Marczius Tizenötödike, 1849 (6-79. szám)
1849-05-05 / 71. szám
Tudni illik a scrupulus nélküli ambitiók alatt az Esti lapoknak Debreczenbe maradt redactorai azt értik, hogy egy ember, ki az előtt csendesen az irodalommal foglalkozott, a sajtószabadság bejöttekor pedig szerkezteni kezdett egy lapot, miként vakmerősködik egy magas hivatalt vállalni. Vállalni akkor, midőn Magyarországban mindeddig a jó szokás nem azt hozta magával, hogy valaki hirlapszerkesztőből legyen ministeri tanácsos, hanem azt, hogy a ki magasabb hivatalra meri magát ambitionálni, meglegyenek benne a szokott tulajdonságok, mellyek között első, hogy származott legyen valamellyik megye tekintélyes és birtokos családja közül. Ollyan legyen, kinek egyik nagybátya alispán volt, s aztán elhagyta a nemzeti ügyet, a másik, ki elárulta azon pártot, mellyet felvivé, a harmadik, hogy követett legyen, s megszegte utasítását,szóval ivadéka azon kiváltságosoknak, kikből a főispán nagybácsi már a bölcsőben kinézte, hogy 20 esztendő múlva ennek a kisfiúnak ezen, és ezen járásban főszolgabírónak kell lenni. Ez fáj azon uraknak, hogy most a státus életkedvezményeit nem monopolizálhatják oly undokul mint a régi világban. Hogy most nem csak a pártfogolás, nem csak a rokonságok tudnak emelni, hanem kiképezheti magát a szabad téren mindenki, kinek isten arra hajlamot és tehetséget adott. Azon urak most azon törekszenek, hogy az utolsó napokban a „szolgabiró faj“ részére még megmenthessenek a mit lehet, mert ha ők a hivatalviselési monopóliumot ismét kezekbe keríthetnék, elmondanák ők magukról szívesen azt is, hogy democraták, republicánusok s tán még többet is. Azon urak nem mernek a hivatalképességről ma már úgy beszélni mint hajdan midőn e jogot magoknak törvény által biztosították, ma már csak titokban üldözik azokat, kik nem közülök valók, s azért félnek a scrupulus nélküli ambitiók felszabadulásától! Most jó azonban még a java ,felbátrodjék az önfeledés szemtelensége, elpiruljon az erkölcs szigora, s kétségbe essék a hűt jellem. Ez, szerkezte a legnemtelenebb czélzás olyan eseményekre, melyek már e lapokban az olvasó elébe voltak terjesztve. Ez valódi phariseusi kevélység egy tizennyolcz éves ifjú egykori hibájára, melyet azon ifjú azóta fedhetlen viseletével és hazafias működésével ezerszer jóvá tett. Jaj lenne akkor a világnak, ha egy tizennyolcz éves kori botlás miatt akárki is örökre eltemetve volna, hogy aztán a kényelemben neveltettek, s azok kiknek bűneik, ha nem e nemből valók is, oly sokszor még súlyosabbak, minduntalan gőgösen rámutassanak azokra kik elestek egyszer azon korban, melyben az emberi gyarlóság legkönnyebben érhet mindenkit. Szerencsére azonban az ifjú kire itt czéloztak másként ítéltetett meg legjobbaktól. Nem igy ítélte meg őt az, ki e jeles ifjút a hazának oly nemű szolgálat tételére bizta meg, mellyel azon pártbeli phariseusok közül egyet sem bízott volna meg, de másodszor azok közül alig is akadt volna ki azt, veszedelmessége mellett magára merte volna vállalni. Benedek: Önigazolás. Nem tartozom azok sorába kik mit sem csinálván a közvélemény sújtó vagy emelő ítéleteiből csupán öntudatukat ismerik el tetteik felett méltányos bírónak. Én tisztelettel hajlok meg a közvélemény szavai előtt. Épen azért kimondhatlan szívfájdalommal vettem ismerőseimtől azon figyelmeztetést miszerint — az alatt, hogy én Pesten, az ostromzár alatt a legőszintébb hazafius fájdalom napjait éltem — a Közlöny, Marczius tizenötödike, s még a Honvéd némely számaiban is, gúnyos életek vagynak ellenem elszórva, s komolyan vádoltatom: mintha én a honügyétől elpártoltak sorába állottam volna. S min épülnek ezen vádak?.. Felelet, egy a Pesti hírlapban közlött czikkemen. Megvallom, miszerint ha azon czikket azon álláspontról tekintjük, melyre most a magyar ügy fölemelkedett, látszani fog rajta gyanús színezet, azonban tegye magát az érdemes olvasó az akkori helyezetbe. — Kiegyenlítésről van benne szó nemzet és király között de akkor, midőn oly szorultak voltak körülményeink, hogy még a legrepublicánusabnak is ez járt fejében, midőn az országgyűlés maga követeket küldött kebeléből a kiegyenlítést megkísértendő, illő s a nemzethez méltányos feltételek alatt. Megjegyezem még, miszerint én csak azután ajánlkoztam a Pesti hírlapba dolgozni, miután a szerkesztőségtől biztosíttattam , hogy az nem fog zsoldos lappá aljasodni, sőt azt nyilatkoztatta ki, mit többekkel bebizonyíthatok — hogy a szerkesztőt Csányi akkori kormánybiztos, most miniszer úr szólította fel a lap kiadására, hogy legyen — úgymond — egy lap, mely a sajtónak bár felette korlátolt állásában is némileg ellensúlyozza a Figyelmező, s minden pesti lapok alávalóságait. Ezen okokból elhatároztam írni a lapba, mégpedig a kényszerűségtől ösztönöztetve oly modorban, hogy elismerőleg említsem meg mind azt mit tán a rémkormány helyesen cselekednék, hogy annál hatalmasabban megróhassam önkényes tényeit, az alkotmányt megsértő merényeit, így jön, hogy némi elismeréssel beszéltem az osztrák sergek bejöveteléről. Azonban úgy jártam, mint azon orvos, kinek gyógyszeréből a beteg beveszi az ostyát, vagy czukrot, de a keserű lapdacsokat teljességgel nem akarja elfogadni. A lap t. i. csakhamar be lön tiltva, mivel nem akart 274