Mai Nap, 1992. augusztus (4. évfolyam, 205-233. szám)
1992-08-01 / 205. szám
Gyermekrablásért perbe foghatják Bonn (MTI) Az Erich Honecker visszatérte utáni eufória csendesülésével a nagy német pártok figyelmüket a Chilébe menekülő Margot Honeckerre összpontosították. A német politikai élet képviselői a feleség ellen is nyomozást követelnek. „Eljön az idő, amikor Margot Honeckernek is felelnie kell”-jelentette ki Eylmann, a Bundestag jogi bizottságának elnöke. Az SPD egyik szakértője úgy látja, hogy a kényszer-örökbefogadásokért, amelyek Honeckerné miniszteri tevékenységéhez fűződnek, az asszonyt gyermekrablásért, illetve személyes szabadságtól való megfosztás címén lehetne felelősségre vonni. A miniszter Honeckerné politikai foglyok gyermekeit „átnevelés céljából" állami gondozásba vetette, nevelőszülőkhöz adatta ki. „Az új Németország többé nem a hazám” - nyilatkozta a Chilébe tartó Honeckerné, akit Luxemburgban, repülőtéri átszállása közben (képünkön) sikerült mikrofonvégre kapnia az ARD-tv munkatársának. „Ami az elmúlt években történt, az egy nagy tévedés. A németek ezt még meg fogják bánni” - jelentette ki a feleség. Margot Honeckert Santiagóban lánya, Sonja, a veje és két unokája várja. Honeckerné Chilében sEgy24 ÓRA MONDATBAN ♦ Eltűnt a Thai Airways International A310/300-as típusú, Bangkok-Katmandu között közlekedő légibusza, fedélzetén 99 utassal és a 14 tagú személyzettel; a gép valószínűleg Katmandutól nem messze lezuhant. ♦ Gyásznapon emlékeztek meg tegnap Litvániában az egy évvel ezelőtti mechanikai tragédia áldozatairól; a kis határátkelőhelyen máig ismeretlenek négy rendőrt és két vámtisztviselőt meggyilkoltak, két személyt súlyosan megsebesítettek, s közülük csak az egyik maradt életben. ♦ A rigai kormány a Világbank követeléseit kielégítő döntéseket hozott, s Lettországnak ezzel lehetősége nyílott rá, hogy megkapja a számára létfontosságú 40-50 millió dolláros világbanki kölcsönt. ♦ Veszélyes útra indult tegnap az Atlantisz amerikai űrrepülőgép; 20 km-es kábelen vontat majd maga után egy műholdat, hogy megvizsgálják, tudnak-e ily módon áramot fejleszteni a hosszú űrutazásokhoz. ♦ A hivatalos előrejelzések szerint a szocialista párt nyerte meg a július 26-i helyhatósági választásokat Albániában, képviselői a szavazatok 60 százalékával biztos győzelmet arattak. 2 BOSZNIA: HALÁL AZ UR Szarajevó (MTI) - Teljes hevességgel folynak a harcok a boszniai frontszakaszokon. Szarajevó már a második pokoli éjszakát élte át, és pénteken is folytatódtak a támadások. Az utcák teljesen kihaltak, a gránátok szünet nélkül hullanak minden negyedre. Az Óvárosban egy 16 éves leány életét vesztette, hatan megsebesültek. A repülőtérhez közeli Dobrinja lakótelepen szintén egy személy vesztette életét, és tízen sebesültek meg. A városban általános és légiriadó van érvényben. A Száva folyó menti frontszakaszokon is hevesek a harcok. Tegnap délután gyalogsági összecsapások voltak Derventánál, a zágrábi rádió állítása szerint a horvát és a muzulmán erők ellentámadásának következtében húsz szerb katona életét vesztette, a város védőinek sikerült megsemmisíteniük két páncélkocsit és egy légvédelmi ágyút. Slavonski Brodban is általános riadó van érvényben, mert a horvát várost a szomszédos, szerb ellenőrzés alatt álló boszniai hadállásokról ágyúkkal lövik. Hárman súlyosan