Marosvidék, 1893 (23. évfolyam, 1-60. szám)

1893-01-01 / 1. szám

És Te megelégedtél a hírrovatban közzétett egyszerű jegyzettel, mely — úgy veszem észre — a kamara határozatának egyszerű, pongyola ki­vonata. Hát az Isten szerelméért, mikor és mely kér­désben fogjátok a szerkesztői tollat igénybe venni, ha ezúttal, ily fontos kérdésben oly feltűnő indo­­entiát tanusítottak ? És a város és megye mikor, mily ügyben vetheti latba szavát, ha az ilyen kérdésben nem? Hiszen elsősorban Rólatok van szó, az erdélyrészi fiatalságról, esetleg a Ti váro­sotok: Maros-Vásárhely felvirágzásáról, anyagi és szellemi gyarapodásáról! Lásd, én nem vagyok marosvásárhelyi lakos. Csak erkölcsi és rokoni kötelékek fűznek engem városotokhoz és Hozzátok és mégis úgy érzem, hogy ezek a kötelékek rám is rónak némi köte­lezettséget. Úgy érzem, hogy ez egyszer fel kell szólalnom, ha más úton nem, egy Hozzád intézett levélben is figyelmeztetni Téged, hogy kár volna az ottani kamara határozatát agyonhallgatni Csak gondoljátok meg, mit kíván a kamara és vegyétek fontolóra, hogy e kívánság teljesülése esetén mily kiszámíthatlan előnyöket nyernének az ország erdélyi részei! Az ilyen határozat, az ilyen kezdeményezés másutt mindenütt általános figyelmet ébresztene és talpra állítaná a sajtót, a várost, a megyét és minden faktorát a vidéknek, a­mely ezen kérdés­ben érdekelve van. Másutt az érdekelt vidékek tagjai a-tól z-ig kimerítenék a kérdést minden ol­dalról, ezáltal anyagot szolgáltatna azoknak, a­kik a kérdésben dönteni hivatva vannak. És ti hallgattok. Megelégedtek azzal, hogy a kamara felvetette a kérdést. Pedig ha van ez idő­­szerint kérdés, a­mely égető és fontos, a­mely a közélet minden lényeges faktorának támogatását jogosan igényelheti, úgy az bizonyára egy máso­dik műegyetem felállításának kérdése oly alakban, a mint az az ottani kereskedelmi és iparkamara által felvettetett. Sokkal közelebb állok a kereskedelmi és ipar­kamara elnökéhez, hogysem a magam részéről opportunusnak tartanám e kérdéshez részletesen hozzászólani. De másrészt bevallom, szakmámhoz sem vág az és ott. Nálatok bizonyára lesznek oly szakférfiak, a­kiknek nézete és véleménye irány­adóbb lesz. De azt érzem, hogy Nektek ott lenn­e tekintetben tenni kell valamit. Azt tudom, hogy Ti ezúttal agyonhallgattak egy ügyet, a­melynek szerencsés megoldása esetleg kiszámíthatlan követ­kezményekkel lehet — talán — városotokra nézve is. És most, hogy elmondottam szivem fájdalmait, kérlek, ne vedd tőlem rész néven, hogy ügyeitekbe kontárkodtam. De tudod, hogy szivem, lelkem fele a maros­vásárhelyiekhez van kötve és a mint örül­tem az ottani kamara életrevaló tevékenységéről tanúskodó határozatnak, annyira fáj nekem az, hogy Ti e kérdést agyonhallgatjátok. Az igazságért ne neheztelj! . . . — Eddig tart a bizalmas baráti levél azon része, melyet közre­adhattunk. Tökéletes igaza van a levél érdemes írójának. Dehogy neheztelek az igazság nyílt és őszinte kimondásáért! Észrevételeimet külön c­ikk­­ben fogom megtenni. Szerk. mehetett végre, az első sorban az ő érdeméül róható fel. Csak mi, a­kik vele dolgoztunk, csak mi tudjuk az ő ténykedését teljesen megítélni. A kora reggel már íróasztalánál találta az el­nököt és késő este volt, midőn hivatalát elhagyta, hogy boldog családi körében kipihenhesse a nap izgalmait és fáradalmait. Tudvalevő