Maros-Vidék, 1880 (10. évfolyam, 2-51. szám)
1880-04-08 / 15. szám
X. évfolyam. 15-ik szám M.-Vásárhelyit. 1880. április 8. előfizetési díjak: Egési évre.......... 6 frt kr. Félévre ............... 3 frt kr. Negyedévre .... 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 14 krajczin. HIRDETÉSEK DÍJA Egy háromszor hasábozott garmond sor, vagy annak térmértéke 5 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Nyilttér soronként 25 kr. A hirdetés- és nyitterdíjak előre fizetendők. Maros-Zárdamegye ésMaros-Vásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közgazdasági, közigazgatási érdekeit képviselő szépirodalmi közlöny. (Megjelenik minden csütörtökön. Szerettésztől szállás : Iskola (tyukszer) utcza 249. számú háznál. A lap szellemi részét illető küldemények a szerkesztőséghez, pénzküldemények a kiadóhivatalhoz bérmentre küldendők. Kiadóhivatal: az ev. ref. főtanodai nyomdában. A kolozsvári ügyvédi kamara gyönyörűsége. M.-Vasarhelytt, 1880. ápril 3. Ifjabb időben egész irodalma termett szaklapokban és nem szaklapokban a kamarák felterjesztéseiben azon sanyarú állapotúak, melybe hazánk igazságszolgáltatásával együtt az ügyvédi kar sülyedt. Ez irodalomhoz annak idejében a kolozsvári ügyvédi kamara is híven beszolgáltatta járulékát. A „Magyar jogász“ című szaklap a többi között egyenesen rá is mutatott a bajok forrására, így idei márcz 24 iki számában ezeket írja: „Pauler úr, daczára nagy tudományának, gyakorlati járatlanságot s indolens tétlenséget nyilvánított miniszteri pályáján, mely a magyar igazságügy legvitálisabb érdekeit tette koczkára s veszéyyzte is. Ő az igazságügy szükségei iránt valódi érzéssel nem bir “ . Márcz. 31-iki számában pedig igy szól: „Ha lelepleznék összes bajainkat, kitűnnék, mikép nemcsak hazánkban, de egész Európában nem volt soha oly szenvedő jogszolgáltatás, mint van jelenleg nálunk . A kolozsvári ügyvédi kamara azonban felfedezte azon személyt és azon egyetlen mentőeszközt, ki és mely mindezen nyomnrúságokon egy csapással segíteni alkalmas lesz. A személy senki más, mint maga „Pauler úr,“ az eszköz pedig a kir. táblának áthelyezése Maros- Vásárhelyről Kolozsvárra. A felirat, melyet az idézett „Magyar jogász“ „részint gyönyörű indokolása, részint pedig szerkezetének kitűnő voltánál fogva“ egész terjedelmében | közöl, a személyre vonatkozólag ily indokolással él: | „Minthogy megvagyunk győződve, hogy nagy méltó | ságod törvénykezésünk és az ügyvédi kar ápolásra | méltó érdekeiért ép oly nemesen, mint melegen érez, és ennélfogva minden oly intézkedésnek, mely azok előmozdítására szolgál, hathatós pártfogását és támogatását szokta szentelni, nem kételkedünk, hogy ezen alázatos feliratunk eredményre fog vezetni.“ A tárgyra vonatkozó indokolásból is lássunk hát egyet mást. A felirat szerint csak megjárná, hogy a kir. táblát visszaállították, de alig ábrándultunk ki a régi jogokba tett visszahelyezés által felköltött öröm mámorából, sajnosan éreztük és tapasztaltuk, (kolozsvári ügyvédekül) hogy a kis tábla nem jó helyen van Maros-Vásárhelytt, mert „mióta a forgalmi viszonyok oly óriási lendületet nyertek,s azóta a posták és a vasút nem képesek oly pontosan és biztosan Maros-Vásárhelyre szállítani a felebbezett perek csomagait. Aztán a táblai bírák sem lehetnek oly okosak, mint lehetnének Kolozsvártt, hol jogtanárok is vannak ám, akiktől tanulhatnak, s az ügyvédek is sokkal eszélyesebbek, „az ügyvédikamara által (az ügyvédi vizsgálatokhoz) választandó bizottsági tagok kiküldésénél Kolozsvártt nagyobb tér nyílik az alkalmas erők megválasztására.