megsebesültek. Medvecset Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt az asszonyt, aki a brnói állatkertben a szír medvéket szerette volna megsimogatni: a vadállatok szétmarcangolták az óvatlan látogató jobb alkarját. MEGFULLADT KÉT MAGYAR Bécs (MTI) Egy illegálisan foglalkoztatott magyar testvérpár munka közben megfulladt egy Bécsújhely közeli gyár földbe süllyesztett tartályában. A 39 éves fertőrákosi Nagy Józsefet és bátyját, a 41 éves soproni Nagy Tibort mintegy fél éve már bejelentés és engedély nélkül foglalkoztatta a frohsdorfi textilhulladék-feldolgozó üzem. A két magyar targoncavezető, illetve lakatos csütörtökön dél tájban kezdett hozzá a tartály takarításához, és délután három órakor fedezték fel akkor már mozdulatlan tetemüket. A tartályban olyan mennyiségű gáz gyűlt össze, hogy robbanásveszély volt, és hosszas szellőztetés után a tűzoltók csak este tíz órakor tudták kiemelni a két holttestet. A bécsújhelyi államügyészség a környezetvédelmi hatóság és a bűnügyi rendőrség bevonásával folytatja a vizsgálatot az ügyben. Segítség Washington (MTI) Az USA és Izrael megállapodott: közös programokkal támogatja a volt szovjet közép-ázsiai országok reformjait. Washington együttműködik és finanszírozza azokat az izraeli programokat, amelyek az érintett közép-ázsiai országok mezőgazdasága, egészségügye modernizálását irányozzák elő. Számos érintett kormányzat máris jelezte érdeklődését a terv iránt. Kölcsönös érdekeket emleget a volt kémfőnök Gorkinak kedvezett a KGB Moszkva (MTI) - A kémszolgálatok területén is súlyos vereséget szenvedett az egykori szovjet rendszer - ismerte el a Komszomolszkaja Pravdának adott interjúban az egykori szövetségi KGB utolsó főnöke. Sebarsin közölte: éppen ebben a szervezetben ismerték fel először, még Andropov pártfőtitkársága alatt, hogy a Szovjetunió lemaradt a Nyugat mögött, és közeleg az összeomlás. A KGB kezén minden fontos irat, rendelkezés átment, így nem csoda, hogy már akkor látszott: nem bírjuk a versenyt, az extenzív fejlődési modell zsákutca, közeleg az általános és mindent átfogó válság - vélekedett Sebarsin. A kémfőnök szerint Gorbacsov hatalomra jutása után egy-két évig még tartott a lendület. A „cég" parancsnokai még azt is elnézték Gorbacsovnak, hogy egyes esetekben nem állt a helyzet magaslatán, híján volt bizonyos emberi és vezetői képességeknek. „Az elnöknek szüksége volt ránk, és nekünk is rá, ezért nem ellenkeztünk.” Idővel azonban rá kellett jönni, hogy peresztrojka ide vagy oda, a rendszer jutott a tönk szélére, és ezen már Legfrissebb KÜLFÖLDRŐL Horvátország Holnap választás Zágráb (MTI) - A holnapi elnök- és parlamenti választások lázában él Horvátország. A legesélyesebb jelölt Franjo Tudjman, a jelenlegi államfő, a Horvát Demokratikus Közösség vezetője. A képviselőházi választásokra az országot 64 választókörzetre osztották. Ebbe beleértendő, hogy a kisebbségek, köztük a magyar számára fenntartanak összesen 4 mandátumot. Jelölteket 27 párt állított, legtöbbet a Horvát Demokratikus Közösség: 63-at. Horvátországban 1992. június 24-én, a függetlenség kikiáltásának első évfordulója előtt egy nappal jelentették be: augusztus 2-án tartják az első valóban szabad és független parlamenti és elnökválasztást. (Eredetileg 1994- ben járna le a törvényhozás és az államfő négyéves megbízatása.) 1992. augusztus 1., szombat