Medvetánc, 1984/4 - 1985/1
Szabó Miklós: Magyar nemzettudat problémák a huszadik század második felében
NEMZETTUDAT-PROBLÉMÁK ban a sajátosan kisnemzeti nemzeti hivatás: a kisállamoknak kell a szocializmus kiformáló műhelyeivé lenni, a társadalmi kísérletezés laboratóriumaivá - mivel (tanulmánya kimondatlan, de félreérthetetlenül sugallt következtetése szerint) erre a szocialista nagyállamokat méreteik, nagyhatalmi szerepük nem teszik alkalmassá. Németh László kisebbségi véleményt képviselt, talán egyedül állt azzal az itt kifejtett felfogásával, mellyel az új magyar kisnemzeti identitást az el nem kötelezett, harmadik világbeli tábor identitásában gondolta. Az 56-os magyar közfelfogás változatlanul nyugati államként, nyugati nemzetként identifikálta a magyarságot. Ez határozta meg, és határozza meg máig is, alapvetően a szocializmus eszméjéhez való viszonyt is. A Horthy-rendszer azért iktatódott ki a magyar reakció hagyománytudatából is 1956-ra, mert nem „nyugati” kapitalizmust láttak benne. A szocializmus marxista-leninista, szovjet modellű felfogásával szemben is nagymértékben befolyásolta a nyitottságot vagy elzárkózást, hogy „nyugati” vagy „keleti” szocializmusként sorolják be, a fejlett vagy a fejlődő világhoz számítják. A szocializmus „keleti” modelljei érdektelenségbe ütköztek, akár jobbosok voltak, mint a jugoszláv, akár balosak, mint a kínai, a Nyugat utolérésének hruscsovi programját viszont jóindulatú figyelem kísérte. Az 1956 utáni konszolidáció idején az új vezetés egészen más viszonyba került a nemzeti problémával, mint elődjei. A leküzdendő 56-os eszmék első sorában a nacionalizmus állott. A nacionalizmus és a vele egy sorba állított, ebbe a problémakörbe sorolt népi szemlélet külön pártdokumentumok tárgyát képezte. Ezekben a dokumentumokban az új vezetés abban a tekintetben revideálta elsősorban a korábbi vezetés nemzetkoncepcióját, hogy szembefordult a függetlenségi tradícióval. Az állami függetlenség mint legmagasabb rendű nemzeti érték helyére a polgárosodás anyagi jellegű előmozdításának értékeit helyezte. Az új szemlélet legfontosabb eszmei megnyilvánulása Molnár Erik koncepciója volt a függetlenségi hagyomány történeti értékeléséről. Molnár Erik elmélete nem tartozott kifejezetten az új vezetés ideológiájának körébe. Az újrakezdésnek szélesebb alapot akart adni, mint amely alapon az 1956. november 4. utáni pártvezetés állott. Egyszerre volt bírálata mind a Révai-Andics—Mód-történetképnek, mind az 56-os pártellenzék nemzetfelfogásának. Az 1956. november 4-i vezetésnek saját, új alapelvű nemzetkoncepciót akart adni, s egyszersmind lehetőséget az 56-os pártellenzékiek felzárkózása számára is. Az új koncepció elvetette azt a teóriát, amely a Habsburg-abszolutizmussal szemben kialakult rendi ellenállás egyre fejlettebb formáit tekinti a magyar polgárosodás politikai alapjait megteremtő előzménynek, nem marxista nyelven szólva: politikai modernizációnak. Ellenkezőleg, az abszolutizmus , polgárosodás, rendiség , feudalizmus ekvivalenciákból kiindulva állást foglalt amellett, hogy a polgárosodást a 17—19. században a bécsi abszolutizmus segítette elő, vele szemben a Bocskai-felkelés, majd Bethlen harcai a feudális pozíciókat védő rendi ellenállás megnyilvánulásai voltak. Maga Molnár Erik nem terjesztette ki ezt a gondolat-