“ Ez természetesen onnan van, mert a kolozsvári ügyv. kamara tagjai közül M.-Vásárhelyt egy sem, hanem valamennyi Kolozsvártt tett ügyvédi vizsgálatot És ily „gyönyörűen indokolnak“ azok az „alkalmas erők“ pénzügyi szempontból is, következőleg: A kir. tábla mostani épületét az állam alakítsa át és építtesse ki törvényszéknek; Kolozsvártt viszont keressen más szállást — ha ugyan Kolozsvár nem ad — a hivatalos személyzet és levéltár átköltöztetésének költségeit pedig bízza a nagy harangra, mert erre nézve a felirat javaslatot nem tesz. Hanem értékes recoropensatiót ajánlnak az „alkalmas erők“ M.Vásárhelynek a VI. honvéd hadkerületi parancsnokságban . E város katonatiszti lakbérek pótlására most is rákölt saját szűk házipénztárából évenként 5—6 ezer irtot.. Az elvesztendő kir. tábláért költsön ezentúl kétszer annyit, így ki lesz egyenlítve a veszteség az „alkalmas erők gyönyörű indokolása“ szerint. Minthogy pedig ilyetén „alkalmas erők“ a felirat értelmében csak ott tenyészhetnek, hol egyetemek vannak, gondoskodni kell jóeleve egyetemek felállításáról, hogy midőn majdan a kir. táblák decentralizáltatni fognak, legyen alkalmas hely, hova elhelyeztethessen, mert különben bizony-bizony még megeshetik, hogy egyetemek hiányában nem lesz lehetséges a kir. táblákat szétosztani s következésképen a törvénykezés közvetlenségét behozni. Ámde az „alkalmas erők“ minden „gyönyörű indokolásuk“ mellett is érzik, hogy még nem mondottak elég nagyot, azonkívül ugy látszik a központi fekvésnek is tulajdonítanak némi súlyt. Fogják tehát magukat s nagyobb nyomaték kedvéért, és hogy aztán Kolozsvár csakugyan központi fekvéssel birá s hasson, egyúttal szükségesnek vallják s megkívánják, hogy a Királyhágón túli részekből egy darab — gondolom nem több csak a Tiszáig— a kolozsvári kir. tábla területéhez csatoltassék. Ezzel szemben azon érvnek, hogy ezáltal igazságszolgáltatási anomáliáink még szaporittatnának, „helyességet tulajdonítani azért nem lehet,“ mert kérem az tudvalevő dolog, hogy minél több anomáliát teremthetünk, annál virágzóbb s a kolozsvári ügyvédi kamara kivonatainak megfelelőbb lesz az igazságszolgáltatás. Csak szép dolog az, midőn valamely város oly testülettel dicsekedhetik, melyben ily „gyönyörű alkalmas erők“ tündöklenek! Hosszabb leve ismertetésem, semmint eleinte akartam, de defficile est satiram non scribere s a ki hosszalja, ne olvassa végig. A tkts szerkesztő úr pedig közöljön belőle amennyit jónak lát.*) Egy marosvásárhelyi ügyvéd. Kopog a tűz messze süt a vidékre. Pirosan száll füstje fel a nagy égre Körül állja egy nehány fa, Tova nyúlik rémes árnya, S körűl üli a tanyáknak Szép legénye, szép leánya. „Szaporán hé! nagy a rakás — mozogni! Nem is illik összebúva susogni. Ki először piros esőt lel, Lakodalma lesz az őszszel... Tegyetek rá, hadd lobogjon! Te gyerek, gondolj a tűzzel. „Dalos Eszti szép leány volt, de árva, Fiatal még a mezei munkára. Sanyarú volt beleszokni, Napon égni, pirosodni, — Hűvös éj lesz, fogas a szél — Derekának