor. A legilletékeseb­bet, a műsor atyját kérdez­tem a jövőről. - Az én irányításom alatt a továbbiakban is lesz Három kívánság! Öt évvel ezelőtt in­dultunk, s a beérkező levelek számából és a nézettségből ítélve mára igen népszerű a műsor. Akkor a politikamen­tességemmel az Úttörőszö­vetség ellenlábasává váltam, nem igazán kedveltek. - Óriási dolog, hogy egy­­egy álom beteljesül, egy kis­gyerek találkozhat Marado­­nával, Ben Johnsonnal vagy vidéki kis falujában banánt ehet... - Az utazásokért sokan iri­gyelnek is bennünket, s azt mondják, hogy erre bezzeg van pénz. Közben nem tud­ják, hogy a legtöbb kívánság teljesítése egy fillérbe sem kerül. Az én munkám na­gyobbik része ugyanis abból áll, hogy megszervezzem a randevúkat és találjak hozzá­juk szponzorokat. - A műsor indulásakor is kértek a gyerekek egészen megvalósíthatatlannak tűnő dolgokat? - Kisebb kívánságokkal in­dítottak-persze relatív, hogy kinek mi fantasztikus -, de amikor jött egy „nagyobb”, ki­hívásnak éreztem a felada­tot. A vadászszenvedélyem hajtott, hogy teljesítsem. Az az igazság, hogy egy gyerek kérésének nehezen tud el­lentmondani bármelyik fel­nőtt is. Amióta pedig már jó néhány sztárt tudhatunk a tarsolyunkban, a rájuk való hivatkozás elég alap a felké­résre. - Volt sikertelen próbálko­zás? - Stevie Wonderrel szere­tett volna együtt zongorázni egy vak kisfiú. A találkozás összejött, de a művész azt kérte, hogy a koncert után ke­rüljön sor a meglepetésre. Ez viszont olyan késő éjszakai időpont volt, ami a gyerek megszokott életritmusába nem illett bele, és közben el­aludt.­­ Pályázott a televízióban új ötlettel? - Sőt, nyertem is. Csente­­rics Ágnes rendezővel egy új gasztronómiai „rovatot" szeretnénk beindítani a TV 1 - en, Ebédeljen nálunk! cím­mel. Az első színhely a Gun­­del étterem lesz, az asztalnál Frenreisz Károly, Bujtor Ist­ván és Latinovits Zoltán „vár­ja” a nézőket... eszes 15

Next