Medvetánc, 1987/2 melléklete - Fordulat és reform 1987

Lengyel László: Adalékok a Fordulat és reform történetéhez

MEDVETÁNC vezérelt, alkudozó, kölcsönös függőségen alapuló szisztéma. Antal László Fejlő­dés - kitérővel című könyvében egy olyan indirekt gazdaságirányítási rendszer képét festi le, amelyben a vállalatok — elsősorban nagyvállalatok — és a külön­böző állami központi szervezetek között folyamatos alku van a pénzügyi kere­tek, a szabályozók felett, ahol csak látszat, illúzió, hogy a kormányzat képes előre megszabottan, felülről szabályozni a gazdasági folyamatokat és feltétele­ket, valóságban mindig utánaigazít. Antal szerint nem egyszerűen arról van szó, hogy a tervalku naturális elosztási és diktált rendszerét felváltotta a szabályozó­alku pénzelosztó és közvetett mechanizmusa, hanem egy valóságos mechaniz­musváltásról. Átléptünk a direktből az indirekt mechanizmusba, lehetővé tet­tük a vállalatoknak, hogy folyó termelési döntéseikben önállóan járjanak el, lehetővé tettük az állampolgároknak, hogy önállóan fogyasszanak és szabadide­jükben termeljenek, miközben fennmaradt a központi irányítás a beruházások­ban, a felhalmozási döntések befolyásolásában. Az indirekt gazdaságirányítás rendszerében a növekedési kampányok mindig naturális alapúak, de igazán visz­­szafogni csak a pénzkeretek megfogásán keresztül képes a kormányzat. Az 1968-as mechanizmusváltás széles körben és valószínűleg visszavonhatatlanul kiterjesztette a pénz hatókörét, alapvetővé tette a pénzen, a kvázipénzeken folytatott alkukat, lehetővé tette, hogy a második gazdaság előretörjön és részt vegyen ezekben az alkukban. A hetvenes évek végének válsága, az egyensúlyhi­ány az 1972 utáni recentralizáció eredménye, annak a következménye, hogy az indirekt mechanizmusból nem mentünk át a decentralizált piaci mechanizmus­ba, tovább folytatódott a pazarlás az anyaggal, az energiával, a munkaerővel, és a gazdaságpolitika naturális alapú növekedési voluntarizmusa pénzügyi korlátok nélkül elígérkezett mind a fejlesztésekben, mind az életszínvonalban. E mone­­tista álláspontból szükségképpen következik, hogy Antal már ekkor felhívja a figyelmet egy naturális jellegű visszafogás restrikciós spirált kiváltó következ­ményeire , és valamennyi reformelképzelése tengelyébe a pénz szerepének korlá­tozás nélküli kiterjesztését helyezi. Az 1979—80-as intézkedések veszélye abban rejlett, hogy egy helyes és szükségszerű lépés, a visszafogás és az egyensúly ke­resése, gazdaságpolitikailag a korábbihoz képest is „reakciós” operatív beavat­kozásokkal párosult, a vállalatok életébe való aktív belenyúlással (az import- és anyagelosztás, a rubelszabályozás, az exportpályázatok, a tervzsűrik, az áralkuk rendszerén keresztül), a kampányrestrikcióval. Emellett az árreform végrehaj­tása évekkel elhalasztotta egy átfogóbb mechanizmusreform lehetőségét, és le­járatta a piaci reformot szakértők és laikusok előtt (nem először és nem utoljára). Az institucionális gondolkodásnak az az alapja, hogy a magyar gazdaságot egy többközpontú (policentrikus) rendszernek képzeli el, ahol politikai és gaz­dasági érdek- és nyomáscsoportok működnek sajátos összeszerveződésben. A rendszer egyszerre vezénylődik pénzzel és naturálisan, egy összefüggő alkume­chanizmusban. A különböző típusú és stratégiájú nagyvállalatok, a párt köz­ponti és helyi szervezetei, az ágazati és funkcionális államigazgatási szervezetek.

Next