Maros-Vidék, 1880 (10. évfolyam, 2-51. szám)

1880-04-08 / 15. szám

X. évf­ol­yam. 15-ik szám M.-Vásárhelyit. 1880. április 8. előfizetési díjak: Egési évre.......... 6 frt kr. Félévre ............... 3 frt­­ kr. Negyedévre .... 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 14 krajczin. HIRDETÉSEK DÍJA Egy háromszor hasábozott garmond sor, vagy annak térmértéke 5 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Nyilttér soronként 25 kr. A hirdetés- és ny­itter­­­díjak előre fizetendők. Maros-Zárdamegye és­­Maros-Vásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közgazdasági, közigazgatási érdekeit képviselő szépirodalmi közlöny. (Megjelenik minden csütörtökön. Szerettésztől szállás : Iskola­ (tyukszer) utcza 249. számú háznál. A lap szellemi részét illető küldemények a szerkesztőséghez, pénzküldemények a kiadóhivatalhoz bérmentre küldendők. Kiadóhivatal: az ev. ref. főtanodai nyomdában. A kolozsvári ügyvédi kamara gyönyörű­sége. M.-Vasarhelytt, 1880. ápril 3. Ifjabb időben egész irodalma termett szak­lapokban és nem szaklapokban a kamarák felter­jesztéseiben azon sanyarú állapotúak, melybe hazánk igazságszolgáltatásával együtt az ügyvédi kar sülyedt. Ez irodalomhoz annak idejében a kolozsvári ügyvédi kamara is híven beszolgáltatta járulékát. A „Magyar jogász“ c­ímű szaklap a többi között egye­nesen rá is mutatott a bajok forrására, így idei márcz 24 iki számában ezeket írja: „Pauler úr, da­czára nagy tudományának, gyakorlati járatlanságot s indolens tétlenséget nyilvánított miniszteri pályá­­ján, mely a magyar igazságügy le­gvitálisabb érde­keit tette koczkára s veszéyy­z­te is. Ő az igaz­ságügy szükségei iránt valódi érzéssel nem bir “ . Márcz. 31-iki számában pedig igy szól: „Ha le­lepleznék összes bajainkat, kitűnnék, mikép nemcsak hazánkban, de egész Európában nem volt soha oly szenvedő jogszolgáltatás, mint van jelenleg nálunk . A kolozsvári ügyvédi kamara azonban felfedezte azon személyt és azon egyetlen mentőeszközt, ki és mely mindezen nyomnr­úságokon egy csapással se­gíteni alkalmas lesz. A személy senki más, mint maga „Pauler úr,“ az eszköz pedig a kir. táblának áthelyezése Maros- Vásárhelyről Kolozsvárra. A felirat, melyet az idézett „Magyar jogász“ „részint gyönyörű indokolása, részint pedig szerke­zetének kitűnő voltánál fogva“ egész terjedelmében | közöl, a személyre vonatkozólag ily indokolással él: | „Minthogy megvagyunk győződve, hogy nagy méltó­ | ságod törvénykezésünk és az ügyvédi kar ápolásra | méltó érdekeiért ép oly nemesen, mint melegen érez, és ennélfogva minden oly intézkedésnek, mely azok előmozdítására szolgál, hathatós pártfogását és tá­mogatását szokta szentelni, nem kételkedünk, hogy ezen alázatos feliratunk eredményre fog vezetni.“ A tárgyra vonatkozó indokolásból is lássunk hát egyet mást. A felirat szerint csak megjárná, hogy a kir. táblát visszaállították, de alig ábrándultunk ki a régi jogokba tett visszahelyezés által felköltött öröm mámorából, sajnosan éreztük és tapasztaltuk, (ko­lozsvári ügyvédekül) hogy a kis tábla nem jó he­lyen van Maros-Vásárhelytt, mert „mióta a forgalmi viszonyok oly óriási lendületet nyertek,s azóta a posták és a vasút nem képesek oly pontosan és biztosan Maros-Vásárhelyre szállítani a felebbezett perek csomagait. Aztán a táblai bírák sem lehet­nek oly okosak, mint lehetnének Kolozsvártt, hol jogtanárok is vannak ám, a­kiktől tanulhatnak, s az ügyvédek is sokkal eszélyesebbek, „az ügyvédi­kamara által (az ügyvédi vizsgálatokhoz) választandó bizottsági tagok kiküldésénél Kolozsvártt nagyobb tér nyílik az alkalmas erők megválasztására.