hajladozni. Deli karcsú derekában a salló, Puha lábán nem teve bárt a talló. Mint a buza piros teljes kerek arcza, maga mellyel. — Teli a hold, most búvik el — Az egész lány ugyan helyes. Tuba Perkó juhot őriz a tájon, Juha mételyt legel a rosz lapályon. Maga oly bus ... mi nem éri? Furulyája mindig sirí .. — Aha! rókát hajt a Bodri! — Dalos Esztert úgy kiséri. Dalos Eszti — a mezőre kiment,ő. Aratókkal puha füvön pihent, De ha álom ért reájok Oda hagyta kis tanyájok. — Töri a vadkan az irtást — Ne tegyétek ti leányok. Szederinda gyolcsruháját szakasztja Tövist talló piros vérét fakasztja. Hova jár mint kósza lélek, Ha alusznak más cselédek? — Soha mennyi csillag hull ma! — Ti leányok ne tegyétek. Tuba Ferkó a legelőt megunta. Tova hajtott, furulyáját se fújta. Dalos Eszter nem kiséri, Maga halvány, dala sirí: — — Nagy a harmat, esik egyre —• Csak az isten tudja, mér’ rí. Szomorún jár, tébolyog a mezőben, Nem is áll jól semmi ,dolog kezében; Éje hosszú, napja bágyadt, Szive sóhajt — csak egy vágyat: — De suhogjon az a munka! — Te halál, vess puha ágyat. Ködös őszre vált a idő azonban, Törik is már a tengerit Adonyban; Dalos Eszter csak nem jött ki, Temetőbe költözött ki: — Az a Lombár nagy harangja! Ne gyalázza érte senki. Tuba Ferkó haza került sokára, Dalos Esztit, hallja szegényt, hogy jára . Ki-kinéz a temetőbe Kész időbe, jó időbe’: — Kuvikol már az eb anyja! — „Itt nyugosznak fagyos földbe.“ Maga Perkó nem nyughatik az ágyon, Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon. Muzsikát hall nagyfenn messze, Dalos Észt hangja közte: — Ne aludj hé! vele álmodsz! — Azt danolja: gyere ! jöszte ! Nosza, Perkó felszalad a boglyára. Azután a falu hegyes tornyára. Kapaszkodnék, de nem éri, Feje szédül: mi nem éri?... — Tizenkettőt ver Adonyban. — Elég is volt ma regélni.“ Lohad a tűz; a legények subába Lefeküsznek a leányok csuhába. — Magasan a levegőben, Képül egy nagy lepedő fenn, Azon ülve muzsikálnak, Furulyáinak eltűnőben. Arany János. (A „Szegedi Árvizkönyv“-ből.) ■""" ■ ■ A Bem-szobor bizottság gyűléséről. M.-Vásárhelyit, 1880. ápril 4. Mult hó 29-én a Bem-szobor-bizottság elnök Borosnyai Pál, és jegyző Molnár Zsigmond és számos tagok jelenlétében megtartotta i. e. 11 órakor, a városház nagy tanácstermében gyűlését. Az elnöki beszéd üdvözölvén a szép számmal megjelent tagokat, a szobor-ügy előhaladása és mielőbb befejezéséhez közeledő állásáról tette meg körülményes előterjesztését. Kiemelvén, hogy maga a szobor, a bécsi öntödében sikerülten elkészült, jelentéktelen a sigorzat s érdemjeleken mutatkozó hiányok kicsiszolása is munkában van véve, úgy, hogy a jövő hó elején teljesen elkészülve, a kezelő választmány Pesten lévő tagjainak át fog adatni. A talapzat kövei elkészítésén, naponként 18 kőfaragó dolgozik már huzamos idő óta helyt Szőllösi Sámuel választmányi tag buzgó felügyelete alatt, kilátásban van, az élet kemény székely ditrói gránit minősége, s annak e miatti nehéz és költséges kifaragása mellett is, hogy három hó alatt azokkal is készen lesznek, a csiszolás is eszközölhető, így észre kelve a szobor felállítása és leleplezése sikerülene. Továbbá kijelentette, hogy a Bem-szobor javára újabb adományok folytak, helyt lakó m. kir. I * Köszönjük. Eszmecserére szívesen nyitunk tért. Szerk.