ugyanis, hogy ak­kortájt lett apává. Nemes szivét leginkább jelzi az, hogy abban az időben, a­midőn az államvasutaknál a rend helyre­állítására épen ő lett kiküldve, kevesen mertek az új elnök elé kérelemmel járulni. Pedig Lukács Béla igazságos elnök volt. Végighallgatta az ille­tőt és a méltányos kívánságot mindig teljesítette. Ha pedig az illető nagyszámú családjára hivat­kozott, akkor Lukács Bélán erőt vett nemes szí­vének sugallata és­­ az illető biztosra vehette, hogy az elnök segítni fog baján. Mert ott, a­hol valóban szükség volt, ott Lukács Béla soha sem tagadta meg a kérelem telje­sítését.­­ . . . Mikor aztán Lukács Béla államtitkár lett, az államvasutak új elnököt kaptak, de a régi elnök keze még mindig ott volt az államvasútak minden fontosabb ügyében látható. Sok dolog, a­mit Barossnak tulajdonítottak, a Lukács Béla rend­kívüli munkásságának, bámulatos munkaerejének köszönhető. Most Lukács B. egész egyénisége arra látszik hivatva lenni, hogy csak csendben, feltű­nés és zaj nélkül munkálkodjék. A nagy­közön­ség alig tudott arról valamit, hogy az államvas­utak óriási hálózatának főbb szálait még mindig Lukács Béla tartja kezében; hogy a nagy igaz­gatási aparátusban az ő keze munkája nyilatkozik. Mások tán kikürtölték volna e nagyszabású tevé­kenységével egybekötött eredményeket. Lukács B. 1 — 2 — Megyei közügyek­. Vármegyei közgyűlés. Maros-Torda-vármegyének 21­­52— 1892 sz S­á­n­d­o­r. Lá­szló alispán, cs. és kir. kamarás ált: az OTST deczember 29-ikére összehívott rendkivü gyűlése Kemény Kálmán báró, val. belső titk tanácsos,­­ főispán vezetés TVH n­elleth-nerrra­agy rész­vétel mellett, de annál élénkebben folyt le. A 1 pontból álló tárgysorozat, miniszteri beköszöntő­­kön kivül, csupa választást ölelt fel, melyre moz­gékony ellenzéki férfiak csöndben, de igen ügyesen készültek elő s a meglepett tisztipártot minden vonalon megverték. A közgyűlés sablonszerű miniszteri leiratok fel­olvasása után Filep Albert kir. tanácsos indít­ványára kimondotta, hogy a törvény által nem titkos szavazással megválaszt­andónak határozott bizottságokat acc­amatio útján válassza meg; de midőn Filep megyebizottsági tag a tisztipárt megállapodását képező névjegyzéket fölolvasta, fölállott Kispál Mihály virilis s egy más listát proponált. Erre érdekes eszmecsere kezdődött, hogy már most az előbbi határozat ellenére legyen-e titkos szavazás? Sándor László alispán, Csongvay Lajos t.-ü­gyész és Balla Gyula képviselő felszóla­lása után, ki a közgyűlés határozatát absurdum­­nak nevezte, mi tisztiügyészi tiltakozást provokált, elnöklő főispán elrendelte a szavazást s az első szavazatszedő bizottság elnökévé Szabó Jánost, tagokká: Filep Albert, Deák Lajos, Vitályos Sá­muel és Balla Gyula bizottsági tagokat; a második bizottság elnökévé Kemény Domokos bárót, ta­gokká: Illyés Lajos, Orbán György, Matskássi István és Kelemen Albert megyebizottsági tagokat nevezvén ki. A közel 3 óra hosszáig tartó választási eljárás eredménye ez lett: I. Igazoló választmányi tagok : Kemény Domo­kos báró 53, Balla László 31, Kispál Mihály 31, Rozsnyai István 31 és Sántha Károly dr. 31 sza­vazattal, 53 szavazatból. II. Állandó bíráló választmányi tagok : V. Filep Albert 53, Altzner József 47, Csontos Olivér, Zi­lahi Gyula és Z. Knöpfler Elek 31—31 szavazat­tal, 53 szavazatból. III. Közigazgatási