Mathematikai és Természettudományi Értesítő, 38. kötet, 1921.

HANKÓ VILMOS: Kovács Mihály dr., az első rendszeres magyar Chemia irója

KOVÁTS MIHÁLY, AZ ELSŐ RENDSZERES MAGYAR CHEMIA ÍRÓJA. ' 15 Isten kegyelméből való magyar író és tudós dologtevése mutatta a nemzet érvelését. Kiváló személyes tulajdonságai barátaivá tették az irodalom legjelesebbjeit, kik a fontosabb vitás kérdésekben sohasem mu­lasztották el kikérni KOVÁTS dr. véleményét , úgy ismerve őt, mint aki minden dologba, amelyben részt vesz, beleviszi a maga szolid tudását, komolyságát, munkás szorgalmát, odaadó lelki­ismeretes gondosságát. SZEMERE írja KaziNczY-nak: Most jövök dr. KOVÁTS Úrtól s horom jegyzését a virtus Erény, vagy Disz nevezetéről.­­Tó szó­nak találja az erényt, de lehetne így is próbálni: Disz. Ugyancsak SZEMERE írja K­AziNCzy-nak: BALLÁ-nak nem elég az Egyetem szó, KULTSÁR-nak sem; dr. KOVÁTS igen nagyon bele van szerelmesedve a szóba, s már élt is vele. KOVÁTS •KAZiNCZY-nak nemcsak bizalmas barátja, de orvosa is volt. Munkásságának a megkoszorúzása az a kitüntetés, a mely­ben az Akadémia részesítette, a midőn 1832 márczius 2-án levelező tagjává választotta. Üléseit még mint az évek és az élet munkájának súlya alatt megroppant aggastyán is szorgal­masan látogatta. 1844 április 29.-én, midőn orvos-doktorrá avatásának 50. évfordulója köszöntött rá, az ünnepet készséggel fogadta a magáénak az Akadémia s TOLDI FERENCZ főtitkártól vezetett küldöttség útján üdvözölte őt lakásán. 1849-ben, midőn az öregség rátette súlyos kezét nem pihenő alakjára, Pestet végképp elhagyta, s pihenni tért a csendes Mezőcsát szelid virágai és zöldelő fái közé, testvéröcscse özve­gyének vendégszerető házába. Itt végezte be megkezdett mun­káit s 1851 junius 2­-­én életét is. 89 évet adott neki a Teremtő a földi életből. Szenvedés nélkül ment az örökkévalóságba. Dolgos, harmoniás szép élet emlékezetét hagyta hátra. (A M. T. Akadémia III. osztályának 1920 június 7.-én tartott üléséből.)

Next