Marczius Tizenötödike, 1849 (6-79. szám)
1849-04-02 / 41. szám
MARCZIUS TIZENÖTÖDIKE Hétfő. 41-ik szám. Debreczen, april. 2 1849. Nem kell táblabiró politika. A parlamentben ma egy nagyszerű angelagi kravat tartatott. E lapok szerkezteje tudván, hogy az ülésben vita küzben személyére vonatkozó megjegyzések is fordulhatnak elő, természetesen jelen nem lehetett, s így kénytelen csak mások előadása után szólani. A múlt év tavaszán Európa népei egymás után kelenek fel, s követelék azon jogokat, melyeket a természet mindenkinek megadott, hanem a história elrablott. Magyaroszág háromszáz év óta rabigában nyögött. A nyugati események intőleg adának példát, s a nemzet nem mulasztá el a perczeket felhasználatlanul elfolyni, hanem felkelt Posonyban és Pesten, a tanácskozó teremben és az utczán. Mikora gyermekségünktől fogva egyet hordozunk szívünkben, a ki engesztelhetlen gyűlöletet a Habsburg család ellen, melly e nemzet függetlenségét fegyverrel, s még inkább árulással megsemmisítette. Már gyermek korunkban, mi és barátaink, ha ollykor fellegvárakat épitünk magunknak, arról beszéltünk, ha vájjon elérjük még mi azon dicső , hogy a magyar a hálátlatlan és jellemtelen osztrák házat a trónból kikergesse, s nemzetünk visszalépjen az európai nemzeti családok közé, azon helyre, hol őseink állottak. Azon időkben az illy gondolatok a teljes lehetlenellenségek közzé számítanak. Azonban a marcziusi események és példák, a legmerészebb reményeket is a lehetőségek közé vevék fel. Most egy éve meghozatlak az 1848—diki törvények, mellyek az országnak önálló kormányt és souverain parlamentet adtanak. Mi e törvényeket úgy tekintettük mint kivívott tért, mellyel most már biztosabban haladhatunk előre, s melynek utján kivívhatjuk azt, mire minden becsületes népnek hajlamának kell lenni, a teljes függetlenséget. Mi e törvényeket úgy tekintettük mint első felvonását azon drámának, melynek végén az osztrák dynastia le fog hányatni a trónból, s mi Austriától el fogunk szakadni. A Batthyányi ministerium legtöbb tagja ellenkezőképen fogta fel az idézett 1848-diki alkotmányt. Eötvös József a pozsoni országgyűlés után Pesten többek előtt úgy nyilatkozott, hogy a Batthyáni ministerium az összehívandó nemzeti gyűlésen a sanctio pragmatica feszegetését bármely alakban jöjjön az elő, mindenkor oly kormánykérdésül fogja tekinteni, melyhez lételét köti. Ezen elvkülönbség az, melly csekélységünket az első ministerium megérkezte után azonnal az oppositio oldalára helyheztetett. A mi véleményünk egészen az ellenkező volt. Mi mindenkor ahányszor a sanctio pragmatica feszegettetett oda szítottunk, hogy annak kötelékei minél inkább tágíttassanak. Ezért voltunk mi oppositio az első ministerium ellen csak nem minden nagyobb kérdésben, ezért láttuk mi a ministeriumot erélytelennnek, mert nem igyekezett magát a lehető esetekre Austria ellenében erősíteni. Ezért nem tetszhetett nekünk az olasz kérdés, a schwarzgelb katonaság, s a többi. És véghetetlenül sajnos, hogy az oppositio olly szerencsétlen volt, hogy alig számítható csekélységünkön kívül, a nyilvánosság orgánumai közül részükön egy sem volt. Azon párt véleménye, melly az 1848-diki alkotmány alatt utógondolatul a dynastia megbukását értette, a választásokban iszonyú kevesebbségben maradt. Az első szavazásban 36 képviselő tiltakozott az ellen, hogy a magyar a szabadságért küzdő lombardok ellen sereget adjon. A mi lapjaink azon időben különösen a vidéken teljesen népszerűtlenek voltak. A tudatlanok és rószakarók csodálatos dolgokat kurtogtak rólunk, camarilla bérletije, titkos spion, a reactio fizetette, mondák, s azon időben ezek nekünk sok keserű órákat okoztak. A ministerium ellenben alig győző félre rakni a lábai elébe hozott birodalmi koszorúkat. Ugyan ekkor alig volt nagyobb város, mellyben a mi lapjainkat nyilvános helyen el ne égették volna. Azonban ismeretes mondat, hogy megégettetni, még nem annyi mint megcáfoltatni. És mi kitűzött pályánkon tovább haladónk. A septemberi események irtóztató fényességgel bebizonyíták a ministériumtól követelt politikának tökéletes haszontalanságát. És késő volt már búsulni, hogy a szép nyarat csupa merő éljenzésekben töltöttük el. A magyarok istene azonban, kinek gondviselését abban találtuk fel, hogy az ellenségnek elvette az eszét, megmentett minket. Mi több ízben megmutattuk azt, hogy