bizottsági tagok: V. File Albert 53, Altzner József 37, Tholdalaghy László gróf 36, Szántó Elek 33 és Balla László 32 sz­vazattal, 54 szavazatból. IV. Központi választmány: Altzner József, Ba­rabási Ferencz, Balla István, Balla László, Csongvay Lajos, Éltető Albert, Farkas József, Pilep Albert, Hosszú László, Hajdú Elek, Jeney Béla, Jeney József, Jeney Károly, Kemény Domokos báró, Kispál Mihály, Knöpfler Elek, Koncz Elek, Orbán György, Pap Máté, Sipos Sándor, Sántha Albert, Szánthó Elek, Szentkirályi Sándor, Rákosi Lajos, Toldalaghy László gróf, Zilahi Gyula. V. Állandó választmány: Altzner József, Barbu Patricius, Balla István, Balla László, Bálintitz József báró, Benedek Dénes, Berzenczey István, Czakó József ifj., Csongvay Lajos, Csontos Olivér, Cseusán Sándor, Csernátoni Alajos, Csiki Károly, Csekme Ferencz, Desbordes Gusztáv, Dósa Elek, Dósa László, Dósa Sándor, Duda Iván, Dániel Ferenc­, Éltető Albert, Filep Albert, Gergely Lajos, Hajdú Elek, Illyés Lajos, Jeney Károly, Kemény Domokos báró, Kispál Mihály, Koncz Elek, Knöpfler Elek, Losonczy Dénes, Márton János, Nagy L. Ferencz, Nagy István (szentgericzei), Nagy István (szentlászlói), Orbonás Mihály, Orbán György, Pap Máthé, Rákosi Lajos, Sándor László, Sántha Albert, Szánthó Elek, Szentkirályi Gyula, Szentkirályi Sándor, Szabó János, Sipos Sándor, Tavaszi József, Teleki József (ev. ref. pap), Tholnay Gábor, Tholnay Regináld, Tolvaly Ferencz, Thol­dalaghy László gróf, Urmánczy János, Zilahy Gyula, Azisky Ferencz, Vitályos Samu, Wagner Ede, Wermescher Emil, Gellner János és Sántha Károly egyformán 24—24 szavazatot nyertek; elnöki döntéssel Sántha Károly dr. lett a 60-ik állandó választmányi tag. Az igazoló választmányba a főispán a maga részéről kinevezte elnökké Szabó Jánost, tagokká pedig Csongvay Lajos, Molnár Gábor dr. és Erősdi Mihály megyebizottsági tagokat. Leavató bizottsági elnökké az alsó (marosvásár­helyi) körben egyhangúlag Máriaffi Lajos válasz­tatott; a felső (szászrégeni) körben Dósa Elek főjegyző Teleki József grófot, Kispál Mihály Matskássi Istvánt ajánlotta s így szavazás történt, erre a helyre is, s mindketten 18 szavazatot nyer­vén, elnöklő főispán döntő szavával Teleki gróf választatott meg. Még 12 egészségügyi bizottsági tagot válasz­tottak, mely után a rendkívüli közgyűlés a főispán éltetésével szétoszlott. Föltünést keltett, hogy Szentiványi Kálmán képviselő csak 20 szavazatot nyert, míg Berzenczey István 51 szóval lett állandó választmányi tag. Szentiványi egy bizottságba sem választatott meg. A közigazgatási bizottságból Illyés Lajos csak­­­6 szóval bukott ki; az állandó választmányba tüntetőleg választatott meg Zilahi Gyula volt fő­szolgabíró, kit fegyelmileg mozdítottak volt el, de kit minden fórum fölmentett. A választási mozgalom különben némi személyes motívumok­tól eltekintve arra irányult, hogy a bizottságokba megválasztani szokott, de ott nem igen sokszor megforduló tagokat és az állami és megyei tiszt­viselőket buktassák ki, a­mi — mint látható — sikerült is, miután a­kiket csak a tisztipárt vitt, mindnyájan kisebbségben maradtak. Alpha­ megelégedett azzal az öntudattal, hogy többet cselekszik, mint a­mi kötelessége lett volna. És ezen önzetlen, ezen csendes, zajtalan mun­kálkodás alatt Lukács B. megtanulta ismerni és megbecsülni a maga szakembereit. Nem egy kiváló tehetségű