Makói Népujság, 1947. június (3. évfolyam, 121-144. szám)
1947-06-01 / 121. szám
4 Battonyai Újság Az MKP házat épített egy sokcsaládos szegényembernek Mint értesültünk, a battonyai MKP szervezet újabb tanújelét adta, hogy a dolgozó nép igazán segítő pártja. Mint ismeretes, az MKP rohammunkásai egy alkalommal már felépítették egy battonyai kisember házát, aki olyan szegény volt, hogy építőanyagra nem telt neki. Most tavasszal a kommunista falujárócsoport ismét telepített egy házat egy sok családos szegényember részére. Megkérdeztük az egyik önkéntes rohammunkástól, mivezeti őket munkájukban. Be akarjuk bizonyítani,hogy a Magyar Kommunista Párt a dolgozó nép pártja és nemcsak hangoztatja, hanem meg is valósítja azt, amit hirdet" — mondotta. Be is bizonyították. — Közöljük olvasóinkkal, hogy az e heti anyakönyvi híreket, valamint az ingatlanforgalmi jelentést technikai okok miatt a Battonyai Újság következő számában visszamenőleg közöljük. Makó megyei város polgármesterétőL 1926—1947. Tárgy.: Betegápplók nyilvántartása. Hirdetmény Felhívom mindazokat, akiknek betegápolói képesítésük van, vagy betegápolással legalább egy évet hivatásszerűen eltöltöttek, hogy nyilvántartásbavétel végett Makó m. város tisztiorvosi hivatalában (Városháza, II. emelet, 208.) saját érdekükben jelenjenek meg szerda, csütörtök, vagy szombati napon, délelőtt. Azoknak, akik intézetben , ezidőszerint is betegápolói szolgálatot teljesítenek, jelentkezniük nem kell. Makó, 1947 május 29. Kiss Imre, 2373 polgármester. HARMADOS kukoricakapásokat keresek. Értekezni lehet Makó, Arany János u. 6. szám. 2371 Iparosnak, kereskedőnek nélkülözhetetlen segítőtársa a jól dolgozó nyomda. A levelezés, könyvelés, szállítás nyomtatványai és a reklám célját szolgáló nyomtatványok elsőrendű szükségletei minden üzemnek és üzletnek, legyen az kicsiny vagy nagyobb. A célnak megfelelő üzleti könyv a rend, a pontos és biztos számadások kelléke. Munka- és időmegtakarítást jelent már egy egyszerű űrlap, vagy számla is. És nem utolsósorban: ezernyi ember látja és olvassa a nyomtatványon lévő nevet, annak áruját és rögzíti mindkettőt a köztudatban. Szép és olcsó nyomtatványokkal szolgálja Makó és környéke kereskedő- és iparostársadalmát a megye legmodernebb nyomdája: a Szabadság -nyomda, Makó, Szegedi utca 1. Nem kaptak jégkársegítséget a battonyai dohánytermelők, holott megilletné őket i Battonya község határában, a volt Purgly-féle birtokon már a régi időkben is mintegy 25—30 dohánykertész termelt. A felszabadulás után a földet kiosztották, a dohánykertészek is megkapták jussukat, s azonnal hozzáfogtak a termeléshez, hogy hozzájáruljanak az ország gazdasági újjáépítéséhez. Munkájukat azonban nem kísérte szerencse, mert a múlt évben aszálykár és jégverés pusztított Tompa pusztán, aminek következtében 90 100 százalékig elpusztultak a dohánypalánták. A dohánytermelők egész évi munkája kárba veszett a természet mostohasága miatt. Mégis reménykedtek, hogy a jégkárbiztosítás révén enyhül veszteségük. De nem így történt. Néhányan kaptak jégkárpótlást, azonban ennek összege meg sem közelíti a remélt kártalanítást. A túlnyomó többség — nem tudni, hogy miért — egyetlen fillér kárpótlást sem kapott. _ Ezt az eljárást nem tartjuk igazságosnak, mert a jégkárbiztosítás azért van, hogy a kisembereket megvédje a természet csapásától és ha bekövetkezik, metérükjön káruk. Figyelmébe ajánljuk az illetékeseknek a battonyai dohánytermelők panaszát és kérjük, vizsgálják ki a kártalanítás elmaradásának okát. Legfőképpen azonban intézkedjenek arról, hogy az érintett kistermelők minél előbb megkapják a nekik járó kárpótlást.. június 1-én Battonya ifjúsága „Ifjúsági Napot ** rendez Tábori mise — előadás az ifjúság helyzetéről — szórakozás, tánc, sport * A battonyai ifjúsági szevezetek elhatározták, hogy június elsején ifjúsági napot rendeznek, amelynek keretében megmozgatjáka község egész fiatalságát, pártállásra és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. A szervezetek vezetőségei együttes erővel szép és tartalmas programot dolgoztak ki az Ifjúsági Napra. Az Ifjúsági Nap színhelye a Rókas féle téglagyár melletti erdőrészen lesz. Az ünnepségeket tábori mise vezeti be, amelyen felekezetek szerint, megjelennek az összes ifjúsági szervezetek. A tábori mise