Marketing, 1986 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1986 / 6. szám
a A cím tulajdonképpen utalás egy három esztendővel ezelőtti cikkre, amely itt, a Marketing-Piackutatás hasábjain jelent meg. Acsay Judit esettanulmányként ismertette azt a magyar viszonylatban páratlannak is nevezhető karriert, amelyet a Helia-D befutott, mondhatni: tipikusan magyar körülmények között. S ez a sikersorozat azóta is folytatódik. Nincs könnyű helyzetben a Helia- sztori folytatódik című cikk szerzője, vagy éppenséggel nagyon is könnyű helyzetben van. Mert például a folytatás felidézéséhez óhatatlanul utalnia kell az előzményekre, nem várhatja el az olvasóktól, hogy egy három esztendővel ezelőtti írásra emlékezzenek, vagy netán újra elővegyék. Viszont egy sokoldalas, pontos és elemző tanulmányból kiemelni néhány részletet igencsak ingatag vállalkozás. Meggyőződésem szerint azonban mégsem lesz érdektelen ez, hiszen a folytatást néhány hír adja: mint ahogy azt lapunk egyik számának kis kártyájából is tudhatják, a Helia-D tavaly Eurostar, Nemzetközi Csomagolási Díjban részesült. Talán bizonyítani sem kell, hogy milyen nagy elismerés ez, hiszen a díjazottakat felsoroló füzetben igencsak rangos társaságban olvasható a Heliások neve. Világhírű nyugatnémet, dán, angol, osztrák, svéd, norvég, finn cégek mellett 1985-ben egyetlen szocialista országként hazánk képviseltethette magát, s ez a sikeres, elismert termék a Helia-D volt. Ismerve a hazai háttéripart, ez több mint siker, ez eredmény. S a díjak azóta is kijutnak a Helia-D termékeknek. Lipcsében Magyarország három fődíjat kapott, közülük az egyik termék — talán már mondani sem kell — a Helia-D volt. A Budapesti Nemzetközi Vásár őszi eredményhirdetésénél a 17 nagydíj közül az egyik a jfóetla Sío Matáus lett. „A bőrápoló krémet 1978-ban jegyezték be találmányként, de csak négy esztendővel később — sajnos már feltalálójának halálát követően — vált belőle minden próbán átesett, minden szükséges engedéllyel engedélyezett és minden előírható hivatalos címkével felcímkézett, állami kereskedelmi forgalomba hozható termék... Az Innovációs Alap létrejötte és természetesen a létrehozásához vezető koncepcionális gazdaságpolitikai változások azonban jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy egyes, kiemelkedően nyereségesnek ígérkező találmányok mielőbb termékké válhassanak. Nedeczky Jenőné találmányát is az Innovációs Alap karolta fel 1982 februárjában, társulás formájában megállapodtak a Biogal Gyógyszergyárral a regeneráló krém receptúrájának hasznosításában. Ettől kezdve az események hirtelen felgyorsultak.” — írta három esztendővel ezelőtti cikkében kolléganőm, s felidézte azt a „futamot”, amellyel a Helia-D az élre tört, s most már azt is hozzátehetjük: sikerült ott is maradnia. A gyorsaságra talán az a legjellemzőbb, hogy a Helia Társaság megalakulása, s a nagyüzemi gyártás megkezdése között mindössze kilenc hónap telt el, ez a magyar viszonyokat tekintve hihetetlenül rövid idő, a nemzetközi összehasonlításban csupán jó teljesítmény. Dehát a Helia-D világszínvonalú termék birtokába jutott, hiszen Nedeczky néni sokat hányódott találmánya nem kevesebbet tud, mint ránctalanítani a bőrt, illetve képes lelassítani a bőr öregedésének természetes folyamatát. Nem hiszem, hogy érdemes lenne most belefeledkeznünk abba a szakmai, vegyészi, orvosi, biológiai kérdésbe, hogy a Helia-D névre keresztelt anyag — amelynek pontos összetétele a legnagyobb szakmai titok — mennyire jó vagy sem. A kísérletek, az ellenőrzések, a próbálkozások azt mutatták, azt bizonyították, hogy a találmány megvásárlásával valóban párját ritkító kozmetikum alapanyagához, összetételi titkához jutott a Biogal Gyógyszergyár gárdája. A nagy kérdés ugyanis nem ez, hanem az: egy ilyen szerencseadta lehetőséggel miként is tud élni egy gyár, egy társulás, egy jó felkészültségű kollektíva. Hiszen a kozmetikai iparra fokozottan áll az, ami a világ iparára is oly jellemző: hatalmas a konkurencia, tért nyerni, piacot meghódítani csak nagyon pontosan kidolgozott stratégiával, jól tervezett és szervezett reklámmal lehet. Mert önmagában az, hogy egy termék jó-e, kiváló-e, vagy akár világszínvonalú-e, nos ez nem sokat számít. Mondom: önmagában. Mert a kiváló termék esetünkben csupán alapfeltétel, csak a lehetőségét teremti meg annak, hogy a termék befuttatható legyen. (A fordítottjáról most nem volna ildomos elmélkedni, hiszen ismert, hogy a reklámmal még a legsilányabb termék iránt is sikerrel lehet felkelteni az érdeklődést, mi több, egy középszerű árunak is lehet fényes — ám rövidéletű — karrierje. A Helia-D esetében legfeljebb itt csak az veszély fenyegethetett, hogy a lehetőséget elpuskázhatják a termék gyártói, forgalmazói. S hogy a Helia-D esetében nem ez történt — nos éppen ez az, ami érdeklődésre tarthat számot ebben a folyóiratban.) Vegyük talán sorba a siker feltételeit. Nem tartható véletlennek, hogy az 1978 óta bejegyzett találmány — amelynek sorsáról oly sok cikk, tévé riport is szólt — a nyolcvanas évek elején keltette fel az igazi érdeklődést, s még akkor is igaz ez, ha ismerjük a feltalálóval kapcsolatos vitákat, pereket. A nyolcvanas évek elejére ugyanis felerősödött a természetes anyagok iránti igény. A különféle prognózisok, a legkülönfélébb fenyegető vizsgálati eredmények, a rákkutatók közleményei nyomán az emberiség azon része, amely megengedhette magának, megpróbált elfordulni a szintetikus anyagoktól. Ez a divat tapasztalható volt a ruhaiparban csakúgy, mint az élelmiszerek esetében. Kristóf Jánosné, a Helia-D termékmenedzsere, aki maga is okleveles biokémikus, s a Heliáknak nemcsak menedzsere, de gyártásszervezője, termékkutatója, kísérletező tudósa is, szóval Kristóf Jánosné beszélgetésünk során a nyolcvanas évek divatjáról szólva egy igencsak találó példával illusztrálta a szintetikus anyagoktól való elfordulást. Több 488