“ Ez természetesen onnan van, mert a kolozsvári ügyv. kamara tagjai közül M.-Vásárhelyt egy sem, hanem valamennyi Kolozsvártt tett ügyvédi vizsgálatot És ily „gyönyörűen indokolnak“ azok az „al­kalmas erők“ pénzügyi szempontból is, következőleg: A kir. tábla mostani épületét az állam alakítsa át és építtesse ki törvényszéknek; Kolozsvártt viszont keressen más szállást — ha ugyan Kolozsvár nem ad — a hivatalos személyzet és levéltár átköltöz­tetésének költségeit pedig bízza a nagy harangra, mert erre nézve a felirat javaslatot nem tesz. Hanem értékes recoropensatiót ajánlnak az „al­kalmas erők“ M.­Vásárhelynek a VI. honvéd had­kerületi parancsnokságban . E város katonatiszti lakbérek pótlására most is rákölt saját szűk házi­pénztárából évenként 5—6 ezer irtot.. Az elvesztendő kir. tábláért költsön ezentúl kétszer annyit, így ki lesz egyenlítve a veszteség az „alkalmas erők gyö­nyörű indokolása“ szerint. Minthogy pedig ilyetén „alkalmas erők“ a felirat értelmében csak ott tenyészhetnek, hol egye­temek vannak, gondoskodni kell jóeleve egyetemek felállításáról, hogy midőn majdan a kir. táblák decentralizáltatni fognak, legyen alkalmas hely, hova el­helyeztethessen, mert különben bizony-bizony még megeshetik, hogy egyetemek hiányában nem lesz lehetséges a kir. táblákat szétosztani s következés­­képen a törvénykezés közvetlenségét behozni. Ámde az „alkalmas erők“ minden „gyönyörű indokolásuk“ mellett is érzik, hogy még nem mon­dottak elég nagyot, azonkívül ugy látszik a központi fekvésnek is tulajdonítanak némi súlyt. Fogják te­hát magukat s nagyobb nyomaték kedvéért, és hogy aztán Kolozsvár csakugyan központi fekvéssel birá s hasson, egyúttal szükségesnek vallják s megkíván­ják, hogy a Királyhágón túli részekből egy darab — gondolom nem több csak a Tiszáig­— a kolozs­vári kir. tábla területéhez csatoltassék. Ezzel szem­ben azon érvnek, hogy ezáltal igazságszolgáltatási anomáliáink még szaporittatnának, „helyességet tu­lajdonítani azért nem lehet,“ mert kérem az tud­valevő dolog, hogy minél több anomáliát teremthe­tünk, annál virágzóbb s a kolozsvári ügyvédi kamara kivonatainak megfelelőbb lesz az igazságszolgáltatás. Csak szép dolog az, midőn valamely város oly testülettel dicsekedhetik, melyben ily „gyönyörű al­kalmas erők“ tündöklenek! Hosszabb leve ismertetésem, semmint eleinte akartam, de defficile est satiram non scribere s a ki hosszalja, ne olvassa végig. A tkts szerkesztő úr pedig közöljön belőle amennyit jónak lát.*) Egy marosvásárh­elyi ügyvéd. Kopog a tűz messze süt a vidékre. Pirosan száll füstje fel a nagy égre Körül állja egy nehány fa, Tova nyúlik rémes árnya, S körűl üli a tanyáknak Szép legénye, szép leánya. „Szaporán hé! nagy a rakás — mozogni! Nem is illik összebúva susogni. Ki először piros esőt lel, Lakodalma lesz az őszszel... Tegyetek rá, hadd lobogjon! Te gyerek, gondolj a tűzzel. „Dalos Eszti szép leány volt, de árva, Fiatal még a mezei munkára. Sanyarú volt beleszokni, Napon égni, pirosodni, — Hűvös éj lesz, fogas a szél — Derekának hajladozni. Deli karcsú derekában a salló, Puha lábán nem teve bárt a talló. Mint a buza piros teljes kerek arcza, maga mellyel. — Teli a hold, most búvik el — Az egész lány ugyan helyes. Tuba Perkó juhot őriz a tájon, Juha mételyt legel a rosz lapályon. Maga oly bus ... mi nem éri? Furulyája mindig si­rí .. — Aha! rókát hajt a Bodri! — Dalos Esztert úgy kiséri. Dalos Eszti — a mezőre kiment,ő. Aratókkal puha füvön pihent­­, De ha álom ért reájok Oda hagyta kis tanyájok. — Töri a vadkan az irtást — Ne tegyétek ti leányok. Szeder­inda gyolcsruháját szakasztja Tövist talló piros vérét fakasztja. Hova jár mint kósza lélek, Ha alusznak más cselédek? — Soha mennyi csillag hull ma! — Ti leányok ne tegyétek. Tuba Ferkó a legelőt megunta. Tova hajtott, furulyáját se fújta. Dalos Eszter nem kiséri, Maga halvány, dala si­rí: — — Nagy a harmat, esik egyre —• Csak az isten tudja, mér’ rí. Szomorún jár, tébolyog a mezőben, Nem is áll jól semmi ,dolog kezében; Éje hosszú, napja bágyadt, Szive sóhajt — csak egy vágyat: — De suhogjon az a munka! — Te halál, vess puha ágyat. Ködös őszre vált a idő azonban, Törik is már a tengerit Adonyban; Dalos Eszter csak nem jött ki, Temetőbe költözött ki: — Az a Lombár nagy harangja! Ne gyalázza érte senki. Tuba Ferkó haza került sokára, Dalos Esztit, hallja szegényt, hogy jára . Ki-kinéz a temetőbe Kész időbe, jó időbe’: — Kuvikol már az eb anyja! — „Itt nyugosznak fagyos földbe.“ Maga Perkó nem nyughatik az ágyon, Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon. Muzsikát hall nagyfenn messze, Dalos Észt hangja közte: — Ne aludj hé! vele álmodsz! — Azt danolja: gyere ! jöszte ! Nosza, Perkó felszalad a boglyára. Azután a falu hegyes tornyára. Kapaszkodnék, de nem éri, Feje szédül: mi nem éri?... — Tizenkettőt ver Adonyban. — Elég is volt ma regélni.“ Lohad a tűz; a legények subába Lefeküsznek a leányok csuhába. — Magasan a levegőben, Képül egy nagy lepedő fenn, Azon ülve muzsikálnak, Furulyáinak eltűnőben. Arany János. (A „Szegedi Árvizkönyv“-ből.) ■""" ■ ■ A Bem-szobor bizottság gyűléséről. M.-Vásár­helyit, 1880. ápril 4. Mult hó 29-én a Bem-szobor-bizottság elnök Borosnyai Pál, és jegyző Molnár Zsigmond és szá­mos tagok jelenlétében megtartotta i. e. 11 órakor, a városház nagy tanács­termében gyűlését. Az elnöki beszéd üdvözölvén a szép számmal megjelent tagokat, a szobor-ügy előhaladása és mielőbb befejezéséhez közeledő állásáról tette meg körülményes előterjesztését. Kiemelvén, hogy maga a szobor, a bécsi öntödében sikerülten elkészült, jelentéktelen a sigorzat s érdem­jeleken mutatkozó hiányok kicsiszolása is munkában van véve, úgy, hogy a jövő hó elején teljesen elkészülve, a kezelő választmány Pesten lévő tagjainak át fog adatni. A talapzat kövei elkészítésén, naponként 1­8 kőfa­ragó dolgozik már huzamos idő óta helyt Szőllösi Sámuel választmányi tag buzgó felügyelete alatt, kilátásban van, az élet kemény székely ditrói gránit minősége, s annak e miatti nehéz és költséges ki­faragása mellett is, hogy három hó alatt azokkal is készen lesznek, a csiszolás is eszközölhető, így észre kelve a szobor felállítása és leleplezése sikerülene. Továbbá kijelentette, hogy a Bem-szobor ja­vára újabb adományok folytak, helyt lakó m. kir. I * Köszönjük. Eszmecserére szívesen nyitunk tért. Szerk.

Next