után az ifjúsági szervezetek vezetői előadásokat tartanak az ifjúság mai helyzetéről, feladatairól és célkitűzéseiről. Az előadás után szórakozás tölti be a napot, tréfás jelenetek, magánszámok, énekszámok, zene és tánc szórakoztatja Battonya ifjúságát, este a piactéren térzene lesz az Ifjúsági Nap befejezéséül. A battonyai képviselőtestület betöltötte a kertészeti állást Súlyos ellentétek a kertész személye körül • Az MKP képviselői távoltartották magukat a szavazástól Mint ismeretes, Battonyán már hosszabb idő óta húzódik a községi kertészeti állás betöltésének kérdése. Annak idején, mikor az állási elfoglalása napirendre került, a képviselőtestület pályázatot hirdetett, amelyre több ajánlkozás történt. A pályázók nagy többsége azonban nem felelt, meg az előírt szaktudásnak, csak két pályázó, Kocsmáros Sándor és Gázsity Prokop mutatkozott esélyesnek az állás elfoglalására. A képviselőtestületi viták e két pályázó személye körül folytak. A képviselőtestület egy része Kocsmáros Sándor mellett foglalt állást, másik része azonban Gázsity Propokot akarta behelyezni a kertészetbe. A haladó demokratikais szárny Gázsíty személyét tartotta, alkalmasnak az állás betöltésére, mert míg Kocsmáros közismerten demokráciaellenes magatartástlanusított a múltban, Gázsity németellenes, demokratikus érvelmű ember volt s többek között e miatt is kellett kertészeti állásáról lemordamnin 1919 után. A képviselőtestületi viták nem vezettek eredményre ebben a kérdés rői, férfi és gyermek bőrtalpú cipő és szandalett újdonságok 150, Stamburg cipőüzletében, Makó. „KOLESTRAL" DAUER FRANK HÖLGYFODRÁSZ, KORONA ÉPÜLET. 1450 _______ _ _________ . 1947 Június 1 ben , vagy két héttel ezelőtt úgy határoztak, hogy a legközelebbi ülésen szavazással döntenek a kertész személye felett. A legutóbi képviselőtestületi ülésen meg is történt a szavazás és Kocsmáros Sándort választották meg községi kertésztnek 21 szavazattal 2 ellenében. A szavazás alkalmával az MKP képviselői kivonultak a tanácskozóteremből és tartózkodtak aszavazástól. A kertészeti állás betöltését azonban, — mint megtudtuk — nem veszi le a párt napirendről, hanem megfelelő úton óvást emel (Kocsmáros megválasztása elleni és minden erővel oda igyekszik hatni, hogy a demokrácia ellenes magatartásáról híres, megválasztott községi kertész helyett a politikailag megfelelő Gázsity Prokop nyerje el az állást. Tárgyilagos megbízható, elfogulatlan a Makói Népújság minden beszámolója Huntymmmik müköcémbm a battonyai határ tanyai iskoláit Az egyik iskolát a környék lakossága már rendbehozta, csak tanerőre lenne szükség Emlékszünk még a tanfelügyelőség legutóbbi jelentésére, amelyben beszámolt a vármegye közoktatási helyzeté - - ről, megállapítva, hogy az iskolák kevés kivétellel, már mind működnek a megyében, a többiek újjáépítése és a művelődés szolgálatába állítása pedig folyamatban van. Nem vitatjuk, a tanfelügyelőség erejét meghaladó munkát végez ezen a téren és sokszor szinte legyőzhetetlen nehézségekkel küzd. Éppen ezért felelősségteljes és lelkiismeretes munkáját ismerve, hívjuk fel a figyelmét a battonyai tanyavilág hlyzetére. Battonya környékén a háború folyamán igen sok tanyai iskola szenvedett kárt s ezek az iskolák nagy része még a mai napig sem működik. Egy részük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rendbehozatalukhoz hatósági hozzájárulás szükséges, de van olyan iskola is, amelyet a környékbeli lakosság teljesen egyedül hozott rendbe, hogy a gyermekek nyugodtan tanulhassanak. Ilyen például a Veress Zoltán-féle iskola, amely a háború következtében megrongálódott, de a környékbeli kisemberek áldozatából már ismét épen áll és semmi akadálya nincs a tanítás megindításának. Eddig csak azért nem működött, mert nem kapott tanerőt. A környékbeli lakosság ezúton is kéri a tanfelügyelőséget, hogy szeptemberre, az új iskolaév kezdetére küldjön ki egy tanítót ebbe az iskolába, hogy a gyermekeknek ne kelljen többkilométeres utat gyalogolni a legközelebbi iskoláig. A súlyosabban megrongálódott tanyai iskolák helyreállításának ügyében pedig az illetékes vármegyei szervekhez fordul az érdekelt lakosság: hozzák rendbe a nyár folyamán ezeket az iskolákat, hogy ősszel megkezdhessék bennük a tanítást. ELADÓ üzletház szép lakással kövesúton. Királyhegyesi u. 8. 2263