szakember, a­ki azelőtt ismeretének megfelelően nem lett méltatva, Lukács Béla kezde­ményezése vagy pártolása által helyeztetett oly állásba, melyet az illető ma minden tekintetben betölt, mert Lukácsnak egyik nagy érdeme az is, hogy a tisztviselő érdemeit méltányolni is tudja. Mióta pedig Lukács Béla miniszterré lett és saját belátása szerint cselekedhetik, most látszik csak a nemes férfiú teljes alakja a maga valósá­gában. Most is, a karácsonyi ünnepek előtt a miniszter egyenes utasítására tétetett meg az előléptetésre vonatkozó javaslat. Határozottan kijelentette, hogy kívánsága, miként az erre vonatkozó javaslatot még az ünnepek előtt tárgyalhassa nemcsak, de hogy az előléptetett tisztviselők és altisztek még az ünnepek előtt erről értesü­tesenek is............ Nos hát, ilyen a mi miniszterünk. Én inkább mint embert, mint tisztviselőt igye­keztem őt lefotografálni. Hogy milyen ő, mint politikus és nevezetesen milyen, mint Maros- Vásárhely országgyűlési képviselője, azt ti ott lenni amúgy is tudjátok. Hiszen ismeritek őt mindnyájan.... Én csak azt mondom: adja Isten, hogy Lukács Béla soká maradhasson kereskedelemügyi miniszter és soká Maros-Vásárhely képviselője ! Sem az általa vezetett resort, Sem a város nem fogja azt meg­bánni. —J —ó. Az Iparos polgári egylet közgyűlése. v­árosunk egyik legfontosabb létjoggal biró egy­lete, az „Iparos polgári e­g­y­l­e­t” 1892. decz. hó 27-én tartotta meg évi rendes közgyűlését. Szabó István kerekes tartalmas és ügyesen szer­kesztett elnöki megnyitója után László Gyula I. jegyző terjesztette be az igazgatóság évi jelen­tését. A jelentés szomorú adatokat tárt elő. Hallottuk belőle, miszerint az iparos elem, melynek pedig állandó gyülhelye kellene legyen, kevéssé pártolja az egyletet. Egy kis kaland. — Irta: Néró. — Erősen szép leány volt a faluban Melinda s azért, mert olyan szép volt, hát tetszett is nekem. No meg Szőke Gyuriczának is igen. Az igazi verseny kettőnk között dúlt, mert a többi aspiránsok csak a képzelet rajongó szárnyain röpködtek Melinia körül. Melániának különös ízlése volt a szerelem­ben, mert szívesebben hajlott a költői érzelmek­kel megáldott s a bátor és lovagias természettel bíró ifjak felé. Hiába­ a régi legendákból tanulta a szerelmet. Persze ezt még elég jókor észrevettem én is, Gyuricza is. Ezért lépett aztán Gyuricza a költészet mezejére vagyis e végett csapott fel lírikus költőnek. Nem mondom, mert valóban tömérdek verset összeírt, s mind Melindához írta. Hogy azonban dicsősége még nagyobb legyen , gyakran párbajo­zott is azért, hogy lovagias bátorságáról bizony­ságot tegyen Melindának, és azért is, hogy ilyen­formán végképp leszorítson a küzdtérről. Mindazonáltal felvettem a harczot, mert végül is költögetni egy-egy verset, vagy keresni az alkal­mat arra, hogy valakit kardhegyre hányjak a Melinda kedvéért: nem tartottam valami nagy dolognak, lehetetlenségnek épen nem. Megírtam tehát az első verset és elküldtem Me­lindának. Négy sorból állott és igyekeztem benne nagyokat mondani — a hatás kedvéért. A vers így hangzott: Oh! te földi csillag, te ragyogó nap, Te bájkoronája az angyaloknak, Ha tudnám, hogy szívből szeretsz engemet, Örömömben lehoznám az egeket. A­mint később megtudtam, versem nem igen tetszett. Azt mondta, hogy több, mint költőies. Nem volna ellenére ugyan a hősies áldozatnak.

Next