Mai Nap, 1991. május (3. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-29 / 124. szám
Most épp nem vagyok sikeres □ Macska és farkasálom SZOMORÚAN SZTÁREK ANDREÁVAL Színészeket általában akkor szoktak kérdezni, amikor szerepre készülnek. Pedig lehet akkor is, amikor búcsúznak tőle. Sztárek Andrea a Budapesti Kamaraszínházban nemrég játszotta utoljára a kétszereplős Kapj el! című zenés darab mindig elkéső, mindig mindent felborító és mégis oly szeretni való hősnőjét. Remekül. - Mennyire volt fájdalmas a búcsú? - Mindig rossz, ha nem játszhatunk többé egy szerepet, amit szeretünk. A legjobb az a pillanat, amikor kiírnak egy szerepre. Aztán nagyon jók a próbák, az előadások már egy fokkal kevésbé - és a vége: rossz. - Mi marad egy szívesen játszott szerepből? - Egy szerep mindig hozzátesz valamit a színészhez, minden jó szereppel több lesz. Ez a lány nagyon közel állt hozzám, hasonlítunk, például kicsit én is hebrencs vagyok. Világéletemben komika szerettem volna lenni, mégis, eddig alig játszhattam vígjátékot, folyton tragikus figurákat kaptam. A főiskolára is nehezen jutottam be. Nem az vagyok, akire ránéznek, és mondanak tíz neki való szerepet. Ezért aztán végig rossz helyzetem volt. Negyedikben már teljesen világosan lehetett látni, kik a tanárok által sztárolt növendékek - és ez ritkán egyezett azzal, amit a diákok gondoltak. Engem a tanárok sosem kedveltek, a társaim azonban igen. Az első kecskeméti premieremre lejöttek vagy harmincan - a tanáraim közül viszont senki. - Ezen kívül melyik szereptől búcsúzott nagyon nehezen? - Életem legkedvesebb szerepe eddig A kaméliás hölgy - ezt játszottam először Kecskeméten, még negyedévesként, tehát elég régen, 85-ben. Jó is voltam benne, azt hiszem. Ha ma kapnám meg, már nem is tudnám úgy eljátszani. Úgy érzem, egyre kevesebbet tudok a szakmáról. Akkor hályogkovács módjára dolgoztam. A pálya elején álltam, nagyon hittem abban, hogy a tehetség érvényesül, akkor valószínűleg nagyon tehetséges állapotban is voltam. Ma már nem igazán érzem úgy, hogy a tehetség megkapja, ami neki jár, a hitem lényegesen kisebb. Tán azért is, mert most nem vagyok sikeres színész - ez nem panasz, ez tény; nem szeretnék panaszkodni, hisz van szerződésem. De a színházon kívül sehol sem foglalkoztatnak. Én azt hittem, ha eljátszom jól egy vagy több szerepet, annak következményei vannak, hívnak ideoda. Nincs így. Persze lehet, nem vagyok jó színész mégsem. Egy éve a Józsefvárosi Színházba szerződtem. Pletykaszinten már tudni lehetett, hogy elindul valami. El is indult. Úgy érzem, itt jó színház születhet, talán még egyszer vele születek én is. - Mit játszana szívesen? - Van egy álmom - két percem van még, hogy megkapjam, aztán kiöregszem. - Anouilh Rómeó és Jeannettejének Jeannette-je. Szívesen eljátszanám a Macska a forró bádogtetőn Maggie-jét. Öregkoromban pedig a Nem félünk a farkastól Martháját. D. Magyari Imre Rózsavölgyi Gyöngyi fotója r... mely minden tó--------*------------négy keréken suhanó vágyat valóra válthat! Végre nálunk is van rá mód, hogy bárki könnyen, egyszerűen autóhoz juthasson! A módszer, amit világszerte milliók próbáltak ki sikerrel, most az Ön álmát is valóra válthatja: általa végre igényeihez méltó új kocsija lehet. 60 havi részletfizetéssel, előleg nélkül, kamatmentesen. A varázsszó: PROMO-INDRA CONSORCIO Promo-Indra Még ma keressen bennünket a 134- 317-es telefonszámon, vagy személyesen cégünk központjában: Bp. Vill., Üllői út 32. (az Iparművészeti Múzeummal szemben) CONSORCIO Alapítói: IDEAL Kft.-Vaduz, Liechtenstein INDRA Kft., Budapest ÁLTALÁNOS ÉRTÉKFORGALMI BANK RT. 10 1991. május 29., szerda